Piac&Profit cikkei
Piac&Profit cikkei
Pályázatot hirdet innovatív vállalkozásoknak a NIH
A hazai kutatás-fejlesztés és innováció eredményeit bemutató szakkiállítást rendez júniusban a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH), ehhez kapcsolódva pályázaton választják ki azokat a start-up (induló) vállalkozásokat, amelyek térítésmentesen kaphatnak kiállítói helyet.
A bika pihen, jön a medve a hétvégére
Úgy tűnik, hogy megpihen a bika, s a medve seregek előretörnek a piacokon. Erőteljes, majdnem 15 százalékos emelkedést követően, mintha fáradtság jeleit mutatná a Nikkei index. Ugyanakkor a többi jelentősebb ázsiai index vegyes mozgást mutat ma reggel.
Miért hasznos az adótanácsadó?
A közigazgatás logikájából adódóan az adóhatóságnak - akár tetszik, akár nem - több lap van leosztva, mint az adózónak. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy az adózók ki lennének szolgáltatva, de ahhoz, hogy élni tudjanak a számukra biztosított törvényi lehetőségekkel ismerniük kell a jogaikat. Ezen a téren kiemelkedő jelentőséggel bírhat az adózót az adóhatóság előtt képviselő személy szakmai ismerete, gyakorlati tapasztalata, sőt akár még személyes karizmája is.
Hogy lesz egy jó döntésből tényleges cselekvés?
A két legrosszabb dolog, ami történhet, hogy egy, a meetingen megszületett jó döntést nem hajtanak végre, vagy egy rossz döntést végrehajtanak. Tehát az a cél, hogy jó minőségű döntés szülessen és azt hatékonyan végrehajtsák.
A mezőgazdaság lehetne az ország húzóereje
Habár a világon egyre nő az élelmiszer-fogyasztás és ezzel párhuzamosan az élelmiszerek fogyasztói árai is, a hazai vállalkozások mégis komoly versenyképességi és finanszírozási gondokkal küzdenek.
A legfontosabb érték a tehetséges ember
A Morgan Stanley-nél budapesti irodája 2009 óta minden évben megrendezi a Karrier hónapot, amelynek központi eleme a munkavállalók karriermenedzsment képzése. A vállalatnál a karriermenedzsment az egyik legfontosabb humán erőforrás menedzsment témakör, 2013 áprilisában programokkal, belső és külső szakemberek előadásaival, workshopokkal támogatják a munkatársak szakmai fejlődését.
Hiányoztak a vevők - lassítottak az árak
Drasztikusan csökkent az infláció márciusban: a drágulás üteme éves összevetésben 2,2 százalék volt, amely jóval mérsékeltebb dinamikát jelent az előzetesen vártnál. Az adat alapvetően kedvező, hiszen a jegybank inflációs célja hosszú idő után már második hónapja teljesül, az alapkamat tovább csökkenhet. Az a tény ugyanakkor, hogy a belső kereslet gyengesége miatt bárminemű költségnövekedés csak korlátozottan érvényesíthető, a vállalkozások szempontjából kevés okot ad a derűlátásra.
Európa legjobb cégei között egy magyar kisvállalat!
A GPS-es nyomkövetéssel foglalkozó iData Kft. felkerült a Red Herring médiacég által évről-évre összeállított Európa Top 100 cége listára. Ez idáig ez egyetlen magyar cégnek sem sikerült még. Ez olyan kapukat nyithat meg, amiket hazai cég nehezen érhet el.
Az ördög a részletekben… Milliókat kockáztatnak a figyelmetlen cégek
21 milliárdos volumenével az év képzési pályázataként emlegetik a TÁMOP 2.1.3 című pályázatot. A vállalkozások jövőjét és fennmaradását döntően befolyásoló, a munkahelymegtartást képzésekkel támogató kiírás kockázatairól azonban kevésbé informáltak az érintett vállalatok.
A faktoring és a lízing is bekerült a Ptk.-ba
A jövő március közepén hatályba lépő új polgári törvénykönyv (Ptk.) meghatározza a faktoring- és a lízingszerződés fogalmát is, és mindkettő bekerül a hitelbiztosítéki nyilvántartásba.
Ijesztő cégbedőlési adatok – Vagy mégsem?
Még mindig nem ért véget az a vesszőfutás, amit a visszaeső belső fogyasztás miatt kell elszenvedniük a vállalkozásoknak: az elmúlt 12 hónapban nemhogy csökkent volna, hanem valamelyest még emelkedett is az élelmiszer, ital és dohánytermékek gyártásával, a kiskereskedelemmel, a gépjármű kereskedelemmel, a vendéglátással foglalkozó cégek bedőlési aránya.
A tavasz meghozta a jókedvet
Habár heves vita bontakozott ki a likviditásfokozó program kapcsán a legutóbbi Fed ülésen, ennek ellenére sem bizonytalanodtak el a börzék.
Bizakodóbbá váltak a vállalkozások
A gazdaságpolitikát, a közterheket és a hitelkamatokat tekintve bizakodóbbá váltak a vállalkozások az idén az első negyedévben a K&H Kkv bizalmi index felmérése szerint. A szállítókkal és az európai uniós pályázatokkal kapcsolatos várakozások ugyanakkor számottevően romlottak. A kutatáshoz kapcsolódó kérdésekre március 8-19. között, a jegybank Növekedési Hitel Programjának meghirdetése előtt válaszoltak a vállalkozások.
Túladóztatott a magyar gazdaság
Számos magyar gazdasági mutató javult, de örömre nem sok okunk lehet. Az Európai Bizottság szerdán közzétett jelentése szerint a jobb adatokat nem mindig pozitív folyamatok eredményezték. A testület megállapítása szerint többek között a vállalati hitelezés gyors csökkenése, a gazdaságpolitikai bizonytalanság és a szektorális különadók is hozzájárultak ahhoz, hogy a beruházás és a termelékenység bővülése történelmi mélypontra süllyedt, és aláásta az ország amúgy is alacsony növekedési potenciálját.
3 tipp, amivel hatékonyabb lesz a reklámszöveg
A jól megírt reklámszövegre igazán érdemes figyelmet fordítani! Szakértőnk apró tippjei, praktikus tanácsai segítségével máris sokkal vonzóbb lehet ugyanaz a tartalom.
Innovációs ötletverseny induló vállalkozásoknak!
Ötletversenyt hirdetett klíma témakörben magyar induló vállalkozásoknak az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) éghajlatváltozással foglalkozó tudományos és innovációs társulásának (KIC) magyarországi szervezete, valamint a Magyar Innovációs Szövetség.
Vajon az ön vállalkozásáé a legjobb prospektus?
„A prospektus az egyik leghatékonyabb reklámeszköz – ez magyarázza, hogy digitalizált világunkban is töretlen népszerűségnek örvend. Elkészítése nagyon komplex tudást igénylő munka, melyet ezzel a díjjal szeretnénk elismerni.” – mondta Prech Tamás Zsolt a Media-Press ’91 Kft. ügyvezetője, a díj alapítója.
Díjazták a legjobb mezőgazdasági termékeket
Kiosztották a Magyar Állattenyésztésért, valamint a Magyar Növénytermesztésért Termékdíjat, az elismerést a Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. három terméke - a Protocell, az Amino-Koktél termékcsalád és a Hydro-gel -, valamint a Vet-Nutrition-Consulting Kft. Gold Naturalis TX kiegészítő takarmánya érdemelte ki.
Miért nem vagyunk jól szervezettek?
Ha megvizsgáljuk a magyarországi cégeket, nagyon kevés példát láthatunk valóban jól szervezett csapatokra. Két jellemző hiba a „szervezetlenség”, illetve a szervezés „túlbonyolítása”. Óriási tartalékok vannak a cégekben, amelyek szervezetfejlesztéssel kiaknázhatók.
Figyelhetik a bankszámlájukat a juhtenyésztők
Közel 1400 állattartó kapja meg április 8-tól az anyajuhtartás és az anyajuh de minimis támogatás összegeit. Előbbire összesen 40 millió, utóbbira pedig 147 millió forintot utal a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal.
Távol-Kelet: nagy lehetőség kicsiknek is
Magyarország Európán kívüli legfontosabb kereskedelmi partnere Kína, Kína pedig erős kapcsolatok kialakítására törekszik Magyarországgal. Az élénk kereskedelmi kapcsolatok mellett sem könnyű azonban cégként megvetni a lábunkat odakint. Pedig érdemes kelet felé indulni, Hongkong és Szingapúr ma különösen vonzó célpontok lehetnek. A Piac&Profit konferenciáján a résztvevők hasznos tanácsokat kaphattak a Távol-Keleten való sikeres cégépítéshez.
Újabb milliárdok jöhetnek, de csak pár nap van pályázni
Újabb 12 milliárd forint érkezhet a magyar piacra idén a Jeremie-forrásokból, a pályázatot tegnap írta ki az NFÜ, de csupán pár nap van a beadására. Négy újabb alap kezdhet innovatív magyar cégek után kutatni.
Jönnek a sárgább és drágább taxik
Elfogadta az új fővárosi taxirendeletet a Fővárosi Közgyűlés. Lesz hatósági ár, az autóknak pedig egységes megjelenést és bankkártyás fizetési lehetőséget is előírnak 2013. szeptember elsejétől.
Franchise: a siker útja
A jól szervezett franchise képes a válságot is túlélni. Van olyan vállalkozás, amely a mai nehéz időkben is akár 15-20 új átvevőt képes vonzani egy-két év alatt, és van olyan rendszer, amelyhez már néhány millió forinttal is lehet csatlakozni, s a befektetés akár egy év alatt megtérülhet. Persze ahhoz, hogy ez a mi vállalkozásunk esetében is így legyen, érdemes alaposan tájékozódni!
A gyártók között népszerű a pénztárgépcsere
Több mint tíz cég, köztük magyar vállalkozások is készülnek új pénztárgépek gyártására a mostani berendezések kötelező cseréjével összefüggésben. Az állam ötvenezer forinttal támogatja gépenként a cserét, de a támogatást nem könnyű igénybe venni.
Szuperhivatalt hozna össze a kormány Matolcsynak?
Jól teljesített tegnap a tőzsde és stabil maradt a forint is, azonban ha a sajtóértesülések igazak, a kormány újabb ötlete megingathatja a piacokat. Lehetséges ugyanis, hogy a kormány összevonná az MNB-t és a PSZÁF-ot, így egy újabb szuperhivatal jönne létre, Matolcsy György vezetése alatt.
Hiánypótlásra kötelezték az első online-kassza-kérelmet
Hiánypótlásra kötelezték az első onlinekassza-kérelmet benyújtó vállalkozást, amely az első lehetséges napon, március 20-án beadta a kérelmét, és rögtön két pénztárgéptípusra, azóta viszont még senki sem követte a példáját.
Megszavazták Matolcsy búcsúcsomagját
Több adótörvényt érintő módosítás hagyott jóvá a héten az Országgyűlés. Változtak egyebek mellett a a cégautó-adó megfizetésének szabályai, az adómentes gépjármű-értékesítés feltételei, a tételes kisadók választására vonatkozó előírások is – hívta fel a figyelmet a MAZARS.
Jobban kellene védeni a méheket
A méhek és általában a beporzást végző rovarok védelmére cselekvési terv kidolgozását szorgalmazza Magyarországon a Greenpeace, a szervezet szerint ugyanis bizonyos növényvédő-szerek veszélyt jelentenek a szorgos mézgyűjtőkre.
A vállalati igények rendezik át az infokompiacot
A vállalati ügyfelek igényei az elmúlt hónapokban erőteljesen átrendezték a telekommunikációs piacot: a távközlés egyre inkább összeforr az vállalati informatikai szolgáltatásokkal.
Pénzügyi rugalmasság kell a német terjeszkedéshez
A német cégek egyik fontos elvárása beszállítóikkal szemben a pénzügyi rugalmasság - hangzott el Német Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara Közel a német piac! című konferenciáján kedden, Veszprémben.
Valami bűzlött, lecsapott a parfűmkereskedésre a NAV
Illegális parfüm-nagykereskedést számoltak fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói.
Tőkéhez jutott a regionális médiacég
Regionális médiacsoportba, a győri Oxygen Media Groupba száll be tőkével a Széchenyi Tőkebefektetési Alap. A friss tőke bevonása a további fejlesztésekhez és a tartalomszolgáltatás bővítéséhez vált szükségessé.
Gyengélkedik a régió ingatlanpiaca
Az alacsony hitelezési hajlandóság, a gyenge kereslet, a magas munkanélküliség és az eurózóna válsága is hátráltatja a közép-kelet-európai ingatlanszektor fejlődését. A beruházások 2011-hez képest jelentősen visszaestek, csupán Varsó és Prága maradt továbbra is vonzó célpont a befektetők számára – derül ki a KPMG az európai ingatlanpiac helyzetét és kilátásait vizsgáló kiadványából.
Jelentősen erősödött a forint tegnap
Sem Király Júlia, az MNB alelnökének lemondása, sem pedig az államháztartási adatok nem befolyásolták negatív irányban a hazai fizetőeszköz árfolyamát a bankközi devizapiacon, így jelentősen erősödött a forint a kedvező nemzetközi hangulatban.
Luxus nem e-számlázni?
Az elektronikus számlázás jelentős költségmegtakarítást jelent az azt igénybe vevő cégek számára. Ezt a szakemberek eddig is hangoztatták, mostanra azonban úgy tűnik, a vállalkozások egyre nagyobb része is belátja, érdemes váltania. A gát sokszor nem a pénz, inkább a merev gondolkodásmód.
Hol érdemes reklámozni a fiataloknak?
A fiatalok túlnyomó többsége (67 százaléka) máig leginkább a televízióból értesül hazánk és a világ dolgairól. A második legfontosabb hírforrásnak az internet számít, ahol átlagosan tízből hat fiatal tájékozódik a hírekről, 9 százalékuk pedig okostelefonon is követi az eseményeket.
Már pályázható támogatás a szőlőültetvény átalakítására
Április elsejétől pályázható a támogatás a szőlőültetvények átalakítására. A támogatás feltétele a borvidéki terv alapján elkészített, és az MVH által jóváhagyott egyéni terv.
Nem várnak nagy hatást a hitelprogramtól az elemzők
A piaci elemzők fellélegeztek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Növekedési Hitel Programjának (NHP) múlt heti bejelentését követően, a pénzügyi stabilitást illetően ugyanis lényegesen mérsékeltebb negatív hatásai lehetnek, mint azt korábban várták. A programhoz csatlakozó vállalatok számára ugyanakkor hatalmas mértékű monetáris lazításnak felelhet meg, elvileg. Egyelőre azonban nehéz megítélni, hogy milyen mértékben élnek majd a bankok s rajtuk keresztül a kis- és középvállalatok ezzel a lehetőséggel.
Az Y generáció negyede dolgozna kkv-nál
Nem alkotnak homogén csoportot az úgynevezett „Y generáció” tagjai, mert eltérően viszonyulnak a munkához és másként ítélik meg a munka és a szabadidő optimális egyensúlyát.
Május végéig kérhető a támogatás a minimálbérhez
A minimálbér-emelési támogatásra május 31-ig nyújthatják be kérelmüket az érintett vállalkozások a munkaügyi központnak, az erről szóló kormányrendelet a pénteki Magyar Közlönyben olvasható.
Mégse lesz kevesebb a fizetés a szabadság miatt
A jövőben nem változik majd a munkabér attól függően, hogy az adott hónapban mennyi a munkanap, s mennyi volt a távollét időtartama: megjelent ugyanis a kormány honlapján az egyes törvényeknek a távolléti díj számításával összefüggő és egyéb célú módosításáról szóló tervezet.
Kkv-k! Nyolcmillió forint támogatás is elnyerhető!
Sokszor hallhattuk mostanában, hogy az erősödő piaci versenyben kiugrási lehetőség a kkv-k számára az üzletmenet hatékonyságának javítása, az innováció vagy az új piacok elérése. A nagyobb volumenű változások fejlesztést igényelnek.
Egy filléres alkatrész hiánya miatt is csúszhat az onlinekassza
Visszafogottan örül az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége, hogy a kormány támogatja a pénztárgépcserét. Az összeg nem fedezi a teljes költséget, ráadásul a kifizetés módjáról is egyeztetést kezdeményeztek. Az onlinekassza.hu-nak nyilatkozva Várkonyi Gábor, az IVSZ Pénztárgép Munkacsoportjának vezetője rámutatott, akár egy párforintos alkatrész hiánya is akadályozhatja a rendelet végrehajtását.
Megőrizheti lendületét a forint
A forint jelentős erősödést mutatott pénteken a negatív nemzetközi hangulat ellenére is. Az árfolyam áttörte a lélektani szempontból kiemelt jelentőséggel bíró 300-as szintet és az árfolyam 301,11-ről 298,81-ig mérséklődött.
Ruházati üzletet indítana? Irány az Árkád!
Egyedülálló kezdeményezésként az Árkád bevásárlóközpont egy különleges startup-zónát fog kialakítani, ahol elsősorban kezdő magyar – ruházati termékeket kínáló – üzletek jelennek meg.
Kiken múlik a meeting sikere?
Az ideális környezet nem csak technikai, hanem emberi tényezőkből is áll. Nézzük meg, kiken múlik a jó meeting sikere?
Ezeket szeretjük a legjobban: kiosztották az Év Terméke díjakat
A fogyasztók értékelése alapján választották ki azt a 12 terméket, amelyek az idén elnyerték az Év Terméke díjat - közölte a versenyt szervező Product of the Year Kft.