Friss cikkeink

Újabb milliárdos pályázatok nyílnak
A fejlesztési koncepció kiemelt célja a gazdasági fejlődés felgyorsítása, ennek eszközei pedig a versenyképesség fokozása és a foglalkoztatottság bővítése.

Újabb milliárdos pályázatok nyílnak
A fejlesztési koncepció kiemelt célja a gazdasági fejlődés felgyorsítása, ennek eszközei pedig a versenyképesség fokozása és a foglalkoztatottság bővítése.

Négymilliós online közösség véd a vírusoktól
A napokban debütált a Panda Security új biztonsági modellje, a "Kollektív Intelligencia" névre keresztelt rendszer. Az új biztonságtechnikai vívmány különlegessége, hogy egy négymillió gépből álló online közösség segíti közvetlenül a munkáját.

Egymilliárdos növekedés az Euro One-nál
Több mint 18 százalékkal, 5,5-ről 6,5 milliárd forintra nőtt 2007-ben az Euro One Számítástechnikai Zrt. árbevétele.

Újabb rekordot döntöttünk meg ma
Szerda reggelre történelmi magasságokba emelkedett az üzemanyagok ára a hazai töltőállomásokon. A benzin ára beállította csaknem kétves, 2006. júniusi rekordját, a gázolajár pedig november óta a hatodszor döntött rekordot. Gázolajat már nem tankolhatunk 300 forintos ár alatt, de benzint is csak elvétve találunk ennyiért.

Jobban ellenőriznék az áfa-befizetéseket
Közösségi szinten kell fellépni az áfa-csalások ellen, a hangsúlyt a kiváltó okok megszüntetésére kell helyezni - hangsúlyozta Fazakas Szabolcs szocialista európai parlamenti (EP-) képviselő a parlament költségvetési ellenőrző bizottságának ülésén.

Hatmilliárdból épül a legújabb pláza
Dunaújvárosban készül beruházásra a Casaro Hungary, ahol a tervek szerint egy 15 ezer négyzetméteres bevásárló és szolgáltató központ épül majd.

Ezt nem kerülhetik meg a cégek!
A céginformációs szolgálat fontos szerepet kap az elektronikus cégbejegyzésben. A cégbeszámolóhoz a nyártól meg kell látogatni a szolgálat honlapját.

Túlsúlyban a munkanélküliek
Ma még kérdés, hogy az állami politikák hogyan találnak majd irányt a gazdaságot húzó, a cégek letelepedését támogató, képzett, dolgozó rétegekhez. Megoldandó feladat a uniós tagállamok előtt az előzetes tudás beszámítás és a felnőtt pályatanácsadás, felnőttoktatás rendszerinek összekötése is.

Ásványvíz: nem mindegy honnan!
Ásványvizes ballonnal 630 PET-palack váltható ki. Így energia, illetve üvegházhatást fokozó gázkibocsátás spórolható meg. Ez lehet a növekedés alapja.
Hulladékot kaptak óvodások
Hulladékból készült tárgyakból nyílik kiállítás Hódmezővásárhelyen. A Kukatündér című tárlaton óvodások által újrahasznosított darabok láthatók.
Újabb útadó jön?
Az EU-tagországok kormányai még mindig tartózkodással fogadják az Európai Bizottság tervét, hogy a kamionokra a szennyezésük, a közlekedési dugó okozás és a zajszint arányában mérjenek ki úthasználati díjat, de az ötlet "érik".
Kisebb áfát befizetnének az ügyfelek?
Az áfacsökkentés jó lehetőség lenne, hogy a ma számlát nem kérő megrendelők ne kerüljék ki az adófizetést. Néhány esetben, mint például a felszolgálási díjra eső jrészleges árulékfizetés - bevált az engedékenyebb adópolitika. A magyar valóság azonban lassan változik és egyre több feketén foglalkoztatott vállalkozás bukik le. Ők 20 milliós bírságot kockáztatnak - hangzott el a feketegazdaságról megrendezett konferencián.
Dőlnek a bevallások az Apeh-hez
Május 5-éig közel 1,752 millió darab szja bevallást regisztrált az adóhatóság, mintegy 20 ezerrel többet, mint tavaly május elejéig - jelentette be Polgár Péter, az APEH elnökhelyettese. Ez az idei évre várt 3,3 millió szja bevallás több mint 50 százaléka.
Nem kelendőek a Playboy-nyuszik?
Nem voltak elégségesek a nyereséges gazdálkodáshoz az Egyesült Államokban a Playboy reklám- és hirdetési bevételei: az idei első negyedévről 3,1 millió dolláros veszteséget jelentett szerdán a kiadóvállalat, a Playboy Enterprises Inc. A tavalyi első negyedévben másfél millió dolláros adózott eredménye volt a cégnek.
Előnyös az euró alapú életbiztosítás
Hazánkban is egyre többen szeretnék megtakarításaikat euróban tartani, még akkor is, ha jövedelmüket forintban kapják. Az OTP Garancia Biztosító az Euró Trend Életbiztosítás bevezetésével erre már az euró magyarországi bevezetése előtt lehetőséget nyújt.
Folyószámla csak ügyvédeknek!
2008. július 1-jétől kötelezővé válik az elektronikus cégeljárás, amelynek használatához már a minősített elektronikus aláírásra is szükség lesz. Az ügyvédi kamarák a gördülékeny átállás érdekében továbbképzést javasolnak tagjaiknak.
A magyarok negyede rossz vizet iszik
Az NFÜ május 14-én megjelenő, legfrissebb környezetvédelmi pályázati kiírásaival több mint 3 milliárd forintos keret nyílik meg a fenntartható fejlődés népszerűsítésére, az ivóvízbázis-védelmi beruházásokra, valamint a Víz Keretirányelvvel kapcsolatos fejlesztésekre.
Újabb ezreknek találtak munkát
Összesen 3,6 milliárd forintból három közmunkaprogram indult, vagy indul május elején, melyek során 4500 ember kap átmeneti állást.
Amikor a legjobb márkák versenyeznek
Újabb szakaszához érkezett a Business Superbrands és a Superbrands programok kiválasztási folyamata: a bizottságok megválasztották 2008 üzleti és fogyasztói szupermárkáit.
Tippek: hogyan takarítsunk meg pénzt
A magyarok megtakarítási hajlandósága igen alacsony, a lakosság nagy része pesszimistán gondol nyugdíjas éveire és a megtakarításokra alkalmas pénzügyi termékek ismerete is nagyon hiányos - derült ki a közelmúltban az AXA csoport 26 országot lefedő nemzetközi felméréséből.
Robbanás előtt a mobil adatforgalom
A SciamuS, a telekommunikációs tanácsadó szerint nagy robbanás várható mobil adatforgalom tekintetében elsősorban a vállalati szektorban.
Eminens magyar erőmű
A 6,2 millió tonna szén-dioxidot kibocsátó Mátrai Erőmű a teljes magyar ipari kibocsátás 20 százalékáért felelős. Viszont gyorsan csökkentenek.
Hibázó vasutasok
Sztrájkról szól egy ideje a vasútról szóló hírek nagytöbbsége. Pedig az utasok is sztrájkolhatnának, mert nem minden vasutas áll a helyzet magaslatán.
Feltartóztathatatlan luxusáruk
Spanyolország egyre jobban vonzza a nemzetközi kereskedelem szereplőit, így jó esélye van arra, hogy elhódítsa a "legnemzetközibb kiskereskedelmi piac" címet az Egyesült Királyságtól. Magyarország a lista középmezőnyében található. A vezető nemzetközi kiskereskedelmi márkák piaca közel sem telített a régiónkban.
Csak minden ötödik fiatal gondol öregkorára
Az OTP Pénztárak - a Medián közreműködésével - a Fiatalok és az öngondoskodás címmel felmérést készíttetett a főállású munkával rendelkező fiatalok körében. A kutatás kimutatta, hogy a megkérdezettek jelentős része (16-35 év közöttiek) nem kellően tájékozott az általános gazdasági, pénzügyi kérdésekben, valamint a magánnyugdíj- illetve önkéntes nyugdíjpénztáruk kiválasztásánál sem a hozamelvárás az elsődleges szempont náluk. A fiatalok közül mindössze minden ötödik tekinthető komoly öngondoskodónak.
Az Öné elég gyors?
A Deloitte Central Europe idén is elindított az 50 leggyorsabban növekvő technológiai cégre vonatkozó éves versenyét, amelynek célja Közép-Európa 50 legdinamikusabban fejlődő technológiai vállalkozásának elismerése.
Hirdetésben figyelmeztet sztrájkra a BKV
Hirdetésben figyelmeztet a szakszervezetek által bejelentett határozatlan idejű sztrájkra a BKV; a Metro című napilap hétfői számában megjelentekről a cég azt közölte az MTI-vel, hogy az tájékoztató jellegű és több ilyenre lehet majd számítani.
Hitelválság: megnyugszanak a kedélyek?
Kezd visszatérni az élet a magas kockázatú - és így magas hozamú - cégadósságok piacára, amelyet tavaly nyár óta megbénított a nemzetközi pénzügyi válság, de a javulás csak viszonylagos, a kockázatok változatlanul fennállnak, hétfőn megjelent londoni hitelminősítői elemzések szerint.
Havi 590 forint és nem kell visszafogni magunkat
A Pannon május 5-től új akcióval jelentkezik, ahol akcióban résztvevő ügyfelek - legyen lakossági vagy üzleti előfizető - az 5. perc után 0 forintért beszélhet.
Így jó lakótelepen lakni
Geotermikus fűtőművet tervez Miskolc. A beruházás révén jóval olcsóbbá válhat a fűtés és a melegvíz a borsodi megyeszékhely lakótelepi lakásaiban.
Vám kérhető külföldi árura
Megjelent a 2009. január 1-jétől alkalmazandó autonóm vámkontingensek illetve vámfelfüggesztések listája. Felíratni és kifogásolni is lehet.
Lecsaptak a magyar kalózokra
Különösen nagy vagyoni kárt okozó visszaeső dvd-kalózokat fogott el a rendőrség. Akár öt évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetők az elkövetők.
Átcsoportosítják a munkahelyteremtés pénzeit?
A Munkaerőpiaci Alapról tájékozódott hétfői ülésén az Országgyűlés foglalkoztatási és Munkaügyi bizottsága. Indokolt lenne az új munkahelyek létrehozásához nyújtott támogatás feltételeinek módosítása. Például a döntést helyi szinten kellene meghozni. Az ötnél kevesebb dolgozó foglalkoztatását vállaló cégek számára is lehetővé kellene tenni az igénylését.
Mire figyeljünk az e-adóbevallásnál?
Hamarosan esedékes a tavalyi év adóbevallásának elkészítése. Ma már minden eddiginél több technológia segít minket a beadási határidő betartásában, de mint ahogy a modern internetes világ minden területén, itt sem árt az óvatosság.
Tankolás: ismét érdemes előre gondolkodni
Szerdától a benzinért három, a gázolajért pedig négy forinttal kell többet fizetni hazai töltőállomásokon - értesült piaci forrásokból a holtankoljak.hu.
Már Szombathelyen is fizethetünk mobillal
Az EME Zrt. 50 ezer ügyfele Budapest teljes területén, illetve Szombathely csatlakozásával 18 vidéki városban fizethetik mobillal parkolásukat.
Kevés kockázattal sok pénzt keresni
Az MKB Alapkezelő Zrt. idei negyedik befektetési alapjaként indul útjára május 5-étől az MKB Panoráma Tőke- és Hozamvédett Származtatott Befektetési Alap.
Veszélyben a globalizáció!
A vállalatok a világon mindenütt nehezen tudják kezelni az erősödő kormányzati protekcionizmust, amely jelenleg a működésüket érintő legnagyobb kockázatok egyike - állapítja meg a BT Global Services megbízásából készült új jelentés.
Négymilliárdos vállalkozásfejlesztés
A nyíregyházi PRIMOM Vállalkozásélénkítő Alapítvány eddig mintegy 2500 kis- és középvállalkozás fejlesztéséhez, közel négymilliárd forinttal járult hozzá Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. - közölte az 1992-től mikrohitel programokat működtető szerveződés ügyvezető igazgatója.
Pályázat a Déli-sark természeti kincseiért
Versenypályázatot hirdetett a Déli-sark és a környező tengerek ásványi potenciáljának feltárására a Rosznyedr, az ásványi kincsekkel foglalkozó orosz állami ügynökség illetékes osztálya.
Fellélegezhetnek a fóliások
A bejelentés nélkül, illetve szabálytalanul épített fóliasátor miatt kiszabható építési bírság alapja négyzetméterenként 5 ezer forint lehet, de a 2009. április 30-ig kért fennmaradási engedéllyel ezt is el lehet kerülni - az erről szóló kormányrendelet a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
Nincs többé olcsó élelmiszer!
Az Ázsiai Fejlesztési Bank (ADB) elnöke szerint az olcsó élelmiszerek kora valószínűleg lejárt. Kuroda Haruhiko üzenetét madridi sajtóértekezletén hangoztatta, a szervezet 41. közgyűlése alkalmából.
A rendőralapítvány is (legalább) 100 millióval tartozik...
Az Apeh közzétette legfrissebb listáját a 100 millió forintnál többel tartozó cégekről és szervezetekről, illetve a 10 millió forint feletti adótartozást felhalmozó magánszemélyekről.
Év végére kijutunk a gödörből?
Év végére a magyar gazdaság kijöhet a növekedési gödörből, de a bővülés üteme 2008-ban is elmarad a többi, új EU-tagállamétól - áll a GKI Gazdaságkutató Zrt-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzésében.
Jön a nagy rizskartell?
Számos dél-kelet-ázsiai ország minisztere találkozott az indonéz fővárosban a hét végén, hogy a rizshelyzetről, az árak stabilizálásának, a termelés növelésének lehetőségeit vitassa meg. Elsősorban a helyi lakosság megfelelő ellátása a cél, melynek érdekében a térség államaiban már rizskiviteli, rizsellátási korlátozásokat vezettek be, termelői támogatásokat határoztak el.
Akik hulladékból termelnek energiát
3 MW hulladékot hasznosító biogáz berendezést helyeztek üzembe Schwartenpohlban, amivel 10 ezer háztartás energiaszükségletét lehet fedezni.
Hogyan adjuk el termékünket?
A Reklám Világszövetség Magyar Tagozata és a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége 2008-ban immár hetedik alkalommal rendezi meg a nemzetközi és magyarországi marketingkommunikációs szakma, a hatékony reklámozásról szóló versenyét, az EFFIE-t.