A fenntartható fejlődés fogalma és tartalma egyre többek számára pontosítódik. Annak ellenére, hogy politikusaink, gazdaságpolitikusaink közül sokan divatszóként alkalmazzák, a növekedés, az eredmények megtartása szinonimájaként.
A fenntartható fejlődés fogalmának egyre ismertebb a valódi tartalma. Két megfogalmazás a legnépszerűbb. Brundtland szerint „a fenntartható fejlődés olyan fejlődés, amely kielégíti a jelen szükségleteit anélkül, hogy veszélyeztetné a jövő nemzedékek esélyét arra, hogy ők is kielégíthessék szükségleteiket". Daly így fogalmaz: „a fenntartható fejlődés a folytonos szociális jólét elérése anélkül, hogy az ökológiai eltartóképességet meghaladó módon növekednénk".
Tehát az emberiség és a bolygó, az azon lévő élővilág, természet fennmaradása a tét.
A fenntarthatatlanságból a fenntartható fejlődés felé fordulni kényszerülő világ minden társadalma, annak minden szereplője érdekelt abban, hogy a fordulat sikerüljön. Egyre többen vagyunk, akik megértik: globális a probléma, s egyéni a tetteink, cselekedeteink felelőssége. Természetesen ez a megállapítás nem azt jelenti, hogy bárki felmentést adna a nemzetek, társadalmak, kis és nagyobb közösségek döntéshozóinak, vezetőinek a felelősség alól, nem azt jelenti, hogy egyes társadalmi, gazdasági csoportok felelőssége a bajok keletkezésében és annak megoldásában nem kiemelt (mint az üzleti szektor, a globális vállalatok). Pusztán azt jelenti, hogy ha arra várunk, hogy a társadalmunkat, gazdaságunkat meghatározó erők az egyes nemzeti és gazdasági érdekeik fölé helyezzék a fenntartható fejlődés érdekeit, akkor elkésünk. Elkéssük a kritikus pontot, aminek alá megy bolygónk klímájának változása, a föld természeti egyensúlyának felbomlása, az élőhelyek pusztulása, a társadalmi egyenlőtlenségek fokozódása, az emberi életfeltételekben az esélyek egyenlőtlensége, a gazdaság nyereség- és növekedésorientáltságából adódó fogyasztásszemlélet. S onnan már nem biztos, hogy lesz esélyünk a folyamatok megfordítására.
Az elmúlt évek hazai katasztrófái, a szélsőséges időjárás okozta élőhelypusztulások, emberi és természeti tragédiák sora hazánkban is felerősítette az ökotudatosságot. Az üzleti szektorban is hihetetlen gyorsasággal szaporodnak az alternatív, megújuló energiákban, a környezetiparban, az ökobizniszben, az alternatív egészségiparban, a biogazdálkodásban és az emberek gondolkodásmódja változásában perspektívát találók száma.
A hatalmas árvizek és a vörösiszap-katasztrófa után se szeri, se száma a konferenciáknak, rendezvényeknek, amelyek főként az energia, a vízgazdálkodás és a klímaváltozás témájában keresik a válaszokat, hogy merre menjünk a jövőben. Soha ennyire erős és nagy tempójú tudatosodást nem tapasztaltunk, mint ebben az évben. S szerencsére egyre többen döbbennek rá, hogy a fenntartható fejlődés nemcsak klímaváltozás, nemcsak energiakérdés, nemcsak környezetszennyezés, hanem ennél sokkal szélesebb spektrumú megközelítést igényel. Az esélyegyenlőség, a társadalmi és kontinens-szintű felzárkóztatás, a hátrányos helyzetű népcsoportok helyzetének javításán éppen olyan sok múlik. S a leglényegesebbre: az emberek gondolkodásmódja, értékrendje megváltoztatásának szükségességére, fontosságára, mint a legfontosabb tényezőre, is egyre többen döbbennek rá.
Mert életmódunknak, értékrendünknek, fogyasztásszemléletünknek, saját érdekeink mindenek fölé helyezésének a megváltoztatása nélkül nem megy előre egy tapodtat sem a fenntartható fejlődésre áttérés ügye.
S talán ez tűnik a legnehezebbnek a sok tennivaló közül.
A világ nagyhatalmai is mozdultak. A minap aláírta 200 nemzet az ENSZ által kezdeményezett biodiverzitás-egyezményt. Még sajnos nem az Egyesült Államok, de talán a leggazdagabb állama, Kalifornia klímatörvényt fogadott el, a legnagyobb tempót diktálva az energiaátállásra. Mikor ezeket a sorokat olvassák, Cancúnban már javában zajlik az ENSZ Koppenhága utáni következő klímacsúcs-konferenciája.
Az ENSZ által szervezett 1992-es riói és a 2002-es johanessburgi Fenntartható Fejlődési Világtalálkozót majd 2012-ben követi a következő globális eszmecsere.
S létrejött az Első Magyar „Fenntarthatósági Csúcs" konferencia 2010-ben, e világtalálkozók közé betagozódva, amely a magyar fenntartható fejlődésért tevő, cselekvő, felelősen gondolkodó és élő emberek, cégek, szervezetek évről évre visszatérő találkozója kíván lenni.
Már Magyarországnak is van 2007 óta Nemzeti Fenntartható Stratégiája, ami arra vár, hogy a parlament elé kerüljön egyszer. S majdnem lett egy elfogadott éghajlatvédelmi kerettörvénye is, amelyet tavasszal a szocialisták megfúrtak, s ősszel nem terjesztette újra be a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács, amely szervezet ezzel a feladattal meg lett bízva. Az új magyar kormány egyik államtitkárságán komolyan veszik a fenntartható társadalom és gazdaság ügyét, a támogatandó iparágak, területek közé be is sorolták a zöld energiát. A 2011-es európai uniós soros elnökség posztján a magyar vezetőknek komoly, kiemelt feladata lesz a klímapolitika európai szintű előremozdítása.
Ez talán megnöveli az esélyt arra, hogy felgyorsul vezetőink tudatosodása is, helyes szóhasználata mindenképpen kifejlődik, s döntéseikben markánsan megjelenik a fenntartható jövőhöz igazítása minden stratégiai lépésüknek. S közben mi, emberek, magánemberként és a munkánkban, tehát tetteinkben, életmódunkban, értékrendjeinkben egyre erősebben követjük azt, amit már megértettünk az eszünkkel.
Rajtunk múlik, hogy fennmarad-e a világunk.
Demcsák Mária
