Trump fejvesztett visszavonulásban a kínai vámháborúban

Az Egyesült Államok feloldotta a Kínába irányuló chiptervező szoftverek exportját. Ez a lépés lehetővé teszi olyan vállalatok számára, mint a Synopsys vagy a Cadence Design Systems, hogy újraindítsák szolgáltatásaikat Kínában.

A döntés egy szélesebb körű megállapodás része, amelynek keretében az Egyesült Államok engedélyezi többek között az EDA szoftverek és a sugárhajtóművek Kínába történő szállítását. Ennek feltétele, hogy Kína felgyorsítsa a kritikus fontosságú nyersanyagok exportját.

Az amerikai hadiiparnak vége a kínai nyersanyagok nélkül
Az amerikai hadiiparnak vége a kínai nyersanyagok nélkül
Fotó: Depositphotos
Az amerikai elnök bejelentette, hogy az Egyesült Államok kereskedelmi megállapodást kötött Vietnámmal, ezzel a harmadik jelentős megállapodás is megszületett a július 9-i határidő előtt.

Trump elmondta, hogy az Egyesült Államok 20 százalékos vámot vet ki a vietnami exporttermékekre, és 40 százalékos vámot a „továbbszállításra”. Howard Lutnick amerikai kereskedelmi miniszter egy bejegyzésében azt írta, hogy a „továbbszállításra” kivetett vám azt jelenti, hogy ha egy másik ország Vietnámon keresztül értékesíti a termékeit az USA-ban, akkor 40 százalékos vámot kell fizetnie.

Így tehát az áprilisban belengetett 46 százalékról kevesebb, mint felére mérséklődött az amerikai vám, amiért cserébe Vietnam teljes vámmentességet biztosít az amerikai termékeknek.

A nagy mértékben Vietnámban gyártó vállalatok, köztük a Nike, a Lululemon és a Columbia Sportswear árfolyama emelkedni kezdett, miután Trump bejelentette a megállapodást. (Erstemarket)

Véleményvezér

Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen

Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen 

Az ügyeskedők nagy korszaka jöhet.
Súlyos kritikát kapott a magyar köztársasági elnök

Súlyos kritikát kapott a magyar köztársasági elnök 

Ezt a kritikát nem teszi zsebre a köztársasági elnök.
A nyugdíjkorhatár utáni várható élettartam Magyarországon a legkevesebb

A nyugdíjkorhatár utáni várható élettartam Magyarországon a legkevesebb 

A magyar egészségügy bizonyítványa a leggyengébb.
Az ukránok szerint Szijjártó Péter hazudott

Az ukránok szerint Szijjártó Péter hazudott 

Gyanús az ukránoknak a magyar külügyminiszter.
A Bige-család visszautasítja Gulyás Gergely vádjait

A Bige-család visszautasítja Gulyás Gergely vádjait 

A kormány nem tud leszállni a Bige-családról.
Nem kell félni, hogy Donald Trump atomtengeralattjárókat küldött Oroszország közelébe

Nem kell félni, hogy Donald Trump atomtengeralattjárókat küldött Oroszország közelébe 

Titok, hogy Trump bejelentésének megfelelően indultak-e amerikai atomtengeralattjárók az orosz partok felé.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo