Friss cikkeink
Pénzszűke miatt már a testnedveiket adják el az amerikaiak
A jelzáloghitelek, a részvények árfolyamának esése vagy a munkanélküliség miatt egyre több amerikai folyamodik megélhetési célból szöveteinek és testnedveinek eladásához.
Eltűnnek a hagyományos izzólámpák a polcokról
Fokozatosan eltűnnek a hagyományos izzólámpák az unió tagországaiban az elkövetkező négy év alatt. Románia éves áramfogyasztását spórolná az EU.
2009: a rossz hírek éve
A rendszerváltás évei óta először jövőre kell valódi recesszióval szembenéznie Magyarországnak. A globális pénzügyi válság reálgazdasági hatásai Európához képest körülbelül fél év időeltolódással gyűrűztek be Magyarországra és így igazán csak az idei év utolsó negyedévétől szembesülhet velük a lakosság.
Biztonság a kosárban
Világszerte tartó diadalmenete ellenére az internetes vásárlást nehezen fogadják el a magyar fogyasztók. Az alacsony internet-penetráció és az ismeretlen rendszerrel szembeni fenntartások mellett ennek legfőbb oka a fogyasztói bizalom hiánya. A folyamatosan fejlődő szabályrendszer és garanciák mellett a vásárló maga is sokat tehet, hogy a virtuális kosárba kerülő dolgokat valóban kézhez kapja.
Botrány! Pancsolt magyar bor a cseh polcokon!
Magyarországról származó pancsolt bort találtak a Kaufland üzletlánc csehországi boltjaiban - közölte Jakub Sebesta, a cseh Állami Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Ellenőrzés (SZPI) igazgatója Brünnben.
Orbán: "Köszönöm a karácsonyi ajándékot!"
Orbán Viktor vezeti 45 ponttal a politikusok népszerűségi rangsorát és a dobogón még a vele azonos rokonszenvet élvező Szili Katalin és Sólyom László található. Dávid Ibolya további pontokat veszített, de még így is a mezőny felső harmadában található. - Néhány érdekesség a Szonda Ipsos által 2008 november második felében, a politikusok népszerűségéről készített közvélemény-kutatásából.
Itt a vég: már a hulladék sem üzlet
A gazdasági pangás utolérte a hulladékhasznosítást is az Egyesült Államokban, számos kisebb településen már fel is hagytak a szelektív szemétgyűjtés néhány formájával, olvasható a New York Times (NYT) hétfői számában.
Nem biztató a helyzet: a Trigránit visszafogja magát
Megfelezi fejlesztési előirányzatait a TriGránit a romló pénzügyi környezet miatt, írta a legnagyobb közép-kelet-európai ingatlanfejlesztő cég elnökét idézve a hétfői Financial Times. Az intézkedés a magyarországi fejlesztéseket is érinti, de ha lassabban is minden tervezett beruházást megvalósít a cég - mondta Hajdu László, a TriGranit magyarországi fejlesztésekért felelős igazgatója az MTI-nek
Vegyelvissza.hu az Év Honlapja
Az Internet Marketing Klub és a Magyar Marketing Szövetség által az idén immár hetedik alkalommal közösen meghirdetett "Az Év Honlapja" pályázatának 281 nevezése között, a non-profit kategória győztese, valamint az összesített közönségszavazat 4-ik helyezettje lett a Klímaváltozás elleni program, a Vegyél vissza! weboldala. A weboldal az alapítók és a Webshark együttgondolkodásának eredményeképp jött létre, akik szakmai támogatóként a klímavédelmi kampány online megjelenését a program indulása óta erősítik.
Meglepetés: a jegybank kiengedte a féket
A monetáris tanács hétfői - eredetileg nem kamatdöntő - ülésén 50 bázisponttal, 10,5 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot - jelentette be a Magyar Nemzeti Bank hétfőn.
8 évet fiatalodhat: 2000. évi szinten a benzinár
Kilenc forinttal csökken a benzin, és 12 forinttal csökken a dízel ára a hazai töltőállomásokon szerdától - erősítették meg a holtankoljak.hu portál értesülését piaci forrásból. Így várhatóan a benzin országos átlagos ára 232 forint, a gázolajé 256 forint lesz szerdától. Az olaj és az olajtermékek ára óriásit zuhant a múlt héten, ekkora áresésre azonban ennek ellenére sem számított senki a hazai üzemanyagpiacon.
Pörög a gazdaság: negyedével ugrottak a román bérek
Romániában 2,4 százalékkal nőttek a bérek októberben havi szinten, míg az egy évvel azelőttit 22,4 százalékkal haladták meg - hétfőn kiadott hivatalos statisztikai adat szerint.
Könnyebb lesz a szelektív hulladékgyűjtés
Dr. Gyenesei István önkormányzati, valamint Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter ellátták kézjegyükkel azt a lakossági szelektív hulladékgyűjtés bővítését szolgáló megállapodást, amely a hasznosítást koordináló szervezetek és az önkormányzati érdekképviseleti szervezetek között jött létre.
Elfeledhető a számlatömb?
A nem egyértelmű törvényi szabályozás és az újtól való félelem is hátráltatta az elektronikus számlázás elterjedését Magyarországon. Mindkét területen van azonban némi előrelépés, így a cégeknek és a magánszemélyeknek is érdemes felkészülniük arra, hogy rövid időn belül a számítógépre érkezik a számla.
500 forintos BKV-jegy is lesz jövőre
Várhatóan a jövő év második negyedévétől lesz lehetőség arra, hogy a BKV-val utazók mobiltelefonnal fizessenek a jegy áráért - tudta meg az MTI fővárosi képviselőktől annak kapcsán, hogy a városvezetés hétfőn, ezt követően pedig a Fővárosi Közgyűlés is tárgyal a mobiltelefonos jegyről.
Messze a megállapodás a klímacsomagról
Nem született áttörés az Európai Unió klímacsomagjáról a kelet-közép-európai országok kormányfőinek és Nicolas Sarkozy francia államfőnek, az uniós soros elnökének szombati gdanski találkozóján.
Ki árt jobban az országnak? A Fidesz, vagy a kormány?
A Fidesz szerint, ha így mennek a dolgok százezer új munkanélkülivel kell számolni, a kormány szerint ellenzéki párt árt a magyar embereknek.
21 millió német veszítheti el vagyonát
Mintegy 21 millió német polgár bankszámlájának adatai szerezhetők meg a feketepiacon - írja a Wirtschaftswoche című hetilap. Ehhez a hatalmas adatmennyiséghez mintegy 12 millió euróért lehet hozzájutni - tudta meg a lap, amely 1,2 millió ember adatait tartalmazó mintához hozzá is jutott.
Átadták a Prima Primissima díjakat
Ebben az évben immáron hatodik alkalommal rendezték meg a Prima Primissima Díjátadó Gálaestet, amelyet ez alkalommal is csúszatott élőadás keretében közvetített a Magyar Televízió. A Magyar Vállalkozók Napja alkalmából tartott rendezvénysorozat idén is tovább gazdagodott, s elmondható, hogy mostanra komoly társadalmi rangot és tekintélyt vívott ki magának.
Evások figyelem! Változások jövőre!
A jövő évtől szigorodnak az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) hatálya alá tartozó vállalkozások és egyéni vállalkozók számlatartási kötelezettségei; amennyiben e kötelezettséget nem teljesítik, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) mulasztási bírságot róhat ki rájuk.
Mi alapján készül a kiút Magyarország számára?
A Reformszövetség 2009-2013-as időszakra vonatkozó javaslatai között minden bizonnyal lesz olyan, amely élőmunka-igényes ágazatokban tevékenykedő, főleg betanított munkásokat alkalmazó külföldi vállalatok betelepülését segítené elő - mondta el az MTI-nek Futó Péter, a Reformszövetség tagja, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) elnöke.
Múlt heti fonákság - Merkel asszony mikulás ajándékával
Modern Marshall-segély: a német polgár alanyi jogon megkap egy csinos összeget az államtól, hozzárakja a kötelezően előírt önrészt, aztán valamelyik boltban árut vesz az összegen. Angela Merkel környezete feltalálta a piacturbót. Sajnos, vagy szerencsére, nem szabadalmaztatták a nem teljesen egyedülálló, de kormányzati léptékben mégis párját ritkító költségvetési innovációt.
Demszky a BKV-vezérnek: "megérdemled, de nem kéne új autót kapnod"
Demszky Gábor főpolgármester levélben szólította önmérsékletre a BKV vezérigazgatóját, Kocsis Istvánt, akinek vadonatúj, nagyjából húszmillió forint értékű, felső kategóriás Audi A6-os luxusautót bérelt a közlekedési vállalat - írta a Népszabadság, a Népszava és a Magyar Nemzet.
Egy tipp, ami megduplázza félretett pénzünket
A Karácsony közeledtével a szaloncukrok és a csokoládétartalmú édességek fogyasztása mindig előtérbe kerül, és mint látni fogjuk, a pénzügyi válság során fundamentálisan alulárazottá váltak a Magyar Szaloncukoripari Nyrt. (MACU) részvények - közölte az Erste Befektetési Zrt..
Ki kaphat könnyítést az APEH-től?
Az APEH elnökének irányelve a méltányossági jogkör gyakorlásáról, az adómérséklésre és a fizetési könnyítés engedélyezésére irányuló kérelmek elbírálása során követendő eljárásról.
Minimálisan emelik a fenyőfák árát
Lucfenyőt 1000-2500 forintos, ezüstfenyőt 3000-4000 forintos, normann fenyőt pedig 5000-8000 forintos áron lehet megvásárolni a kereskedőktől.
Az ENSZ tanácsai Magyarországnak
Magyarországon is a munkaerőpiacon jelentkezhet a legerősebben a gazdasági válság, hasonlóan sok más országhoz - közölte Jens Wandel az ENSZ Fejlesztési Programjának európai és közép-ázsiai regionális igazgatója.
Uniós döntés előtt: egekbe szöknek az energiaárak?
A december 11-12-én megrendezésre kerülő uniós csúcstalálkozón dönthetnek a tagállamok állam- és kormányfői az ambiciózus energia- és klímacsomagról. A közeledő EU-csúcsig azonban még számos kérdésben kell megállapodniuk a tagállamok képviselőinek.
Kiút lehet-e, ha kukoricát tankolunk?
2008 első felében a bioüzemanyagok sokoldalú kritika célpontjaivá váltak egy olyan időszakban, ahol az energiabiztonság és -függetlenség szempontja felértékelődött. Noha az erősödő kritikai hullám azt a látszatot keltheti, hogy a - főként az élelmiszer-alapanyagokból készült első generációs - bioüzemanyagok felett "eljárt az idő", s más alternatív energiaforrásokra kell támaszkodnunk, rövid és középtávon a bioüzemanyag termelése Magyarország számára jelentős gazdasági növekedési potenciállal kecsegtet - tartalmazza a Political Capital Kockázatelőrejelző Divíziója és a Green Capital környezetpolitikai tanácsadó intézet által közösen elkészített Magyarország hosszú távú bioüzemanyag-stratégiájára vonatkozó elemzése és javaslatcsomagja.
Gyurcsány: nincs recept a válságkezelésre
Százmilliárd forint értékű forgóhitel támogatást kínál az állam a Magyar Fejlesztési Bankkal Zrt.-vel közösen, amelyhez a vállalkozások a takarékszövetkezetekben juthatnak hozzá, jelentette be Bajnai Gordon, nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter a Vállalkozók Napján rendezett gazdaságpolitikai fórumon. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének rendezvényén részt vett még Gyurcsány Ferenc miniszterelnök; Veres János pénzügyminiszter; Korózs Lajos a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára; Demján Sándor, a VOSZ ügyvezető elnöke; Bartha Ferenc, a VOSZ Ellenőrző Bizottságának elnöke; Békesi Ferenc, a VOSZ Gazdasági Bizottság elnöke; Bod Péter Ákos, az MNB korábbi elnöke, egyetemi tanár; Kupa Mihály, volt pénzügyminiszter és Lengyel László, a Pénzügykutató Zrt. elnök-vezérigazgatója.
Csúcsmárkák, avagy a megbízható cégek listája
December 4-én, a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban tartott Year of the Brands Gálán mutatták be 2008 csúcsmárkáit, valamint az új Superbrands kiadványokat. A Magyarország legnevesebb márkaszakembereiből álló bizottságok idén is több ezer vezető márka közül választották ki a 2008-as év üzleti és fogyasztói szupermárkáit.
"Mennék munkába, de a MÁV-reform miatt nehézkes!"
A Vas megyei Gencsapátiban aláírásgyűjtés kezdődött a MÁV rugalmas menetrendjének bevezetése ellen, mivel a ritkábban járó vonatokkal sokan nem tudják elérni a munkakezdést, illetve a napi iskolakezdést - közölte Bodorkós Ferenc, Gencsapáti polgármestere.
Befektetési alapok: két hónap alatt 405 milliárdos tőkekivonás!
A befektetési alapokból novemberben 130 milliárd forint tőkét vontak ki a befektetők, míg a piaci teljesítmények 7 milliárd forinttal csökkentették az alapok vagyonát, összvagyonuk így egy hónap alatt 5,2 százalékkal zsugorodott, s november végén 2.509 milliárd forintot tett ki - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ) pénteken.
Londoni elemzők szerint nincs minek örülnünk
Londoni feltörekvő piaci elemzők szerint a vártnál is mélyebb recesszióra utalnak a pénteken közzétett, a konszenzusnál gyengébb magyarországi ipari termelési adatok, amelyek megerősítik a meredek további jegybanki kamatcsökkentések kilátását.
Még mindig nem tudni, mennyi lesz a minimálbér
A havi minimálbért 69 ezer forintról 70 ezerre kívánja emelni a munkaadói oldal, a szakszervezetek erre reagálva 75.500 forintra csökkentették korábbi 76.500 forintos javaslatukat az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki plenáris ülésén.
60 ezer eurónyi hitel mindenkinek
December 4-én az Európai Bizottság információs nap keretében mutatta be a kis- és középvállalkozók számára nyújtott finanszírozási eszközöket, melyek közt az egyik legfontosabb az ettől a naptól Magyarországon is hozzáférhető kis- és középvállalkozói (kkv) garanciakeret. Az eszköz célja, hogy biztosítsa azon kis- és középvállalkozások egyszerűsített feltételek melletti hitelhez jutását, amelyek nem rendelkeznek elég biztosítékkal, és ez által is ösztönözze az adott cégek munkahelyteremtési törekvéseit.
Miért jó, ha ügyvéd is hirdethet?
"Jelentős elmozdulást hozhat a jogi szolgáltatók kommunikációjában az Ügyvédi Etikai Szabályzat módosítása az ügyvédi reklámtilalom enyhítéséről" - mondta dr. Hegyi Gábor, a Capital Communications ügyvezető igazgatója az ügyvédi reklám szabályozásának változásait ismertető, a CompLex Kiadó szervezésben lezajlott budapesti konferencián.
Senki sem mer kockáztatni
Várhatóan 0,4 százalékkal esik vissza a GDP 2009-ben az euró-övezetben, az infláció pedig 1,5 százalékra csökken - állapítja meg a nemzetközi Erste Csoport elemzése. Az Egyesült Államok lomha gazdasági növekedéssel terhes év elé néz, a kelet-közép-európai gazdasági növekedés átlaga viszont magasabb lesz, mint az eurózónáé. A kötvénypiac (kiváltképp az államkötvények) profitálhatnak a válságból, a pénzintézet elemzőinek várakozása szerint 2009 derekán megjön a befektetők étvágya a kockázatosabb befektetési kategóriák (például a vállalati kötvények) iránt.
Esélyteremtő válság?
A jövőre várható recesszió negatív hatásait tompító, kormányzati vélemények szerint nyolcszázmilliárd forintot megmozgató csomagot jelentett be Bajnai Gordon fejlesztési és gazdasági miniszter. A csomag a gazdaság és kiemelten a hazai kis- és középvállalkozói szektor erősítését célozza.
Kína beszólt az USA-nak
Peking az amerikai gazdaság stabilizálását, Washington a kínai fizetőeszköz reformjának folytatását kérte a kínai fővárosban csütörtökön kezdődött kétoldalú Gazdasági Stratégia Párbeszéd (SED) első napján.
Veres: tavasszal alakul át az adórendszer
A magyar gazdaságélénkítő program az elsők egyikeként készült el az Európai Unió tagországai közül - mondta Veres János pénzügyminiszter csütörtökön Debrecenben. csütörtökön Debrecenben.
Megkerülte a Földet a benzin nélküli autó
Az ENSZ égisze alatt a lengyelországi Poznanban folyó környezetvédelmi világkonferencia résztvevőit csütörtökön megörvendeztette egy jármű: első alkalommal sikerült a Földet megkerülnie egy napelemes autónak, és megérkezett a lengyel városba. Mintegy ezren próbálták ki útja során.
Kötelező lesz országos hirdetést feladni a bírságról
Közzétette jövő évre vonatkozó piacfelügyeleti tervét a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH), melyből kiderül, hogy különösen odafigyelnek majd az emeltdíjas telefonszámok kezelőire, a szélessávú internetszolgáltatások esetében a valós és a hirdetett sávszélesség ellenőrzésére és az egyoldalúan módosított előfizetői szerződéseket is szigorúbban vizsgálják majd.
Hiányzik pár millió? Kattintson!
December 4-től Magyarországon is hozzáférhető az Európai Beruházási Alap által kezelt kis- és középvállalkozói (kkv) garanciakeret. Az eszköz célja, hogy biztosítsa azon kis- és középvállalkozások egyszerűsített feltételek melletti hitelhez jutását, amelyek nem rendelkeznek elég biztosítékkal, és ez által is ösztönözze az adott cégek munkahelyteremtési törekvéseit.
Idáig jutottunk: már gyűjteni kell a korrupciómentes ügyeket
Szerte a világon minden év december 9-én tartják a korrupció elleni világnapot. Magyarországon erről a napról még máig nem emlékeztünk meg, noha még soha nem volt olyan aktuális a téma, mint manapság.
Gondban lehetnek hiteleikkel az önkormányzatok
Elsősorban az önkormányzatok devizakötvény-kibocsátásainak hatására az önkormányzatok hitelállománya az elmúlt másfél évben negyven százalékkal 800 milliárd forintra nőtt. A pénzügyi válság hatására bekövetkezett forráshiány megálljt parancsolt ennek a folyamatnak. A nagy kérdés most az, hogy lesznek-e olyan beruházások, amelyek kitermelik a bevont források törlesztőrészleteit.
Tudja, kik túlóráznak a legtöbbet?
Nem könnyű kiigazodni a túlórák jogi szabályozásain, különösen igaz ez a speciális munkakörben dolgozókra. Dr. Sipos Márta a jogharmonizációt hiányolja, Szima Judit rendőr alezredes pedig a rendőrségénél tapasztalt visszásságokra hívta fel a figyelmet.
Minden magyar egy decit iszik naponta
Hazánkban a bor tradicionálisan nemzeti italnak tekinthető. Minden alkalomkor kiemelkedő szerepet tölt be, legyen az vallási, állami vagy családi ünnep. Ennek ellenére a borfogyasztás kultúrája rendkívül változatos, és csak az utóbbi években alakult ki egy tudatos, igényesebb fogyasztói réteg.