A kutató, miután Los Angelesben átvette a díjat Pálinkás Józseftől, a Magyar Tudományos Akadémia elnökétől, néhány kérdésre is válaszolt.
- A családom mellett a tudomány az életem közepe - kezdte az idős akadémikus az MTA kérdésére. Sohasem kételkedtem abban, hogy a tudomány művelése alapvető jelentőségű egy ország életében. Egyetértek azokkal, akik úgy tartják: a természettudományos kutatások 99 százaléka átlagos és biztonságos tudomány. Nagyon sok jó és új jelenségre derül fény, azonban a legtöbb tudományos kutatás mindössze továbbfejleszti meglévő tudásunkat. Nagyon kis része a tudománynak az, ami alapvetően újat hoz, ami „bolondságos" tudomány. Bár a legtöbb szokatlan ötlet sohasem valósul meg, de ami igen, az nagy ugrást jelent az emberiség fejlődésében. Nézze meg a számoló-, a számítógépet, amely megváltoztatta az egész emberiség életét, ám kifejlesztése kezdetben semmiféle gyakorlati nagy jelentőséggel nem biztatott. Ha valaki fiatalon kap elismerést, az serkentheti a jövőbeni teljesítményét. Én nem vagyok fiatal és serkenteni se kell engem, mert egy életet töltöttem kutatással. Engem megerősít egy ilyen díj, mint tette ezt annak idején a Nobel-díj is, hogy amit találtam, az gyakorlati haszonnal bír az emberiség számára.
A kutatói szakma Oláh szerint többek között azért is nehéz, mert ritkán vannak kézzelfogható, mindenki általá érthető eredményei. Véleménye szerint a díjak segíthetnek a fiatal kutatókat érő elkerülhetetlen csalódásokon átlendülni.
- A kutatócsoportokban a munka javát fiatal, tehetséges kutatók végzik. Nekik is szól ez az üzenet. A kutatás folyamatában rengeteg csalódás éri a lelkes kísérletezőt, hiszen az ötletek többsége sohasem valósul meg. Igaz, ha egy-egy „sejtés" néha megvalósíthatónak bizonyul, az utólag kárpótol minden korábbi hiábavaló erőfeszítésért, és azokért a csalódásokért, amiken minden kutató átesik. Meggyőződésem, hogy ez a díj bíztatást ad a fiatal kutatóknak arra, hogy maradjanak a tudományos pályán. Hiszek abban, hogy ha egy kutató nyitva tartja a szemét, akkor a kutatásai legalább egy részének egyszer gyakorlati haszna lehet. Szerencsém volt, hogy végül lettek is eredményeim, és nemcsak fontos tudományos cikkeim.
Sikereit és ismertségét többek között a globális felmelegedés megoldását célzó kutatásokkal szerezte, (amiben az amerikaiak többsége egyszerűen nem is hisz) elkötelezetten dolgozik a mai napig a fenntarhatóságért.
- A fosszilis üzemanyagaink, a kőolajunk, a földgázunk, és hosszabb távon a szenünk is fogyóban van. A kereslet nő, a készlet csökken, tehát a következő nemzedék leküzdhetetlen gondokkal szembesül. Megoldást kell találni. Munkatársaimmal azzal foglalkozunk, hogy a széndioxidot felfogjuk, elválasszuk, és kémiai úton a vízből nyerhető hidrogénnel új fosszilis üzemanyagokat tudjunk csinálni. (A fukusimai katasztrófa után ugyanis az emberek elfordultak az atomenergiától). Az emberiségnek nincs idője, nincs több millió éve arra, hogy a szén termeszetes körforgására várjon. A tudomány adja az alapvető tudást, és az esélyt, hogy új lehetőségek nyíljanak meg előttünk. A megvalósítás azután a technológia, a fejlesztők feladata. A tudomány adja az alapot. Ám nem látható előre, hogy egy-egy ötlet, vagy felállított elmélet megvalósul-e, és főként mikor valósul meg. Tény, hogy a mostani energiaválság enyhítésére és a kapcsolódó gondok megoldására nincs sok időnk. Most kell kifejlesztenünk új módszereket, amelyek a következő nemzedéket megmentik az üzemanyaghiánytól.
Fontosnak tartja, hogy a tudományos kutatásnak gyakorlati haszna is legyen, akkor is, ha azt nem feltétlenül maguk a kutatók érik el.
- A fiatalok többsége a tudományt csak egy lehetőségnek látja, ahol munkája hasznos és ahol a megélhetés biztosított. Sok kitűnő kutatás zajlik világszerte. A Nobel-díjakat is adhatták volna másoknak, mint akik kapták, arra szintén érdemeseknek. Azon szerencsések közé sorolom magamat, akik figyeltek és észrevették kutatásaik gyakorlati jelentőségét. Mindig feltettem a munkában azt a kérdést, hogy ha egy kísérleti folyamat sikeres lesz, akkor hogyan tovább a gyakorlati feladatok felé? A Nobel-díjam után pedig nem ültem a múltam dicsőségén, hanem kutattam, mert hajtott a belső erő, hogy talán újabbat, érdekesebbet, hasznosíthatóbbat találok. Egész életemben sok ötletem volt, bár a legtöbb használhatatlannak bizonyult. A lényeg mégis az, hogy ha egy országban vannak jó kutatók, akkor esély van arra, hogy új területeket fedeznek fel vagy új lehetőségek tárulnak fel, még akkor is, ha ők csak az első lépést teszik meg. Neumann János egyetlen fillért sem csinált abból, hogy a számítógép kifejlesztésének kulcsszereplője volt. De mások felismerték az ő munkájában a gyökeres változás lehetőségét.
A gyakorlati haszon mellett azonban a díjak fontosságát sem kérdőjelezi meg, legfőképpen abból a szempontból, hogy motiválhatja a fiatalokat. Mert a tudás alapú gazdaság véleménye szerint egy kis ország túlélésének egyetlen esélye.
- Rendkívül hálás vagyok szülőhazámnak az elismerésért. Soha nem jár a fejemben munka közben, hogy egy tudományos probléma megoldása bármilyen díjat, jutalmat vagy elismerést jelenthet. Remélem, hogy a Széchenyi-díj, amit a köztársasági elnök úrtól kaptam, munkára serkenti a fiatalokat. De senki ne menjen kutatói pályára azt remélve, hogy elismerést, díjat fog nyerni. Kis ország vagyunk. A természeti kincsekkel nem rendelkező Magyarország jövőjét, fő kincsét a jól nevelt fiatalok jelentik, akik a modern technológia felhasználásában részt tudnak venni. A tudomány alapja pedig a jó oktatás. Ezen a kis Magyarországon, legalábbis Budapesten, ahol születtem és felnőttem, sok jó iskola volt, és ezek az iskolák kiváló alapot adtak. Magas házat nem lehet úgy építeni, hogy a 20. emeleten kezdik felállítani a falakat. A tudománynak is szolid alapra van szüksége. A nevelés ad lehetőséget ad arra, hogy aztán egyesek szárnyalni kezdjenek, hozzájárulva új iparágak megjelenéséhez, és jól fizető munkához juttatva a többieket. Búzatermelésből a mai világpiaci helyzetben nem tud egy kis ország megélni. Amire Magyarországnak szüksége van, az emberi hozzájárulás, a jól nevelt munkaerő, a lehetőségeket kihasználó vezetőség.
A jövő a tudományos eredményeken alapuló döntéshozatalé, hiszen még a legjobb minisztertől, miniszterelnöktől vagy államelnöktől sem lehet elvárni, hogy mindenhez értsen. Ugyanakkor a vezető felelőssége, hogy minden tanács, minden bemutatott tény közül kiválassza az adott helyzetben, az adott lehetőségek között ország számára legjobbat - és ez rendkívül nagy feladat. Egy kis ország általában nem képes önmagában a kutatás és a technológia területén folyamatosan az élvonalban maradni. Az én mai kísérleteim helyszíne sem Magyarország. Szülőhazám egy kis ország, amely nem tud befektetni kutatásba annyit, mint Kína vagy India, hogy egy egészen új nagyipart teremtsen, és százával építsen költséges nagyüzemeket. De a magyar hozzájárulás - Neumann Jánoséhoz hasonlóan - sikert nyerhet a jövőben azzal, hogy e kis ország fiai között ma is vannak úttörői a tudománynak, akik látják a jövőt. Akik kikutatják az alapokat, és az alaptudást, függetlenül attól, hogy a gyakorlati megvalósítás gyakorta máshol történik.
