Friss cikkeink
Líbia: az EU nem harcol, a NATO bizonytalan
Nem lesz közvetlen EU-részvétel katonai műveletekben Líbiát illetően - mondta Martonyi János külügyminiszter hétfőn Brüsszelben. A NATO-ban meg továbbra sem sikerült dűlőre jutni arról, hogy a szövetség miképpen lépjen fel Líbiával kapcsolatban annak a biztonsági tanácsi határozatnak az érvényesítésében.
Íme, Lázár magyarázata!
Elnézést kért Lázár János, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, Hódmezővásárhely polgármestere a városi közgyűlésben 2008-ban elhangzott - mint mondta - félreérthető mondatai miatt, amelyekről szombaton került fel az internetre egy hangfelvétel.
Index szerint osztanák a pénzt a klímaváltozás áldozatainak
Új ökológiai index felállítását javasolták a nemzetközi közösség számára az ENSZ-nél. A lista azokat a fejlődő országokat rangsorolná, melyeket fokozottan veszélyeztetnek a klímaváltozás káros hatásai - ez mérceként szolgálna a Klíma Alap támogatásainak szétosztásához.
Újra jönnek a jó hírek
Az indexek sok esetben megfelelő szintre süllyedtek ahhoz, hogy onnan már emelkedjenek. Ilyen pl. a DAX. Ráadásul arról sem szabad elfeledkezni, hogy az értékelési szintek nagyon alacsonyak.
Kiiktatták Kadhafi légvédelmét
Amerikai repülőgépek mértek légicsapást vasárnap hajnalban líbiai célpontokra - jelentette be egy katonai szóvivő. Az összesen 19 bevetett repülőgép fő célpontjai az ellenség repülőterei és azok légvédelmi rendszerei voltak.
Folytatódó légitámadások, Kadhafi fenyeget
Légitámadás érte vasárnap hajnalban Tripolit, s válaszul működésbe léptek a líbiai légvédelmi ütegek. Egy azonosítatlan repülőgép repült át a líbiai főváros déli része felett, Moammer Kadhafi líbiai vezető megerősített szálláshelyénél, amelynek része egy laktanya is.
Akinek nincs semmije, annyit is ér: Lázár "könnyen beszél"
Szombaton felkerült az internetre egy hangfelvétel, amelyen Lázár János, Hódmezővásárhely polgármestere a városi közgyűlésén úgy fogalmazott: "akinek nincs semmije az életben, az annyit is ér." Török Zsolt, az MSZP szóvivője szerint Lázár János a hódmezővásárhelyi közgyűlésen tett kijelentése miatt nem alkalmas arra, hogy a Fidesz frakcióvezetője maradjon, de még azt is meg kellene fontolnia, hogy örökre visszavonuljon a politikától és a közélettől. Az MSZP felszólítja Lázár Jánost, hogy kérjen bocsánatot az emberektől, akiknek becsületébe és önérzetébe belegázolt - hangsúlyozta a szóvivő. Az LMP szerint Lázár János kijelentései a szegényekről cinikusak és felháborítóak.
Figyelemre méltó teljesítmény az Acertől
A mindent egyben tartalmazó masinák között alacsony árával és ehhez képest figyelemre méltó teljesítményével tűnik ki az Acer Aspire Z3730. A rövid válaszidejű (5 ms) LCD panel full HD felbontású, így semmi akadálya nincs a minőségi videolejátszásnak.
Líbia: támadásban az európai haderő
Amerikai, európai és arab vezetők eldöntötték szombaton Párizsban, hogy azonnal katonai akciót indítanak Líbiában a polgári lakosság védelmében - jelentette be Nicolas Sarkozy.
Eltörölnék az olaj-, gáz- és széntámogatást
Barack Obama kabinetje a Kongresszusban elhasalt klímatörvény-tervezet kudarca ellenére tovább folytatja a zöld gazdaság erősítését. Washingtonban 8 milliárd dolláros támogatási csomag-tervet jelentettek be, melynek nagy része a technológiai áttörésekre irányuló kutatás-fejlesztést, valamint a kisebb emissziójú üzemanyagfajták és az üzemanyaghatékony járművek elterjedését segíti. Merész húzásnak ígérkezik, hogy a 2012-es költségvetésből kiiktatná Obama az olaj-, gáz-, és széntámogatásokat!
2011-ben növekednek a zöld befektetések
A BRIC-országok éllovasai, Brazília, Kína és India fogják vinni a prímet idén a megújuló energiákra irányuló befektetésekben, szól az ENSZ Környezetvédelmi Programjának (UNEP) prognózisa. Várhatóan 240 milliárd dollárra rúg majd a zöld gazdaságba irányuló befektetések mértéke 2011-ben.
"Minden esély megvan" a 4-6 %-os növekedésre
A Nemzetgazdasági Minisztérium belgazdaságért felelős államtitkára szerint minden esély megvan arra, hogy a gazdasági növekedés 2013-ra, 2014-re elérje a 4-6 százalékot.
Ilyen az asztali Apple
Az Apple nem csak az érintőképernyős okostelefonok és táblagépek piacán alkotott egyedülállót és meghatározót. Az asztali gépek területén is van jellegzetes típusa.
Üzleti gép a Lenovótól
Az IBM magasra rakta a lécet, amikor kifejlesztette professzionális laptopsorozatát. Az átalakulás után csupán a név változott, a minőséggel továbbra is elégedettek lehetnek a felhasználók.
Érintőképernyős PC a HP-tól
A csupán mintegy 9 kilogrammos eszköz nem sokkal vastagabb, mint egy 20 hüvelyk képátlójú LCD monitor, csakhogy egy komplett Windows 7 alapú PC-t foglal magában, és a képernyő érintésérzékeny.
Íme, a különlegesen vékony Lenovo!
Lekerekített, egyszerű formájú ez a különlegesen vékony mindent egyben PC. Alkatrészei a talpba és a monitorházba kerültek, cserébe viszont külső tápegységet terveztek hozzá.
Mennyibe kerül áprilisban a benzin az adóhatóság szerint?
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette honlapján a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolásban áprilisban alkalmazható üzemanyagárakat.
Küszöbön a Kadhafi elleni katonai akció?
A NATO véglegesíti a "megfelelő fellépés" tervezését Líbia ügyében, az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1973-as számú határozatának érvényesítése érdekében - közölte pénteken Anders Fogh Rasmussen, az atlanti szövetség főtitkára. A nap folyamán nagyköveti szinten rendkívüli megbeszélést folytattak Brüsszelben a NATO-tagállamok képviselői, de - diplomáciai források szerint - egyelőre nem jutottak közös elhatározásra a líbiai rezsim elleni katonai akciónak az atlanti szövetség égisze alatti megindításáról. A líbiai kormány korábban azonnali tűzszünetet hirdetett, miután az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) Líbia fölötti légtérzárlatot jelentő határozatot fogadott el. Este mindezek ellenére a kormányellenes felkelők központjából robbanásokat jelentettek.
Együtt élünk az alkalmazásokkal
Az okostelefon tulajdonosok közül sokan most ismerkednek az alkalmazások világával, derül ki a T-Mobile friss felméréséből. A kutatásban résztvevők 96 százaléka szokott naponta valamilyen alkalmazást használni. Az erősebbik nemhez tartozók négyszer, míg a hölgyek háromszor hívják segítségül az applikációkat 24 óra leforgása alatt. A férfiak és a nők abban is eltérnek, hogy milyen gyakran frissítik alkalmazás-parkjukat: előbbiek majdnem negyede, utóbbiaknak csak 14 százaléka tölt le rendszeresen új applikációkat.
Mi kell az ügyfelednek?
Komáromi Zsombor miközben 7 éven át a Philips és a Sony marketing részlegén dolgozott, elindította saját webes vállalkozását. Ezután kirándulást tett a média világába: négy éven át a HáziMozi magazin főszerkesztője volt. A magazin ezalatt lett Magyarország első DVD mellékletes lapja, és ért el a szórakoztató elektronikában azóta is példátlan olvasottságot havi 24000 eladott példánnyal. 2004-től mégis független műszaki újságíró lett, hogy otthonról dolgozva többet lehessen családjával. Az elmúlt években szinte teljesen az online világ felé fordult, és kisvállalkozások forgalmát növeli üzleti honlapok készítésével. A Piac és Profit Online-on 15 részes sorozatot indít. Íme, a hatodik rész.
Hogyan kínálj az ügyfeleid problémáira megoldást?
Komáromi Zsombor miközben 7 éven át a Philips és a Sony marketing részlegén dolgozott, elindította saját webes vállalkozását. Ezután kirándulást tett a média világába: négy éven át a HáziMozi magazin főszerkesztője volt. A magazin ezalatt lett Magyarország első DVD mellékletes lapja, és ért el a szórakoztató elektronikában azóta is példátlan olvasottságot havi 24000 eladott példánnyal. 2004-től mégis független műszaki újságíró lett, hogy otthonról dolgozva többet lehessen családjával. Az elmúlt években szinte teljesen az online világ felé fordult, és kisvállalkozások forgalmát növeli üzleti honlapok készítésével. A Piac és Profit Online-on 15 részes sorozatot indít. Íme, a hetedik rész.
Miről szóljon a honlapod szövege?
Komáromi Zsombor miközben 7 éven át a Philips és a Sony marketing részlegén dolgozott, elindította saját webes vállalkozását. Ezután kirándulást tett a média világába: négy éven át a HáziMozi magazin főszerkesztője volt. A magazin ezalatt lett Magyarország első DVD mellékletes lapja, és ért el a szórakoztató elektronikában azóta is példátlan olvasottságot havi 24000 eladott példánnyal. 2004-től mégis független műszaki újságíró lett, hogy otthonról dolgozva többet lehessen családjával. Az elmúlt években szinte teljesen az online világ felé fordult, és kisvállalkozások forgalmát növeli üzleti honlapok készítésével. A Piac és Profit Online-on 15 részes sorozatot indít. Íme, a nyolcadik rész.
A kkv-kat féltik az autóipari beruházások után
Az ár-és bérversenyben kevésbé rugalmas kis- és középvállalatoktól szívhatnak el munkaerőt a nyugat-magyarországi autóipari fejlesztések - mondta Miklósi Lajos, a Professio Fémipari és Szakképzési Klaszter elnöke pénteken Győrben sajtótájékoztatón.
Átlag bruttó 200 ezer felett keres a magyar
A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél alkalmazásban állók létszáma az idén januárban átlagosan 2 millió 621 ezer fő volt, ugyanezen időszak alatt a bruttó átlagkeresetek 1,6, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek pedig 3,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Építőipar: érthetetlen, miért alakul ennyi új cég
A januári kedvezőnek tűnő eredményeket követően februárban rosszra fordultak az építőipar céges mutatói: jelentősen emelkedett a felszámolások növekedési üteme, az egy hónap alatt elindított 410 új végelszámolás pedig történelmi rekord.
Sok fontos hír jelent meg tegnap
Pozitív fordulat az USA részvénypiacain is. A korrekciós szakasz után ismét emelkedésbe kapcsoltak a nyersanyagárak, ENSZ légtérzár Líbiában. Kizöldültek az ázsiai indexek a G7 döntése után. Nagyot gyengült a jen a hajnali órákban a G7 intervenció hírére. A MOL érdeklődik a Lotos megvásárlása iránt. Ma további emelkedés várható.
E-önkormányzat: Szem előtt és háttérben
Az önkormányzatok a nemzetgazdaság jelentős és különleges szereplői: közfeladatot ellátó szervezetek, ami miatt a működésük és az ehhez kapcsolódó gazdasági megoldásaik eltérnek a piacon megszokottól. Céljaik is mások: a versenyszféra a profitoptimalizálásra, a helyhatóságok viszont ügyfél- és állampolgárbarát rendszerek megvalósítására helyezik a hangsúlyt. Épp ezért az önkormányzatok sajátos ügyfélkört jelentenek a szolgáltatók, nem utolsósorban az infokommunikációs iparág és a pénzügyi szektor cégei számára.
Kadhafi nem kertel: ha kell, megtámadja Európát
Alig néhány órával a Biztonsági Tanács szavazása előtt Líbia arra figyelmeztette a külföldi hatalmakat, hogy bármilyen külső támadás megtorláshoz vezet, és destabilizálja a Földközi-tenger térségét rövid és hosszú távon egyaránt. A Biztonsági Tanács közép-európai idő szerint csütörtök este 23 órakor szavaz a líbiai légtérben repüléstilalmi zóna létrehozását előirányozó határozatról, amelynek célja, hogy földre kényszerítse a Moammer Kadhafi líbiai vezetőhöz hű csapatok légierejét.
Kínos: nem létező törvényt módosított a Parlament
Nem létező szövegrészt módosított a kormány javaslatára az Országgyűlés tavaly ősszel. Az idei költségvetést megalapozó törvény egy olyan szövegrészt módosított, amely 2007. január elsejével már kikerült az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló törvényben meghatározott határidők ismételt megnyitásáról és a kárpótlás lezárásáról szóló törvényből. A vicces tévedés oka az lehet, hogy a jogalkotók feltételezhetően csak a Complex Jogtár szolgáltatását használták. - áll az Opten közoleményében.
Japán földrengés után: szelektív taktika lehet a nyerő
Az európai pénzpiacok viszonylag nyugodtan reagáltak a Japánban történt eseményekre. Jelenleg növekvő forgalom, ugyanakkor romló hangulat (fő mutatók magas szintről esnek alá) jellemzi a piacokat. A különböző szektorok különböző mértékben érintettek, az Erste elemzői a szelektív befektetési taktika alkalmazását javasolják.
Kell a regisztráció, de a tagság már nem
A Menedzserek Országos Szövetsége jó ötletnek tartja a kötelező kamarai regisztrációt, a tagsággal kapcsolatban azonban vannak fenntartásai - áll a szervezet lapunkhoz eljutatott közleményében.
Az Invitel díjazta az innovációt
Térkép alapú keresőmotor, online kertészeti tanácsadás és parkolássegítő szoftver is van az Invitel InnoMax idei díjazottjai között. Az elismerést minden évben saját szintjükön nagyot, újat, eredetit alkotni képes kis- és középvállalkozások nyerhetik el. A második alkalommal átadott elismerések mellett újdonságként az InnoApps díjra felsőoktatási intézmények tehetséges hallgatói pályázhattak saját fejlesztéseikkel.
Önt kölcsönözte már ki a munkahelye?
A magyarok még bizalmatlanok a munkaerő-kölcsönzéssel kapcsolatban, pedig a Randstad Hungary szerint ez a megoldás a pályakezdőktől a tartós munkanélküliekig sok embernek segíthetne.
Év közben mindegy mennyi a biztosítás?
Az év végi kampány során jellemző 17 ezer forint körüli átlagdíj helyett az év első két hónapjában átlagosan 28 700 forintért kötöttek kötelezőt az autósok - közölte a kotelezo.hu.
A pánik a tőzsdéken igazából egy tisztulási folyamat
Tovább zuhantak az amerikai részvényindexek. Nem esett tovább az olaj és az arany ára tegnap. Tovább esnek az ázsiai indexek. Történelmi csúcsra erősödött tegnap a japán jen. A kezdeti esés után a nap végére korrekcióra számítunk.
Óvatos kishaszon-optimizmus
A kishaszonjárművek piaca is megérezte a válságot, ám kevésbé esett vissza, mint a nagyhaszonjárműveké. Úgy tűnik, 2010 volt a mélypont, idén év elején ugyanis nőtt az új autók értékesítése. Persze a forgalom alakulása attól is függ, hogy a kereskedőknek sikerül-e magasabb szintre emelni szolgáltatásaikat.
Olcsóbb benzinár: kormányzati nem az adócsökkentésre
A kormány szerint a növekvő üzemanyag árakkal kapcsolatos problémát adópolitikával nem lehet megoldani - fejtette ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára a parlament számvevőszéki és költségvetési bizottságának szerdai ülésén, amelyen a kormány és a bizottság elutasította az MSZP-nek az üzemanyagok után fizetendő jövedéki adó mérséklését javasló a törvénymódosítását.
Mit tehetnének a kicsik? Spórolnak!
„A gazdasági válság hatására a legtöbb hazai kisvállalkozás a működési költségek csökkentésével, illetve a beruházások elhalasztásával reagált. Mivel az általános gazdasági fellendülés várat magára, a költségek csökkentése továbbra is kiemelt tényező marad a működési egyensúly megtartásában" - mondta el Németh László, a K&H Kkv marketing főosztály vezetője.
Itt a magyar IE9!
Kedd hajnali hat órától már magyar nyelven is letölthető a Microsoft Internet Explorer 9 (IE9) végleges verziója, amely a Windows 7-ben megjelent hardveres gyorsítás kiaknázásával gyorsítja fel az internetezést. A gyorsaság mellett a szépségre is nagy hangsúlyt fektettek a fejlesztők: az IE9 több mint 2000 változtatást tartalmaz a tavaly szeptemberben megjelent béta kiadáshoz képest, így még szebben jelennek meg rajta a weboldalak. Az IE9-ben most már gyors is, ami szép.
Magyar mobilitás: a fiatal férfiak szívesen költöznének
Egy friss, a pályakezdőkről szóló kutatás szerint a férfiak a pénzkereset és a karrier érdekében szívesebben változtatnak lakhelyet, mint a nők. A Figyelő 24 oldalas mellékletében megjelent kutatás a frissdiplomás álláskeresők és a munkaadók véleménye alapján rangsorolta a magyar cégeket. Az eredményekből kiderül, hogy országon belül továbbra is Budapest és Közép-Magyarország vezeti az állásvadászok népszerűségi listáját, de ezeket szorosan követi a Nyugat-Dunántúl is.
173 milliárdból fejlesztjük a vállalkozásokat
Az Új Széchenyi Terv (ÚSzT) 173 milliárd forintos keretösszeget tartalmaz a vállalkozásfejlesztési pályázataiban 2013 végéig - olvasható a Start Tőkegarancia Zrt. összegzésében.
Míg ünnepeltünk, a világ összeomlott! Vagy mégsem?
Csakugyan súlyos a japán földrengés, s a probléma nem is az első földrengésből, hanem az azóta is újra és újra keletkező rengések és az atomreaktor körüli problémákból adódik. Azonban talán egy kissé eltúlzottak a piaci reakciók.
Érdemes még a hétvége előtt tankolni
Újabb 5 forinttal nő a gázolaj ára a hazai töltőállomásokon, a benzin ára nem változik. A két, hét eleji munkaszüneti napra való tekintettel ezúttal péntektől lesz áremelkedés - erősítették meg piaci források a holtankoljak.hu értesülését.
Széndioxid-kvóták: maradjon a kereskedés!
Olajos Péter helyettes államtitkár szerint magyar érdek, hogy fennmaradjon a széndioxid-kvóták kereskedelme - írta a Magyar Nemzet. A nagyobb nyugat-európai tagállamok ellenérdekeltek ebben.
6 millió munkahelyet hozhat a 30 %-os emisszió-csökkentés
Az Ecofys és a Climate Impact Research jelentése is arra buzdít, hogy a jelenleg előirányozott 20 százalékos uniós emissziómérséklés helyett 30 százalékosra kötelezze el magát az EU, mert az erősebb gazdaság- és klímapolitikának még kedvezőbbek a gazdasági hatásai. A szakemberek szerint középtávon gazdasági előnyökkel jár az ipar és a kereskedelem zöldítése és új munkahelyeket teremt. Meglepő fordulat jegyében a minap az európai energiacégek is felsorakoztak a stratégia mellett, és Brüsszelben lobbiznak annak érvényesítéséért.
"Történelmi döntésen" van túl az EU
Kedden az EU pénzügyminisztereinek tanácsa jóváhagyta azt a jogszabály-csomag tervezetet, ami a maastrichti kritériumokat kívánja megerősíteni. A Herman Van Rompuy állandó elnök által elindított folyamat még aligha ért véget: az Európai Parlament kétezer módosító indítvánnyal várja a csomagot. Ha hamarabb elfogadják, Magyarországon valószínűleg megmaradnak az magánnyugdíj-pénztárak.
Ezt mondták ünnepi beszédükben a pártvezetők
Orbán beszólt az EU-nak és a magyarság küzdeni tudását dicsérte, Mesterházy a demokráciát és a szabadságot féltette, míg Vona bemutatta a IV. Béla programot.
Hol ünnepelhetjük március 15-ét?
Az állami rendezvénysorozat reggel 9-kor kezdődik a Kossuth Lajos téren, de például a Budai várban egész napos családi programokat tartanak, ahogy nyílt nappal várja látogatóit a Parlament is.