18 ezer gazdálkodó lélegezhet fel

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) napokban kezdi meg több mint 12 milliárd forint átutalását közel 18 ezer gazdálkodónak 2011. évi termeléshez kötött és termeléstől elválasztott top-up jogcímeken - közölte az MVH.

Február közepétől közel 12 ezer ügyfél várhatja a történelmi bázis alapú támogatását tej-, hízottbikatartás, extenzifikációs szarvasmarha, valamint kedvezőtlen adottságú területeken nyújtandó anyajuh támogatás jogcímeken. Ez összesen mintegy 10 milliárd forint kifizetését jelenti első körben. Ezzel párhuzamosan közel 2,3 milliárd forintot utalnak még több mint 5 ezer gazdálkodónak az anyajuhtartás és anyajuh de minimis - azaz kis összegű - támogatás keretében.


Fotó: sxc

Az MVH emlékeztet: január közepén kapták kézhez az érintett gazdák a támogatásról szóló határozatukat, az összegeket már elkezdte utalni a hivatal. Az érintettek az idén anyajuhok után egyedenként legfeljebb 1 220 forint támogatást vehettek igénybe. Amennyiben a mezőgazdasági termelő juhtejet vagy juhtejterméket értékesített, úgy a támogatás mértéke anyajuh egyedenként legfeljebb 980 forint lehet. Az anyajuh de minimis támogatásnál pedig a gazdák 1.900 forintot kaphatnak állatonként. Ez a támogatási forma azoknak az állattartóknak nyújt segítséget, akik gazdaságukban juhhús előállítás céljából nőivarú juhokat tartanak. A támogatások finanszírozása teljes egészében nemzeti forrásból történik - ismerteti az MVH.

Új támogatás is van

Február 28-ig újra lehet támogatásra pályázni juhok és kecskék elektronikus jelöléséhez a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál (MVH). A Vidékfejlesztési Minisztérium a Darányi Ignác Terv forrásaiból a hagyományos és a 2010-ben bevezetett, elektronikus egyedi azonosító eszközök költsége közötti árkülönbséget téríti meg. 

A támogatás keretösszege a 2011-2013 közötti időszakra összesen 800 millió forint. Gazdaságonként évente legfeljebb 2,8 millió forintot lehet igényelni az állatlétszámtól függetlenül. A hozzájárulást maximum öt éven keresztül vehetik igénybe azok az őstermelők, egyéni vagy társas vállalkozók, családi gazdálkodók, akik juh- vagy kecsketartással foglalkoznak, és szerepelnek a Tenyészet Információs Rendszerben. A támogatás összege az öt év alatt évente folyamatosan csökken.

Az elektronikus jelölőeszközök használatával az állatszállítmányok és az állategyedek követhetők, azonosíthatók lesznek, ezáltal jelentősen nő az élelmiszerbiztonság is. (Az Európai Bizottság új rendeletei is az élelmiszerbiztonság növelését célozzák.)

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo