Ők a legjobb menedzserek Magyarországon!

Birgés Tibor, a Ferro-Press Fémipari Szolgáltató Kft. tulajdonos ügyvezetője kapta 2011-ben a Menedzserek Országos Szövetsége által minden évben kiadott Év Menedzsere díjat, az Év Fiatal Menedzsere címet 2011-ben Hernád Ágnes, a Maersk Hungary Kft. ügyvezető igazgatója nyerte el.

Változó hazai szabályozás: mit vár el az Ön cégétől a hatóság?
Sokakat érint - jöjjön el!

Klasszis Talks & Wine - Fenntarthatóság 2025 ősz

2025. szeptember 17.

Részletek itt >

A díjakat a nyertesek február 11-én a Menedzserek Országos Szövetségének Bálján kapják kézhez. A Menedzserek Országos Szövetsége közleménye szerint Birgés Tibor a 80-as évek második felében alapította meg forgácsolással és csavargyártással foglalkozó magánvállalkozását. A 90-es évek elején hozta létre első kereskedelmi kft.-jét, amelyet tíz év alatt milliárdos forgalmú céggé fejlesztett, majd 2002-ben létrehozta a Ferro-Press Fémipari Szolgáltató Kft.-t, három alkalmazottal. Mára a cég létszáma meghaladja a 690 főt és árbevétele 2010-ben több mint 13 milliárd forint volt. A válság alatt 2009-ről 2010-re a cég árbevétele közel 85 százalékkal nőtt. 2011-ben az adózott eredmény várhatóan kétmilliárd forint fölé emelkedik. (Bodri Orsolya, a szekszárdi Bodri Pincészet borásztanonca és ifjabb Figula Mihály, a balatonfüredi Figula Pincészet borásza lett megosztva 2011-ben az Év Fiatal Magyar Borásza a közönség szavazatai alapján.)


Képünk illusztráció
Fotó: sxc

Hernád Ágnes 2008 óta a hajózással foglalkozó Maersk Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. Vezetése alatt a cég sikerrel állt ellen a válság logisztikai iparágat érintő hullámainak, és továbbfejlesztette az anyavállalat által használt ügyfél-elégedettségi felmérést, melynek tanulságait beépítik az ügyfélkapcsolati fejlesztésekbe. Hernád Ágnes jó eredményeket ért el az anyavállalat skandináv típusú munkakultúrájának Magyarországra átültetésében. A Maersk Line mint a dániai székhelyű A. P. Moller csoport tagja a világ legnagyobb hajóstársaságaként konténeres áruszállítással foglalkozik. Magyarországon a 36 főt foglalkoztató Maersk Hungary Kft. 2011-ben 69 ezer konténeres forgalmat bonyolított le.

A menedzserszövetség 1995-ben indította útjára "Az Év Menedzsere" pályázatot. "Az Év Fiatal Menedzsere" pályázatot öt évvel később. A díjat odaítélő szakmai zsűriben szakmai szövetségek képviselői, nagyvállalatok, bankok, kkv-k felsővezetői, a közszféra képviselői és a gazdasági sajtó neves munkatársai foglalnak helyet, mindig ügyelve a díj szakmaiságának és eszmeiségének megőrzésére. (Harsányi Gábor, a Goodwill Consulting Pályázati Tanácsadó Kft. ügyvezető tulajdonosa a Vállalkozók Országos Szövetségének jelöltjeként kapta meg az Év Vállalkozója 2011 díjat.)

Véleményvezér

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország 

Egykor önálló népek éltek a mai Oroszország nagy részén.
Hátul kullog Magyarország a diplomások számában

Hátul kullog Magyarország a diplomások számában 

A populizmus melegágya az iskolázatlanság.
Fülön csapták Orbán Viktor barátját

Fülön csapták Orbán Viktor barátját 

Az ellenzék ezúttal ártatlan.
Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában

Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában 

Az ukránok állnak győzelemre, legalábbis Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo