Friss cikkeink


Víz és termőföld: a Kárpát-medence sorskérdései

Víz és termőföld: a Kárpát-medence sorskérdései 

Úgy tűnik, hogy van elég ivóvizünk, hiszen mindenki azt hiszi, hogy víznagyhatalom vagyunk, azonban a valóságban előbb-utóbb szembe kell néznünk azzal, hogy bizonyos területeken már most vízhiánnyal kell szembenéznünk – mondta Hetesi Zsolt fizikus a Piac&Profit által szervezett IV. Fenntarthatósági Csúcson.
Az innováció mítosza: még több fogyasztást gerjeszt

Az innováció mítosza: még több fogyasztást gerjeszt 

Világunk alapvető paradoxona, hogy a gazdaság érdekelt a saját hatékonyságában, de a társadaloméban nem. A gazdasági szereplőknek ahhoz fűződik érdeke, hogy a fogyasztók pocsékoljanak. A problémán valószínűleg csak ősrégi megoldás, mint önmérséklés. Gyulai Iván ugyanis nem hisz az innováció mindenhatóságában.
Szót kér a humán tőke

Szót kér a humán tőke 

Senki számára nem kétséges, hogy amit végre kell hajtanunk, az mentalitásbeli változástól függ – kezdte előadását Botos Katalin, a Szegedi Egyetem professor emeritusa, az Antall-kormány egykori pénzügyminisztere a IV. Fenntarthatósági Csúcs konferencián. A megvalósíthatóság viszont a gazdaság szereplőin múlik, akiknek gondolkodásának alapvetéseit kell átalakítaniuk.
A gyermekeink jövőjét éljük fel

A gyermekeink jövőjét éljük fel 

A jövő a múltra épül, mi pedig épp feléljük a jelenünket és a rendelkezésre álló vagyonunkat, kisemmizve a jövő generációit – mondta Dr. Náray Szabó Gábor, a Nemzeti Fenntarthatósági Fejlődési Tanács társelnöke Konzervatív evolúció: út a fenntarthatóságok című előadásában a IV. Fenntarthatósági Csúcson.
Hizó Ferenc: új stratégia, új irány

Hizó Ferenc: új stratégia, új irány 

Az erőforrások túlhasználata egyre drámaibb, az emberiség úgy működik, mintha a Föld jóval nagyobb lenne – kezdte előadását Hizó Ferenc Zöldgazdaság Fejlesztéséért, Klímapolitikáért és Kiemelt Közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkár a 4. alkalommal megrendezett Fenntarthatósági Csúcson. Nyilvánvaló, hogy az emberiség növekvő energiaigényét a fosszilis energiahordozók helyett más módon kell kielégíteni.
Mitől hatékony a cégvezetés? Tudja meg a legnagyobbaktól!

Mitől hatékony a cégvezetés? Tudja meg a legnagyobbaktól! 

Az Apple, az Amazon, a Soundcloud, a Spotify és a Netscape és más európai sikercégek egykori és jelenlegi vezetői december elején Budapestre érkeznek a két világsikert elért magyar vállalkozás, a Prezi és a Ustream meghívására. A szakmai összejövetelen azokra a kérdésekre próbálnak egyértelmű és hatékony válaszokat adni, mitől lesz valakiből jó menedzser; miért fontos, hogy egy vezető rendszeresen kapcsolatban maradjon az alkalmazottakkal és ne csak akkor lépjen közbe, ha gond van; mitől kerül valaki egy csoport élére; és vajon vezetőnek születni kell, vagy megtanulható.
Mezőgazdaság: nem tuti a siker

Mezőgazdaság: nem tuti a siker 

A leggazdagabb magyarok listáján sok olyan régi és új szereplő van, akinek vagyona mezőgazdasági vállalkozásból származik, nem csoda, hogy sokan más – mostanság nem olyan jól menő – szakmából is megpróbálkoznak az agrártevékenységgel. Csakhogy a siker nem garantált.
Beszámoló a 4. Fenntarthatósági Csúcsról

Beszámoló a 4. Fenntarthatósági Csúcsról  

Negyedik alkalommal rendezte meg a Piac & Profit a felelősen gondolkodó és cselekvő emberek éves találkozóját. Az idei „Magyar Fenntarthatósági Csúcs” fókuszában az értékváltás szükségessége állt. Esélyünk az élhető világ visszaállítására és megtartására ugyanis valószínűleg csak akkor lesz, ha minél többen változtatjuk meg értékrendünket, gondolkodásunkat. Részletes beszámolónkat az előadások összefoglalójának címére kattintva olvashatják.
Így versenyezhetnek a kiskereskedők a webáruházakkal

Így versenyezhetnek a kiskereskedők a webáruházakkal 

A webáruházak folyamatosan bővülő választékának ellensúlyozására a kiskereskedőknek nagy gondot kell fordítaniuk a személyes vásárlás előnyeinek kihangsúlyozására, és hogy meggyőzzék a fogyasztókat a hagyományos csatornák használatának egyedülállóságáról.
Az egészséges munkaerő a legjobb befektetés

Az egészséges munkaerő a legjobb befektetés 

A magyarországi vállalatok mintegy 80 százaléka gondoskodik dolgozói rendszeres sportolásáról. Tapasztalataik szerint a mozgás vállalat támogatása többszörösen is megtérül - derült ki a Humánpolitika.com Közhasznú Egyesület 2013 őszi kutatásából.

Fociedzőkre nem szívesen áldoznánk, de a gyerekekre igen 

Különleges kezdeményezést indított útjára a NIOK Alapítvány: kíváncsiak voltak, hogy a Facebook társadalma milyen témákat tart anyagi támogatásra méltónak, avagy: „Mit támogatna, ha lenne 5000 forintja?” A válaszolók legnagyobb hányada kórházi eszközök beszerzésére áldozna, de a legnépszerűbbek között volt a fogyatékos gyerekek számára kialakítandó eszközkölcsönző ötlete is.

Új értékek a gazdaságban 

Megjelent a Piac&Profit novemberi száma. Az innovatív, az új utakat kereső vállalkozók elengedhetetlen üzlettársa ebben a hónapban is sok hasznos információval, sikertörténetekkel segít sikerre vinni vállalkozását.

Késve fizetünk, de ezzel nem vagyunk egyedül 

Magyarország az európai uniós tagállamok között a középmezőnyben helyezkedik el a késedelmes fizetéseket tekintve, az egy év alatt lebonyolított összes üzleti forgalom 4 százalékát kell leírni késedelmes vagy nem teljesített fizetés miatt.

Áfa, TB, családi adózás: ezek az adószabályok változnak jövőre! 

Ahogy azt már a múlt hónapban benyújtott javaslatból látni lehetett, a 2014-es adócsomag összességében kisebb volumenű változásokat hoz, mint a korábbi évek hasonló csomagjai. Noha a javaslatcsomaghoz képest parlamenti vita sem hozott jelentősebb változásokat, a részletszabályozás tekintetében azonban még így is 36 jogszabály fog módosulni 2014. január 1-től.

A hatékony, de népszerű főnök titka 

Közismert mondás, hogy a „vezető nem azért van, hogy szeressék”. Persze nem baj, ha a munkája, emberségessége, átlátható és következetesen alkalmazott szabályrendszere miatt kiszámítható, megismerhető és szerethető, de ez csak következmény és nem cél. A gond akkor kezdődik, ha céllá válik és ezért feláldozza az előbbieket. Szakértőnk segít, hogyan lehetünk ezen a téren is még jobb vezetők!

Fontos határidő közeleg a pénztárgépcserében 

Elektronikusan is rendelhetnek pénztárgépet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal oldaláról azok, akik eddig még nem tették meg. Fontos is, mivel a megrendelések visszaigazolását november 25-ig be kell szerezni. Eközben két újabb pénztárgépet helyeztek forgalomba, egynek pedig visszavonták az engedélyét.

A fiatalok bevállalósabbak 

Még mindig a magyarok a legborúlátóbbak egy saját vállalkozás indításával kapcsolatban, azonban a tavalyi évhez képes valamivel javult az önfoglalkoztatás megítélése. Saját vállalkozást leginkább a felsőfokú végzettséggel rendelkezők illetve a harminc év alattiak indítanának.

Ma a medve lehet az úr a magyar piacon 

Úgy tűnik, hogy a nagy tőzsdei rallyt követően további új jelet kaptunk arról, hogy valamiféle növekedés előtt állnak az európai gazdaságok. Mindenesetre érdemes az óvatosság. Ma korrekcióra számítunk a főbb börzéken, és a magyar piacon is a medve lehet az úr.

RFH Ecospinning – Piac és Profit közös kvízjáték 

A Játékban való részvétel a Játék jelen hivatalos játékszabályának (a továbbiakban: a „Játékszabály”) elfogadását jelenti. (A Játékban résztvevő személyek a továbbiakban: a „Játékos(ok)”, a Játékot szervező Regionális Fejlesztési Holding (székhely: 1027 Budapest, Kapás utca 6-12.) pedig „Szervező”.)

100 ügyfél felett már nem elég az excel! 

Az ügyfélkapcsolat-támogató szoftvereket forgalmazó vállalatok eddig csak beszéltek az elektronikus ügyfélnyilvántartás előnyeiről, most itt a bizonyíték is arra, hogy a vásárlói adatok tudatos elemzése bevétel növekedést hoz.

Így adózunk 2014-ben 

A mindennapi életet könnyítik meg az elfogadott adótörvények Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint. A változások sokkal egyszerűbbé nem, de talán vállalkozásbarátabbá teszik jövőre az adórendszert.

Óriási lehetőségeket tartogat a drótszamár 

A hazai kerékpározás fejlesztéséhez 120 Mrd Ft befektetésére van szükség, melyhez 2014 -2020 között Magyarország számára elérhető Európai Uniós források hatékony igénybevétele szükséges. A nyereség viszont meghaladná a 150 milliárd forintot.

Óriási sikert ért el a HITA 

Fennállásának legnagyobb sikerét érte el a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA), a japán Takata cég több mint húszmilliárd forintos magyarországi beruházásának létrejöttével.

Sikersztori: az év ígéretéből lett az év üzletembere 

Az EY „Az év üzletembere” fődíjat idén, Dr. Vinnai Balázs, az IND Group alapítója és ügyvezetője vehette át, aki sikereiért 2005-ben már elnyerte „A jövő ígérete” különdíjat.

Beruháznának a kkv-k, de nem hitelből 

A Lindab megbízásából készült GfK kutatás szerint a magyar kkv szektor beruházási kedve mindenképpen biztató: a vállalkozások többsége (57%) tervez valamilyen jellegű fejlesztést a következő 5 évben, de beruházási hajlandóságuk már rövid, 1 éves időtávon belül is meggyőző.

Adómentes lehet a focibérlet 

Egy javaslat szerint a munkáltató korlátlanul és adómentesen adhatna sportrendezvényekre belépőt a munkatársainak. Azonban csak a sportról szóló törvény hatálya alá tartozó rendezvényekre szóló belépő, bérlet lenne támogatható.

Rendeletekkel gyorsítja a kasszacserét Varga 

Három új rendeletet hozott a nemzetgazdasági miniszter a pénztárgépcsere gyorsítása érdekében. A Magyar Közlönyben megjelent szabályozás csak részben új, az átállási határidők sem módosultak.

Jön az új nyugdíjpillér? 

Könnyen lehet, hogy megalakulhat jövőre az első foglalkoztatói nyugdíjpénztár a Nemzetgazdasági Minisztérium által társadalmi vitára bocsátott törvénytervezet szerint - írja a Napi Gazdaság.

Rekordárak a BÁV őszi Művészeti Aukcióján 

Nagy érdeklődés mellett rendkívül sikeresen, számos rekord leütéssel zárult a 240 éves BÁV 63., őszi Művészeti Aukciója. A kalapács alá került tételek legnagyobb része vevőre talált, különösen az ékszerek és a műtárgyak voltak kelendőek és rekordleütések születtek a festmény és bútor napon is. A BÁV december 10-11-én rendezi karácsonyi ékszer és ezüstaukcióját.

Ma kezdődik a fiatal vállalkozók első számú fóruma 

Az idén hatodik alkalommal megrendezett Fiatal Vállalkozók Hetén felsorakoznak a legígéretesebb magyar gasztro- és innovatív start-upok, valamint a Világgazdasági Fórum ifjúsági szervezetének regionális vezetői.

Kínában végül mégis kitört a „reform” 

Most már kevésbé kell aggódnunk a társadalom elöregedéséből adódó demográfiai összeomlás miatt, azután hogy enyhült az egy gyermek politika. Ennek az ázsiai piacok egy része örült is, de elsősorban Sanghaji és Hong Kong.

Hogyan "vegyük meg" egy életre a vásárlóinkat? 

A legjobb ügyfelek a visszatérő ügyfelek, rájuk lehet stabilan üzletet építeni, ráadásul szinte már közhely, hogy az új ügyfél mindig többe kerül. Tehát spórolhatunk, miközben jobb vevőt szerzünk. De hol kezdjük a megnyerésüket? Adunk néhány tanácsot.

Csalások melegágya a hazai áfa rendszer? 

Egyszerű módszerekkel megszüntethetők lennének az áfacsalások felismerve az áfa lényegét. Az adószakértő többek között az áfa-visszaigénylés megszüntetését, a gépi számlázás kötelezővé tételét, és a készpénz-helyettesítő fizetési módok kedvezményes áfa-kulccsal és állami kényszerrel való elterjesztését javasolja.

Ön mennyire stresszes? Tesztelje! 

Országos stresszfelmérést indított a Semmelweis Egyetem (SE)Magatartástudományi Intézete, a bárki által elérhető kérdőív kitöltése anonim, a válaszadók azonnali visszajelzést kapnak saját eredményeikről.

Előbb váltanánk bankot mint sampont 

Az elektronikai gépekhez és telefonokhoz vagyunk a leghűségesebbek. A szolgáltatások terén a mobilszolgáltatók viszik a pálmát, bankot azonban előbb váltanának a magyarok, mint sampon márkát - derül ki a Nielsen fogyasztói információkat és ismereteket szolgáltató vállalat ötvennyolc országban végzett felméréséből.

Gyorsan esik a legtöbb okostelefon ára 

Az iPhone-ok ára alig változik, a többi okostelefon modell azonban pár hónap leforgása alatt is jóval olcsóbbá válhat – derül ki a Jófogás.hu hirdetési statisztikájából. Egy csúcskategóriás okostelefont 150-160 ezer forintos áron vehetünk a neten.

2047-re alakul át radikálisan az éghajlat 

A globális felmelegedés olyan drámai lesz, hogy a leghidegebb évek is melegebbek lesznek, mint a múlt legmelegebb esztendői. Ha üvegházgázok koncentrációja tovább nő a légkörben, 2047-re melegebb lesz az átlaghőmérséklet mint az 1860 és 2005 között uralkodó átlag. Ha a klímapolitika működik, legfeljebb 2069-ig lehet késleltetni a drasztikus az éghajlatváltozást.

Üzlet és intelligencia - az adafeldolgozás jövője 

A vállalkozásoknak átfogó információkra van szükségük számos területen, ezért alakultak ki a vállalatirányítási rendszerek is. Az adatok bonyolultsága azonban további fejlődéshez vezetett - a következő lépcső az üzleti intelligencia (BI) rendszereké. Szakértőnk segít, mik is ezek.

Ennyibe kerül egy kkv-nak a számlahasználat 

Drámai hatása is lehet annak, ha egy vállalkozást nagymértékben sújt a bankok által átutalási költségként továbbterhelt tranzakciós illeték. Éves szinten ez akár több százezres kiadást is jelenthet egy kisvállalkozásnál és ez bizony jelentősen gyengítheti őt külföldi versenytársaival szemben.

Hódít a magyar libamáj és pálinka Oroszországban 

Oroszország észak-nyugati régiójának legjelentősebb élelmiszeripari seregszemléjén, a Peterfood 2013 szakkiállításon hét magyar gyártócég mutatkozott be a regionális és országos hatáskörű orosz élelmiszerláncok beszerzőinek.

Kgfb: már nem akkora üzlet a váltás 

Ezen a héten minden érintett autósnak meg kellett kapnia a következő időszakra vonatkozó díjértesítőjét a biztosítójától. A Netrisk.hu az év végi évfordulós vizsgált szerződések 77 százalékában magasabb indexdíjat kapott ajánlatként az idei időszakhoz képest, több mint negyedük esetében az emelkedés meghaladta a 2500 forintot.

A válság, amin nem segíthet mentőcsomag 

A klímaváltozás nem jön, nem közeledik, hanem már itt van. A megváltozott környezeti körülményekhez való adaptáció azonban költséges. Nem mindegy mennyit fordítunk a zöld gazdaságra és hogy mennyi üvegházgázt bocsátunk ki, ezek függvényében dől el, milyen lesz az évszázad klímája. Az előrejelzések emelkedő ÜHG-emissziót vesznek alapul, de a jövő még mindig formálható.

Kisokos a tökéletes üzleti ajándékhoz 

Nem elég azt tudnunk, hogy kinek szeretnénk valamilyen ajándékkal kedveskedni az év végi ünnepek alkalmából az üzleti partnerek és ügyfelek közül. Gondosan kell eljárnunk az ajándék kiválasztásánál, a csomagolásnál és az ajándék átadásánál. Szakértőnk segít!

Nyitva az út Kínába a magyar innovációs szakértők előtt 

A Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) csatlakozott azon szervezetek köréhez, amelyek a kínai Külföldi Szakértők Hivatalának SAFEA támogatásával szakértőket küldhetnek Kínába.

Két fok - láz, öt fok - halál 

„A globális középhőmérsékletet az ember testhőmérsékletéhez hasonlítva azt mondhatjuk, hogy két fok felmelegedés lázat, öt pedig már halált jelenthet." - Így fogalmazta meg a klímaváltozás veszélyeit Hans Joachim Schnellnhuber, a Potsdami Klímakutató Intézet (PIK) igazgatója.

Több tízmilliós büntetés eddig a bliccelő kamionosoknak 

A teherautósok három százaléka bliccel az utakon, eddig több tízmilliós büntetést szabtak ki rájuk. Emiatt a NÚSZ az OBU-val fizetést javasolja. Az útdíjbevételek elérték a 60 milliárd forintot, egy átlag munkanapon 580 millió forint folyik be. Kevesen, mindössze 130 vállalkozás vette fel eddig a Kavosz útdíjhitelét összesen 1100 járműre. Az útdíj júliusi bevezetése óta mintegy 300 fuvarozó adta vissza az ipart, és nagy a sofőrhiány, a fuvarozócégek egyre több külföldit kénytelenek alkalmazni – tudósít az útdíjhírek.hu a csütörtökön Siófokon, a Lábunk a földig ér elnevezésű logisztikai konferenciáról.

Rába: kezdődik a "verseny" a beszállítóvá válásért 

Még az idén megkezdődik és 2014-ig tart a Rába-Volvo programba jelentkezett 350 cég közül a legmegfelelőbbek auditálása. Amelyik társaság átmegy a szűrőn, az ajánlatot adhat a közös buszgyártásba való beszállításra - közölte a Rába Holding Nyrt. elnök-vezérigazgatója csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

A fenntartható működés több mint lehetőség 

A hazai üzleti szektor leginkább a környezetvédelemre fókuszál a fenntarthatóság hét kiemelt aspektusa közül, miközben a legkisebb figyelem az átláthatóság biztosítására esik.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Pénzszerzés

Leleplezik a bérkülönbségeket: kemény szabályok jönnek a cégeknek

Leleplezik a bérkülönbségeket: kemény szabályok jönnek a cégeknek 

A Bértranszparencia Irányelv május 10-én ünnepli a 3. születésnapját, már szinte nincs olyan cég, amely valamilyen módon nem találkozott a témával. És bár a végső hatálybalépésig még egy év hátra van, vannak olyan munkáltatói feladatok, amiknek már most meg kell felelni. Akkor is, ha az Irányelv hazai alkalmazáshoz szükséges magyar szabályozás még nem ismert. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértőjének emlékeztetője.

Adózás

Több százezren nem fizettek még a NAV-nak

Több százezren nem fizettek még a NAV-nak  

Több mint 3,5 millió autóstól várta az adóhatóság a gépjárműadó befizetését az államkasszába.

Cégblog

Ellepték a lányok a Bosch-t

Ellepték a lányok a Bosch-t 

A Bosch idén tizenharmadik alkalommal engedett bepillantást az autóipari innovációk világába a Lánygyermekek Világnapján.

Klímablog

Vége a zöld meséknek, egyre szigorúbb szabályok szorítják a cégeket

Vége a zöld meséknek, egyre szigorúbb szabályok szorítják a cégeket 

A fenntarthatóság sokáig a vállalati kommunikáció egyik legkényelmesebb terepe volt.

Infokom

Új korszak a vállalatoknál

Új korszak a vállalatoknál 

Az AI kilépett a kísérleti szakaszból, és ma már közvetlen üzleti értéket teremt – különösen a pénzügyi funkcióban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo