fotó: wikipedia
Krugman szerint ennek ténye még annak fényében is figyelmet érdemel, hogy a U.S. Chamber of Commerce egy ambiciózusabb, drasztikusabb kibocsátás-csökkentéseket tartalmazó programmal számolt, mint aminek elfogadására valós politikai esély van a klímakérdésben megosztott amerikai politikai térképen.
A politikai spektrum megoszlása klímakérdésben meglehetősen egyszerű. Az 1970-es években a szénipar 250 000 embert foglalkoztatott az USA-ban. Azóta ennek egyharmadára csökkent a szektor munkaerő-állománya. A republikánusok tehát ma már nem annyira a szénlobbit, mint az olajlobbit támogatják, főként a fosszilis energiákból birodalmat építő milliárdos Koch-fivéreket. A demokraták viszont zöld elveket vallanak.
Enyhe gazdaságsorvasztó mellékhatással
2014 és 2030 között az amerikai vállalkozásoknak együttesen évi 50,2 milliárd dollárjába kerülne a zöldülés, ha új éghajlatvédelmi törvények erre kötelezik őket, állítja a kamara. "Ez elvileg nagyon soknak kell, hogy hangozzon", tette hozzá szarkasztikusan Paul Krugman Nobel díjas közgazdász a New York Times-ban, ahol rendszeresen publikál glosszákat. Rámutatott: az amerikai gazdaság volumene 17 000 milliárd dollár, ami 2030-ig úgyis nőni fog.
Vagyis a kamara tulajdonképpen azt mondja, hogy az USA gazdasági szereplői és politikusai igenis képesek a globális klímapolitikát kedvezően befolyásoló, aktív irányba elmozdító lépéseket tenni, feláldozva forgalmuk mindössze a 1 %-át. "Ez olcsó!" írja Krugman. A kamara szerint háztartásokra lebontva a költség 200 dollárt jelent évente. Egy átlagos háztartásban az összkereset évi 70 000 dollár, ami szintén nőni fog valamelyest, vagyis az a bizonyos 1 százalékos költségvonzat idővel csökken. Mennyit költ az amerikai kormányzat hadi kiadásokra? Évi 600 milliárd dollárt. Ennek is kis része az 50 milliárd, alig 8 százaléka.
Krugman szerint a gazdaság zöldítésének ára még ennél is olcsóbb lenne. Ezt részben annak tudja be, hogy a kamara által közölt adat a környezetvédelem ellenes lobbi számain alapul. Akiknek mindig érdeke, hogy drágábbnak mutassák be a klímapolitikai döntések árát, mint amennyibe az valójában kerül.
A két másik ok arra, hogy nem emészt fel ennyi kiadást -illetve nem jelent ennyi bevételkiesést- a gazdasági karbonmentes pályára állítása: ahogy a baby boomer-generáció nyugdíjba vonul, kevesebb lesz a növekedés, mint a prognosztizált 2,5 %. Kevesebb termeléssel és gazdasági tevékenységgel talán könnyebb megfelelni az emissziócsökkentési céloknak. A kamara szemszögéből javarészt a széntüzeléses erőművekről a földgázas erőművekre való átállásban merül ki az emissziómérséklés. A megújuló energiákról alig esik szó, pedig Krugman szerint ezek fejlődése és olcsóbbá válása is gyorsítani fogja a zöldülést.
Krugman arra is rámutatott egy másik cikkében, hogy az Egyesült Államok északkeleti államaiban 2009 óta működik emissziókereskedelmi rendszer, vagyis ott be van árazva az emisszió és a nagybani szennyezők kénytelenek kibocsátási kvótákat vásárolni. Ez elvileg visszaveti a nyereségképző képességüket. Ugyanakkor a szóban forgó államok jobban növekedtek az elmúlt években, mint az USA más tagállamai, miközben az emissziójuk annak rendje-módja szerint jelentősen csökkent. Vagyis ez sikersztori. A közgazdász visszaemlékezett az 1980-as évek ónos esőinek megszüntetésére szolgáló kibocsátási egyezményekre is: ezek szintén minimális költségvonzattal érték el céljukat, a kéndioxid-csökkentést.
