Felelős vállalat cikkek


A cég is jól jár, ha jól bánik a dolgozókkal

A cég is jól jár, ha jól bánik a dolgozókkal 

A dolgozói jólét programok jelentősen növelhetik a munkavállalók hatékonyságát – derül ki a Xerox legfrissebb kutatásának adataiból, amely arra is fényt derített, hogy a dolgozók lojalitásának növelésében, illetve a toborzások sikerességében is komoly szerepe van ezeknek a kezdeményezéseknek.
Hárommilliárdot szakítottak – és mind eladományozzák

Hárommilliárdot szakítottak – és mind eladományozzák 

Több mint tízmillió dollárt szakított egy, a felelősségvállalásáról ismert világmárka a Black Friday akción – és mind eladományozták, hogy segítsenek megmenteni a környezetünket.
Így kezdhetünk tenni a klímaváltozás ellen

Így kezdhetünk tenni a klímaváltozás ellen 

Hosszabb távon csak az a vállalat életképes, amelyik vállalakozó szellemű, innovatív és fenntarthatóan működik - véli a BCSDH elnöke. A szervezet 4 pontos ajánlása segít, hogy kezdjenek hozzá a cégek.
Újabb 10 cég nyerte el az Üzleti Etikai Díjat

Újabb 10 cég nyerte el az Üzleti Etikai Díjat 

A 17. alkalommal kiosztott Üzleti Etikai Díj kiemelkedő szerepet tölt be az üzleti életben etikusan működő cégek elismerésében. Az idei megmérettetésen – az eddigi 64 aktívan működő díjazott cég után – újabb 10 magyarországi bejegyzésű cég vette át az elismerést.
Tömegtermelésbe kerül a szemétből készült Adidas cipő

Tömegtermelésbe kerül a szemétből készült Adidas cipő 

Komolyan gondolja az Adidas, hogy kiáll a környezetvédelem és a hulladékújrahasznosítás mellett. Piacra kerül az első, tömeggyártott széria a tengerből kihalászott hulladékból készült sportcipőből, sőt a sztárfocistákat is újrahasznosított mezbe öltöztetik.
Óriási magyar siker Tallinban

Óriási magyar siker Tallinban 

Az Európai Unió egyik legrangosabb környezetvédelmi díját nyerte el a Katica Tanya, a Piac&Profit Üzleti Etikai díját tavaly megszerző kisvállalkozás a mikro- és kisvállalkozások között a „vállalatirányítás” kategóriájában szerezte meg az első helyezést.
A vállalatokkal oldaná meg a világ gondjait az ENSZ

A vállalatokkal oldaná meg a világ gondjait az ENSZ 

A 2030-ra kitűzött fenntartható fejlődési célok megvalósítása világszerte háromezer milliárd dollár költséggel, beruházással jár; így a hazai vállalatoknak is jó lehetőséget jelenthet, ha részt vesznek a globális problémák megoldásában.
Az Ericsson, a K&H és a Tesco nyerték el MAF Társadalmi Befektetések Díj pályázat fődíjait

Az Ericsson, a K&H és a Tesco nyerték el MAF Társadalmi Befektetések Díj pályázat fődíjait 

A Magyar Adományozói Fórum (MAF) 2016. október 12-én tartott díjkiosztóján az Ericsson, a K&H és a Tesco támogatási programjai nyerték el a MAF Társadalmi Befektetések Díj pályázatának fődíjait. Az eredményhirdetésre a MAF „Közösen a közösségért, avagy vállalatok a közösségek fejlődéséért” konferenciáján került sor, amelynek fővédnöke Varga Mihály, Nemzetgazdasági Miniszter volt.
Óriási versenyben az Apple, a Google és a Facebook

Óriási versenyben az Apple, a Google és a Facebook 

Versenyt futnak a technológiai óriások, hogy mielőbb száz százalékban megújuló energiából fedezzék energiaigényüket. Az Apple már 93 százaléknál tart, a Facebook két éven belül éri el az 50 százalékot, a Google a 100 százalékra törekszik.
Kisvállalat, nagy CSR

Kisvállalat, nagy CSR 

Nincsenek könnyű helyzetben a magyar cégek, így háttérbe szorul a felelős működés, gondolnánk. Dehogyis! A CSR az akut problémák megoldásában is szerephez jut. Tíz évvel ezelőtt csak a multik tudták, mit jelent egy cég esetében a társadalmi felelősségvállalás, mára azonban egyre több cég mindennapi működésének része a CSR. Lakatos Zsófia, a Magyar PR Szövetség elnöke szerint a kisvállalkozások túlnyomó többségének azonban még ma sincs fogalma a kifejezés jelentéséről.

Kicsi a cég, de segít 

Sok esetben pénz, vagy kapacitáshiánnyal indokolják a cégek, hogy miért nem tesznek lépéseket a társadalmi felelősségvállalás erősítése érdekében. Pedig nem a hatalmas programokon, hanem az elkötelezettségen múlik a hatás - az alábbi kisvállalati példák is bizonyítják.

Álommunkahely egyszerűen 

Sokat hallott mantra a „vállalati kultúra” szókapcsolat manapság. Szinte már közhelynek érezzük. Pedig a szakértők szerint ez az egyik kulcsa annak, hogy a tehetséges munkatársakat hosszú távon megtartsuk és a motiváltságuk is fennmaradjon – és ezt nem is olyan nehéz elérni.

Íme a 21. század felelős vállalatának modellje 

Elsősorban a negyedéves jelentések szempontrendszerét és az igazgatótanácsok összetételét reformálnák meg. Megdöntenék a negyedéves profitelőrejelzések gyakorlatát is.

Nemzetközi CSR-trendek 2016-ra és azon túl 

Egyre több vállalat számára egyértelmű, hogy nem tekintheti függetlennek magát a körülötte lévő természeti és társadalmi környezettől. A fejlődés ezen a területen sem csak „mennyiségi”, az irányok is erősen változnak.

Hatmilliárdra pályázhatnak társadalmi vállalkozások 

Társadalmi célú vállalkozások ösztönzése címmel hatmilliárd forint keretösszegű pályázati felhívás jelent meg a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében, a pályázók 6,5 millió és 250 millió forint közötti fejlesztési forrást nyerhetnek el.

Nem luxus, a siker alapja az etika 

Nincs ellentét a vállalkozások és a társadalom érdekei között - hangsúlyozták a Cégvezetők Csúcstalálkozóján felszólaló szakemberek. Valójában hosszú távon csak azok a cégek lesznek sikeresek, amelyek etikusan működnek. Ezt várják a fogyasztók és a partner vállalatok is.

Elpártolnak a széntől a befektetők és a bankok 

Erősödik a klímatudatos divestment-mozgalom, vagyis hogy a befektetők kivonják tőkéjüket a fosszilis érdekeltségekből. De nem emberbaráti szándékból. A bankok ugyanis a csőd szélén álló olajcégekben még üzletet látnak.

Márkás póló óceánból halászott szemétből 

Szervezett óceánmentő missziót indított a legendás szörf márka, az O’Neill. Hogy ráirányítsák a figyelmet az óceán szennyezettségére, újrahasznosított, a vízből kihalászott műanyag tárgyakat használtak speciális kollekciójuk elkészítéséhez.

Így nem bánják a teknősök a sörözést 

A tengerbe kerülő szemét évente sok százezer vízi élőlény halálát okozza. Egy innovatív kisvállalkozás megtalálta a megoldást az egyik leggyakoribb hulladékkal kapcsolatban.

Az Apple vezér végre beszólt az FBI-nak 

Az Apple vezérét a Startup Fest Europe-on hallgattuk arról, hogy a cég az egészségügyi technológiában készül nagy dobásokra, hogy az Apple olyan, mint a postás. És, hogy az adattitkosság (privacy) alapvető emberi jog.

A kismamák támogatása lenne a családbarát működés? 

Minden negyedik ember számára családbarát az ideális munkahely. A munkáltató segítse a kismamákat visszatérni munkahelyükre - ezt várják el legtöbben egy magát „családbarátnak” nevező cégtől - derült ki a Groupama Biztosító frissen végzett felméréséből. Fontos, hogy a szülők a gyermek(ek) mellett is dolgozhassanak, ehhez rugalmas és megértő hozzáállás szükséges.

Három hétig lehet jelentkezni az egymilliós támogatásért 

Június 15-éig adhatják be támogatási kérelmeiket a lakóközösségek a Társasházi Pályázatra, amely jelenleg egyedüli országos programként kínál forrást kifejezetten a társasházaknak és lakásszövetkezeteknek fejlesztési elképzeléseik megvalósítására.

Ismét pályázható a CSR Best Practice díj 

A Magyar PR Szövetség első alkalommal 2007-ben hirdette meg a CSR Best Practice pályázatot, és azóta sok értékékes, példamutató kezdeményezés bemutatását tette lehetővé. Idén, immár tizedik alkalommal, megújult zsűrivel, de változatlan kiírási feltételekkel folytatódik a munka. A pályázás lehetősége továbbra is Magyarországon működő vállalatok, közintézmények részére egyaránt nyitva áll. A díjátadóra egy szakmai beszélgetésnek is lehetőséget adó eseményen kerül sor október közepén.

A felesleg, ami másnak még érték 

Hajléktalannak adott takaró, állatmenhelyre vitt kisállat eledel, árvaháznak adományozott játék, civil szervezet munkáját segítő számítástechnikai berendezések- a tárgyi adományozás formái mind. Ahány ember, annyi féle jó cselekedet. Ahány felajánló, annyi féle adomány. A magánszemélyeken túl azonban a vállalati szférában is érdemes körbenézni, számos jó gyakorlattal találkozhatunk.

Az ipari forradalomhoz hasonló változás kéne 

Nem csak felelősségbeli kérdés, hanem üzleti lehetőség is a klímaváltozás elleni küzdelem - mondta a BCSDH üzleti reggelijén Ürge-Vorsatz Diána, klímakutató. Azok a vállalatok, amelyek időben nem tudnak, vagy nem akarnak élni a lehetőséggel, lemaradnak a versenyben.

A maradék, ami nem hulladék – nem kell kidobni! 

Minden cég működése során számtalan maradék anyag – papír, textil, műanyag, fa – keletkezik, amely mások számára még hasznos lehet. A Humusz új programja segít helyet találni nekik!

Kettőt fizet, egyet kap - így is lehet eladni 

Még egy olyan egyszerű termék is, mint a hátizsák, lehet a társadalmi felelősségvállalás eszköze. Kovács Bori formatervező eredetileg diplomamunkának készítette a Cókmókot, majd a projekt startupszerű növekedésnek indult. De úgy tűnik, a küldetéstudat és a jó termék sem elég a sikeres vállalkozáshoz.

A bank is lehet felelős 

Most úgy tűnik, a bankok felelősebbek, az ügyfelek óvatosabbak, a szabályozó körültekintőbb. Kérdés, hogy azért, mert még élesen él mindenkiben a válság emléke, vagy mert valójában a szereplők – hatóság, bank és ügyfél – értékrendje és elvárása változott meg gyökeresen. Hosszú távon másképpen nem is remélhetünk eredményt.

A legújabb divat: az egészség 

A divat nem azt jelenti, hogy félévente le kéne cserélni a ruhatárunkat – vallja a Kamorka tervezője. Persze számít, hogy mit viselünk, de nemcsak az, hogy hogy néz ki, de az is, hogyan készült, ezért kínál egészséges és környezetbarát módszerekkel előállított termékeket.

Sikerre vágyik? Ezt fogadja meg! 

Ha már túl vagyunk a személyes újévi fogadalmakon, kipihentük a karácsonyi fáradalmakat, szembe kell néznünk vele, hogy menthetetlenül beindult az új év az üzletben is. De ne hagyjuk, hogy elsodorjanak az események! Most van itt az alkalom, hogy átgondoljuk kissé, mit is akarunk másképp csinálni idén.

Ahol probléma van, ott üzlet is lehet 

Üzleti és emberi szempontból egyaránt szükség van támogatásra ahhoz, hogy növekedésnek indulhasson az épp csak bimbózó társadalmi vállalkozási szcéna. A kulcspontokról beszélgettünk a SocialFokus egyik alapítójával.

Fizetsz vagy mosogatsz? 

Egy-egy magasabb éttermi számla láttán szokás azon humorizálni, hogy inkább maradunk mosogatni. Az amerikai énekes, Jon Bon Jovi éttermében éppen erre van lehetőség.

Adománnyal kívánt boldog karácsonyt a Piac & Profit 

A Piac & Profit munkatársainak adományaival és a cég vezetésének hozzájárulásával 100 családnak juttattunk el élelmiszercsomagot karácsony előtt a Neked Terem és a Mikulásgyár segítségével.

Felkészül a jövő vezetője 

Kiss Kata, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Biomérnök mesterképzésben résztvevő hallgatója nyerte a BCSDH „A jövő vezetői” ösztöndíjprogramját.

Vállalati vállalások: itthon hiánycikk 

Véget ért a Párizsi Éghajlatvédelmi Csúcstalálkozó, ahol a kormányzati éghajlatvédelmi felelősség mellett a vállalatok elkötelezettsége is előtérbe került. A WWF Magyarország azonban arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar nagyvállalatok közül mindössze hat rendelkezik éghajlatvédelmi céllal, és csak két vállalatnak van kibocsátás-csökkentési stratégiája!

Önkéntes munka: nem „mélyvízben” kell kezdeni 

Az önkéntes munka amellett, hogy segít a támogatottaknak és a társadalomnak, az önkéntesnek magának, illetve vállalati önkéntes munka esetén a cégnek is hasznos. Sajnos egyelőre kevesen vágnak bele.

Idén is Zöld Békát oszt a Deloitte 

A Deloitte tizennegyedik alkalommal hirdeti meg a Zöld Béka-díjat, vagyis a Közép-Európai Fenntarthatósági Jelentés Díjat. Az elismerést idén 13 országban ítélik oda a legjobb nem pénzügyi – úgynevezett fenntarthatósági vagy CSR – jelentést készítő cégeknek, majd az így kiválasztott vállalatok közül egy nemzetközi zsűri választja ki Közép-Európa legjobb jelentését.

Fenntarthatóság: példamutatás nélkül nem megy 

A hazai vállalatok 96 százaléka szerint az első számú vezető hiteles példamutatásán múlik egy vállalat valódi fenntarthatósági teljesítménye – derül ki a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) saját felméréséből.

Öt vállalat vehette át 2015-ben a MAF Felelős Támogatói Védjegyet 

A 2015-ben 3 hazai vállalat, a K&H Csoport, a KPMG és a Vodafone újította meg és újabb két cég, a Budapest Airport és a Microsoft vehette át a Magyar Adományozói Fórum Felelős Támogató Védjegy elismerését, amely a stratégia, a menedzsment és az átláthatóság területeit átfogó szempontok alapján minősíti és hitelesíti a hazai vállalatok támogatási, társadalmi befektetési tevékenységeit.

Van pénz világjobbításra 

A "world-positive" szót használják a világjobbító vállalkozások megnevezésére manapság. Olyan kockázati tőke alap is létezik Amerikában, amely ezek finanszírozására koncentrál.

"Nem siránkozni kell, hanem tenni valamit" 

Sérült gyereket nevelő szülőként szembesültek a MagikMe alapítói azzal, hogy még játszótérre menniük sem olyan egyszerű. Csinálnak hát olyat, ami mindenkinek megfelel.

Átadták a Magyar Adományozói Fórum Társadalmi Befektetések Díj elismeréseit 

2015. október 1-jén hirdette ki a Magyar Adományozói Fórum (MAF) az idei MAF Társadalmi Befektetések Díj idei pályázatának végső eredményeit és adta át a leginnovatívabb, a legsikeresebb partneri együttműködésen alapuló, és a legnagyobb hatást elérő támogatási programokat megvalósító hazai vállalatoknak az elismeréseit. A díjkiosztóra a MAF „Társadalmi profit = Üzleti profit?” konferenciáján került sor, amelynek fővédnöke Varga Mihály, Nemzetgazdasági Miniszter volt.

Szakíthatunk a zacskókkal 

Megnyitott Magyarország első csomagolás nélkül árusító boltja. A Nopack egyebek mellett a tudatos vásárlást, a zéró hulladékot és a méltányos kereskedelmet tűzte zászlajára.

11 felelős vállalat maradt versenyben 

11 felelős vállalat jutott be 4 kategóriában a Magyar Adományozói Fórum (MAF) Társadalmi Befektetések Díj pályázatának döntőjébe 2015-ben. A pályázat végső helyezéseit a MAF októberi „Társadalmi profit = Üzleti profit?” című szakmai konferenciáján jelenti be.

Mások szenvednek a cipőnkért 

Embertelen körülmények között dolgoznak a tímárműhelyekben a munkások a fejlődő országokban. A vegyszerek miatt halálos betegségek fenyegetik őket, ám egy cipő árának mindössze két százalékát kapják meg bérként. Európai szintű kampány indult az etikus cipőiparért, amelyben a szervezők azt kérik, váltsunk cipőt.

Így kell zöldágra vergődni 

Nem elég zöldnek lenni, annak is kell látszani! De nem mindegy, hogyan kommunikáljuk a fenntarthatósági iránti elkötelezettségünket, mert a "zöldre festés" vádja hosszú távra tönkre teheti egy cég renoméját.

„Nagyon beletenyereltünk” 

Szó sem volt cégalapításról, egyszerűen lelkesedésből állt össze néhány barátnő nyolc évvel ezelőtt, hogy tegyen valamit a fenntarthatóbb világért. Mára a Cellux Csoport a szegmens egyik legismertebb márkája, és még koránt sincsenek a határaiknál.

Alkalmazás segít az élelmiszerpazarlás csökkentésében 

Még mindig döbbenetes mennyiségű élelmiszer kerül a kukába, ami mára szerencsére a forgalmazókat is zavarja. Egy nagyáruház lánc Nagy Britanniában egy alkalmazást fejlesztett, hogy tegyenek valamit ez ellen.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Pénzszerzés

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség  

 A Nemzeti Innovációs Ügynökség április 26-án induló XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat.

Gazdaság

Meglepő, de a hazai Európa egyik legpezsgőbb lakáspiaca

Meglepő, de a hazai Európa egyik legpezsgőbb lakáspiaca 

2023-ban 107 ezer lakás cserélt gazdát Magyarországon. Ez 26,1 százalékos visszaesést jelent az előző évi eredményhez képest.

Infokom

Hogyan írja át a mesterséges intelligencia az orvostudományt?

Hogyan írja át a mesterséges intelligencia az orvostudományt? 

A robotika már nem a jövő, hanem a jelen: Magyarországon is forradalmasítja az orvostudományt.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo