hirdetés

Sikerre vágyik? Ezt fogadja meg!

Ha már túl vagyunk a személyes újévi fogadalmakon, kipihentük a karácsonyi fáradalmakat, szembe kell néznünk vele, hogy menthetetlenül beindult az új év az üzletben is. De ne hagyjuk, hogy elsodorjanak az események! Most van itt az alkalom, hogy átgondoljuk kissé, mit is akarunk másképp csinálni idén.

Hazai szálláshelyek, vendéglátóegységek, figyelem!

Pályázzanak és nyerjenek díjat az ország legjelentősebb designversenyén -
nevezzenek be a Klasszis TopDesign 2023 megmérettetésre!
Külföldi és hazai szakértőkből álló zsűri, bemutatkozási lehetőség a nagyközönségnek, exkluzív díjátadó gála.

Regisztráljon most!

hirdetés

Az alábbi kkv-fogadalmak között biztosan mindenki talál majd olyat, ami a cége és maga javára válik.

Fogadalom #1. Kifelé az irodából!

Ha most, amikor ezt olvassa is éppen az íróasztala mögött görnyed, gondolkodjon el egy kissé azon, hogy hány órát is kell ebben a pózban töltenie naponta. A kisvállalkozók többsége sajnos túlságosan sok időt tölt az irodában, pedig nagyon hasznos lenne felismerni, hogy kilépni az ajtón nem időpocsékolás! Mikor ebédelt utoljára egy jó üzleti partnerrel? Vagy épp a kollégákkal? Vagy vett részt egy hasznos szakmai konferencián? Ideje megmozdulni és tudatosítani, hogy nem csak az a hasznosan töltött idő, amikor a gépe mellett ül! A technológia fejlődésének hála egyébként is bárhonnan dolgozhat, szóval még az is belefér, hogy megfogadja, többet lesz a levegőn. E-mailekre válaszolni egy parkból is lehet.

Kép:Pexel

Fogadalom #2. Többet delegálni

Ön a cégben az ügyvezető, a marketinges, az értékesítő, de még az informatikus is, pedig számos alkalmazottat fizet? Valami nem stimmel… Ha többet delegál, mindenki jobban jár. A munkatársaknak lehetősége lesz a tehetségük kibontakoztatására és nő a motivációjuk is. Önnek pedig több ideje marad arra, ami tényleg a vezető feladata. Ezt persze elméletben mindenki tudja, de itt az ideje, hogy Ön a gyakorlatban is kipróbálja!

Így sikerülhet betartani, amit megfogadtunk
Sokan már nem tesznek fogadalmakat az új évre, mondván, úgysem lehet őket betartani. Szakértőnk cikkében segít, hogy hogyan sikerül majd!
Fogadalom #3. Boldoggá tenni másokat

Ez talán érzelgősen hangzik, pedig színtiszta üzletről beszélünk. Ideje felemelni a fejünket a statisztikákból és azzal is foglalkozni, hogy mire vágynak azok, akiken az üzletünk sikere múlik – vagyis az alkalmazottaink és a vevőink. Figyeljünk oda a kollégák vágyaira és igényeire! Hogy boldogabbá tegyük őket, az sokszor csak néhány apróságon múlik, viszont boldogabb dolgozókkal bizonyítottan jobban megy az üzlet. A vevők meggyőzésére és megtartására sem elég már, ha „csak” kiváló szolgáltatást nyújtunk. Ha megtudjuk, mi tenné boldogabbá ügyfeleinket és ennek szellemében változtatunk, biztosan meghálálják.

Itt van 5 egyszerű dolog, amivel boldogabbá tehetők a dolgozók. Már holnap elkezdheti!

Kép: Pixabay

Fogadalom #4. Elkezdeni a tervezést az uborkaszezonra és karácsonyra

Annak ellenére, hogy Karácsony minden évben van, ahogy nyári uborkaszezon is – és még egy csomó más dolog, amit tulajdonképpen már most beírhatnánk a naptárba – mégis minden évben úgy érzi az ember, hogy váratlanul érte a dolog. Nincs annál rosszabb, mint kapkodva, átgondolatlanul küzdeni át magunkat ezeken az időszakokon. Ha előre tervezünk, a leállás ideje is lehet hasznos és jelentősen növelhető az extra időszakok bevétele is.

Fogadalom #5. Befektetés a munkatársakba

A gyakorlott vezetők pontosan tudják, hogy a hosszú távon sikeres üzlet befektetéseket is igényel. A legtöbb cégnél gondosan be van tervezve a géppark fejlesztése, a céges autó lecserélése, vagy épp az új üzlet kialakítása. Sokan elfeledkeznek viszont a legfontosabb erőforrásba, a munkavállalókba való invesztálásról. Persze reális veszély, hogy egy vállalkozás képzi az alkalmazottait, azok mégis lelépnek – akár a konkurenciához. Ez valós veszély, ám ennél csak az árt többet a cégnek, ha nem képezi a kollégákat, és azok maradnak.

Fogadalom #6. Irány a fenntarthatóság

Ha eddig nem is szentelt különösebb figyelmet vállalkozása környezetbarát és társadalmilag felelős, fenntartható működésének, 2016-ban már végképp itt az ideje, hogy napirendre kerüljön a téma! A felelős vállalati működés mostanra már egyértelműen láthatóan üzletileg is megéri, tehát az utolsó kifogásnak is befellegzett. Tekintsük át a rendszereinket, folyamatainkat és első pillantásra is találni fogunk jó pár dolgot, ahol könnyedén és eredményesen változtathatunk, utána pedig jöhet a nagyobb rendszerek átalakítása!

 

hirdetés

Véleményvezér

Tíz százalékra csökkent az orosz gáz szerepe Európában

Tíz százalékra csökkent az orosz gáz szerepe Európában 

Orbán Viktor szerint nem jó, hogy Európa megszabadult az orosz energiahordozóktól. A miniszterelnök erről tegnap, napirend előtt az Országgyűlés őszi ülésszakának első napján beszélt.
Van ingyen ebéd

Van ingyen ebéd 

Szerencsések azok, akik a román határ mellett laknak. Kedvelt élelmiszereiket ugyanannál a multinál jóval olcsóbban kapják meg a szomszédoknál.
Az oroszok Ukrajna után Örményországot is elveszíthetik

Az oroszok Ukrajna után Örményországot is elveszíthetik 

Azerbajdzsán megtámadta Hegyi-Karabahot, hogy visszaszerezze egykori területét. Az akció teljesen átrendezi a kaukázusi erőviszonyokat.
Az USA a cégalapítások több mint felét bevándorlóknak köszönheti

Az USA a cégalapítások több mint felét bevándorlóknak köszönheti 

A befektetők jól átgondolják hová vigyék a pénzüket és ma nehéz jobb helyet találni az USA-nál.
Hatalmasat durrant a kínai ingatlanlufi

Hatalmasat durrant a kínai ingatlanlufi 

A szakemberek szerint beláthatatlanok a következmények.
A hiedelmekkel ellentétben mégsem áll olyan rosszul Európa a gyermekgyártás tekintetében

A hiedelmekkel ellentétben mégsem áll olyan rosszul Európa a gyermekgyártás tekintetében 

Magyarország népessége tényleg drámaian csökken, nemsokára Ausztria lélekszáma is több lesz, mint a miénk, de ez nem általános európai tendencia.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo