Klímablog
Szélsőséges időjárás: 2010 első féléve a legmelegebb
A meteorológia történetének legmelegebb évét élhettük át idén. Miközben Európában a hőségtől piheg a polgár, Kínában folyamatos az esőzés és árvíz sújtja a lakosságot.
Önnek is dobtak be már pénzt az ablakon?
Szervezeténél megvalósult korábban olyan környezetvédelmi intézkedés, mely egyben gazdasági hasznot is hozott? Nevezzen a versenyre példaértékű esettanulmányával, melyben részletesen bemutatja intézkedéseit, és nyerje el a 2010-es díjak egyikét! - írja a Követ felhívásában.
Aggódik az EU: mi lesz veled Afrika?
A világbajnokság után az afrikai élet visszatért a normális kerékvágásba, ami a legkevésbé sem derűs - rendkívül nagy a szegénység, ráadásul Afrikát háborúk is sújtják. A pénzügyi válság ellenére az EP-képviselők úgy vélik, az EU-nak támogatnia kell Afrikát, különösen az egészségügy fejlesztését.
Fellélegezhet a világ: megszűnt a szivárgás
Sikeresnek tűnik a Mexikói-öbölben szivárgó mélytengeri kútra erősített új olajfogó berendezés tesztje; a BP olajtársaság közölés szerint pillanatnyilag már nem folyik olaj a tengerbe. A mérnökök most figyelemmel követik, hogy a korábbinál nagyobb és megerősített "sapka" hogyan állja a növekvő nyomást.
Kivéreztetik a Nabucco-t?
Az orosz kormány nem titkolja, hogy az RWE német energetikai vállalatnak tett javaslatával a Nabucco-projekt meggyengítése a célja - írta a Kommerszant című orosz üzleti-közéleti napilap.
Hazudik az ENSZ Klíma Tanácsa, vagy a sajtó ferdít?
A novemberi Climategate-botrány csak a jéghegy csúcsa volt. A tudósok munkájának hiányosságaira jogosan rámutató, leleplező írások és az őket támadva valótlanságokat állító, csúsztató cikkek egyaránt sorra jelennek meg a világsajtóban - mindnek a globális felmelegedést bizonygató klimatológusokat lejáratása a célja. Két ilyen nagy visszhangot kiváltó cikket nemrég utólag vontak vissza az azokat publikáló lapok és bocsánatot kértek az érintettektől. Kinek mikor van és nincs igaza? Tekinstük végig a Climategate-botrányhoz hasonló sajtóügyeket.
Felmentő határozatok: nem csaltak a klímatudósok
A brit vizsgálóbizottság arra a konklúzióra jutott, hogy a tudóscsoport valójában nem másított meg tudományos adatokat. Mint ismeretes, 2009 novemberében a világsajtóban kipattant a hír, hogy neves klimatológusok egy hacker által ellopott és megszellőztetett email-kommunikációja arra engedett utalni, a szakemberek igyekeztek eltúlozni az éghajlatváltozás tényét és azt, hogy a természeti folyamat okozója az ember. Zöld csoportok úgy látták, a koppenhágai Klímacsúcs előtt történt hacker-támadással a klímaegyezményt próbálták meghiúsítani az ellenérdekeltek.
Kánikula: csak a hétvégétől várható enyhülés
27 fok feletti középhőmérsékletet várható ma Közép-Magyarországon, a Közép-, és Nyugat-Dunántúlon és a Dél-Alföldön - jelezte honlapján az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Kevesebb adót fizetne a katasztrófát okozó cég
Jelentős adóbevételektől foszthatják meg a brit és az amerikai kormányt a BP-nek az olajszivárgás megfékezésére költött milliárdos kiadásai, a vállalat az elkövetkező négy évben világszerte feltehetően 10 milliárd dollárral kevesebb adót fizethet - számolt be kedden a Financial Times (FT).
Jóval több áramot fogyasztunk a hőség miatt
A napi áramfelhasználás 6.000 megawatt körül tetőzött hétfőn a légkondicionálók használata miatt, de van elegendő tartalék a villamos energia rendszerben - közölte Tari Gábor, a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. vezérigazgatója. A magas importnak is köszönhetően 2.000 megawatt tartalék áll rendelkezésre.
A bürokrácia a szélenergia legnagyobb ellensége
A hálózati csatlakozás, az engedélyezés időtartama és annak költsége a fő akadálya a szélenergia hasznosításának Magyarországon - ismerteti az Európai Szélenergia Társaság (European Wind Energy Association - EWEA) és a Magyar Szélenergia Társaság (MSZET) konferenciáján elhangzottakat.
Szigorít az EU: zöldebb lesz az ipar
Az EP képviselők elfogadták az ipari szennyezőanyag-kibocsátási szabályok szigorításáról szóló jogszabályt. Az irányelv 2016-ig jelentősen csökkentené a nitrogénoxid-, kéndioxid- és porkibocsátást.
Újabb vihar készül lecsapni Magyarországra
Az ország több régiójára, Közép-Magyarországra, Közép- és Dél-Dunántúlra, valamint a Dél-Alföldre is kiadták a narancssárga riasztást - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat internetes oldalán.
Gázellátás: újabb terv Oroszország kiváltására
Bulgária csökkenteni tervezi energiafüggőségét Oroszországtól. Ennek érdekében új gázvezetékeket építene Görögországgal, Romániával, Törökországgal és Szerbiával.
Jégeső pusztított Borsodban
Hatalmas a kár a Borsod megyei Bánrévén, ahol szombaton, kora délután óriási pusztítást végzett a jégesővel érkező vihar, a lakóházak csaknem kilencven százaléka megrongálódott.
Ami nekünk nem megy: szélenergiával erősít Ausztria
Új lendületet kapott a szélenergia-ágazat Ausztriában, s a magyar határral szomszédos Burgenland tartomány élen jár ebben. A szélerőművek telepítése a kétezres évek elején ívelt fel, az utóbbi néhány évben viszont alig-alig volt példa új beruházásra.
Távfűtés: mától többet fizetnek a budapestiek
A földgázárak emelkedése miatt július 1-jén átlagosan 6,7 százalékkal emelkedik a budapesti távfűtéses lakások éves távhőköltsége - közölte a Főtáv Zrt., amely már áprilisban nyilvánosságra hozta az emelés mértékét.
Nagy vita a szélenergia-pályázat leállítása körül
Módosította a szélerőmű kapacitás létesítésére irányuló pályázati kiírás feltételeiről, a pályázat minimális tartalmi követelményeiről, valamint a pályázati eljárás szabályairól szóló 33/2009. (VI. 30.) KHEM rendeletet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), közölte kedden a tárca.
Energiakiadások: "Cél a lehető legkisebb költség"
A Kormány elfogadhatatlannak tartja, hogy a családok költségvetésének jelentős részét a közüzemi számlák tegyék ki, ezért első intézkedései között rendelte el a közüzemi díjakra vonatkozó ármoratóriumot, amelynek köszönhetően a lakosság jelentős gázáremelést került el. A Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter által vezetett tárca hosszú távú célja, hogy egy új, kiszámíthatóbb rendszer keretében a lakosság és a vállalkozások energiakiadásai a lehető legkisebb költség elve mentén alakuljanak. - írja a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleményében.
A klímaváltozás vetett véget egy 30 éves vitának
Harminc éve folyt a határvita India és Bangladesh között a Bengáli-öbölben lévő kis sziget miatt. A globális felmelegedés azonban elsimította a problémát, pontosabban eltemette - a szó szoros értelmében. A szigetet elnyelte az emelkedő óceán.
Megújuló energiák a tenger mélyén
Mostanában a "fosszilis gazdaság" kellemetlen mellékhatásaként gondolunk a tengerek mélyére, ahogy a Mexikói-öbölben megállíthatatlanul ömlik a vízbe az olaj. A víz alatt azonban nemcsak a hullámokból lehet energiát nyerni, de számos amerikai cég a többi, földfelszínen kinyert megújuló energiafajtát is ott próbálja eljuttatni egyik helyről a másikra.
2050-re kihalhatnak a korall-szigetek!
Magbank már létezik az Északi-sark közelében, arra az esetre, ha egyes növényfajok a természetes élőhelyükön kipusztulnának. Újabban a korall-zátonyok mintáinak megőrzésén fáradoznak tudósok: Angliában kezdi meg működését az első korall-bank.
Jeges-tenger: lassan nevet kell változtatni?
A Föld felmelegedésének következtében idén nyáron is az Északi-sark jégsapkájának drasztikus mértékű olvadására számítanak német kutatók. Különböző jóslatok szerint szeptember elejére a Jeges-tengernek már csak 4,7-5,2 millió négyzetkilométerét borítja majd jég - közölte az Alfred Wagener Sark- és Tengerkutató Intézet (AWI) egyik kutatója Bremerhavenben. Jelenleg az északi-sarki jégréteg tízmillió négyzetkilométeres.
Megújuló energia: haladékot kérünk az EU-tól
A magyar kormány kezdeményezi az Európai Uniónak benyújtandó 2020-ig tartó Nemzeti Megújuló energia Cselekvési Terv leadási határidejének módosítását, és ezzel párhuzamosan a szakma, az önkormányzatok és a civilszervezetek részvételével széleskörű konzultációt indít a tervezetről - jelentette be Olajos Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium energia- és klímapolitikai helyettes államtitkára az egyeztetés sorozat első állomásán, Budapesten, a „Megújuló energiaforrások Magyarországon" című konferencián.
Még nincs vége a gázvitának
Fehéroroszország teljes egészében kifizette az orosz gázszállítások kapcsán felhalmozódott adósságát, és a Gazprom újra teljes volumenben szállítja az energiahordozót a szomszédos országnak - jelentette Alekszej Miller Gazprom-vezérigazgató a Washingtonban tartózkodó Dmitrij Medvegyev elnöknek csütörtökön telefonon.
Összefogunk az árvíz ellen
Az árvízi fenyegetettség minimalizálására nemzetközi beavatkozási tervet dolgoz ki Ausztria, Csehország, Szlovákia és Magyarország. A 3,1 millió eurós projektet európai uniós támogatással valósítják meg.
"Ez nagyon rossz jel az állampolgárainknak"
Fehéroroszország megkezdte a területén át Európába szállított orosz gázmennyiség megcsapolását - jelentette be kedden Uladzimir Szemaska miniszterelnök-helyettes.
150 ezer hektár továbbra is víz alatt
A magyarországi folyók fővédvonalain 1381 kilométer hosszon van árvízvédelmi készültség; a belvízzel elöntött területek nagysága 150 ezer hektár - közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs kedden.
Miskolci bemelegítés
A földgáz drágulása külön is indokolhatja, hogy pályázhassanak és termálvizes rendszereket, hőszivattyús technológiákat alkalmazzanak a városok és falvak.
Az árvíz miatt több parlagfű marad?
Két hét múlva, július 1-jétől már ellenőrzik a földhivatalok és a jegyzők a kül- és belterületek parlagfűvel való fertőzöttségét. Június 30-ig a területet használóknak, tulajdonosoknak el kell végezniük az első kaszálást. A bel- és árvíz azonban sok helyen ezt lehetetlenné teszi - olvasható a Magyar Agrárkamara közleményében.
Ismét gondot okoz a lezúduló víz
A délutáni rendkívül heves esőzések következtében utcákat, házakat öntött el a víz Cegléd, Abony és Törtel térségében - mondta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtóügyeletese késő délután.
Gázellátás: franciákkal erősített a Déli Áramlat
Az orosz Gazprom, az olasz Eni és a francia EDF pénteken, Szentpéterváron aláírt memoranduma értelmében a francia energetikai konszern belép a Déli Áramlat Rt. részvényesei közé úgy, hogy ezzel az Eni része csökken, és az üzletet idén év végig lezárják - tájékoztatta az újságírókat szombaton a Néva-parti városban Alekszej Miller, a Gazprom vezérigazgatója.
Tízszer annyiba kerül az idei árvíz, mint a tavalyi
Tavaly májusban az AEGON Magyarország, a piacvezető lakásbiztosító 1095 kárbejelentés után 48,1 millió forintot fizetett ki ügyfeleinek, ez az összeg idén a legfrissebb adatok szerint 525 millió forintra nőtt, a bejelentett károk száma pedig csaknem megtízszereződött.
"Mától tilos a szakáll viselése"
Megtiltotta alkalmazottainak egy japán város, hogy szakállt növesszenek. A nem mindennapos intézkedést energiatakarékossági okokkal magyarázták. A tilalom a munkahelyi "hűs ügymenet" kampány része.
Győztes öngólok
Áramszolgáltató cégóriások döntenek látszólag a maguk kárára, amikor támogatják a hőszivattyúk elterjedését, vagy szélerőművet vásárolnak. A megújuló energia a felelős vállalati magatartás jelképe is ma már.
Megújuló energia: magas számlák vs. hatékony gazdaság
Az American Power Act nevű törvényjavaslat kritikusai úgy tartják, az olcsó fosszilis energiaforrásokról drágább, megújuló energiákra való áttérés áremelkedést és inflációt gerjeszt majd - leginkább a szegényebb családokat, háztartásokat érinti majd hátrányosan, az üzleti szférában pedig kényszerű költségcsökkentésekhez, következésképp tömeges elbocsátásokhoz vezet. Igaz ez?
A nagy álom: szén helyett atom és megújulók
A GDP minden egyes dollárjára jutó szénégetésben a második legaktívabb ország az Egyesült Államok. Így elengedhetetlen az USA-nak a megújuló energiaforrásokra való átállás, ha teljesíteni akarja emisszió-csökkentési vállalásait. Az olajimporttól és a közel-keleti politikai helyzettől való függőség felszámolása is szükségszerű feladat.
Amerikai klímatörvény: Beárazott emissziók
Világszerte e törvényjavaslat megszületésére vártak a környezetvédők és a koppenhágai egyezményben szerepet vállaló 194 ország klímatárgyalói. A klíma szót látványosan kerülő, 987 oldalas "American Power Act" nevezetű előterjesztés ismertetésekor jó washingtoni szokás szerint az érintett iparágak képviselői is jelen voltak és fotóztatták magukat a jogszabályt Szenátusnak benyújtó John Kerry és Joseph Lieberman társaságában. A tervezet a nyár folyamán javarészt pártvonalak mentén történő lobbizás, érdekütköztetés és csatározás tárgya lesz a Capitoliumban.
Nálunk erősebb lesz a felmelegedés is
A Greenpeace és más zöld szervezetek régóta hangoztatják: a klímaváltozás nem távoli és bizonytalan veszély, hanem a szélsőséges időjárási jelenségek gyakoribbá válásával mindannyiunk életét befolyásoló valóság. Magyarország a medence-hatás miatt a globális átlagnál jóval kiszolgáltatottabb helyzetben van, a várható felmelegedés a világátlag 2 fok helyett nálunk 4-5 fokot jelenthet.
Már a strandon sem kell aggódnunk
A jéghideg sörök alumínium dobozai, a műanyag ásványvizes és üdítős palackok és a gyerekek gyümölcsleves italos kartondobozai a budapesti strandokon eddig a kommunális hulladékba, onnan pedig hulladékégetőbe, vagy hulladéklerakóra kerültek. Ez a rendszer most azonban megváltozik.
Kánikula után felhőszakadás és jégeső jön
Több helyen is előfordulhat ma heves zivatar, elsősorban az északi és a keleti országrészben - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa hétfőn. Jégeső, felhőszakadás is előfordulhat.
Hőségriadó péntektől!
Második fokozatú hőségriasztást rendel el péntektől Falus Ferenc országos tiszti főorvos, mivel a napi átlaghőmérséklet meghaladja a 25 fokot - közölte az ÁNTSZ csütörtökön.
Árvíz: szinte mindenhol apad
Tovább enyhül az árvízhelyzet, az éjszaka rendkívüli esemény nem történt a gátakon, szerdán tovább csökkenhet a védekezésben résztvevők létszáma - mondta Dobson Tibor, az árvízi védekezésre kinevezett miniszteri biztos szóvivője.
Gondban összefog a magyar!
Magyarországon sem a cunami, sem a haitii földrengés idején nem adakoztak annyian telefonon, mint most: a 1752-es Nemzeti Segélyvonalat 20 nap alatt már 576 000-en hívták.
Polgármesterek takaréklángon
Városok mozgalmává kezd erősödni Európában az önkormányzatok energiahatékonysági és megújulóenergia-lobbija, itthon - ha lennének önkormányzati energetikusok - lendületet kaphatna a klímavédelem.
A mezőgazdaságnak is adott egy pofont az árvíz
A gyors felmérések szerint mintegy 100 milliárd forintos kár keletkezett a mezőgazdaságban, milliárdos károk vannak az erdőgazdaságban is - olvasható a Magyar Agrárkamara vasárnapi közleményében.
Csak Borsodban tízezren védekeznek
Eddig mintegy 2300 embert kellett kitelepíteni az országban az áradások miatt - közölte Dobson Tibor, az árvízi védekezésre kinevezett miniszteri biztos szóvivője. Közlése szerint a legtöbb embert, mintegy kétezret, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében kellett kitelepíteni. A védekezésben országosan mintegy 12 ezren vesznek részt, közülük tízezren Borsodban dolgoznak. A védekezők egyharmadát a lakosok teszik ki, kétharmada pedig valamilyen szervezethez (rendőrség, tűzoltóság, katonaság) tartozik vagy önkéntes.
Egyelőre a víz az úr
Új közmunkaprogramot ír ki a kormány az árvíz miatt, Budapesten lezárják a rakportot, itt lakóövezetet nem veszélytet a víz. Borsod-Abaúj-Zemplén megyét viszont kettévághatja az ár.