Nincs ok az aggodalomra a Dunán

Egyelőre fenntartják a másodfokú vízminőség-védelmi készültséget a Közép-Duna-Völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatósághoz tartozó folyószakaszon, de aggodalomra most nincs ok, továbbra is folyamatosan mérik a Duna pH-értékét - közölte Baross Károly igazgató hétfőn az MTI-vel. Mint elmondta, a MAL Zrt. kolontári vörösiszap-tározójának gátszakadása nyomán pénteken bevezetett intézkedés egyelőre érvényben marad, annak esetleges visszavonásáról a Környezetvédelmi Felügyelőséggel egyetértésben döntenek majd.

 

Ideiglenes parlamenti bizottság?
A Jobbik kezdeményezi, hogy állítsanak fel egy ideiglenes országgyűlési vizsgálóbizottságot, amely kivizsgálná a kolontári iszapömlés okait - jelentette be hétfői, parlamenti sajtótájékoztatóján Kepli Lajos. A Jobbik képviselője hozzátette, a bizottság feladata lenne más veszélyes anyagokat tároló létesítmények feltérképezése, illetve a veszélyes létesítményeket szabályozó jogszabályi környezet vizsgálata is.

Az igazgatóság területén most is folyamatosan mérik a Duna vizének pH-értékét, amely a katasztrófát megelőző szint körül mozog - tette hozzá Baross Károly, hangsúlyozva: a Pest megyei folyószakaszon a helyzet konszolidált, aggodalomra egyelőre nincs ok. Az MTI-nek arra a kérdésére, igazak-e a hírek, miszerint szórványosan a főváros felé sodródó haltetemeket észlelnek a Dunán, az igazgató azt mondta: néhány elpusztult halat valóban találtak, de nem többet, mint máskor.

Elképzelhető, hogy e haltetemek a Marcalból származnak, elkerülhették az ottani hálót, vagy az éjszakai sötétségben nem vették észre azokat - vélekedett Baross Károly. Szerinte még az is lehetséges, hogy egészen másutt, valamilyen betegségben elpusztult tetemeket sodort az igazgatóság által felügyelt területre a víz, mint ahogy az máskor is elő szokott fordulni. Az igazgatósághoz tartozó Duna-szakaszon azt követően rendelték el a másodfokú készültséget, hogy a MAL Zrt. vörösiszap-tározójának gátszakadása következtében kiömlött veszélyes anyag a Torna patakon, a Marcalon, majd a Rábán keresztül október 7-én bejutott a Dunába, és Szobnál - valószínűleg október 8-án délelőtt - megjelent a Közép-Duna-Völgyi Vízügyi Igazgatóság területén is.

Teljesen felhígult a szennyeződés

Mivel a folyó Pest megyébe lépő szakaszán a "kritikus" napon semmi sem utalt a szennyeződés jelenlétére, és a folyó felszínén nem érzékeltek a szakemberek változást, illetve a mért pH-értékek is a normál szint körül mozogtak, igazából csak sejteni lehetett az "érkezés" időpontját. A szakemberek szerint a szennyeződés az egyre nagyobb vízhozamú folyókon áthaladva oly mértékben felhígult, hogy a komáromi, illetve a szobi szakaszokon az már nem okozott gondot. Szobnál a Duna vízhozama eléri a másodpercenkénti 1500 köbmétert.

A folyamatos pH-mérésre mégis szükség van, hogy idejében észlelhessék, ha netán egy szennyezett "csóva" mégis megjelenne az említett folyószakaszon, vagy bármiféle egyéb változás következne be a jelenlegi, teljesen normális vízminőségben - mondták az MTI-nek szakemberek.

Jó hírek a Marcalról
Javul a Marcal folyón Győr-Moson-Sopron megyébe érkező víz minősége; a Rába, a Mosoni- és az Öreg-Duna a szennyezés előtti állapotban van – közölte az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság hétfőn. Jelenleg négy helyen kezelik légbefúvással a vizet, hogy a gipsz jobban oldódjon benne. A víz pH értéke fokozatosan javul, a koroncói duzzasztónál vasárnap este mért érték 8,18 volt. Csütörtök délben ez az érték még 10,7 körüli volt. A Rábán, a Mosoni-Dunán és a Nagy-Dunán végzett mérések eredményei a szennyeződés előtti állapotnak felelnek meg.

Véleményvezér

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország 

Egykor önálló népek éltek a mai Oroszország nagy részén.
Hátul kullog Magyarország a diplomások számában

Hátul kullog Magyarország a diplomások számában 

A populizmus melegágya az iskolázatlanság.
Fülön csapták Orbán Viktor barátját

Fülön csapták Orbán Viktor barátját 

Az ellenzék ezúttal ártatlan.
Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában

Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában 

Az ukránok állnak győzelemre, legalábbis Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo