klímablog/MTI cikkei


klímablog/MTI cikkei

Iparűzési adó – tegyünk rá félre!

Iparűzési adó – tegyünk rá félre! 

Szeptember 15-én kell befizetni az önkormányzathoz az iparűzési adó ezévi második előlegét: még van két hét, hogy félretegyük rá az összeget! Szakértőnk, Matovics Klára segít, mire figyeljünk.
Húszéves a LIFE program

Húszéves a LIFE program 

Húsz éve indította el az Európai Unió környezetvédelmi programját, a LIFE-programot, amely az Unión belül az egyetlen program, amely kizárólag a természetvédelemmel és annak finanszírozásával foglakozik.
"Miért (v)ennék külföldi terméket?"

"Miért (v)ennék külföldi terméket?" 

A helyi élelmiszerek fogyasztásának ösztönzésére több mint 2.600 hazai élelmiszertermelő elérhetőségeit tartalmazó nyilvános, helyi termelői adatbázist hoztak létre termelői szervezetek az Európai Unió Regionális Fejlesztési Alapjának támogatásával.
Zöld lesz Zalaegerszeg

Zöld lesz Zalaegerszeg 

Az energiatakarékos lakópark helyét már kijelölték, a tervek is elkészültek, így Zalaegerszegen, Alsóerdő festői környezetében fél éven belül felépülhet az első energiatakarékos mintaház. Az épület energiafelhasználása minimális lesz, fűtését, hűtését alternatív energiával, földhő hasznosításával, napkollektorral oldják meg. Földgázra legfeljebb a főzéshez lesz majd szükség, de - ha a család úgy dönt - a gáztűzhelyet is felválthatja áramot használó készülék.
407 millió éves fát találtak

407 millió éves fát találtak 

A legidősebb famintákat azonosították amerikai és belga tudósok, akik szerint a fák a feltételezettnél tízmillió évvel korábban fejlődtek ki. A "fás" szerkezet nem arra szolgált, hogy a növények magasabbra nőjenek, hanem hogy hatékonyabban nyerjék ki a vizet, tápanyagokat a talajból.
Az elnök az aranybánya mellett

Az elnök az aranybánya mellett 

Verespatakra látogatott hétfőn Traian Basescu román államfő, aki megerősítette, hogy támogatja a helyszínen tervezett aranybánya megnyitását, de előtte a román államnak újra kell tárgyalnia a beruházóval a bányakoncessziós szerződést.
Irén nem volt olyan veszélyes, mint várták

Irén nem volt olyan veszélyes, mint várták 

Árvíz és áramszünet keserítette meg hétfőn milliók életét az Egyesült Államok keleti partvidékén, miután a ciklonná "szelídült" Irén hurrikán Kanada felé haladt tovább.
Emlékpark lesz Devecseren

Emlékpark lesz Devecseren 

Elkezdődött Devecserben a vörösiszap-katasztrófa nyomán elbontott házak helyén megépülő nyolchektáros emlékpark tavainak kialakítása, közölte az Újjáépítési Katasztrófavédelmi Törzs (ÚKT) parancsnoka. A park építési területét átadták a kivitelezőknek, akik megkezdték az egyenként félhektáros vízfelületű látványtó kialakítását. Az emlékparkot a tervek szerint az iszapömlés egyéves évfordulóján avatják majd fel.
Növényvédőszerek miatt tizedelődik a sün-populáció

Növényvédőszerek miatt tizedelődik a sün-populáció 

Veszélyeztetett fajjá vált a sün Nagy-Britanniában, 15 éven belül akár teljesen eltűnhet a kertekből. A sün azon tíz faj között van Nagy-Britanniában, amelyek populációja a legnagyobb mértékben esett vissza az elmúlt száz évben.
Bűzlik az óceán!

Bűzlik az óceán! 

Tömeges vaddisznópusztulást észleltek júliusban a bretagne-i partoknál: a hekatombát a vizsgálatok szerint zöld algák által kibocsátott mérgező gáz okozta. A tengerek algásodása a savasodásukkal és oxigén-szintjük csökkenésével hozható összefüggésbe. Ez pedig műtrágyákat hatalmas mennyiségben használó és a légkört is szennyező civilizációnk nyomására vezethető vissza: az óceánok egyre több üvegházgázt kénytelenek elnyelni és egyre több kemikália kerül vizükbe a talajvizekből. Megbillen kémiai egyensúlyuk.

Újabb olajömlés a tengerbe - ezúttal Európában 

Több mint 200 tonna olaj ömlött az Északi-tengerbe Skócia mellett a Shell egyik fúrótornyának megsérült vezetékéből, és a becslések szerint még több száz tonna ömölhet a tengerbe, mire véglegesen  megfékezik a szivárgást.

Nem kímélik New York-ot 

Rekord mennyiségű, több mint 20 centiméternyi eső zúdult vasárnap New Yorkra, több helyen áramkimaradást okozva a városban és megbénítva a közúti és a vasúti közlekedést.

Tisztább lesz Csongrád és Bács-Kiskun hulladékrendszere 

Huszonhat Csongrád és Bács-Kiskun megyei település felhagyott szilárdhulladék-lerakójának rekultivációja kezdődött el. A beruházás célja a hulladék jelentette környezeti veszély csökkentése, és az évtizedekig szeméttelepként működő területek rehabilitációja. Az 2,79 milliárd forint összköltségű beruházást uniós támogatással kivitelezik.

A Monstantóval egyezkedik a kormány  

Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár hivatalában fogadta a mezőgazdasági termékekkel foglalkozó amerikai cég magyar leányvállalatának, a Monsanto Hungária Kft.-nek képviselőit, hogy megbeszéljék a genetikailag módosított mezőgazdasági termékekkel kapcsolatos jogsértő anomáliákat.  Azt azonban a hatóságok nem vizsgálják -az unión belüli szabad áruáramlás miatt-, honnan került az országba GMO-vetőmag.

Veszélyben az oroszlánfókák 

A ritka új-zélandi oroszlánfókák évről évre kevesebb borjat hoznak világra. Új-zélandi kutatók most rájöttek a jelenség okára: a halászok egyszerűen kifogják az állatok orra elől azok táplálékát.

Vegyen kerékpárjegyet! 

Civil adományokból tervez tájékoztató táblákat kihelyezni a Komárom-Esztergom Megyei Sportszövetségek Szövetsége a Tata és Tatabánya közötti kerékpárútra.

Önellátó gazdaságokat támogatnának 

Átfogó programot javasol az LMP a vidék talpra állításához: az önellátó családi gazdaságok támogatását, az energia- és környezettudatosság szélesebb körű terjesztését, valamint tájjellegű vidékfejlesztési programok elindítását szorgalmazza a Lehet Más a Politika (LMP).

Napi 10 millió forintos bírság a GMO-növények termelőinek 

Akár napi 10 millió forintra is bírságolható az a termelő, aki a génmódosított vetőmagból kelt növényt határidőre nem semmisíti meg - egyebek mellett ezt tartalmazza az a kormányrendelet, amely a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.

Hiába fogadkoztak, tovább pusztulnak az erdők 

Brazília a 2009-es koppenhágai klímacsúcson elkötelezte magát amellett, hogy 2020-ig nyolcvan százalékkal csökkenti az Amazonasi esőerdő irtását. Az elmúlt tizenegy hónapban azonban az azt megelőző év ugyanezen időszakához képest a kiirtott erdőterület 34 százalékkal nőtt.

A gyerekek is megszenvedik a válságot 

Egyre kritikusabb a gyermekek mentális állapota és orvoshiány van a gyermekpszichiátriai ellátásban, miközben, olvasható az ombudsman közleményében. A gyermekek is megszenvedik szüleik megélhetési problémáit és stresszét.

Különösen pusztító tájfun közeleg 

Tízezreket evakuáltak, hajók ezreit hívták vissza a tengerről, közel másfélszáz repülőjáratot töröltek, Sanghajban pedig óvatosságra intik a lakosságot, mivel Kína felé tart az idei év kilencedik tájfunja, a különösen pusztítónak ígérkező Muifa - jelentette a kínai média.

Túlhajszolt kamaszok életveszélyben 

A nagy hőségben folytatott sport miatt a tizenéves fiúk gyakran életveszélyes állapotban kerülnek kórházba - az akár halált is okozó hőgutát ritkán veszik észre időben.

Koszos volt a víz, perelnek a turisták 

A szennyezett víz miatt volt tilos a fürdés a Ligur-tengerben egy ideig, az itt nyaralók pedig kártérítést követelnek, amely az első, turisták által benyújtott csoportos kereset Olaszországban.

GMO-vetőmag: Hektáronként 360 ezer forint a károsultaknak 

A kormány szerdai döntése értelmében a génmódosított szervezetektől (GMO) szennyezett vetőmagok miatt károsult magyar gazdák hektáronként 360 ezer forint kártérítést kaphatnak az államtól - mondta a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár a szerdai kormányülést követően.

Naperőműves öko-iskola várja a diákokat Borsodban 

Teljesen átalakul a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Harsányban található Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda, a diákok szeptemberben már egy úgynevezett ökoiskolában tanulhatnak, ahol előtérbe helyezik a természet és a hagyomány értékeinek megismerését.

GMO-óriáscég: félnünk kell a Monsantótól? 

Mérlegen a Föld című könyvében Al Gore arról írt, hogy az újonnan kifejlesztett vetőmagokkal monopoly-t játszanak a multik, és hatalmas pénzügyi erejükkel képesek arra, hogy felvásárolják egy-egy fontos élelmiszer-növény teljes genetikai tárházát. Félelme valóra vált, a Monsanto a 2000-as években pontosan ilyesfajta konszolidációs politikát folytatott a piacon. Könyörtelenül üldözte azokat a gazdákat, akik ellenálltak a génmódosított termékeiknek. Mivel a szél átfújta e magvakat a Monsantónak bedőlt szomszédoktól, illegális használat vádjával indított perekkel csődbe űzte az ellenálló termelőket, főleg Amerikában. Most a GMO-ellenes Magyarországot is kipécézte a vállalat.

Lesz-e valaha klímatörvényünk? 

Újraírják a 2007-ben elfogadott Nemzeti Fenntartható Fejlődési Stratégiával. Láng István akadémikus elmagyarázta, miért.  "A négy évvel ezelőtt elfogadott verzió bizony egy kicsit elavult. Szerencsére nem vette elő senki a fiókból. Valójában csak azért készült el gyorsan, hogy Brüsszelben kipipálhassák, hogy a magyarok is megcsinálták. Az új stratégiát valóban most dolgozzák ki", mondja az akadémikus.

Mégsem dárgul a gáz... 

A nemzeti fejlesztési miniszter új rendelete értelmében nem emelkednek a lakossági gázárak, mivel nem változtatnak az egyetemes szolgáltatás árán, s így a Széll Kálmán Tervben megjelölt céloknak megfelelően nem növekednek a lakossági terhek sem - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerdán az MTI-vel.

Kiszámítható politikai környezetet akarnak a cégek 

Hosszú távon kiszámítható politikai, illetve gazdasági és társadalmi környezetet szorgalmaz a legfrissebb, 2011-es jelentésében a Magyar Európai Üzleti Tanács (HEBC).

Erősödik a vita: illúzió a GMO-mentes agrárium? 

Tájékoztatást kapnak azok a gazdálkodók, akik növényállományuk megsemmisítéséről kaptak határozatot, hogy mit kell tenniük a határozatban foglaltak teljesítéséhez, állítja a Vidékfejlesztési Minisztérium.

Jeszenszky: gáz van Oslóban 

Jeszenszky szerint Norvégia segíthet a magyar energiafüggőség enyhítésében: cseppfolyósított földgázt (LNG) kaphatnánk tőlük. Az Antall-kormány egykori minisztere a minap vette át a köztársasági elnöktől megbízólevelet a norvég nagyköveti posztra, Oslóba.

"Tisztább" füstöt pöfékelnek ezentúl a hajók 

90 százalékkal csökkenhet a levegő kéndioxid-szennyezettsége az évtized közepétől, ha az Európai Unióban jóváhagyják az Európai Bizottság pénteken közzétett javaslatát a hajóüzemanyagok kéntartalmának csökkentéséről.

Elkészült a burgonya géntérképe: olcsóbb lesz a génmódosítás 

Nemzetközi együttműködésben elkészült a burgonya komplex genetikai állományának leírása: az eredményt a Nature tudományos magazinban tették közzé. Összesen 26 kutatóintézet vett részt a világon legnépszerűbb zöldség genomjának leírásában. A szakértők szerint az eredmény hozzásegíthet, hogy életerősebb, nagyobb tápanyagtartalmú fajtákat fejlesszenek ki. Jelenleg 10-12 évbe telik egy új burgonyafajta kifejlesztése, de a genom információinak felhasználásával drámaian csökkenthető az új változatokhoz szükséges idő és anyagi ráfordítás.

Kellemes meglepetés: több CO2-t köt meg az óceán 

 Az antarktiszi tápláléklánc alapját képező garnélaszerű krillek jelentős mennyiségű vasat juttatnak a Déli-óceánba, a vas trágyaként hat a fitoplankton növekedésére, ezáltal növeli az óceán szén-dioxid-megkötő képességét - fedezte fel egy nemzetközi kutatócsoport.

Terjednek a génszennyezett növények a magyar földeken 

470 hektáron termesztett génmódosított (GMO) kukoricát semmisítettek meg Hajdú-Bihar megyében. A keletkezett kár elérheti a félmilliárd forintot, amit ősszel az importőr teljes egészében megtérít. Eközben Fejér megyében 71 hektáron kellett GMO-s kukoricát betárcsázni. A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MGSzH) által az egész országra megsemmisítésre vonatkozó határozatot van érvényben.

Bírósági ügy: megvétózták az uniós kvótacsökkentést 

Lengyelország panaszt nyújtott be az Európai Bíróságnál az Európai Bizottság döntése ellen, melynek értelmében 2013 után csökkentenék a szén-dioxid-kibocsátási kvóták számát.  

Veszélyeztetetté nyilvánítottak két tonhal-fajt 

A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) a kihalófélben lévő déli kékúszójú tonhal mellé két másik tonhalfajt is felvett a veszélyeztetett fajokat tartalmazó vörös könyvbe. A döntést globális felmérés előzte meg: e két faj létét túlhalászat fenyegeti.

A Dél-Dunántúlon is beindul a szelektív hulladékkezelés 

Több sikertelen közbeszerzési eljárás után végre még a nyáron megkezdődnek a Mecsek-Dráva hulladékgazdálkodási program kivitelezési munkálatai. A mintegy 25 milliárd forintos fejlesztés keretében a Dél-Dunántúlon két éven belül a szelektív gyűjtést és a környezetbarát ártalmatlanítást is magába foglaló komplex hulladékgazdálkodási rendszert alakítanak ki, és jövő őszre rekultiválják a környezetet erősen szennyező hulladéklerakókat.

Hőségriadó van, víztartalékok kitartanak 

Az átlagosnál több vizet fogyasztanak a hőségben a fővárosiak, de a fogyasztás nem kiugró, a vízművek ennél nagyobb igényt is el tudna látni problémamentesen; nem kell vízkorlátozásra számítani.

Csírázó autóút - újrahasznosított papírból 

Utak, hidak rézsűjének erózióját gátló, papír alapú panelt dolgoztak ki uniós támogatással magyar szakemberek. A panel anyaga egyúttal megfelelő közeget képez a benne elhelyezett fűmag csírázásához. A panel tápanyagként is szolgál, majd lebomlik, visszajut a természetbe.

A többségnek nincs pénze, vagy eszébe sem jut... 

A hazai lakosság nagy részének nincs pénze lakóhelyének energetikai korszerűsítésére, míg 30 százalékuk soha nem is foglalkozott a gondolattal. Pedig azok, akik már túl vannak a fejlesztésen, jelentős megtakarítást értek el - derül ki a Prímagáz friss, reprezentatív felméréséből.

Megháromszorozódhat a hazai biotermelés 

Közel háromszorosára, a jelenlegi 120 ezer hektárról 320 ezer hektárra nőhet az ökológiai gazdálkodásba vont termőterületek aránya Magyarországon, ha az ígéretek szerint még az idén létrejövő támogatási és fejlesztést segítő jogszabályok a jelenlegi vidékstratégiában megfogalmazottak alapján készülnek el, véli a Magyar Biokultúra Szövetség. Javítani kell a feldolgozottság arányát, mert a bionövények 90 százaléka alapanyagként hagyja el az országot.

Teherautónyi hulladék a határban: 8 hónap letöltendő érte 

Jogerősen nyolc hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélt a Zala Megyei Bíróság a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt pénteken egy férfit, aki építési törmeléket és veszélyes hulladékokat helyezett el a város külterületén - közölte Beznicza Árpád sajtószóvivő.

Kánikula: a 2007-es kecskeméti rekordtól még messze vagyunk 

Az utóbbi egy évszázadban az 1946-os, az 1950-es és a 2007-es nyáron mérték a legmagasabb hőmérsékletet a magyarországi nagyvárosok megfigyelőállomásain. A rekordot 2007-ben Kecskeméten mérték: 41,7 Celsius fokot.

Állami támogatással folytatódik a napelemek terjedése 

Lassan terjed nálunk a megújuló energiák használata, erre utalnak a 2005-től hozzáférhető és a jövőbeli fejlődést előrejelző mutatók. Hogyan segíti a napenergia használatot az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) Környezet és Energia Operatív Programja?

Génvizsgálat: előre megjósolják betegségeinket? 

A személyre szabott orvoslásé a jövő - hangzott el a Semmelweis Egyetem (SE) Molekuláris Neurológiai Klinikai és Kutatási Központ "Keressük a rizikót" elnevezésű rendezvényén. Mint Molnár Mária Judit igazgató kifejtette, a jelenlegi gyógyászat a már meglévő betegségekkel foglalkozik, de a hangsúly egyre jobban az örökletes, valamint epigenetikai (környezeti) rizikók felderítésére és a megelőzésre tevődik át. A másik irányvonal a farmakogenomikai kutatások, amelyek révén kideríthető, hogy melyik betegnél hatásos valamilyen gyógyszer.

Magyar kolbászban is találtak E.coli baktériumot! 

Magyarországi húsboltból származott az a füstölt kolbász, amelyben E.coli baktériumot mutattak ki júniusban Ausztriában, de más törzshöz tartozik, mint a járványt okozó, és megbetegedést sem okozott - közölte a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH).

Rejtélyes járvány: most egyiptomi fűszer a gyanús 

Egy 2009-es egyiptomi fűszermagszállítmány lehetett a forrása a tavasz végi németországi hasmenésjárványnak az Európai Unió élelmiszerbiztonsági ügynöksége (EFSA) szerint.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek



Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo