Rejtélyes járvány: most egyiptomi fűszer a gyanús

Egy 2009-es egyiptomi fűszermagszállítmány lehetett a forrása a tavasz végi németországi hasmenésjárványnak az Európai Unió élelmiszerbiztonsági ügynöksége (EFSA) szerint.

A görögszéna nevű (a világ számos országában termesztett) növény magjáról van szó, amelyből az említett szállítmánnyal 15 tonna érkezett Németországba.

Az EFSA kedden közzétett jelentése szerint ez a legvalószínűbb kapcsolat a baktérium és a hasmenésjárvány között. Az ügynökség azt javasolta az Európai Bizottságnak, hogy tegyen intézkedéseket az esetleges újabb fertőzések elkerülésének érdekében. Az EFSA szerint elképzelhető, hogy későbbi egyiptomi szállítmányok is tartalmazták a baktériumot, ez ügyben a hivatal folytatja vizsgálatait.

A bizottság a jelentés közzétételét követően bejelentette, hogy az unió azonnali hatállyal - egyelőre október 31-ig - beszünteti az Egyiptomból érkező valamennyi csíráztatásra alkalmas magféleség importját. Emellett intézkednek annak érdekében is, hogy az uniós országok piacairól kikerüljenek a tavalyelőtt és tavaly az érintett egyiptomi szállítótól érkezett görögszénamag-szállítmányok.

A bizottság megjegyezte, hogy az EU elsősorban Kínából és Indiából importálja a szóban forgó magféleségeket. Egyiptomból tavaly 49 ezer tonnányi ilyen termék érkezett a uniós országokba, 56 millió euró összértékben.  A májusban kezdődött németországi hasmenésjárványnak 48 halálos áldozata volt.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo