Önellátó gazdaságokat támogatnának

Átfogó programot javasol az LMP a vidék talpra állításához: az önellátó családi gazdaságok támogatását, az energia- és környezettudatosság szélesebb körű terjesztését, valamint tájjellegű vidékfejlesztési programok elindítását szorgalmazza a Lehet Más a Politika (LMP).

"A gazdaság élénkítéséhez a helyi gazdaságok és közösségek megszervezése a jó megoldás, ezért a párt ezt az utat javasolja a kormánynak. Az LMP a nemrégiben elindított "plázastop és piacstart" kampányával is emellett az elv mellett állt ki, pontosan azért, hogy a helyi piacok életképesek maradhassanak" - mondta Szél Bernadett, a párt választmányi szóvivője az LMP átfogó nemzeti vidékfejlesztési programjáról tartott sajtótájékoztatóján a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Panyolán.

A programban fontos szerepet kap többi között a vidéken élők életminőségének javítása, az elvándorlás megállítása. Ezek tényleges megvalósulásához azonban rendezni kell például a vidék számára fontos földkérdést, s támogatni szükséges a magát élelmiszerrel és energiával ellátó helyi és családi gazdaságok létrehozását.

Önkormányzati konyhák: több milliót spórolnak

Panyola ebből a szempontból jó példa, mivel itt sokféle, helyben megtermelt terméket tett piacképessé a település, valamint sokat nyert azon is, hogy lakói nem messziről érkezett élelmiszereket fogyasztanak - fejtette ki a szóvivő. Az önkormányzati földek közmunkával történő megművelésével, és azzal, hogy a helyben megtermelt élelmiszerrel látják el az óvoda, vagy az idősotthon konyháját, az önkormányzatok évi több millió forintot spórolhatnak.

Fontos, hogy a tájjellegű növénytermesztési programokra ismét adjon pénzt a kormány, de ehhez a termelők és a fogyasztók összefogása is szükséges - hangsúlyozta a szóvivő. Vágó Gábor pártszóvivő ugyanakkor jó vitaalapnak nevezte a kormány által nemrég ismertetett vidékstratégiát: ezen az LMP "óvó szemét rajta tartja", annak érdekében, hogy a program valóban megvalósulhasson a következő évtizedben.

Véleményvezér

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad 

Babis célja egypárti kormány létrehozása, amelyet más pártok kívülről támogatnának.
Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo