Elkészült a burgonya géntérképe: olcsóbb lesz a génmódosítás

Nemzetközi együttműködésben elkészült a burgonya komplex genetikai állományának leírása: az eredményt a Nature tudományos magazinban tették közzé. Összesen 26 kutatóintézet vett részt a világon legnépszerűbb zöldség genomjának leírásában. A szakértők szerint az eredmény hozzásegíthet, hogy életerősebb, nagyobb tápanyagtartalmú fajtákat fejlesszenek ki. Jelenleg 10-12 évbe telik egy új burgonyafajta kifejlesztése, de a genom információinak felhasználásával drámaian csökkenthető az új változatokhoz szükséges idő és anyagi ráfordítás.

A Solanum tuberosum elnevezésű burgonyafaj genomja meglehetősen komplex, ezért a vártnál tovább dolgoztak megfejtésén. A genomban 39 ezernél több fehérjekódoló gén található; egy-egy kromoszómából négy azonos példánnyal rendelkezik, ehhez kapcsolódóan pedig minden egyes génből is négy kópiával, amelyek ráadásul meglehetősen nagy változatosságot mutatnak. Összehasonlításként: a legtöbb emberi sejtben két kópia van az egyes génekből.   

Burgonya
A kukorica, a rizs és a búza után a burgonya a negyedik leggyakoribb élelmiszernövény.
2007-ben 309 millió tonna termett belőle világszerte.
Kína a világ legnagyobb burgonyatermelője a maga éves 48 millió tonnás mennyiségével, ám fejenként Fehéroroszországban fogyasztják belőle a legtöbbet, 180 kilogrammot évente.

A burgonya genomjában 12 kromoszóma található 840 millió bázispárral. A kutatók legfontosabb eredménye, hogy sikerült több mint 800 betegség-rezisztenciagént is azonosítaniuk. Köztük van például olyan rezisztenciagén is, amelynek ismerete segíthet a későbbiekben az 1840-es évek nagy ír burgonyavészét okozó fitoftóra (Phytophthora infestans) gomba elleni küzdelemben. 

A burgonya-genom leírására alakult konzorcium (PGSC) 2006-ban kezdte meg munkáját. Intézeti tagjai voltak Argentínából, Nagy-Britanniából, Chiléből, Kínából, Indiából, Írországból, Hollandiából, Új-Zélandról, Peruból, Lengyelországból, Oroszországból és az Egyesült Államokból. 

A burgonyát -amely a paradicsom közeli rokona- mintegy hétezer éve kezdték termeszteni Dél-Amerikában, ám ma már az Antarktiszon kívül minden kontinensen terem. 

A burgonya föld alatt növekvő gumója ki van téve számos vírus, gomba és baktérium fertőzésének. A kutatók azt remélik, hogy a genom ismeretében új, ellenállóbb fajtákat fejleszthetnek majd ki.

Korábban 2005-ben készült el a rizs, 2008-ban pedig a kukorica génszerkezetének leírása.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo