Mégsem dárgul a gáz...

A nemzeti fejlesztési miniszter új rendelete értelmében nem emelkednek a lakossági gázárak, mivel nem változtatnak az egyetemes szolgáltatás árán, s így a Széll Kálmán Tervben megjelölt céloknak megfelelően nem növekednek a lakossági terhek sem - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint bár a miniszter rendeletével módosította a földgáz rendszerhasználati díjakat, ezek jellegüknél fogva nem eredményeznek változást az egyetemes szolgáltatás árában. A közlemény kitér arra is, hogy a fogyasztók által fizetendő gázdíj a rendszerhasználat, így a földgáz-elosztás mellett a földgáz díját és a szolgáltató árrését is tartalmazza. A lakossági fogyasztóknak ennek a három tételnek az összegét kell megfizetniük gázszámlájukban.

Annak ellenére, hogy a földgázelosztási díjak változtak július 1-jétől, a három tétel összege továbbra is megegyezik a július 1-jét megelőző időszak tételeinek összegével - a lakossági gázár tehát nem emelkedik a módosítás eredményeként -, mivel átstrukturálás történt. Az egyetemes szolgáltatás ára tehát július 1-jétől a kormány Széll Kálmán Tervben foglalt céljaival összhangban nem változott.

A földgázelosztási díj olyan rendszerhasználati díj, amelyet a földgáz belső piacára vonatkozó közös szabályokról szóló európai uniós irányelv értelmében a tagállamok energetikai hatóságai egyedi hatósági határozatban adnak ki 2011. március 3-tól. Az irányelv végrehajtására a földgázellátásról szóló törvény rendelkezései szerint 2012. január 1-jével kerül sor, tekintettel arra, hogy a jelentős számú határozat kiadásának előkészítése a Magyar Energia Hivatal részéről felkészülési időt igényel. Eddig az időpontig a földgázellátásról szóló törvény biztosítja a nemzeti fejlesztési miniszternek a jogot a díjak rendeletben történő megállapítására, ez a jogkör 2012. január 1-jével megszűnik.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo