klímablog/MTI cikkei


klímablog/MTI cikkei

Képek: vízen a legnagyobb napelemes hajó

Képek: vízen a legnagyobb napelemes hajó 

Már úton van a világ jelenlegi legnagyobb napelemes hajója: a PlanetSolar a tervek szerint 140 nap alatt nyolc csomós - 15 kilométer per órás - sebességgel kerüli meg a Földet. A katamarán hétfőn hagyta el Monte-Carlo kikötőjét, küldetésének tudományos célja a megújuló energiák kutatása.
Kemény viták várhatóak a magyar unós elnökség alatt

Kemény viták várhatóak a magyar unós elnökség alatt 

A jövő év első felében esedékes magyar soros EU-elnökség feladata lesz a jogalkotási kompromisszum kialakítása az Európai Unió tagországai között a génkezelt növények termesztési korlátozásának kérdésében - jelentette be Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter Brüsszelben.
Európában minden hatodik állást a környezet teremti

Európában minden hatodik állást a környezet teremti 

"Európában minden hatodik állást a környezet teremti" - hangoztatta Tony Long WWF-igazgató az ENSZ New York-i székhelyén tartott természetvédelmi konferencián szerdán.
Riasztó a szegények helyzete

Riasztó a szegények helyzete 

Az emberiség legsebezhetőbb csoportjának nevezte kedden New Yorkban Ban Ki-mun ENSZ-főtitkár a legszegényebb országokat, amelyeknek a helyzete továbbra is riasztóan kritikus.
Egy valószínűtlen katasztrófára készült több száz rendőr

Egy valószínűtlen katasztrófára készült több száz rendőr 

Egetverően felesleges földrengésgyakorlatot tartott a rendőrség Nagy-Britanniában: oly hatalmas katasztrófára készültek fel, amilyen sohasem volt és feltehetően nem is lesz a szigetországban. A háromnapos gyakorlaton a Richter-skála szerint 8-as erősségű rengés következményeivel kellett megbirkóznia több száz rendőrnek.
Újabb alagutat fúrnak a mélyben rekedt chilei bányászokhoz

Újabb alagutat fúrnak a mélyben rekedt chilei bányászokhoz 

A chilei Atacama-sivatagban lévő San José-i réz- és aranybányában, ahol egy omlás következtében augusztus 5-én 33 bányász rekedt 700 méteres mélységben a föld alatt, helyi idő szerint pénteken megkezdődtek az előkészületek egy harmadik alagút fúrására.
Változik a panelprogram?

Változik a panelprogram? 

A kormány tervei szerint jövő januártól a lakóépületek felújítása aszerint kap támogatást, hogy annak eredményeképpen mennyi energiát lehet megtakarítani - hangzott el a társasházi képviselőknek rendezett panelfelújítási konferencián. A jelenleg használt hőszigetelések egy része csak dekoráció, Németországban ahhoz, hogy az épületek energiafogyasztása 70 százalékkal csökkenjen, legalább 16 centiméter vastag hőszigetelést visznek fel a falakra, ezt kell általánossá tenni Magyarországon is - mondta a konferencián Kakuszi Norbert a Sto Építőanyag Kft. képviseletében.
Pénz áll a házhoz: a Nabucco-projekt lassan beindul

Pénz áll a házhoz: a Nabucco-projekt lassan beindul 

Megbízólevelet írtak alá hétfőn Brüsszelben a Nabucco gázvezeték hálózat részvényesei több nemzetközi pénzügyi intézménnyel, amely a Nabucco kiépítéséhez 4 milliárd euróig terjedő finanszírozást jelenthet. Putyin orosz kormányfő a Déli Áramlat mellett kampányolt, míg Bosznia gyors reagálásában a uniós projekt melletti csatlakozásról beszélt.
Brutális: Kínában 200 millió autó lehet 2020-ban

Brutális: Kínában 200 millió autó lehet 2020-ban  

A kínai utakon közlekedő autók száma több, mint kétszeresére nőhet 2020-ra - hivatkozott a kínai ipari minisztérium munkatársára, Vang Fucsangra (Wang Fuchang) a China Securities Journal.
Tűz pusztít a horvát tengerparton

Tűz pusztít a horvát tengerparton 

Kiterjedt erdőtűz pusztít a horvátországi Split közelében, a hatalmas füst a várost és környékét is beterítette, ezért a horvát katasztrófavédelmi szervezet (DUZS) a térségben lévőknek figyelmeztetést adott ki vasárnap. A tüzet hajnalban észlelték Donja Rupotina térségében, lakóházakat nem veszélyeztetett.

Egyelőre nem ízlik a magyaroknak a biotermék 

Bioterméket minden nyolcadik magyar fogyasztó (13 százalék) szokott vásárolni, míg Európában átlagosan minden harmadik (35 százalék) - áll a Nielsen piackutató vállalat 54 országban, köztük Magyarországon végzett felmérésében.

Nem drágul, de hamarabb elzárhatják a gázt? 

Szinte biztosra vehető, hogy ősszel nem drágul a gáz - mondta az MTV Híradónak Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium gázszolgáltatókkal tárgyaló államtitkára. A tárca nyár óta tárgyal a szolgáltatókkal és kereskedőkkel.

Zöldségnagyhatalom még lehet Magyarország 

Geotermikus energiára alapozva több tízezer új munkahely teremthető a mezőgazdaságban az üvegházi zöldségtermesztés nagyobb arányú elterjesztésével, és így Magyarország rövid időn belül zöldségtermesztő nagyhatalommá válhat - állítja a gödöllői Szent István Egyetem Kertészeti Technológiai Intézetének vezetője.

Róma: fogadjon örökbe egy parkot! 

Olyan magán szponzorokat keres az anyagilag megszorult Róma, akik karban tartanák az örök város parkjait és zöld területeit. A zöld területeket a cégek és szervezetek egy évre fogadhatják örökbe - fejtette ki a kezdeményezés lényegét Gianni Alemanno, Róma polgármestere. Cserébe reklámplakátokon hirdetnék az adott területet adoptáló szponzort.

A Mexikói-öbölbe ömlő olaj 75 százaléka eltűnt  

A BP Mexikói-öbölben felrobbant olajfúrótornya helyén kiömlött olaj háromnegyede már eltűnt, nem szennyezi a környezetet - állapították meg az Egyesült Államok kormányzatának dolgozó szakemberek.

Újabb bizonyíték: ilyen meleg még sosem volt 

Újabb tudományos jelentés készült a globális felmelegedésről. Az Egyesült Államok Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatala (National Oceanic and Atmospheric Administration, NOAA) által közzétett tanulmányt 48 ország több mint 300 kutatója állította össze.

Fellélegezhet a világ: megszűnt a szivárgás  

Sikeresnek tűnik a Mexikói-öbölben szivárgó mélytengeri kútra erősített új olajfogó berendezés tesztje; a BP olajtársaság közölés szerint pillanatnyilag már nem folyik olaj a tengerbe. A mérnökök most figyelemmel követik, hogy a korábbinál nagyobb és megerősített "sapka" hogyan állja a növekvő nyomást.

Jóval több áramot fogyasztunk a hőség miatt  

A napi áramfelhasználás 6.000 megawatt körül tetőzött hétfőn a légkondicionálók használata miatt, de van elegendő tartalék a villamos energia rendszerben - közölte Tari Gábor, a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. vezérigazgatója. A magas importnak is köszönhetően 2.000 megawatt tartalék áll rendelkezésre.

A bankadó után jöhet az energiaadó 

"Zöld költségvetésekre" van szükség az Európai Unió tagállamaiban, azaz olyan büdzsékre, amelyek a környezetvédelem szempontjait is a mostaninál jobban érvényesítik - mondta Walter Deffaa, az Európai Bizottság adóügyi főigazgatója pénteken Budapesten, az "Új logika a gazdaságban" című konferencia sajtótájékoztatóján.

A bürokrácia a szélenergia legnagyobb ellensége 

A hálózati csatlakozás, az engedélyezés időtartama és annak költsége a fő akadálya a szélenergia hasznosításának Magyarországon - ismerteti az Európai Szélenergia Társaság (European Wind Energy Association - EWEA) és a Magyar Szélenergia Társaság (MSZET) konferenciáján elhangzottakat.

Jeges-tenger: lassan nevet kell változtatni? 

A Föld felmelegedésének következtében idén nyáron is az Északi-sark jégsapkájának drasztikus mértékű olvadására számítanak német kutatók. Különböző jóslatok szerint szeptember elejére a Jeges-tengernek már csak 4,7-5,2 millió négyzetkilométerét borítja majd jég - közölte az Alfred Wagener Sark- és Tengerkutató Intézet (AWI) egyik kutatója Bremerhavenben. Jelenleg az északi-sarki jégréteg tízmillió négyzetkilométeres.

Összefogunk az árvíz ellen 

Az árvízi fenyegetettség minimalizálására nemzetközi beavatkozási tervet dolgoz ki Ausztria, Csehország, Szlovákia és Magyarország. A 3,1 millió eurós projektet európai uniós támogatással valósítják meg.

Ismét gondot okoz a lezúduló víz 

A délutáni rendkívül heves esőzések következtében utcákat, házakat öntött el a víz Cegléd, Abony és Törtel térségében - mondta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtóügyeletese késő délután.

Árvíz: szinte mindenhol apad  

Tovább enyhül az árvízhelyzet, az éjszaka rendkívüli esemény nem történt a gátakon, szerdán tovább csökkenhet a védekezésben résztvevők létszáma - mondta Dobson Tibor, az árvízi védekezésre kinevezett miniszteri biztos szóvivője.

Egyelőre a víz az úr 

Új közmunkaprogramot ír ki a kormány az árvíz miatt, Budapesten lezárják a rakportot, itt lakóövezetet nem veszélytet a víz. Borsod-Abaúj-Zemplén megyét viszont kettévághatja az ár.

Sorra dőlnek meg a rekordok 

Folyamatosan az eddig mért legnagyobb árvízszinteket (LNV)  mérik az észak-magyarországi folyókon, a Sajó Sajópüspökinél tetőzött, a Bódva Hídvégardónál ennek közelében van, a Hernád pedig tovább árad.

Az olajkatasztrófa már elsöpörte a BP értékének harmadát 

A Mexikói-öbölben történt olajkatasztrófa fő felelősének tekintett BP piaci tőkeértéke további 17 milliárd dollárral csökkent kedden, miután az árfolyama 13,10 százalékkal zuhant a londoni értéktőzsdén.

Heves zivatarok, jégeső és erős szél várható 

Piros riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat a közeledő vihar miatt Észak- és Közép-Magyarországon, valamint a dél- és közép-dunántúli régióban hétfő éjfélig - derült ki a szervezet honlapján közölt előrejelzésből.

Újabb kudarc és legalább 65 millió liter olaj a tengerben 

Kudarccal végződött a BP olajtársaságnak a hét közepén kezdett kísérlete az olajszivárgás elfojtására a Mexikói-öbölben: a nehéziszap és cement pumpálása nem hozta meg az eredményt, ezért új módszerrel fognak kísérletezni - jelentette be operatív igazgató.

Brutális videó az olajkitörésről 

Kellemetlen, ragacsos, rozsdavörös olajszennyeződés érte el a Mexikó-öbölben a Mississippi partján fekvő lápvidéket - jelentette a CBS televízió. Közben a Kongresszus nyomására a BP nyilvánosságra hozta a tenger mélyén készített felvételeket.

A magyar geotermikus kincs két atomerőművel ér fel 

"Az elkövetkező kormányzati ciklusban a megújuló energiák részarányának növelése a cél, az elsődleges feladat, ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a hagyományos energiaforrásokra ne lenne szükség", mondta Illés Zoltán, a Fidesz szakpolitikusa a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mályi határában egy geotermikus kút megtekintésekor. Illés a leendő kormány vidékfejlesztési tárcájának környezet- és természetvédelmet, valamint a vízügyet felügyelő államtitkári posztjának várományosa.

Magyarország ellenáll a génmódosított burgonyának 

A magyar kormány szerdán úgy döntött, megtámadja az Európai Bíróságon az Európai Bizottság március eleji döntését a génmódosított Amflora burgonya termesztésének és felhasználásának engedélyezéséről. A Greenpeace üdvözli és nagyon fontos politikai jelzésnek tartja a lépést.

Magyar győzelem a Fenntarthatósági Olimpián 

Több mint 1000 versenyző közül magyar diák szerezte meg az aranyérmet a Houstonban rendezett Fenntarthatósági Olimpián, ahol a legjobb innovációkat díjazzák, melyek segítenek egy élhető, fenntartható világ kialakításában. Kajtár Máté a veszélyes folyadékok biztonságos, föld alatti tárolására fejlesztett ki újszerű megoldást. A Budapest Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatója személyesen vette át a díjat az Egyesült Államokban.

Jó lene, ha nem esne több eső! 

Két-három száraz, csapadékmentes hétre lenne szükség a mezőgazdaságban, hogy az esők miatti vontatott munkatempó felgyorsulhasson, a növényi vegetáció behozhassa a csapadékos idő miatti elmaradását - mondta Tóth István, a Mezőgazdasági Termelők és Szövetkezők Országos Szövetségének (MOSZ) titkára.

Nem lesz több Puma-cipősdoboz 

Megválik a hagyományos cipősdobozoktól a sportszergyártó Puma: a dobozok helyett Yves Behar tervező egy újrafelhasználható cipőszsákot tervez, amely a gyártástól a vásárlásig védi a cipőt.

Budapest kiesett... 

Barcelona, Malmö, Nantes, Nürnberg, Reykjavík és Vitoria-Gasteiz közül kerül ki Európa zöld fővárosa 2012-ben és 2013-ban - jelentette be az Európai Bizottság pénteken.

Csak az unió állíthatja meg a román bányászokat? 

Csak uniós tiltással előzhető meg a verespataki beruházás - hangsúlyozta csütörtöki közleményében Tabajdi Csaba magyar szocialista európai parlamenti (EP) képviselő.

A régebbi energiatakarékos izzók mit sem érnek? 

A legkülönbözőbb áruk, illetve termékek minőségének ellenőrzésével foglalkozó Warentest Alapítvány (Stiftung Warentest) legutóbb az energiatakarékos égőket vette górcső alá, és a vizsgálatból kitűnt, hogy azok többsége csaknem elégtelenre vizsgázott

A legkisebb gázáremelés 9,35 százalék 

A lakosság számára a legkisebb arányban, 9,35 százalékkal az E.ON emeli a földgáz díját április elsején, de a legalacsonyabb ára a Főgáznak van, köbméterenként 95,47 forint - derül ki a Magyar Energia Hivatal honlapján közzétett határozatokból.

Bill Gates saját pénzéből fejleszt atomreaktorokat 

A Microsoft Corp. elnöke, Bill Gates érdekeltségébe tartozó TerraPower és a japán Toshiba fejlesztési együttműködésre lépett következő generációs, hasadóanyag csere nélküli atomreaktorok tervezésére, írta a Nikkei gazdasági lap. Az ilyen metódussal működő reaktorok akár 100 évig is üzemképesek. A mai reaktorok viszont általában 30 évig működnek, mert ezek fűtőelemeit néhány évenként cserélni kell.

"A lakossági fűtésben van nagyobb lehetőség megtakarításra" 

A jelenlegi technológiával a szén-dioxid kibocsátás szükséges csökkentésének első 10-20 százalékát lehet elérni, de ahhoz, hogy a probléma megoldódjon, technológiai falat kell áttörni - mondta Varró László, a Mol stratégiai-fejlesztési igazgatója az energiainfo.hu és a KPMG sajtóklubjában kedden Budapesten.

Nincs szabálysértési eljárás Magyarország ellen 

Nem szabálysértési eljárásban vizsgálja az Európai Bizottság a magyar szén-dioxid-kibocsátási kvóta ügyét, hanem elsősorban tapasztalatokat gyűjt az új uniós regisztrációs rendszer kialakításához.

Klímaharc: mi lesz a magyar erdőkkel? 

A széndioxid kvóták eladásából származó állami bevétel egy részét a magyarországi erdőkre kellene fordítani, érvel a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége (MEGOSZ) és a Klíma Klub közös közleményében.

Védekezik a KvVM: nem tűnt el a 40 millliárdos kvóta-bevétel 

A KvVM cáfolta a sajtóban napokban megjelent feltételezést, miszerint többmilliárd forint eltűnt volna a szén-dioxid kvóta bevételből. A zöld tárca eddig mintegy 40 milliárd forintra tett szert kiotói kvótaeladásból, amit a Zöld Beruházási Rendszer (ZBR) keretében maradéktalanul olyan széndioxid-kibocsátás csökkentő beruházásokra használ majd fel, melyek környezetre gyakorolt pozitív hatása mérhető. A minisztérium a napokban csaknem 2 millió tonnányi kiotói kvóta eladására kötött szerződést, melyből 4 milliárd forint bevétel folyik be e célra elkülönített kincstári számlájára.

Csökken a kávétermés a globális felmelegedés miatt 

A nemzetközi kávé szervezet, az OIC adatai szerint világszerte csökken a kávétermés, a kereslet viszont emelkedik. "Már vannak bizonyítékok a klímaváltozás következményeire", közölte a szervezet elnöke, Néstor Osorio a Guatemalavárosban rendezett nemzetközi kávé-konferencián.

Írtózatos földrengés Chilében 

Szökőárt váltott ki a chilei partoktól nem messze, a Csendes-óceánban szombatra virradóan bekövetkezett nagy erejű földrengés - közölte az amerikai földtani intézet. Helyszíni jelentések szerint néhány épület összedőlt a chilei fővárosban, Santiagóban.

Egyiptomból kapnánk gázt a Nabuccón 

Magyar kormánydelegáció járt a napokban Kairóban. Az egyiptomi fél nagyon nyitott a Magyarországgal, illetve Európával folytatható energiaipari együttműködés iránt. Az észak-afrikai arab ország a majdani Nabucco gázvezetéken szállítana gázt Európába.

Szelet kapott a szélenergia 

Tavaly 39 százalékkal nőtt az amerikai szélenergia-ipar kapacitása, ám az még mindig csak az ország energiaszükségletének 2 százalékát látja el. Kontinensünkön ez az arány 5 százalékos. Az USA-ban 29 állam vezetett be a megújuló erőforrásokra vonatkozó szabályozásokat.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Pórul jártak a nyugdíjasok

Pórul jártak a nyugdíjasok 

Folytatjuk a Piac és Profit podcast sorozatát, a Nyugdíjszervizt.
Van alternatíva: idén is vonzó lehetőséget kínálnak a kötvénybefektetések – interjú a Gránit Alapkezelő szakértőivel

Van alternatíva: idén is vonzó lehetőséget kínálnak a kötvénybefektetések – interjú a Gránit Alapkezelő szakértőivel 

Kovács Szilárd értékpapír-befektetési igazgató és Pozsgai Gábor értékesítési vezető értékelték az izgalmas helyzetet.

Költségkímélés

Lakásbiztosítás: mennyivel jártak jobban, akik váltottak?

Lakásbiztosítás: mennyivel jártak jobban, akik váltottak?  

Több mint 200 ezren kalkuláltak a mostani lakásbiztosítási kampányban eddig, és a tavalyi tapasztalatok szerint a kötések fele az utolsó tíz napban történt.
Már diákként el kell sajátítani a biztosítással összefüggő ismereteket

Már diákként el kell sajátítani a biztosítással összefüggő ismereteket 

Interjú Jeney Attilával, a MABISZ kommunikációs igazgatójával.

Pénzszerzés

OTP-s ügyfél? Ez a figyelmeztetés Önt is érinti

OTP-s ügyfél? Ez a figyelmeztetés Önt is érinti  

Az OTP Bank egyes vezetőinek nevével visszaélve, magántelefonszámaik lemásolásával hívnak ügyfeleket telefonos csalók, hogy pénzt szerezzenek tőlük. 


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo