Kellemetlen: "homisnak" hívják a zöld autókat

Nagy felzúdulást keltett az amerikai melegek körében, hogy a hamarosan bemutatásra kerülő A dilemma című filmvígjáték előzetesében elhangzik egy velük kapcsolatos poén. A Vince Vaughn által játszott karakter azt mondja egy elektromos autó láttán: "Ez olyan homis".

 A különféle melegszervezetek követelték, hogy vegyék ki a poént a filmből, a rendező, Ron Howard azonban hajthatatlan. Ő ugyanis azon kevés befolyásos filmalkotók egyike, akiknek megadatott a végső vágás joga, és ragaszkodik az inkriminált jelenethez, számolt be az incidensről a UIP, a film hazai forgalmazója.

"A Vince Vaughn által játszott karakter nagydumás fickó, ez az egyik legfőbb jellemvonása", magyarázza Howard. "Szerves része a cselekménynek, hogy gyakran bajba kerül, amiért képtelen lakatot tenni a szájára, ha tehát kivennénk az autós poént, megcsonkítanánk a filmet. Nem akarunk ezzel senki megbántani, de hát előfordul, hogy az ember olyasmit mond, amit szeretne azonnal visszaszívni."

Lehetséges, hogy az ominózus poén mögött az az elgondolkodtató jelenség, közvélekedés húzódik meg, nem elég menő dolog öko-tudatosnak lenni? Vagy nem érdemes ebbe mélyebb jelentést belevetíteni, mert nincs többről szó, minthogy a férfiak macho verda-imádata -mely a nagy autókat favorizálja- leszólja az elektromos járműveket, amik a kis női autókra emlékeztetnek?

Véleményvezér

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.
1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot

1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot 

Minél keletebbre van egy uniós ország, annál kevésbé befogadó.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo