Klímablog
A romló energiaminőség is közrejátszik a gazdasági válságban
Kevéssé vizsgált szempontot rángatott elő nemrég a ScienceDaily: az energiaminőség immár egy évtizede tartó romlása észrevétlen faktora a gazdasági tevékenység és termelékenység visszaesésének. Energiaminőség alatt az adott energiamennyiség létrehozásához bevitt energia és az abból kinyert energia arányát (az EROI-értéket) érti a szaklap. Ennek mérésére újabb mutatót is kidolgoztak.
Jó hír: nem lesz áremelés!
Nem emelkedik a földgáz ára 2011. április 1-jétől az egyetemes szolgáltatási körben, amely a lakossági és kisfogyasztókat, a társasházakat és a távhőtermelőket magába foglalja - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pénteken.
Minden második amerikai ellenzi az atomerőműveket
A japán katasztrófa eredményeként, nem meglepő módon csökkent az atomenergia használatának lakossági támogatottsága az Egyesült Államokban. Jelenleg minden második amerikai ellenzi az atomenergia használatát. - írja az ELTE TÁTK heti hírlevelében.
Európai atomvita: felvizezett stressz-tesztek
Ahogy a Japánban hősies munkát végző mérnökök és munkások egyre inkább uralmuk alá vonják az elszabadult atomerőműveket, úgy csökken az európai atomerőművek bezárását követelők lendülete is. A múlt héten bejelentett biztonsági tesztek mégsem lesznek olyan szigorúak, és a tagállamok anyagi érdekeik mentén igen távol kerültek bármiféle közös állásponttól.
Széndioxid-kvóták: maradjon a kereskedés!
Olajos Péter helyettes államtitkár szerint magyar érdek, hogy fennmaradjon a széndioxid-kvóták kereskedelme - írta a Magyar Nemzet. A nagyobb nyugat-európai tagállamok ellenérdekeltek ebben.
Nem manipuláltak: ismét felmentették a klimatológusokat
Befejeződött a washingtoni kormány által elrendelt vizsgálat, mely az amerikai Óceanográfiai és Légköri Hivatal (NOAA) tudósainak részvételét elemezte a globális felmelegedésről szóló adatok kezelésében. Az ellenőrök nem találtak bizonyítékot arra, hogy a szakemberek manipulálták volna kutatási és mérési adataikat.
Áramgyártó folyókat kutatnak Magyarországon
Projektek megvalósítására vállalkozik az a szlovák-magyar közös kutató központ, amelyik uniós pénzen alakult meg és a vízenergia hasznosítására szakosodott.
Az épületek emésztik fel az energia nagy részét
Ami Magyarország összes energiafelhasználását illeti, az épületek emésztik fel az energia 39-42%-át. Az energiahatékonyság tekintetében a szakemberek egyetértenek abban, hogy az energia felhasználást ezen a területen akár 50%-kal is lehetne csökkenteni. Magyarország Megújuló Energia Hasznosítási Cselekvési Terve szerint eközben 2020-ra már 14,65% kell hogy legyen a megújuló energiák részaránya az összes energiafelhasználás tekintetében - mondta el az OGH hírügynökség kérdésére Varga István, a RENEXPO szakmai kapcsolatokért felelős igazgatója.
Német etanol-gondok: 5-6 év múlva tönremegy a motor?
A német kormány csúcstalálkozóra hívta az olajipari és autóipari vállalatok képviselőit. A "benzincsúcson" az úgynevezett "E10" bio-üzemanyag keverék értékesítési kríziséből kívánják megkeresni a kivezető utat.
Felére csökkenthetjük energia-költségeinket!
A magyar háztartások energiafelhasználását csupán energiahatékonysági korszerűsítések révén közel felével lehetne csökkenteni, áll az Energiaklub legfrissebb kutatásában. Miközben a magyar középületek fűtésre és melegvíz-előállításra ugyanannyi energiát használnak fel, mint a hazai nagyerőművek energiafogyasztása együttvéve, mindeddig mégis elenyésző volt az épület-felújítások mértéke. Túl sok a kályhás lakás Magyarországon.
Szél- és a napaenergiára hangszerelt koncert Budapesten
Áramtermelők termékükkel való takarékosságra és környezetóvásra bíztatták a lakosságot egy budapesti rendezvényen, bemutatva megújuló energiát hasznosító eszközöket.
10 százalékot spórolna a kormány!
Szemléletformálással 8-10 százalékkal csökkenthető az energiafelhasználás a háztartásoknál és a közhivatalokban - mondta Bencsik János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) klíma- és energiaügyekért felelős államtitkára, a Magyar Villamos Művek (MVM) Energia 2.0 elnevezésű kampányának budapesti bemutatóján.
Könnyebb lesz pénztárcabarát termékeket vásárolni
Újfajta energiacímke kerül a háztartási gépekre, az Európai Unióban (EU) kötelező szabályozás révén a vásárlók több és pontosabb információt kapnak a berendezésekről - hangzott el az európai háztartásigép-gyártók szervezetének (CECED) szombaton tartott budapesti sajtótájékoztatóján.
Energia-áremelést vált ki az emissziós kvótarendszer
Az elmúlt két hétben számottevő előrelépések történtek afelé, hogy a világ minél több országát fedje le emisszió-kereskedelmi rendszer, mely megszabja az üvegházgáz-kibocsátás felső határát és beárazza az emissziót.
Van-e elég pénz a Nabuccóra?
A Nabucco konzorcium tagjainak egyenként 1,7 milliárd euró bankgaranciát kell felmutatniuk és 400 millió euróval kell hozzájárulni magához a beruházáshoz - írja a Világgazdaság a csütörtöki számában az egyik tag, az RWE AG igazgatójára, Stefan Judischra hivatkozva.
EU-orosz gázalku: egymásnak feszülnek
A történelmi léptékű EU-orosz csúcstalálkozót után az orosz energiaügyi miniszter ismertette az EurActivval az orosz tárgyalási eredményeket. Oroszország a hosszú távú gázexportőri szerződések terén és a déli gázvezeték-háborúban is kisebb taktikai engedményeket ért el. Az éles hangnem ellenére sem Putyin, sem Barroso nem tudta a másikra kényszeríteni az akaratát. A taktikai engedmények sorsdöntőek lehetnek Közép-Európában.
Széntüzelésből és erdőirtásból profitál az ifjú Rothschild
A neves, történelmi múltú bankárcsalád új reménysége, Nathaniel Rothschild fosszilis erőforrások elégetéséből kívánja gyarapítani a családi vagyont. A dédnaganyja révén magyar származású és Demján Sándor TriGránit vállalátában is érdekelt üzletember "jó úton" van ahhoz, hogy a világ legnagyobb szénipari moguljá váljon - vagy inkább rossz úton? Az óriási energiaigényű Kínát készül ellátni indonéz szénnel. S így annak az ázsiai nagyhatalom üvegházgáz-emissziójának növekedését segíti, mely nemrég lehagyta Amerikát, mint a világ legnagyobb széndioxid-kibocsátója.
Még egy hetünk van olcsóbb gázt kérni!
A nagycsaládosok, akik három vagy több gyermek után családi pótlékban részesülnek, kedvezményes áron vehetik igénybe a földgázt, amennyiben erre irányuló kérelmüket 2011. február 28-ig eljuttatják a bejelentett lakóhely, illetve tartózkodási hely szerint illetékes Magyar Államkincstár Megyei Igazgatóságához - közölte a Magyar Államkincstár.
Mikor érkezhet Magyarországra azeri gáz?
Az EU illetékesei el szeretnék érni két stratégiai fontosságú, tervezett gázvezeték egyesítését. A Magyarországot is érintő Nabucco és az Azerbajdzsánt Olaszországgal összekötő ITGI ugyanazokból a forrásokból szeretne földgázt juttatni Dél- és Közép-Európába. Az Európai Bizottság az egyes projektek bizonytalanságát szeretné a „Déli Gáz Korridor" kooperációjával csökkenteni. A Nabucco vezeték és az azeri gáz Magyarországra érkezése a bizonytalan jövőbe halasztódhat
Milyen zöld programot várnak az emberek a politikusoktól?
Természeti veszélyekkel, többek között a jégtakarók olvadásával, környezeti katasztrófákkal és szélsőséges időjárási viszonyokkal azonosítja a klímaváltozást a lakosság többsége. Ennek közvetett, ám mindennapi életünket meghatározó társadalmi és gazdasági hatásaival azonban szinte nem is számolnak az emberek. A Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) és a Cognative Piac- és Közvéleménykutató Kft. új kutatásából az is kiderül, hogy a lakosság hajlandó áldozni energiatakarékossági beruházásokra, ha a megfelelő kereteket a döntéshozók biztosítják.
Klímaváltozás miatt erősödnek az erdőtüzek
Nem elég, hogy Ausztrália keleti részén decemberben és januárban viharok és áradások tomboltak, február a futótűz hónapja lett. A földrésznyi ország nyugati, melegebb klímájú részében pusztított az emberi eredetű tűz. 60 ház égett le és további 32 sérült meg.
Károly herceg: "rulettet játszunk"
Károly walesi herceg is felszólalt az Európai Parlamentben rendezett klímavédelmi csúcstalálkozón. A királyi fenség szerint a rulett vakmerő játékát játszuk a bolygónkkal. Barroso bizottsági elnök szerint a hercegi beszéd a kevésébé fogékony publikumhoz is utat találhat, és az energiahatékonyság ügye az, ami a nagy európai célok közül a leginkább veszélyben van.
Olaj- és szállítmányozási multik udvara lesz az Északi-sark?
Egyhamar nemcsak turisztikai célponttá válhat az Északi-sark, de a multik arénájává is. Mivé alakítja a nyersanyag-kitermelésre éhes nyugati világ a jég olvadozó birodalmát?
Katasztrófa-forgatókönyvek: a tengerszint-emelkedés hatásai
Emberi beavatkozás és védelmi létesítmények, gátrendszerek kiépítése nélkül világszerte nagy kiterjedésű szárazföldek kerülhetnek víz alá vagy válhatnak árterületekké a következő évtizedekben.
60 métert is emelkedhet a tengerszint?!
A hőmérséklet az Antarktikán 3 Celsius fokkal melegedett az elmúlt 50 évben. Korunkban tíz évente átlagosan 2,5 centiméterrel növekszik a tengerszint. A tudóstársadalom sokáig abban a hitben élt, hogy Grönland az északi sarkkörön és az Antarktisz a déli pólusnál évezredek vagy évszázadok alatt fogja elveszteni jégtakaróját. De az elmúlt két évtizedben nyert kutatási adatok már ebben az évszázadban legalább 18 centiméteres tengerszint-emelkedés várható, állítja az ENSZ Klímatanácsa (IPCC). A többi "forgatókönyv" jóval drasztikusabb változásokat jósol és visszafordíthatatlan olvadásról beszél.
Polgárjog a hulladékégetésnek
Lehetséges, hogy csak dédunokáinknak nyújt majd komfortos jövőt az az európai uniós igényű kommunálishulladék- és megújulóenergia-hasznosítás, villamosáram- és távhőtermelés, amelynek jelenleg egyetlenegy létesítménye működik hazánkban. Pedig az energiát termelő hulladéktüzelést irányelveivel és pénzzel is támogatja az Európai Unió.
Átalakult tengeráramlatok: ezért hidegebbek a telek?
A korallszigetek állapotát vizsgálva kimutatták, hogy az Atlanti-óceán áramlatai jócskán megváltoztak az elmúlt 40 évben. Biokémikusok és óceanológusok lehetségesnek tartják, hogy ez is szerepet játszik a zordabb telek és a szárazabb nyarak kialakulásában.
Ismerős békeperspektívák: kié lesz az olaj?
1983 óta 2 millió emberéletet követeltek és még több millió embert űztek külföldre az Észak- és Dél-szudáni népcsoportok között dúló polgárháborús villongások. Az etnikai konfliktuson túl "erőforrás háborúról" is beszélhetünk: az ország olajkészleteinek 75 százaléka az elmaradt déli területeken található. Az olajvezetékek és az olajfinomítók viszont a fejlettebb északon. Milyen eredményre vezet, ha Dél-Szudán a népszavazás eredményeként függetlenné válik?
Energia a szélből: hiába fúj ingyen, nem versenyképes
A szélenergia-ipar erőlködése nemcsak Kína és az USA rivalizálásában merül ki. A legnagyobb szélenergia-eszköz gyártók között német és dán vállalat is található. Az Európa Unió tagországai fogyasztóként és gyártóként is érintettek e szektor sorsának alakulásában.
Ma bejelentették, hogy mától emelkedik az áram ára
A lakossági áram ára kilowattóránként mintegy két forinttal emelkedett 2011. február elsejével, mert a kedden megjelent miniszteri rendeletben nőtt a Magyar Villamos Művek (MVM) nagykereskedelmi hatósági ára, és kissé változott a lakosságot ellátó egyetemes szolgáltatók árrése is.
Gáz Magyarországnak: az oroszok nem tárgyalnának még
Oroszország csak a lejárat évében, vagyis 2014-ben tárgyalna a hosszú távú gázszállítási szerződés meghosszabbításáról Magyarországgal, míg a magyar kormány álláspontja szerint már a jelenlegi kormányzati ciklus félidejében, vagyis 2012-ben meg kellene kezdeni az orosz féllel a tárgyalást - derül ki Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter válaszából, amelyet egy képviselői írásbeli kérdésre adott.
Kiszámíthatatlan, szeszélyes energiaforrás a szél
Mint energiaforrás egyenetlen és időszakos. S ha erősen fúj is, legintenzívebb megnyilvánulása nem feltétlenül esik egybe a fogyasztás csúcsidőszakával.
Szélkerékharc: Kína leelőzi a Dániát és Amerikát
A gazdasági válság igen kedvezőtlenül érintette a tőkeigényes megújuló energia szektort. A csökkenő földgázár és az amerikai földgáz-készletek felfedezése megakasztotta a szélturbinák terjedését. Kínában viszont rohamtempóban bővült a piac és a szélenergia részesedése az ország áramfogyasztásában. Az ázsiai országnak sikerült elhappolnia a nyugati világ elől a vezetői pozíciót a szélenergia-eszközök gyártásában.
Sok jóra nem számítsunk: drágulni fog az áram és a gáz is
Áremelkedést várnak a villamosenergia- és a gázipar vezetői 2011 első felében az energiainfo.hu internetes hírportál legfrissebb felmérése szerint. A szakemberek azt nehezményezték, hogy a politika továbbra is összekeveri a szociálpolitikát az energiapolitikával.
Önnek elég zöld az irodája?
A Zöld Iroda versenyt alapítója minden olyan vállalatnak, hivatalnak, intézménynek, iskolának, civil szervezetnek ajánlja, ahol irodai munka folyik. Indulhatnak a már környezetbarát módon üzemeltetett irodák és azok is, akik a közeljövőben térnek át irodájuk zöldebb működtetésére. A verseny célja a környezet- és emberbarát irodai működés népszerűsítése, az irodai dolgozók környezeti szempontú tudatformálása, a Zöld Iroda Program alapján összeállított szempontrendszernek való legnagyobb mértékű megfelelés.
Itt az idő: jön az árvízadó?
Ausztrália déli részét is elérte az ár, mely a keleti Queensland régiót katasztrófa sújtotta területté változtatta. Az ország harmadik legnagyobb városának, Brisbane-nek egyes negyedeit elöntötte a víz. Az áradásokban eddig 24 ember vesztette életét. 12 személy eltűntnek van nyilvánítva.
Környezetvédelmet támogat a sztárárverés
Immár hagyománnyá nő az az öko-aukció, amelyet filmsztárok, divattervezők és adakozó milliárdosok szerveznek, hogy az árverésből befolyt összeget környezetvédők csoportok számlájára utalják át.
"Akár 8 milliárd forint bevétel is lehet"
2012 végéig összesen mintegy 6-8 milliárd forint bevétel folyhat be a költségvetésbe az úgynevezett EUA típusú szén-dioxid kibocsátás-csökkentési egységek értékesítéséből - közölte Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter Szabó Imrének, az MSZP szocialista képviselőjének - volt környezetvédelmi és vízügyi miniszternek - írásbeli kérdésére adott válaszában. A dokumentum az Országgyűlés honlapján olvasható.
Éghajlatváltozás okozta a Római Birodalom vesztét?
Klimatológusok újraszemezgetik a történelem nagy eseményeit: igyekeznek rájönni az ökológiai folyamatok és a társadalmi, politikai, civilizációs történések kapcsolatára. A múlt példáiból talán elleshetjük, milyen óvintézkedéseket kell tennünk a jövőben.
200 ezer hektányi gabona fúlt vízbe már az idén
A Magyar Agrárkamara növénytermesztési osztályának szakértői becslése szerint eddig megközelítően 15 milliárd forint kár érte az agrárgazdaságot a belvíz miatt. Már biztos, hogy kipusztult 200 ezer hektárnyi őszi vetés, azaz ennyi repce, őszi árpa és főként búza fulladt - szó szerint - a belvízbe az utóbbi hetekben. Ezt a tételt növeli - bár számszerűsíteni még nem lehet pontosan - több milliárddal, hogy legalább 740 ezer hektár föld ázott át annyira, hogy a következő hónapokban sem lehet megművelni - olvasható a Magyar Agrárkamara közleményében.
Őszinteséggel a környezeti problémák ellen
Véget ért a Klíma Klub által szervezett III. Magyarországi Klímacsúcs, ahol a tudományos élet meghatározó szereplői a klímaváltozás társadalmi, gazdasági, környezeti aspektusai mellett felhívták a figyelmet a döntéshozók felelősségére, a közös cselekvés fontosságára.
Ez van: a biztosítók is félnek az árvíztől
Egyre több feltételnek kell megfelelni ahhoz, hogy a biztosítók kifizessék az árvízkárokat. Van már tiltó lista irányítószámok alapján is, de a vályogházakat szinte lehetetlen árvíz ellen biztosítani, némelyik szolgáltató legfeljebb előzetes szemle után, a nagyon jó állapotúakra vállal kockázatot. De van olyan biztosító, amelyik a legértékesebb ingatlanokra sem fizet kártérítést, ha azt a szerződéskötéstől számított 15 napon belül önti el a víz. A veszélyeztetett területen élőknek ezért érdemes minél előbb, még jóval a tavaszi áradás előtt biztosítást kötni vagy a már meglévőt ellenőriztetni - tanácsolja a CLB független biztosítási alkusz szakértője.
Egy lépéssel eltávolodhatunk az orosz függőségtől
Az Európai Bizottság elnöke és energiaügyi biztosa csütörtökön Azerbajdzsánba látogat, hogy közös nyilatkozatot írjon alá a helyi elnökkel egy Európába vezető földgázvezeték megvalósításáról - írta a Handelsblatt, a Nabucco szempontjából áttörésként értékelve a lépést.
Energiastratégia 2030-ig: hamarosan elkészül
Bencsik János klíma- és energiaügyért felelős államtitkár 2011. január 10-én az Energiapolitika 2000 Társulat meghívására előadás keretében ismertette a kormány energiapolitikai koncepcióját, a készülő hosszú távú energiastratégia legfontosabb alapelveit. - írta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közleményében.
Búcsút inthetünk a gleccserek kétharmadának?
A klímaváltozás következtében gleccserei kétharmadát veszítheti el Európa a század végéig, és ezzel a gleccserolvadástól leginkább veszélyeztetett egyik kontinens lenne - az amerikai Nature Geoscience szakfolyóirat szerint.
Német- és Franciaország nagyságú terület került víz alá
Az évtizedek óta nem látott mértékű özönvíz 200 000 ember életmenetét borította fel Ausztrália keleti részén. A monszun egy hete heves erősséget ért el, s három nagy folyó lépett ki a medréből. Az elektromos áramot kikapcsolták Queensland tartomány egyes területen, hogy a víz ne okozzon áramütéses halált.
Ismét a klímaváltozásról tanácskoznak Magyarországon
A III. Magyarországi Klímacsúcs 2011 január 19-én kezdődik a Klíma Klub szervezésében Szentendrén, a Regionális Környezetvédelmi Központban. Az esemény a soros magyar EU elnökség hivatalos rendezvénye.
A globális felmelegedés miatt hidegebbek a telek!
A felmelegedést és a hidegrekordokat megdöntő zimankót nem igazán hozzuk összefüggésbe, tudósok mégis állítják: az olvadó sarkköri jégtakaró okozza az időjárási körülmények hagyományos alakulásának, viselkedésének felborulását.