Energiatakarékos plazmatévékkel spórolnak...

Kalifornia kiterjesztette energiahatékonysági szabályozását az új plazmatévékre. A szigorú energetikai előírásoknak köszönhető, hogy míg az USA egy főre jutó energiafogyasztása az elmúlt évtizedekben 40 százalékkal nőtt, Kaliforniáé változatlan maradt.

Arnold Schwarzenegger kormányzó szeret az előrelátó, hosszú távú célokat szem előtt tartó, felelősségteljes zöld politikus szerepében tetszelegni. De Kalifornia -mely a 60-as évek óta hagyományosan nagy otthona volt a békét hirdető, pacifista virággyerekeknek, s a New Age-mozgalom képviselőinek- lakossága fiatalabb rétegeitől akkoriban nem állt távol a környezettudatos gondolkodás sem. Ezt Kalifornia törvényhozása is tükrözte, hiszen a 70-es években itt tiltották be energiahatékonysági előírásokkal az energiafaló jégszekrényeket és légkondicionálókat, s itt róttak ki energetikailag szigorú épületszabványokat a köz- és lakóépületekre.

A kaliforniai képviselőtestület tavaly felismerte, hogy a sok energiát fogyasztó, sík képernyős plazmatévéket sem lehet kihagyni az energiatudatosság köréből. 2009. novemberében egyhangúlag, ellenszavazat nélkül fogadták el azt a rendeletet, melynek értelmében a készülékeknek 2011-re 33 százalékkal kevesebb energiát kell fogyasztaniuk, 2013-ra pedig 49 százalékosnak kell lenni az energia-megtakarításnak. Az előírás a gyártószalagról újonnan legördülő tévékre vonatkozik, a már boltokban lévőkre és az eladott készülékekre nem.

A kaliforniai polgárok évente 4 millió tévét vásárolnak és most már egyre inkább új plazmatévéket. A síkképernyős televíziók folyékony kristály-kijelzői (másnéven: a plazma-technológia) háromszor több áramot használ, mint a hagyományos katód fénycsövű tévék.

A szórakoztató elektronikai cégek tiltakoztak Kalifornia döntése ellen, azzal érvelve, hogy a "piaci alapú megoldást" tartják elfogadhatónak: vagyis törvényi kötelezés helyett címkézzék fel az energiatakarékos készülékeket és a vásárló döntse el mely terméket választja.

Az illetékesek számításai szerint Kalifornia tíz év alatt 8 milliárd dollárt spórol az energiatakarékossággal, mely összegből 864 000 lakást lehet árammal ellátni egy éven át. Az energiabizottság és a képviselőtestület tisztában van vele, hogy a boltokban lévő készletekből mindössze 1000 készüléktípus felel meg az új előírásoknak, s ezért a most árusított plazmatévék negyede kikerülhet a forgalomból.

A szórakoztatóelektronikai készülékek, mint a DVD-lejátszók, játékkonzolok és tévék a kaliforniai háztartások energiaigényének 10 százalékáért felelnek, Kalifornia energiafogyasztásának pedig 2 százalékát jelentik.

Energiatakarékosság = 14 százalékos emisszió-csökkentés
Az 5 millió lakosú Dániának 1990 óta 14 százalékkal sikerült csökkenteni üvegház-kibocsátását, dacára annak, hogy energiaszükséglete több mint felét továbbra is széntüzelésű erőművekkel elégíti ki, mivel a megújuló erőforrások az energiatermelés 30 százalékát biztosítják. (Eközben az ország GPD-je 40 százalékkal nőtt.) A nagyfokú zöldülés oka, hogy a dán kormány árcédulát rakott a fosszilis erőforrásokra (karbonadó, energiaadó, amiket a közlekedés és az energiahatékony megoldások támogatására fordít az állam), emissziós kvótakereskedelmet indított be, szigorította az építési szabványokat, felcímkéztette az energiatakarékos termékeket, felpörgette a szelektív hulladékgyűjtést (ma csak a szemét 3 százaléka kerül szeméttelepre), a begyűjtött hulladék 39 százalékát pedig elégetik és energiát kreálnak belőle. Az ország exportjának 11 százalékáért felelnek a ”tiszta” technológiák. A munkanélküliség 4 százalékos országszerte.

Véleményvezér

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök 

Minden idők leggyengébb köztársasági elnöke címre pályázik Sulyok Tamás.
Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos

Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos 

Egyre nő a kapzsiság az oligarcháink világában.
Újabb orbáni illúzió ment füstbe

Újabb orbáni illúzió ment füstbe 

Az orosz békeszándék csak időhúzás.
Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo