Cégblog


Ezekre ügyeljünk, hogy jó irodát kapjunk!

Ezekre ügyeljünk, hogy jó irodát kapjunk! 

A megfelelő iroda kiválasztásánál sok olyan szempont van, amelyek befolyásolják a döntésünket, még akkor is, ha nem tűnnek lényegesnek. Összegyűjtöttük azokat, amelyeket nem hagyhatunk figyelmen kívül irodakeresés során, sőt, szerződés aláírása után sem.
Amikor a tőke kiszáll…

Amikor a tőke kiszáll… 

A kockázati befektetések esetén is előfordulhat, hogy a befektető a tervezettnél hamarabb kiszáll a beruházásból. Sok vállalkozás hamar ki tudja vásárolni a befektetőt, de az is előfordul, hogy a beruházó kénytelen búcsút inteni a cégnek.
Kisokos a reklámadóhoz

Kisokos a reklámadóhoz 

Bár az NGM közleménye szerint a reklámadó törvény világos, rövid és egyszerű, a jogalkalmazók ezt egészen máshogy látják. Nyári Zsolt a Mazars senior adómenedzsere a Piac&Profit KKV-Akadémiáján összefoglalta, kinek, mit és hogyan kell tennie reklámadó ügyben - legalábbis a jelenlegi álláspont szerint.
Még több pénzhez juthatnak a cégek

Még több pénzhez juthatnak a cégek 

Az eddigi kétszeresére, ezermilliárd forintra nő a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által elindított növekedési hitelprogram (nhp) második szakaszának keretösszege. Elemzők szerint az összeg felemelése a jegybank jó üzenet a vállalkozásoknak.
5 veszélyes pont a családi vállalkozásban

5 veszélyes pont a családi vállalkozásban 

Igaz a mondás: az üzletet és a magánéletet nem jó összekeverni. Bár a családi vállalkozás mellett sok érv szól, az is igaz, hogy könnyen rámehetnek a baráti kapcsolataink, összeveszhetünk családtagjainkkal. Vállalkozni egyébként sem stresszmentes, családtagokkal vagy barátokkal tenni ezt pedig még több konfliktust rejthet magában. Íme 5 érv, amiért jobb vigyázni a családi vállalkozással.
Házhoz jön a pénz a cégeknek

Házhoz jön a pénz a cégeknek 

Kamatfizetési igényt érvényesíthet a magyar állammal szemben, ha korábban az áfát azért nem tudta visszaigényelni, mert a beszerzése nem volt kifizetve. Mivel ezt a magyar szabályt eltörölte az Európai Bíróság, most ideje benyújtani a számlát.
Mi garantálja a sikert a külpiacon?

Mi garantálja a sikert a külpiacon? 

Egyedül nem megy - ez az egyik legfontosabb tanács, amit a szakemberek azoknak a vállalatoknak adnak, amelyek a külpiacok felé kacsingatnak. A tapasztalatok szerint ugyanis a magyar kkv-k nem rendelkeznek megfelelő emberi és pénzügyi erőforrásokkal ahhoz, hogy megvessék a lábukat külföldön.
Utazási költség: mit fizet a munkáltató?

Utazási költség: mit fizet a munkáltató? 

A munkába járással kapcsolatos költségek megtérítésével szinte minden munkáltató találkozik. Ám az sem mindegy, hogy mi minősül munkába járásnak, cikkünkben rávilágítunk erre a témakörre.
Kkv-k rajthoz! Jönnek az uniós pályázatok

Kkv-k rajthoz! Jönnek az uniós pályázatok 

Megszületett az Európai Bizottság és Magyarország közötti Partnerségi Megállapodás, így hazánk a 2014-2020 közötti uniós fejlesztési periódusban összesen több mint 34 milliárd eurónyi támogatásra lesz jogosult.
Nem a méret a lényeg

Nem a méret a lényeg 

Minél nagyobb a címlistánk, annál nehezebb a kezelése és sajnos annál valószínűbb, hogy spam-listára kerülünk. Ezért fontos, hogy mindig megfelelően kezeljük a címlistánkat, ha nem akarjuk, hogy marketing üzenetünk a kukában landoljon.

Minden évben ellenőrizni kell a kasszákat 

Számos változást hoz a kereskedők életében az online pénztárgépek üzemeltetése. Ez nemcsak a napi használatra vonatkozik, hanem a karbantartási, szervizelési szabályokra is. Az alábbiakban összefoglaljuk, mire kell figyelniük az üzemeltetőknek.

Egészséges helyen dolgozik?  

Akár háromszoros megtérülést is hozhat a munkavállalók egészségébe fektetett összeg egy-egy vállalatnak. Ráadásul a dolgozók rendszeres mozgása növeli a kreativitást, szerepet játszik a hatékony munkavégzésben és közösségépítő hatása van. A Legfittebb Munkahely Felmérés második alkalommal indul hazánkban azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a munkahelyi egészségfejlesztés fontosságára, és hogy díjazza a dolgozók egészségéért aktív szerepet vállaló hazai vállalatokat.

Négy tipp, amivel spórolhatunk a beszerzésen! 

Ezer darab toll, amikor csak egy kell? Nem ad kedvezményt a szolgáltató? Pedig lehet spórolni a beszerzésen is, méghozzá nem is keveset. Összeszedtünk négy tanácsot, hogyan!

Így kell bejelenteni a számlázó programot 

Aki számlázóprogramot használ – s idén október 1. után is szeretné azt használni – annak idén november 15-ig be kell jelentenie az adóhatóságnak a programmal kapcsolatos számos részletet, adatot.

Egy kkv is nagyot robbanthat CRM-mel 

Tévedés, hogy a modern ügyfélkezelési rendszerek csak a nagyvállalatoknak valók. A CRM ugyanis nemcsak szoftver, hanem az ügyfelekhez való hozzáállás magasabb szintjét jelenti. Ezt pedig már egészen kis cégméretnél is érdemes figyelembe venni.

Külpiacra készül? Készüljön fel! 

A cégek életében a nemzetközi üzleti kapcsolatok ma már teljesen természetesek. Ennek megfelelően az üzleti viselkedéskultúrában finom egymáshoz idomulást figyelhetünk meg, ugyanakkor egységes üzleti viselkedéskultúráról egyáltalán nem beszélhetünk. Sosem szabad figyelmen kívül hagyni ezért a partner kulturális hátterét és szokásait.

5 fontos tipp tárgyalási helyzetekhez 

Induló vállalkozások tulajdonosai gyakran olyan kommunikációs bakikat követnek el, mint a legtöbb iskolás, amikor vizsgázik. Elkerülésük teljesen magától értetődő volna, de adott pillanatban – teljesítményorientáció, megfelelési kényszer hatására – mégis megtörténik. Néhány hasznos tipp, hogyan kerülhetjük el a leggyakoribb kommunikációs bakikat.

A céges flották pörgetik a lízingpiacot 

A lízingpiacot egyelőre a járműlízing hajtja, a szövetség tagjai pedig a jövőben fokozott figyelmet fordítanak a kkv-k eszközbeszerzéseire, részben a jegybanki hitelprogram keretében. Így a lízingcégek nagyobb szerepet vállalhatnak a teljes magyar gazdaság élénkítésében.

Hatékony hirdetést akar? Irány a mobil! 

A hagyományos kiskereskedelemmel szemben egyre inkább feljövőben van az online kereskedelem, egyre bizakodóbbak a webshopok. A legjobb konverziót a mobilhirdetések hozzák, mégis ezen hirdetnek a legkevesebben.

Onlinera vált? Ezeket gondolja át!  

Mielőtt saját weboldalt alakítunk ki és nekilátunk online stratégia kidolgozásának, célszerű átgondolni hogyan működnek a jelenlegi értékesítési csatornáink, meglévő információs rendszerünk. Íme néhány fontos lépés, ami a gondolkodásban segítségünkre lehet.

Meeting bárhonnan: a sürgősségiről és a mosdóból is 

A távmunka korában senkit sem lep meg, ha virtuális konferenciát szervezünk, számítsunk azonban arra, hogy nem mindenki ügyel az elhangzottakra. Egy friss felmérés szerint a résztvevők 63 százaléka más tevékenységekkel is foglalkozik.

Online kassza: van miért izzadnia a kereskedőknek 

Joggal aggódnak a kereskedők a kasszacsere után, a NAV ugyanis könnyebben tárja fel az elmúlt öt évben elkövetett stikliket. Az adóhatóság pedig szorgalmasan ellenőrzi is az adatokat.

Taxisrendelet: vidéken is? 

Még egy hónapig kapott haladékot mintegy ezer taxis, hogy átfestesse gépjárművét az előírásos sárga színre. Mindenki másnak szeptember 1-től csak sárga taxit lehet használni. A sofőrök tíz százaléka inkább nyugdíjba ment. Nem lehetetlen, hogy több vidéki városban is követik majd a budapesti taxisrendelet példáját.

Hogy működik az elévülés? 

Gyakran hallhatjuk, hogy egy követelés elévült. De mit jelent ez pontosan? Az elévüléssel megszűnik a kötelezettség? Mi történik, ha valaki mégis teljesít egy elévült követelést? Visszakérhető ilyenkor a kifizetett összeg? Mit mond az új Ptk.? A Piac&Profit jogi szakértője segít.

Céges kocsi kockázat nélkül, ajándék szabadidővel 

A flottakezelés tartós bérleti konstrukcióban történő teljes kiszervezése a vállalkozások számára nem csak kényelmes megoldást, hanem jelentős kiadáscsökkentést is jelent.

Vállalkozás és barátság együtt? Így lehet! 

Közösen céget alapítani a legjobb barátunkkal jópofának tűnik, de nem árt szem előtt tartanunk néhány alapszabályt. Íme a legfontosabbak.

Mészárlás az építőiparban 

Júliusban egyetlen hónap alatt 815 építőipari cég szűnt meg Magyarországon. A törlések nagy száma annak eredménye, hogy a cégbíróság sikeresen rövidítette le a bejegyzések és a közzététel között eltelő időt. Ettől függetlenül a megszűnések száma magas a szektorban, de a kilátások javulnak.

Távmunka: nem rajonganak érte a munkáltatók 

A távmunka motiváltabbá teheti a dolgozókat és csökkentheti a munkahelyi stresszt. Ugyanakkor egy friss felmérésből kiderül, hogy csak a munkáltatók ötöde tartaná jó ötletnek, ha a dolgozók hetente egy napot az irodán kívül töltenének.

Így válasszunk nevet a termékünknek! 

Terméknevet, márkanevet választani nagy felelősség. Egy jó döntéssel sokat könnyíthetünk a saját helyzetünkön értékesítéskor. Számos szempontot és lehetőséget kell mérlegelni, amíg megtaláljuk az igazit. Íme néhány hasznos tanács, mire ügyeljünk.

Kevesebb munkáltató adna cafeteriát 

Újból csökkent a cafeteriában gondolkodó vállalkozások aránya, jelenleg a cégek csupán 44 százaléka tervez valamilyen béren kívüli juttatást nyújtani dolgozóinak. A különböző cafeteria elemeket tekintve továbbra is az Erzsébet-utalvány a leggyakrabban alkalmazni kívánt juttatási forma, amit a munkába járás költségtérítése és a SZÉP Kártya követ.

Aki crowdfundingban megállja a helyét, befektetőt is talál 

Egyre inkább beindul a közösségi finanszírozás modellje Magyarországon is. Ugyan nálunk nehezebb összekalapozni az induláshoz szükséges pénzt, a közösségi támogatás mégis nagy előny lehet a vállalkozások számára.

Ezért bukhatnak el a fiatal vállalkozók 

Meglepő eredménnyel zárult, egy a fiatal vállalkozók nehézségeit vizsgáló felmérés. A most vállalkozásba fogóknál hiányzik a tudatos felkészülés, a célkitűzés, illetve a tevékenység kivitelezésének és a piacra lépésnek az átgondolása, de a fennmaradást biztosító termékfejlesztésnek sem szentelnek kellő figyelmet.

Itt a vége a kasszacserének 

Csaknem két évvel ezelőtt jelentette be Matolcsy György akkori nemzetgazdasági miniszter, későbbi jegybankelnök, hogy az országban működő minden pénztárgépet be kell kötni a NAV-hoz. Az azóta eltelt időszakban az átállásra kötelezettek valószínűleg százszor is elátkozták azt a napot.

Megúszhatják a bírságot a fuvarozók 

Fuvarozó vállalkozások menekülhetnek meg a fizetésképtelenségtől, miután a kormány törvénymódosítást kezdeményez egyes, pontosan körülhatárolt esetekben kiszabott e-útdíj bírságok elengedéséről. A bevezetési időszakban még gyakorlatlan felhasználók díjat fizettek ugyan, de ezt nem mindenben az előírásoknak megfelelően, késve vagy téves bevallás alapján tették.

Kevesebb a hamis áru, de több a veszélyesebb 

Kisebb visszaesést tapasztaltak az EU határainál lefoglalt áruk számában és értékében tavaly, míg a potenciálisan veszélyes termékek számában erőteljes növekedés történt.

Idén is jár iskolakezdési támogatás 

A munkáltatók idén is adhatnak iskolakezdési támogatást, amellyel jelentősen csökkenhetnek a családok iskolaszerekkel kapcsolatos költségei. Az alkalmazottak a több mint 30 ezer forintos, közoktatásban tanuló gyermekek után járó támogatást utalvány formájában kaphatják.

Cégvezetés = krónikus stressz?  

A cégvezetéssel járó terhek, a felelősség, a bizonyítási kényszer vagy az esetleges hibák súlyos következményei folyamatos, elhúzódó feszültségben tartanak. A kérdés az, vajon képesek vagyunk-e ezt kontrollálni.

Soha ilyen korán még nem támadta a szőlőt a lisztharmat 

Az elmúlt tíz év legnehezebb növényvédelmi feladata várt idén a szőlőtermelőkre Magyarországon. Az enyhe tél és korai tavaszodás miatt ugyanis rendkívüli mértékben elszaporodtak a szőlőre súlyos csapást jelentő kórokozók és kártevők.

Felpörgőben a kockázati tőkebefektetések 

Csaknem kétszer akkora összegű kockázati tőkét fektettek be a vállalkozásokba az idei év második negyedévében, mint január és március között. A fellendülést a javuló üzleti klíma és a Jeremie-alapok húzzák.

Lehet önteni az uniós pénzeket a gazdaságba 

Elfogadták az Európai Bizottság és Magyarország közötti partnerségi megállapodást pénteken. Várhatóan heteken belül megjelennek az első pályázatok, és az idén ősszel már a 10 operatív programban megkezdődhetnek a pályázati kiírások.

Védőital: ráfaraghatunk, ha túl édes 

Az adókötelezettséget érintően felmerül, hogy ásványvíz vagy esetleg egyéb frissítő ital is adható-e adómentes természetbeni juttatásként vagy ettől eltérően adó- és járulékfizetési kötelezettség terheli a kifizetőt?

Hogyan mondjunk fel? 

A munkáltató a felmondását minden esetben köteles indokolni, akár határozatlan, akár határozott idejű jogviszony megszüntetésről van szó. Gyakorlati tudnivalók a munkaviszony megszüntetésről.

Így spórolhatnának a marketingen a cégek 

Miközben még mindig visszafogják a marketingköltségeiket a magyar vállalatok, amit költenek, azt sem hatékonyan teszik. Tippeket adunk, hogyan csökkentheti még inkább a reklámra fordított pénzeket, miközben növeli a marketing hatékonyságát.

Hatósági ellenőrzések: ezek a leggyakoribb szankciók 

Amennyiben egy ellenőrzés során a szakhatóságok szabálytalanságokat találnak, avagy a jogszabályokban foglaltak megszegését észlelik, a bírság mellett további szankciókat írhatnak elő cégünk számára. Az alábbiakban összefoglaltuk, mire jogosult az OMMF, az ÁNTSZ és a GVH.

Nem fizetnek a partnerek?  

A kintlevőségek kezelése nem csak élénkíti a cash-flow-t, alapvetően segít megőrizni a vállalat likviditását. De mit tegyünk, hogy rávegyük a fizetésre a partnert anélkül, hogy elveszítenénk a kapcsolatot?

Kezdő vállalkozás: az 5 leggyakoribb tévhit 

A startup cég induló tőkéjének összegyűjtéséről minden kezdő vállalkozónak más elképzelései vannak. Van, aki a kezdő vállalkozóknak kiírt pályázattól várja a cég beindulását, mások kockázati tőkében hisznek, de gyakran megesik, hogy az ötletből nem lesz vállalkozás sem, mert a tulajdonosok úgy tartják, a saját tőkéjük gyakorlatilag semmire se lenne elég. Íme az 5 leggyakoribb tévhit, ami egy induló cég kudarcát jelentheti.

A rossz oldalon állunk feketemunkában 

A feketegazdaság a magyar GDP 22 százalékára rúgott 2013-ban, míg Szlovákiában 15, Ausztriában 7,5 százalék volt ugyanez az arány. Az elmúlt években a feketemunka mértéke hazánkban csak 1 százalékkal csökkent.

Cafeteria 2015: mit kíván a magyar nemzet? 

Egyre inkább az egészségmegőrzésre és a gyógyulásra fordítanák a cafeteriát a magyar munkaadók és munkavállalók. Toplistás az iskolakezdési támogatás és az étkezési hozzájárulás is – derül ki egy friss felmérésből.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Jönnek az olcsóbb bankszámlák

Jönnek az olcsóbb bankszámlák 

Jövőre a bankunk megmondja, hogy melyik számlájával tudnánk spórolni.

Jogi kisokos

Mulasztásos alkotmánysértésben a parlament

Mulasztásos alkotmánysértésben a parlament 

Továbbra sem ismerik el a külföldön kötött azonos neműek közötti házasságokat.

Gazdaság

Leáldozóban a Facebook álláskereső szolgáltatása

Leáldozóban a Facebook álláskereső szolgáltatása 

Főként állásportálokon keresünk állást, a közösségi médiában egyre kevésbé.

Társadalom

Mulasztásos alkotmánysértésben a parlament

Mulasztásos alkotmánysértésben a parlament 

Továbbra sem ismerik el a külföldön kötött azonos neműek közötti házasságokat.

Infokom

Érkezik a nagy sebességű internet

Érkezik a nagy sebességű internet  

2030-ra az ország minden részében elérhetővé válik a gigabit-képes hálózat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo