Egy egyedi, sikerre ítélt ötletre épülő vállalkozás sok tőkebefektető fantáziáját megmozgatja. Vállalkozó szellemű fiatalok piaci rést látnak egy területen, és minden követ megmozgatnak, hogy saját ötletükkel betömjék azt. Így jutnak el előbb-utóbb egy olyan befektetőhöz, aki részesülni szeretne a várható sikerből. Ha meg tudnak egyezni a feltételekben (befektetés mértéke, tulajdonrészek aránya, elvárt hozam, futamidő, egyes felek jogai…), a befektető pénzzel támogatja az ötletet, illetve a vállalkozást. A befektetés előkészítése hetekbe, hónapokba telik, és mivel a befektető nyereséggel szeretne kiszállni az ötletből, alaposan meg akarja ismerni az alapítókat és az üzleti tervet. Ellenkező esetben hatalmas összeget bukhat egyetlen döntéssel. (Pontosan ezért "hozomra" egy cég sem kap tőkét!)
A crowdfunding viszont egészen másképp működik, a közösség, vagyis a magánszemélyek számára is nyitott befektetési lehetőség épp a befektetői oldal kockázatát csökkenti. Az ötlet sikeres megvalósításához szükséges összeg egyetlen (vagy társbefektetések esetén néhány) befektető helyett ugyanis sok magánbefektető kisebb befektetéséből jön össze, így pedig egyenként jóval kevesebbet lehet rajta bukni, olykor csupán pár tíz vagy száz dollárt. Viszont az esély erre annál nagyobb. A „befektetők” csupán egy kivonatot, egy leírást, egy lelkes ötletgazdát látnak, viszont míg a felkészült tőkebefektető átlátja az üzleti tervben foglalt tételeket, egy nem szakmabeli magánszemélynek a teljesítendő számokról már annál kisebb fogalma lehet - írta a Széchenyi Tőkealap blogjának legfrissebb bejegyzése.
A közösségi finanszírozás tehát még jóval a seed fázis előtt validálja az ötletet: ha a leendő vásárlók fantáziát látnak benne, akkor még az ötlet fázisban hajlandók pénzt áldozni rá és ettől jobb visszajelzés nincs a piacon. Ráadásul ebben a fázisban még egy tőkebefektető számára túl kockázatot, túl friss az ötlet és jó eséllyel nem áll szóba velünk.
Másrészt a két ország gazdasági ereje és fejlettségi szintje között is jelentős különbség van, így nehezebb itthon olyan embert találni, aki könnyedén válik meg többezer forinttól egy jó ötlet kedvéért. Harmadrészt pedig a modell nagyfokú bizalmat követel meg. Azáltal, hogy a befektető nincs tisztában az üzleti tervvel, nem lehet biztos abban, hogy a pénzét teljes mértékben az előzetesen ígértek szerint használják fel. Magyarországon pedig még nem alakult ki az a szükséges mértékű bizalmi szint, amely egy ilyen modellt gördülékennyé és sikeressé tud tenni. Negyedik, de talán általános nehézség, hogy a magyar kockázati tőkepiac jóval fiatalabb a tengerentúli vagy nyugat-európai társainál, így nem alakult ki az ilyen típusú finanszírozáshoz kapcsolódó tudás és információs bázis.
Bár a magyarországi kockázatitőke-piacon megfér a közösségi finanszírozás a tőkealapok és magánbefektetők mellett, nem jelent komoly konkurenciát utóbbiak számára. A lehetőséggel elsősorban azoknak érdemes próbálkozniuk, akiknek kisebb összeg is elegendő tervük megvalósítására, és nem kívánnak tulajdonrészt eladni vállalkozásukból. A komolyabb tőkeforrást igénylő cégek egyelőre még nem tekinthetnek elsődleges lehetőségként a crowdfundingra.
Egyvalamire azonban még a fenti oknál is jobb egy jól sikerült közösségi finanszírozási kampány: hitelesebbé válik a potenciális befektető előtt egy projekt, ha előtte egy crowfunding oldalon pénzt, tapasztalatot és véleményeket gyűjtött a projektgazda. Ezek az oldalak segítik a termék validációját, hasznos visszajelzéseket is kaphatunk. Jó esetben pedig pénzt a fejlesztésre.
