Megúszhatják a bírságot a fuvarozók

Fuvarozó vállalkozások menekülhetnek meg a fizetésképtelenségtől, miután a kormány törvénymódosítást kezdeményez egyes, pontosan körülhatárolt esetekben kiszabott e-útdíj bírságok elengedéséről. A bevezetési időszakban még gyakorlatlan felhasználók díjat fizettek ugyan, de ezt nem mindenben az előírásoknak megfelelően, késve vagy téves bevallás alapján tették.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Kép: SXC

A jóhiszemű fuvarozók jogosultságukat utólag, de legfeljebb a használat észlelését követő nyolc órán belül váltották meg, vagy az előre meghatározott útvonalról funkcionálisan párhuzamos, adott esetben olcsóbban igénybe vehető szakaszra tértek le. Az ismétlődően elhibázott díjfizetés alkalmanként akár 165 ezer forintos bírság kiszabásához vezethetett. A probléma a fuvarozók egy kisebb csoportját érinti, a becslések szerint 100-120 vállalkozás jelentős részét azonban közbeavatkozás híján tönkre is tehetné a felhalmozódott bírságteher megfizetése. (Befizetni is egyszerűbb lesz az útdíjat.)

A kezdeményezés szerint a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. a bírság megfizetésére kötelezett kérelme alapján, esetenként 12 ezer forintos szolgáltatási díj fejében igazolást állíthatna ki. A dokumentum megerősíti, hogy a kérelmező a törvény hatálya alá tartozó esetek valamelyikét valósította meg, és így mentesül a bírság alól. A kiállított igazolás alapján a Rendőrség visszavonja a bírságot kiszabó határozatát. A törvény lehetővé teheti a visszafizetést is. A törvénytervezet hatálya alá tartozó bírságok összege az előzetes számítások szerint legfeljebb 2 milliárd forint lehet. A díjfizetés szándékos elkerülését az ellenőrző szervek a továbbiakban is következetesen büntetik.

A kormány március végén döntött arról, hogy bizottságot hoz létre az elektronikus útdíjjal kapcsolatos bírságok méltányos szabályozásának kialakítására. A törvénymódosító javaslat a szakminisztériumok és fuvarozói érdekképviseletek képviselőiből napokon belül megalakult testület folyamatos egyeztetéseinek eredményeként készült el.

A tervezet indoklása szerint a sikeresen bevezetett e-útdíj rendszer finomhangolásával a méltányosan kiszabott bírságok és a hatékony ellenőrzés még eredményesebben védhetik a jogkövető felhasználókat. A tévedés lehetőségét kizáró fedélzeti eszközt használók száma folyamatosan nő. Tíz hazai regisztrált fuvarozóból kilenc ma már így intézi a bevallást, a probléma újratermelődésére ezért sem lehet számítani.

Mikor lehet levonni az útdíjat a HIPÁ-ból?
Számos cég esetében merül fel a 2013. július 1-jétől fizetendő e-útdíj helyi iparűzési adóból való levonásának lehetősége. Érdemes megvizsgálni, hogy a levonásra milyen esetben is van lehetőség.

Véleményvezér

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.
Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein

Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein 

Immár a tengereken is folyik a háború.
Jönnek a Budapest-logós Pride pólók

Jönnek a Budapest-logós Pride pólók 

Az Orbán Viktorral szembeni ellenállás kereskedelmi vetületet kap.
Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői

Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői 

Bár egyetlen gyermeket nem ért sérelem a Pride miatt a résztvevők gigabüntetést kapnak.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo