Jogszabály módosítás cikkek


Egy sor jogszabályváltozás lépett életbe

Egy sor jogszabályváltozás lépett életbe 

Azon már senki sem lepődik meg, hogy az adójogszabályok évről-évre akár többször is változnak, de egy sor másik jogszabály is változni fog az újév beköszöntével és új jogszabályok is hatályba fognak lépni, amelyek felett szintén nem érdemes szemet hunyni. Szakértőnk segítségével az üzleti életben leginkább meghatározó és 2019-ben esedékes jogszabályváltozást, illetve új jogszabályokat vettük sorra. A két részből álló cikkünk második részében többek között a munka törvénykönyvének módosítását, és a számviteli törvény változását mutatja be szakértőnk.
Üzleti titok: hatékonyabb a védelem?

Üzleti titok: hatékonyabb a védelem? 

A szabadságszezonban nem kapott nagy visszhangot az üzleti titok magyarországi újraszabályozása, pedig az üzleti titok védelméről szóló 2018. évi LIV. törvény gyökeresen megváltoztatta az üzleti titokkal kapcsolatos korábbi szabályrendszert. Az üzleti titok védelmének új szabályrendszere augusztusban lépett hatályba, így érdemes megvizsgálni, hogy valóban hatékonyabb védelmet biztosít-e a gazdasági tevékenységet folytatóknak a korábbi szabályozáshoz képest.
Fontos változás: több lakásnál is járhat a CSOK

Fontos változás: több lakásnál is járhat a CSOK 

Március 15-étől könnyít a CSOK igénylési feltételein a kormány. A kedvezmény meglévő lakástulajdontól függetlenül is igényelhető lesz, emellett egyszerűsödnek az igénylés feltételei is.
Tőkealapot is indíthat és követelést is vásárolhat az MFB

Tőkealapot is indíthat és követelést is vásárolhat az MFB 

Az Országgyűlés elfogadta az állami vagyonnal és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokkal összefüggő egyes törvények módosítását. A jogszabály nyolc törvényt módosít, és egyik alapvető célja, hogy a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt., valamint az általa irányított leányvállalatok és a tulajdonosi joggyakorlása alatt álló társaságok saját, uniós és más nemzetközi források kihelyezésével támogassák az európai uniós és nemzetgazdasági fejlesztési célokat.
Január elsején jön az új Vámtörvény

Január elsején jön az új Vámtörvény 

Jelentős változás előtt áll a nemzeti vámszabályozás, olyannyira, hogy új nemzeti Vámtörvény lép életbe 2018. január 1-én. A változást a 2018. január elsejével életbe lépő, a teljes közigazgatást – beleértve az adóigazgatást is – érintő meghatározó eljárásjogi reform determinálja. Jövő év elején új szabályokkal találkozhatunk az adóigazgatásban, mivel változik az Adózás rendjéről szóló törvény (Art.),valamint teljesen új jogszabályként kerül bevezetésre az Art-ből kiemelt, tisztán eljárási szabályokat tartalmazó adóigazgatási rendtartás (Air).
Világörökségi helyszíneken az állam lehet az elővásárló

Világörökségi helyszíneken az állam lehet az elővásárló 

A védett kulturális javak állami elővásárlási joggyakorlásának kiszélesítését, a bürokráciacsökkentést és eddig hiányzó szabályozások pótlását célozza a kulturális örökség védelméről szóló törvény Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által beterjesztett módosítása.
Egy év haladékot kapnak a székhelyszolgáltatók

Egy év haladékot kapnak a székhelyszolgáltatók 

Nagy port kavart a július 1-én életbe lépett igazságügyi miniszteri rendelet, mely a székhelyszolgáltatók számára olyan többletkötelezettségeket állapított meg, amellyel sokuk további tevékenységét ellehetetleníti. Az IM június 30-án közzétett rendelet-tervezete máris módosítaná a július 1-i székhelyszolgáltatásról szóló rendeletet, tisztázva egyes megfogalmazásokat és némileg lazítva az eredeti rendelet szigorú követelményein.
Fellélegezhetnek a székhelyszolgáltatók

Fellélegezhetnek a székhelyszolgáltatók 

A mai napon kiadott rendeletével a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium módosította a székhelyszolgáltatás sok vihart kavart szabályait. A minisztérium korábbi rendelete kimondta ugyanis, hogy 2017. szeptember 1-jétől csak akkor jogosult egy társaság székhelyszolgáltatást nyújtani, ha a szolgáltatás alapjául szolgáló ingatlan a tulajdonában áll.
20 milliós bírságot kockáztatnak a figyelmetlen cégek

20 milliós bírságot kockáztatnak a figyelmetlen cégek 

Az adóhivatal akár 20 millió forint büntetést is kiszabhat egyes vállalatokra, ha azok nem teljesítenek egy új előírást. Egy május végén hatályba lépett jogszabály ugyanis új bejelentési kötelezettségeket ír elő a Magyarországon működő multinacionális vállalatoknak a transzferárazással, pontosabban az országonkénti jelentéssel kapcsolatban.
Bilincset és gumibotot kaphatnak a Nébih ellenőrök

Bilincset és gumibotot kaphatnak a Nébih ellenőrök 

Az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága ma dönt arról a jogszabály-módosításról, mely szerint rendészeti jogosítványokat kapnának a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakemberei – írja Magyar Idők.

Elég volt a tiltakozás, hogy egyeztetés legyen a törvényről 

Számos szakszervezet tiltakozásának eredményeként nem dönt a Parlament ezen a héten a Munka törvénykönyvének nagy visszhangot kiváltó tervezett módosításáról. A jövő hétre hívták össze a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fórumát, ahol a szociális partnerek javaslatait is várják - tudta meg a Magyar Idők.

Maguktól is hullottak a munkaerő-kölcsönzők, a jogszabályváltozás csak rásegít 

Bár a munkaerő kölcsönzés egyre népszerűbb foglalkoztatási forma a hazai vállalkozások körében, mégis a 2014-es csúcs után évről évre csökken a munkaerő-kölcsönző cégek száma. A február 28-ig esedékes biztosítékemelés pedig további cégmegszűnésekhez vezethet – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adatbázisából.

Ideje felkészülni a jövedékiadó-változásra 

2017. április 1-jén hatályba lép az új jövedékiadó-törvény, ami jelentős könnyítéseket, adminisztráció-csökkentést tartalmaz. A hatályba lépés előtt a jövedéki termékkel foglalkozóknak érdemes odafigyelni az engedélyhez, illetve nyilvántartásba vételhez kapcsolódó határidőkre - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó és Vámhivatal.

Ötmillióba is kerülhet egy korsó sör 

Drasztikusan nőtt a kártérítés címén bevasalható összeg: az eddigi másfél millió helyett idén 5 millió forintot is behajthat a biztosító azon az autóson, aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt okoz nagy anyagi kárral járó balesetet. Több ponton jelentősen változtak a kötelező gépjármű felelősség-biztosításra igénybe vehető kártérítés feltételei, s mivel vélhetően a korábbinál nagyobb erőkkel fogják behajtani az akár több százezresre duzzadt úgynevezett fedezetlenégi díjat, érdemes mindenkinek átnéznie befizette-e rendszeresen a kötelezőjét – figyelmeztet a CLB biztosítási alkusz cég.

Beindult a törvénygyár: teljesen átalakul a közigazgatás 

Bár várható volt az őszi törvényalkotási program alapján, hogy jogalkotási szempontból mozgalmas ősz és tél elé nézünk, ilyen erős decemberünk már rég vol. December második napján ismét rekordszámú, 4 darab Magyar Közlöny jelent meg, amely 1093 oldalában összesen 509 jogszabály módosításról vagy hatályon kívül helyezésről számol be.

Egymillió lesz a közbeszerzések értékhatára 

Egymillió forint fölött nyílt közbeszerzést kell folytatni a jövőben, és azt is kiküszöbölik, hogy ne legyen hirdetmény nélküli közbeszerzési eljárás – jelentette be Lázár János a Kormányinfo-n.

Másképp kell elszámolni a támogatásokkal 

2016. június 16.-án új számviteli törvényi előírások léptek hatályba, a számvitelről szóló 2000. évi C. törvényt az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2016. évi LXVI. törvénnyel módosították. A változások között vannak olyan új előírások, melyeket már a 2016. évben induló üzleti évről készített beszámolóra is alkalmazhatóak.

Az Alkotmánybíróság szerint sem oké a földtörvény 

Az Alkotmánybíróság (Ab) kedden nyilvánosan kihirdetett határozatával megsemmisítette a földforgalmi törvénnyel összefüggő egyik törvényi rendelkezést, mert az sértette az alaptörvényben rögzített jogorvoslati jogot.

Végre véget ért az EKÁER-mizéria 

Az augusztus 1-től hatályos EKÁER-változásokat tartalmazó Art.-módosítás nem járt együtt az EKÁER-rendelet módosításával. Így az a különös helyzet állt elő, hogy az EKÁER-rendelet EKÁER-köteles tranzakciókat tartalmazó 3. § ellentétes volt az Art. szabályaival. Ennek végre vége.

Tovább nehezíti a kormány a zöldenergia terjedését 

Újabb kormányzati pofon a megújuló energiáknak, egy friss rendeletmódosítással ugyanis visszamenőlegesen veszik el a lehetőséget a folyamatban lévő zöldenergia-projektektől.

Kötelező lesz a kamarai tagság a vadászoknak 

Benyújtották az Országgyűlésnek az Országos Magyar Vadászkamaráról szóló törvénymódosító javaslatot, amely kötelező vadászkamarai tagságot írna elő 2017. január elsejétől a hivatásos- és a sportvadászok számára.

Csak nem hagyja békén a kormány a vasárnapot? 

Törvénnyel szabályoznák, vasárnap meddig tarthatnak nyitva a boltok – értesült a Népszabadság. Ha a multi a déli harangszóval nem zár be, különadót fizethet a terv szerint.

Most kell felkészülni a jövő évi szabályra! 

Egy nemrég elfogadott törvény szerint egymillióról százezer forintra csökken az áfa adatszolgáltatási összeghatára. A vállalkozásoknak elsősorban a számlázórendszerek módosításával kell felkészülniük a szakértő szerint.

Belehúztak a szabi előtt a képviselők 

Míg tavaly összesen közel 1300 darab jogszabály született, 2016. első felében csak 435 elfogadott jogszabályt számolhatunk össze. Ebből 91 darab törvényt fogadott el az Országgyűlés és még az Alaptörvényt is módosították – derül ki a Wolters Kluwer Új Jogtár adataiból.

Talált pénz a cégeknek a fiatal munkaerő képzése 

Adómentes lett a minimálbér erejéig a duális képzésben résztvevő hallgatók díjazása, amelyet a hallgatót foglalkoztató vállalkozás fizet, így az érintett cégek pénzügyi osztályának figyelembe kell vennie a bérszámfejtésre vonatkozó módosításokat, hívta fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Baker Tilly Hungária. A júniusi törvénymódosítás sajátossága, hogy a jogalkotó 2015. szeptember 1-ig visszamenőleg is kiterjesztette az adómentességet.

A profi hűtőkre is kell már a matrica 

Egy 2016. július 1-jén hatályba lépő jogszabály a professzionális hűtőszekrényekre is kiterjeszti a háztartási készülékekre már régóta érvényes matricázási kötelezettséget.

Brüsszel mentheti meg a magyar Ubert 

Lehetséges, hogy a hétfőn elfogadott szigorú szabályozás ütközik az uniós joggal – hívta fel a figyelmet a TaylorWessing ügyvédi iroda. Minden azon múlik, hogy Brüsszel taxiként, vagy netes közvetítőként tekint-e az Uberre.

Kilőhetik az Ubert - döntött a Parlament 

Ideiglenesen, legfeljebb 365 napig blokkolni lehet azokat az internetes oldalakat, amelyek jogellenesen működő taxiszolgáltatást kínálnak - döntött az Országgyűlés.

Fellélegezhetnek a cégvezetők? 

Megváltoztatta a vezető tisztségviselők egyetemleges felelősségére vonatkozó passzust a Polgári Törvénykönyvben a Parlament. Mostantól az egyetemleges felelősségnek akkor van helye, ha a kárt a vezető tisztségviselő szándékosan okozta.

Még sok a kérdőjel az új EKAER-szabálynál 

Augusztustól módosulhat az EKAER, ha az Országgyűlés elfogadja a közelmúltban benyújtott adótörvény-csomagot. Az EKAER több ponton szigorodik, azonban nem minden rendelkezés egyértelmű. Az RSM-DTM szakértőjének segítségével összegyűjtöttünk pár jogértelmezési bizonytalanságot.

Cseberből vederbe: vezetői felelősség újratöltve 

Az új Ptk. két évvel ezelőtti bevezetésekor a legnagyobb vihart a vezető tisztségviselők felelősségének újraszabályozása kavarta. A Ptk.-t idén júliusban megint módosítják, és ez érinti a felelősségi szabályokat is. Könnyen előfordulhat viszont, hogy ez több problémát generál majd, mint amennyit megold: a törvénytervezet szerint a vezető tisztségviselő felelőssége akkor is megállapítható lesz majd, ha a kár a társaság szerződésének szándékos megszegéséből ered. Feltehetően új gyakorlati problémákat vet fel a módosított szabály alkalmazása - véli a Jalsovszky Ügyvédi Iroda.

Kisebb cégeknél is kötelező lesz a munkavédelmi képviselő 

Jogharmonizációs céllal módosítja a Ház a foglalkoztatási törvényeket, a változások a kiküldetésben dolgozók jogait, valamint a munkavédelmi szabályokat érintik.

A nyáron még a régi szabályok élnek a diákmunkára 

Megjelent a Magyar Közlönyben a szövetkezetekről szóló törvény módosítása, amely az iskolaszövetkezetek működését és a diákok munkavégzését, illetve gyakorlatát szabályozza, azonban a törvény szeptember első napján lép hatályba, így a nyári diákmunkákat az új szabályozás semmilyen szempontból nem érinti.

Új világ jön a könyvvizsgálókra 

A könyvvizsgálókról szóló törvény módosítása mellett voksolt ma a parlamenti képviselők jelentős többsége. A megszavazott törvényjavaslat indoklása a könyvvizsgálói feladatokat olyan szakemberek végezzék, akik megfelelő felkészültséggel és szakértelemmel látják el a vállalkozók beszámolóinak felülvizsgálatát. A legtöbb cégnél az új rendszer a 2017. január 1-től induló üzleti évre vonatkozó könyvvizsgálatot érinti majd.

Újra tüntetnek a taxisok 

Ma délután újra demonstrálnak a taxisok a fővárosban: a személyszállító kisiparosok az Uber közösségi platform ellen tüntetnek. A tüntetések a jelek szerint hatással vannak a kormányra amely további szankciókkal büntetni az applikációt és a sofőröket.

Behajtási költségátalány: van válasz a kérdésekre 

A behajtási költségátalány márciusban módosult szabályaival kapcsolatban több kérdés is felmerült, amelyeket az adóhatóság most egy részletes útmutatóval válaszolt. Az RSM-DTM szakértőjének segítségével kerestük a választ a legfontosabb kérdésekre.

Hogyan változik a vámtörvény? 

Akár egyetlen nagy értékű gyártóberendezés importálásánál is érdemes áttanulmányozni a május 1-jével életbe lépett új uniós vámszabályokat, a rendszeresen importáló, exportáló cégeknek, az Európai Unió határait átlépve a gazdálkodóknak pedig teljes tevékenységüket érdemes áttekinteniük.

Komoly változások jönnek a könyvvizsgálóknál 

Változnak a függetlenségre, a könyvvizsgálókra, a könyvvizsgáló cégek belső szervezetére vonatkozó előírások, egy a nemzetgazdasági miniszter által a parlamentnek kedden benyújtott törvényjavaslat szerint.

Módosultak a tao-kedvezmények szabályai 

A sportfejlesztési támogatások elszámolásával kapcsolatos, a jelzálogjogra vonatkozó egyes szabályokat változtatta meg az Országgyűlés, illetve pontosította az ügyintézési határidőket szerdán a társasági adóról és osztalékadóról, valamint a sportról szóló törvény módosításával.

Hétfőig maradt ideje az őstermelőknek 

A hatályát vesztett őstermelői igazolvány helyett új, 2016. január 1-től hatályos igazolvány kiváltásának, illetve a még hatályos igazolványok 2016. január 1. napjára visszamenőleges érvényesítésének határideje (2016. március 20.) vasárnapra esik. Ezért 2016. március 21-én (hétfőn) még lesz lehetőség ilyen jellegű ügyintézésre a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara falugazdászainál.

Nem hiába kérték a nyolcórás munkaidőt 

Az eddigi négy helyett a jövőben akár nyolc órában is dolgozhatnak a megváltozott munkaképességű emberek, és jövedelmük mellett a rehabilitációs ellátás összegét is megkapják majd - derül ki a Magyar Nemzet által ismertetett előterjesztésből.

Zacskóadó: ugyanaz és mégis minden más 

A környezetvédelmi termékdíjat érintő szabályokat évről évre finomítják, kiegészítik a jogalkotók, nincs ez másként 2016-ban sem. A 2015 novemberében bevezetett módosítások következtében szinte minden terület kiegészül új (részlet)szabályokkal és pontosításokkal. Az adózók szélesebb körét érintő változások nyomába eredünk a LeitnerLeitner szakértőjének segítségével.

Környezetvédelmi termékdíj: kis módosítás – nagy változás 

Első olvasatra úgy tűnhet, hogy új az év nem sok újdonságot hozott a környezetvédelmi termékdíj szabályozásban. Kicsit mélyebbre ásva ugyanakkor, kiderül, hogy vannak olyan módosítások, amelyek gyakran használt konstrukciók újragondolását is szükségessé tehetik – hívják fel a termékdíjban érintett vállalkozások figyelmét a MAZARS szakértői. A nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat rámutat: az egyik legjelentősebb változás, hogy a jövőben a készletre vétel alapján történő termékdíj fizetés mellett a kötelezettség-átvállalás már nem működik.

Nem lehet minden üzleti titok 

Az új közbeszerzési törvény jelentősen módosította az üzleti titok védelmével kapcsolatos szabályokat. Míg a nemrég hatályon kívül került jogszabály viszonylag szűk körben, elsősorban konkrét tilalmakkal korlátozta az üzleti titokká minősítés lehetőségét, addig az új Kbt. ennél szélesebb korlátokat szab.

Új szabályok a munkaidőre, pótszabadságra, végkielégítésre 

A jövő év elejétől a Munka Törvénykönyve is finomhangoláson esik át, jelentősen módosul többek között az elektronikus aláírásra vonatkozó szabályozás, a felmondás, a végkielégítés és a munkavállaló által fizetett kártérítés is. A legfontosabb újdonságokat az RSM-DTM szakértője foglalta össze.

Kiskapuk nyílhatnak a közbeszerzési törvényben 

A hatályos közbeszerzési törvény értelmében jelentősen bővült azon vállalkozások köre, akiket a jogalkotó közbeszerzési eljárás lefolytatására kötelezett. A kis-és középvállalatok azonban nincsenek erre felkészülve, ezért várhatóan módosulni fog a vonatkozó szabályozás; mentesülnek a kötelezettség alól azok, ahol a beszerzés egyedi kormánydöntésben megállapított beruházási-, egyedi munkahely-teremtési, kutatás-fejlesztési és innovációs célú, nagyvállalkozások újraiparosítási célt szolgáló beruházásainak vagy bármely, 2015. november 1. napját megelőzően odaítélt, nem uniós vagy uniós forrásból származó közvetlen támogatásából valósul meg. Az Országgyűlés várhatóan 2015. december 14-15-én szavaz a frissen hatályba lépett közbeszerzési törvény módosításáról.

A csemegepult lehet a megváltás 

Mentesülnének a kiskereskedelemben tervezett kötelező foglalkoztatási kvóta alkalmazása alól azok a nagyáruházak, amelyekben a vásárlók kiszolgálására alkalmas csemegepultokat tartanak fenn.

Januártól szigor a termékbemutatós csalók ellen 

Ügyfélszolgálatot kell fenntartaniuk a jövőben az árubemutatóval egybekötött termékértékesítést folytató vállalkozásoknak, és az ilyen cégek a fogyasztóknak nem nyújthatnának fogyasztói hitelt - tartalmazza a most elfogadott törvénymódosítás.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Kiemelkedő évet zárt 2023-ban a BioTechUSA-cégcsoport

Kiemelkedő évet zárt 2023-ban a BioTechUSA-cégcsoport 

Magasabb fokozatba kapcsolt 2023-ban a tisztán magyar tulajdonban lévő cégcsoport.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.

Költségkímélés

A szomszédtól félünk legjobban Budapesten

A szomszédtól félünk legjobban Budapesten  

Márciusban felbolydult a lakásbiztosítási piac, először válthattunk lakásbiztosítást évfordulótól függetlenül.

Adózás

Milliókat spórolhat, mielőtt kopogtat a NAV

Milliókat spórolhat, mielőtt kopogtat a NAV 

A NAV ellenőrzési terve szerint az informatikai rendszerek által gyűjtött adatok és az adózók magatartása egyaránt meghatározó tényező az ellenőrzési folyamatokban.

Cégblog

Kiemelkedő évet zárt 2023-ban a BioTechUSA-cégcsoport

Kiemelkedő évet zárt 2023-ban a BioTechUSA-cégcsoport 

Magasabb fokozatba kapcsolt 2023-ban a tisztán magyar tulajdonban lévő cégcsoport.

Klímablog

Hódítanak a balkon napelemek Bécsben

Hódítanak a balkon napelemek Bécsben  

Míg 2022-ben nem egészen ezer, addig tavaly már több mint négyezer balkon napelemet telepítettek Bécsben.

Gazdaság

A szomszédtól félünk legjobban Budapesten

A szomszédtól félünk legjobban Budapesten  

Márciusban felbolydult a lakásbiztosítási piac, először válthattunk lakásbiztosítást évfordulótól függetlenül.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo