Egymillió lesz a közbeszerzések értékhatára

Egymillió forint fölött nyílt közbeszerzést kell folytatni a jövőben, és azt is kiküszöbölik, hogy ne legyen hirdetmény nélküli közbeszerzési eljárás – jelentette be Lázár János a Kormányinfo-n.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Kép:MTI/MáthéZoltán

A közbeszerzési törvény módosításával kapcsolatban a kormány nyitott minden észrevételre, így a civil szervezetek részéről is. Minden politikai erő egyetért abban, hogy a közpénzeket szoros felügyelet mellett kell elkölteni. Ennek szellemében egymillió forint fölött mindenről nyílt közbeszerzést kell majd folytatni - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a 68. Kormányinfón.

„Nagy kritika Magyarországgal szemben, hogy sok eseten egy közbeszerzési pályázatra csak egy ajánlat érkezik. Ez egyébként sok országra jellemző. Ennek oka a gazdasági szerkezettel lehet összefüggésben” - mondta a miniszter.  Lázár János szerint a módosítás azt küszöböli ki, hogy ne legyen hirdetmény nélküli eljárás, és ne legyen olyan, hogy egy kiírásra csak egy pályázó jelentkezik - jelentette be a miniszter. Az elektronikus közbeszerzések bevezetésére 3 milliárdot szán a kormány, a jövőben a győztes és a vesztes pályázatok is megismerhetők lesznek online, ez jelentősen javíthatja a közbeszerzések transzparenciáját. Aki megszegi a közbeszerzési szabályokat, azokat 90 napra ki fogják zárni a folyamatból.

A módosítást, - mint azt Lázár János is kelmondta, a közbeszerzési törvény tervezett lazítása miatti kritikák következtében hozta meg a kabinet. Korábban éppen a négynapos hétvége előtt benyújtott módosítási javaslatban ugyanis még teljesen más irányvonalat szabott meg a kormányzat, mivel közel megduplázódtak volna a közbeszerzések alsó értékhatárai. A gyakorlatban ez azt jelentette volna, hogy az eddigi 8 millió forint helyett 15 millió forintig lehetett volna közbeszerzés kiírása nélkül árut és szolgáltatást vásárolni, míg építési beruházás esetén a jelenlegi 15 millió forintos értékhatár 25 millió forintra emelkedett volna.

Biztosítékkal is készülni kell a sikeres pályázatra
Az uniós támogatási dömping a közbeszerzéseket is felpörgeti, miután az új Kbt. kötelezővé tette a közbeszereztetést a 25 millió forintos érték feletti egyedi beszerzések esetén. Bár a vissza nem térítendő támogatások esetében a kiírók már nem követelnek meg biztosítékot, számos, közbeszerzést kiíró vállalkozás kér az ajánlattevőktől teljesítési vagy jól teljesítési garanciát a források megfelelő felhasználásának biztosítékául.

Véleményvezér

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo