Közbeszerzési törvény cikkek


Módosult a közbeszerzési törvény

Módosult a közbeszerzési törvény 

Számos új részletszabály jött és több módosult a közbeszerzési eljárásokban, ráadásul több esetben eltérő idejű hatálybalépéssel.  Szakértő partnerünk segítségével összefoglaltuk a legfontosabb újdonságokat.
Így változtak a közbeszerzés szabályai

Így változtak a közbeszerzés szabályai 

Január 1-jével a közbeszerzési eljárásban résztvevő gazdasági szereplőknek (ajánlattevőknek/részvételre jelentkezőknek) is tartogatott változásokat a jogalkotó. A legfontosabb változásokat Dr. Garancsy Georgina ügyvéd és felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó segítségével foglaltuk össze.
Újra módosítanák a közbeszerzési törvényt

Újra módosítanák a közbeszerzési törvényt 

Az adókedvezmény nem minősülne támogatásnak a közbeszerzési törvényben az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága által csütörtökön javasolt módosítás szerint, ezenkívül 65 százalékosra emelnék az alvállalkozóknak kiadható munkák arányát.
Egymillió lesz a közbeszerzések értékhatára

Egymillió lesz a közbeszerzések értékhatára 

Egymillió forint fölött nyílt közbeszerzést kell folytatni a jövőben, és azt is kiküszöbölik, hogy ne legyen hirdetmény nélküli közbeszerzési eljárás – jelentette be Lázár János a Kormányinfo-n.
Jobban ellenőrizhetőek a közbeszerzések

Jobban ellenőrizhetőek a közbeszerzések 

A tavaly elfogadott új közbeszerzési törvényben kapott felhatalmazás alapján a Közbeszerzési Hatóság ellenőrizheti a szerződések teljesítését, ezzel erőteljesebben ösztönözhető a jogkövető magatartás. A tapasztalatok szerint a legtöbb gond az alvállalkozók bevonásánál merül fel.
Közbeszerzésre felkészülni! Vigyázz, kész...

Közbeszerzésre felkészülni! Vigyázz, kész... 

Alaposan felforgatta a korábbi rendszereket az új közbeszerzési törvény. Fél év után már van némi tapasztalat és a praktikusan nem működő, változtatásra szoruló elemek is látszanak, az igazi közbeszerzési dömping pedig heteken belül indulhat.
Így lazítottak a közbeszerzési szabályokon

Így lazítottak a közbeszerzési szabályokon 

Módosították a hatályos Közbeszerzési törvényt (Kbt), így támogatással érintett számos magánszférában lévő cég fellélegezhet a közbeszerzési eljárási kötelezettség alól. A módosítás legfőbb indoka az volt, hogy a már megkötött támogatási szerződések esetében több érintett projekt ütemezését is felborította a november 1-jével nem várt rendelkezés. A legfontosabb változásokat dr. Garancsi Georgina foglalta össze a a Piac&Profitnak.
Adótörvények: itt a második kör

Adótörvények: itt a második kör 

Novemberben második körben is jelentős változásokat fogadott el a parlament az adótörvényekben, kezdett körvonalazódni, mire számíthatunk 2016-ban. Hatályba lépett a közbeszerzési törvény, és döntöttek az adminisztrációcsökkentésről is. Kiderült, lesz pótlás az NHP helyett. A hónap végén már Párizsra figyelt a világ.
Nem lehet minden üzleti titok

Nem lehet minden üzleti titok 

Az új közbeszerzési törvény jelentősen módosította az üzleti titok védelmével kapcsolatos szabályokat. Míg a nemrég hatályon kívül került jogszabály viszonylag szűk körben, elsősorban konkrét tilalmakkal korlátozta az üzleti titokká minősítés lehetőségét, addig az új Kbt. ennél szélesebb korlátokat szab.
Van aki jól jár az új közbeszerzési törvénnyel

Van aki jól jár az új közbeszerzési törvénnyel 

A kis- és középvállalkozások (kkv-k) körében megszűnik a közbeszerzési hirdetmények ellenőrzési díja, a jogorvoslati díj pedig a felére csökken, ezzel is ezt a szférát támogatja az új közbeszerzési törvény.

Apró gond van az új közbeszerzési törvénnyel 

Bár 2015. november 1-én hatályba lépett az új közbeszerzési törvény, és az alkalmazásához szükséges legfontosabb végrehajtási rendeletek is kihirdetésre kerültek, egyenlőre mégsem indítható olyan uniós értékhatár alatti eljárás, amelyhez hirdetmény közzététele, vagy összefoglaló tájékoztatás megjelentetése lenne szükséges.

Többeknek juthat lehetőség a törvényváltozás után 

Sok tekintetben könnyebbé válik a közbeszerzési eljárásokban való ajánlattétel, illetve részvételre jelentkezés 2015. november 1-től, így várhatóan jelentősen bővül a résztvevő gazdasági szereplők köre, és ennek következtében a verseny. A főbb változások érintik többek között az üzleti titok, a kizáró okok és alkalmassági követelmények, valamint azok igazolásának szabályozását. – foglalja össze a Szecskay Ügyvédi Iroda.

Könnyebb lesz bekerülni a közbeszerzésbe 

Jelentősen csökkentették a közbeszerzések alkalmassági követelményeit, annak érdekében, hogy egyre több kis- és közepes vállalkozás vehessen részt a közpénzekből megvalósuló beruházások kivitelezésében.

Közbeszerzés találmányokra? 

Az unió stratégiai célkitűzése, hogy 2020-ra a K+F beruházások mértéke az uniós GDP 3%-ra emelkedjen, elsősorban a magánszektor kutatásfejlesztési beruházásaira érvényes feltételek javításával. Ennek érdekében két éven belül egy új eljárásformát, az „innovációs partnerséget” is be kell építeni a magyar közbeszerzési törvénybe – hangzott el a Világgazdaság „Innovációval a növekedésért” konferenciáján.

Ezeken a banánhéjakon csúszhatnak el a közbeszerzésekben érdekeltek 

A közbeszerzési törvény július 1-jén hatályba lépett módosításai miatt újabb banánhéjakra is léphetnek az ilyen eljárásokban érdekeltek. Jogi szakértők néhány gyakorlati buktatóra, hiányosságra hívják fel a figyelmet, amelyek közül némelyik már korábban is nehézségeket okozott

Jobb helyzetbe kerülnek a kisvállalkozások a közbeszerzésekben? 

Több ponton is módosul a 2012. január elsején hatályba lépett közbeszerzési törvény (Kbt.) a kormány által a Parlament elé benyújtott tervezet szerint. A számos kiigazító intézkedés között van néhány meghatározó változtatás is, ami alaposan felforgathatja a költségvetési szervek kis értékű beszerzéseit.

Tényleg kedvez a kkv-knak a közbeszerzési törvény 

A közbeszerzési törvény közel másfél éve lépett hatályba, s a tapasztalatok szerint beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Az eljárás egyszerűbb lett, számos magyar kkv került ki nyertesként. A törvénynek vannak viszont gyenge pontjai is, mint például az üzleti titokká minősítés, illetve a hiánypótlások túl szigorú szabályozása.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Kiszámolták, mennyivel mérsékelheti az inflációt a bankszámlák önkéntes díjcsökkentése

Kiszámolták, mennyivel mérsékelheti az inflációt a bankszámlák önkéntes díjcsökkentése 

Az áprilisi inflációs adatban már erősen megjelent az árréstop hatása is. Ugyanakkor a bankok önkéntes díjcsökkenése még nem lépett életbe ezen időszakban.

Pénzszerzés

Felújítási láz lett a magyarokon

Felújítási láz lett a magyarokon  

10-ből 6 magyar szerint most éri meg belevágni a lakásfelújításba, mert úgy vélik, később magasabb költségekkel kellene számolniuk.

Jogi kisokos

Mivel büntethető egy cég?

Mivel büntethető egy cég? 

Gyakori vélekedés, hogy a büntetőjogi felelősség és kockázat kizárólag a magánszemélyeket terheli.

Klímablog

Már most több hetes várólista van a klímaszerelésre

Már most több hetes várólista van a klímaszerelésre 

Az elmúlt évek nyári hőhullámai sorozatos rekordokat döntöttek, és az előrejelzések szerint az idei nyár sem lesz kivétel.

Gazdaság

Zsong az albérletpiac, de szűkül a bérbeadók alkupozíciója

Zsong az albérletpiac, de szűkül a bérbeadók alkupozíciója  

Az erősödő bérlői kereslet hatására immár harmadik hónapja a 250 ezres lélektani határ felett stabilizálódtak a kínálati bérleti díjak Budapesten.

Infokom

Lehull a lepel, mit gondolnak a magyarok a mesterséges intelligenciáról

Lehull a lepel, mit gondolnak a magyarok a mesterséges intelligenciáról 

Az emberek bár egyre többször használják a mesterséges intelligenciát, sokan bizonytalanok az AI-jelenséggel kapcsolatban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo