Adózás cikkek


Így választja ki az ellenőrizendő cégeket a NAV

Így választja ki az ellenőrizendő cégeket a NAV 

Szó sincs arról, hogy az Adóhatóság emberei véletlenszerűen szúrnák ki az adócsalókat. Céltudatosan választják ki ellenőrzésre a cégeket. Akinél már találtak hibát korábban, vagy épp áfát igényel vissza, biztosan készülhet.
Megszorítások, beruházások elmaradása - ezt hozták a különadók

Megszorítások, beruházások elmaradása - ezt hozták a különadók 

Mára a különadók nagyságrendje elérte a társasági adóét, mivel azonban ez csak a vállalkozások szűkebb körét érinti, így számukra komoly megterhelést jelent. A jogalkotók szándékával szemben az adók beépülnek a szolgáltatások áraiba, és így végső soron a fogyasztók, illetve az adókkal közvetlenül nem érintett ágazatok is viselik a terheket – állapítja meg a LeitnerLeitner tanulmánya.
Változnak a bérszámfejtés szabályai

Változnak a bérszámfejtés szabályai 

Ismét változik a munka törvénykönyve, melynek a bérszámfejtés rendjét érintő rendelkezései 2013. augusztus 1-től lépnek hatályba. A jövőben a munkabér kiszámítása során az órabéres munkavállalók havi munkabérét nem a 174 órás átalányértékkel, hanem hónapról hónapra változó óraszámmal kell majd elszámolni munkaidőkeret alkalmazása esetén. Mindez nagyfokú körültekintést követel meg a cégek bérelszámoló munkatársaitól annál is inkább, mivel a távolléti díj számítási szabályaival ellentétben, ezen szabályok betartását továbbra is vizsgálhatja a munkaügyi ellenőrzés – figyelmeztet a BDO.
A héten már költhető az iskolakezdési támogatás

A héten már költhető az iskolakezdési támogatás 

Az iskolakezdési támogatás, mint béren kívüli juttatás szabályozása 2013-ban néhány ponton megváltozott. A Piac&Profit adószakértője segít áttekinteni a változásokat és lehetőségeket!
Pénztárgépcsere: mi lesz a borravalóval?

Pénztárgépcsere: mi lesz a borravalóval? 

Érdekes kérdést tett fel egy vendéglátós vállalkozó arról, hogyan kell kezelni a jövőben a borravalót, ha a pénztárgépeket bekötik a NAV-hoz.
Jön az útdíjhitel és a Varga-csomag

Jön az útdíjhitel és a Varga-csomag 

Elfogadta az Országgyűlés a Varga Mihály által bejelentette megszorító intézkedéseket, valamint azt a módosítást is, amely a kis- és középvállalatok számára teremt lehetőséget a használatarányos útdíj fizetéséhez kedvezményes hitel felvételére.
Állami buli lesz az onlinepóker és a lóverseny

Állami buli lesz az onlinepóker és a lóverseny 

Az Országgyűlés csütörtökön megszüntette az online kártyajátékok és lóversenyfogadás liberalizációját és állami koncesszióhoz kötött valamennyi, hírközlési rendszerek útján szervezett sportfogadást, valamint kártya- és kaszinójátékot.
Veszélyben a katások 15 százaléka

Veszélyben a katások 15 százaléka 

A kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) alanyiságot választott vállalkozások mindenképp ellenőrizzék, van-e adótartozásuk, ugyanis azt a vállalkozást, amelyiknek 100 ezer forintnál nagyobb végrehajtható adótartozása lesz a folyószámláján 2013. június 30-án, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kizárja a kata-körből - hívja fel a figyelmet az adóhatóság.
Adóképviselő: kettő lett, maradhat?

Adóképviselő: kettő lett, maradhat? 

Gyakran előfordul a magyar adóügyi eljárásokban, hogy nem egy, hanem több szakember látja el az adózó képviseletét. Erre nagy szükség lehet, mert nincs ember, aki a teljes magyar adórendszerben kiismerné magát, de az eljárás veszélyeket is rejt magában.
Egyszerűbb működés, de komolyabb ellenőrzés jön

Egyszerűbb működés, de komolyabb ellenőrzés jön 

Életbe lépett a transzferárazás dokumentációjára vonatkozó új szabályozás. A két éven belül immár másodszor változtatott rendelet alapvetően könnyítéseket tartalmaz, azonban összességében azt eredményezi, hogy az adózók a jövőben az eddiginél komolyabb ellenőrzésekre számíthatnak az adóhatóság részéről. A BDO a változások néhány várható következményét mutatja be.

Lesz hitel az e-útdíj fizetéshez 

Kifejezetten a kis- és középvállalkozó fuvarozók útdíj fizetését segítő forgóeszköz-hitelt jelentett be a kormány. A hitelnyújtás a KAVOSZ Vállalkozásfejlesztő Zrt.-n keresztül történik majd. A most bejelentett forgóeszköz hitelkonstrukció nélkül csőd fenyegette volna a kisebb fuvarozó cégeket.

Pénztárgépek: a kicsik a csere teljes árát kérik 

Aláírásgyűjtési akcióba kezdett szerdai balatonszárszói fórumán a KISOSZ (a kereskedelmi és vendéglátó vállalkozók érdekképviselete) somogyi tagegyesülete annak érdekében, hogy a kormány teljes mértékben támogassa az új, online pénztárgépek beszerzését a mikro- és családi vállalkozók számára.

Transzferár: egyszerűbb, de mégis ugyanolyan 

Egyszerűsítette, de nem változtatta meg gyökeresen a transzferárazásra vonatkozó dokumentációs kötelezettséget a Nemzetgazdasági Minisztérium kedden megjelent rendelete, amelyből egy – a NAV által szorgalmazott – lényegi módosítás is kimaradt.

Újabb adóemelések jönnek augusztustól 

Emelik a tranzakciós illetéket, a telefonadót, a bányajáradékot, s a kamatjövedelmet is egészségügyi hozzájárulás terheli majd augusztustól. Az állami beruházásokat azonban nem állítják le – jelentette be Varga Mihály váratlanul, a hétfő délelőtti rendkívüli sajtótájékoztatóján.

Több adószabály is változik a távollétidíj-törvény elfogadásával 

Elfogadta az Országgyűlés a távolléti díj számításával kapcsolatos törvényjavaslatot, vele együtt pedig több adó-, illeték- és jövedéki szabály módosítását is. Többek között csökken a helyi iparűzési adó és a gépjárműadó szintje a fuvarozóknak és változnak szabad vállalkozási zónákra vonatkozó szabályok is.

Szeptemberig kaphatnak haladékot a kiskasszák 

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter javasolni fogja a kormánynak, hogy fontolja meg a kiskasszák, azaz a kisvállalatok által üzemeltetett pénztárgépek esetében a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) való online bekötés június 30-i határidejének kéthónapos, szeptember elsejére való kitolását.

Vállalkozók figyelem! Egyre aktívabb a vámhatóság! 

A vámhatóság, miután „lerázta” magáról a környezetvédelmi-termékdíj, a népegészségügyi termékadó, és az energiaadó terheit, illetve átesett egy belső struktúraátalakításon is, erőteljesebben fókuszál a valóban vámvonatkozású ellenőrzésekre.

A banki adatokhoz is hozzáférnek júliustól az adóellenőrök 

Júliustól gyorsíthatja a vagyonosodási vizsgálatokat, hogy a revizorok azonnal megkapják a vizsgált személy banki adatait. Az adó.hu összeállítása szerint a mára gyakorlatilag kialakult a vagyonosodási vizsgálatok gyakorlata. Az adóellenőrök elsősorban a tagi kölcsönre ugranak.

50 ezer támogatás pénztárgépenként – íme a részletek! 

Pénztárgépenként 50 ezer forint vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek december 15-ig az üzemeltetők gépeik Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) való bekötéséhez - tartalmazza a nemzetgazdasági miniszternek a Magyar Közlönyben megjelent rendelete.

Nem bíznak a cégek a kivában és a zónákban 

Az idei adócsomag-változások részeként bevezetett kisvállalati adót bár az érintett vállalkozások többsége ismeri, a ténylegesen regisztráltak száma egyelőre alulmúlja a várakozásokat. A szabad vállalkozási zónák sem olyan vonzók, mint amilyennek első pillantásra látszottak.

Már az új szabályok szerint kell bevallani az IPA-t 

Az iparűzési adó (IPA) alapjának megállapítására vonatkozó új szabályokat először az idén májusban esedékes iparűzésiadó-bevallásban kell alkalmazniuk a hazai vállalkozásoknak – hívja fel a figyelmet a MAZARS.

Érti a cég mérlegét vagy „vakon” írja alá? 

Előfordult már Önnel, hogy amikor aláírta a cége mérlegét, magában arra gondolt, vajon rejtőzik-e benne valami, ami esetleg később visszaüthet Önre? Érezte már úgy, hogy ez a téma lehengerlően bonyolult, és hogy soha nem fogja megérteni? Határozottan kijelentjük, hogy ez nem igaz! Bizonyításul pedig álljon itt egy egyszerű magyarázat arra, hogy mi is az a céges mérleg.

Fontos apróságok a társasági adó bevallás kapcsán  

Könyvvizsgálati tapasztalatai alapján a Piac&Profit szakértője összeszedett néhány nagyon fontos apróságot a társasági adó és az innovációs járulék fizetés és az iparűzési adó közelgő határideje kapcsán, amire érdemes figyelni!

Bevallási határidőre figyelmeztet a NAV 

Kevesebb mint egy hét van hátra a társaságiadó-bevallás leadására, de a gazdálkodók bevallásainak több mint 80 százaléka még hiányzott a múlt hét végén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adatai szerint.

Nem tűri tovább az EU az agresszív adótervezést 

Az Európai Unió Tanácsának heti ülésén kiemelt kérdésként szerepelt az adóelkerülés elleni küzdelem. A tagállami vezetők ugyan csak kevés konkrét kérdésben hoztak érdemi döntést, az ülés mégis jól mutatja az unió szintjén jelenleg zajló koncepcióváltást.

Fontos határidők május 31-én!  

A vállalatok számára a május vége nem csupán az éves társaságiadó-bevallás benyújtásának határidejét jelenti. Többek között az iparűzési adó, az innovációs járulék és a hitelintézeti járadék bevallásának határideje egyben, és ráadásul több, adózási szempontból fontos döntés meghozatalának is ekkor jön el az ideje. A Deloitte Zrt. a legfontosabb teendőket ismerteti.

Hol állunk a régiós adóversenyben? 

Vegyes képet mutat a közép-kelet-európai régió adózási szempontból. A befektetők számára egyre nehezebb az összehasonlítás, s a trendek sem egyértelműek a Mazars friss kiadványában összegzett információk szerint. Magyarország több ponton – egyebek mellett a forgalmi adó mértéke, illetve az élőmunka-terhek terén – a szélsőséges példák között említhető. Mindezzel együtt Smicsek Sándor, a könyvvizsgáló és tanácsadó cég partnere szerint a jövőt illetően a legfontosabb a befektetők bizalmának visszaszerzése lenne.

Új lehetőség a cafeteriában 

A munkáltató április 18. óta nemcsak tagdíjat fizethet munkavállalóinak az önkéntes pénztárakba, hanem az Szja tv. legutóbbi módosítása lehetővé tette azt is, hogy célzott támogatásra kössön szerződést a munkáltató és a pénztár. Az új lehetőség leginkább az egészségpénztárak számára hozhat új szolgáltatási lehetőséget.

Ne csak év végén szembesüljünk a pluszjárulékkal! 

Az adózási korlátok szempontjából a juttatások értékét együttesen kell számolnunk, ha cafeteriában is és azon kívül is adjuk valamelyiket. Sőt, az 500 ezres korlát túllépését is az összes olyan juttatás értékére együttesen kell figyelnünk, amely a korlát alá tartozik. A Piac&Profit szakértője segít!

Itt a lista! Ezek lesznek az új szabad vállalkozási zónák 

Új kistérségekkel bővül a szabad vállalkozási zónák listája, így most már ezer település tartozik a speciális adózású területek közé, köztük olyan, gazdaságilag is stratégiai fontosságúak, mint a záhonyi kistérség is.

Ki kötelezett könyvvizsgálatra? 

Sok cégnek május 31-ig kell letétbe helyeznie beszámolóját. Azzal, hogy ismertek lesznek a beszámolóval lezárt üzleti év adatai, lehetőségünk lesz rá, hogy megvizsgáljuk könyvvizsgálatra kötelezett–e társaságunk.

Júliusra lesznek új pénztárgépek 

Legkésőbb június 30-ig megjelennek a piacon az új elvárásoknak megfelelő pénztárgépek egy pénteki egyeztetés szerint. Problémát jelenthet azonban, hogy a jelenlegi szabályok szerint az átállás kezdő időpontja jelenleg május 1. és büntető szankció nélkül június 30-ig lehet a régi pénztárgépeket használni.

Kilenc tipikus hiba a társasági adó bevallásában 

A május 31-ig benyújtandó bevallások időben való teljesítése komoly vizsga az adótanácsadók számára, hiszen a rengeteg adat és információ sodrában könnyű hibát ejteni.

A trafikosok szívhatják a fogukat az onlinekassza miatt 

Várhatóan tovább csúszik az országban működő mintegy 300 ezer pénztárgép kötelező cseréje, mivel a már többször módosított határidő sem tűnik tarthatónak. A Nemzeti Adó- és Vámhivatallal összeköthető berendezések mintadarabjainak engedélyeztetése ugyanis még csak nemrég kezdődött el, így egyelőre nincs a piacon olyan engedélyezett pénztárgép, amely megfelel az új törvényi előírásoknak. A problémával leghamarabb a július elsejétől induló új nemzeti dohányboltok üzemeltetői szembesülnek, akiknek ráadásul nem csak az adóhatóság felé kell az online adatforgalmat biztosítaniuk, hanem a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. irányába is.

Miért előnyös belépni a köztartozásmentes adózók adatbázisába? 

Létezik az adóhivatal honlapján egy olyan adatbázis, amely azokat az adózókat tartalmazza, amelyeknek nincsen vám- és adótartozásuk. Ez a köztartozásmentes adózók adatbázisa, amely 2013. január 1-jétől már a nullás igazolást is helyettesíti.

Külföldön köröznek majd a kasszaadatok? 

A hatályos szabályozás szerint külföldi mobilcégekkel lesznek kénytelenek szerződni a magyar kereskedők az online-kasszák szabályos használatának biztosításához. Ez sokba is kerülhet, mert a kereskedő fizeti az adatok bejuttatásának költségeit, a külföldi roaming pedig nem olcsó.

Elkészült az új trafikok első kasszarendszere 

A trafikok esetében a pc-alapú, a NAV mellett a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt.-nek is online jelentő pénztárgépeknek a jövedéki szabályokat is követniük kell.

Az áfa és a jövedéki adó is tovább emelkedhet 

Tovább folytatódik az áfa-emelési trend az Európai Unióban, így a fogyasztóknak további áremelkedésre, a cégeknek az adminisztratív terhek növekedésére kell készülniük – derül ki az Ernst & Young legfrissebb tanulmányából. Az elemzés rámutat arra is, hogy a közvetett adók további térnyerése várható globálisan és Európában egyaránt.

Transzferár: vége a szép időknek! 

Sokan még talán emlékeznek azokra az időkre, amikor az adóhatósági ellenőrzések kimerültek olyan célellenőrzésekben, amelyekben csak a transzferár-nyilvántartások meglétét vizsgálták. Nos, ezek az idők elmúltak.

Leáldozóban az adóelkerülők kora: már Bécs sem jelent menedéket 

Ausztria kész tárgyalni az ország banktitokra vonatkozó szabályainak fellazításáról. Mindeddig Luxemburg és Ausztria voltak azok a kiváltságos tagállamok, melyek a banktitok megőrzéséért cserébe élhettek azzal a lehetőséggel, hogy a külföldi bankszámlák hozamából forrásadót vontak le, és annak egy részét – a számlatulajdonos nevének közlése nélkül – átutalták az érintett országának. Mindez számtalan, jelenleg ausztriai bankokban található, magyar állampolgárok által elhelyezett betét sorsát is érintheti a közeljövőben.

Nem indultak időben az onlinekasszák 

Elvileg mától már be kellett volna kötni az ország kiskereskedelmi egységeinek pénztárgépeit az adóhatósághoz. A gyakorlatban persze az átállás még hónapokig tart, az erre alkalmas gépek jelentős részének még a forgalmi engedélyeit sem adták ki a hatóságok. Pedig az átállástól komoly bevételt vár az államkassza, de a jelek szerint Matolcsy György ezen ötlete is csak a kormány elkapkodva kivitelezett ötleteit szaporítja.

Ez lesz gyanús a NAV-nak 

Számos olyan viselkedésről árulkodik majd az onlinekassza, amelyről nem is gondolnánk, hogy gyanúra ad okot az adóhatóságnál. Nemcsak a konkrét forgalmi adatok buktathatják le a kereskedőket, hanem például a bevitelek gyakorisága is.

Hogyan lehet év közben áttérni a katára és a kivára? 

Az idén bevezetett, elsősorban a mikro-, kis- és középvállalatok igényeire szabott adózási formákra, a katára és a kivára év közben is át lehet jelentkezni. Hogyan? Mire kell figyelni ilyen esetben? – összeállításunkban ezekre a kérdésekre kerestük a válaszokat.

Tippek, mire ügyeljünk a társasági adó bevallásánál 

A 2012 évre vonatkozó társaságiadó-bevallások elkészítésekor – többek között – a veszteségelhatárolásra, az alultőkésítésre, az elismert és nem elismert költségekre, illetve a látvány-csapatsportok támogatására vonatkozó, megváltozott szabályokat is alkalmazniuk kell a hazai vállalkozásoknak

Mit csinál az adóképviselő? 

Gyakorlati oldalról nézve: az adóeljárásokban a képviselő nemcsak eljárási segítséget nyújt, hanem az adóhatóság előtti megjelenésnél sokkal összetettebb, az általa képviselt ügy érdemi lefolyására is kiható feladatokat lát el. Fontos kiemelni, hogy mindig a megbízó, azaz az adózó döntése, hogy az adójogi képviselőnek mire ad és mire nem ad felhatalmazást.

A disznó marad sima, a mobil legyen fordított? 

A sertéstermékek, illetve a takarmányok fordított adózása magyar ötletként került Brüsszel elé. A javaslat megbukott; nem látott elég indokot az unió az élesítésre. Más termékek viszont működnek már az EU-ban ezzel az adózási formával, így érdemes lehet nálunk is alkalmazni.

A könnyített e-számlázás rejtett buktatói 

Elvileg könnyebb ez év elejétől e-számlázni, kialakult ellenőrzési gyakorlat hiányában azért van kockázata a könnyítések alkalmazásának: a nem megfelelő számla kapcsán félmillió is lehet a bírság. Ennek ellenére érdemes váltani, de nem árt a körültekintés!

Vállalkozók figyelem! Fontos határidő közeledik! 

Holnap kell először befizetni kötelezettségüket – áfát és kivát – a 2013. január 1-jétől a kisvállalati adót választó cégeknek. Ha a katás nem kért alanyi adómentességet, áfát bevallani és befizetnie neki is április 20-áig kell! Horváth Józsefné, okl. adószakértő tanácsai.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Feliratkozás Adózás téma
heti hírlevelére
Az egyik szélsőségből a másikba fordulnak a magyar befektetők, és még csak most indulunk el az euró felé

Az egyik szélsőségből a másikba fordulnak a magyar befektetők, és még csak most indulunk el az euró felé 

A Hold Alapkezelő szakértőivel a várható hatásokról is beszélgettünk.

Jogi kisokos

Újabb monstre per lesz a Tisza-kormány és egy fideszes háttércég között

Újabb monstre per lesz a Tisza-kormány és egy fideszes háttércég között 

Az MFB döntése a tiszántúli fogyasztókat és a térség fejlődését érinti hátrányosan OPUS TITÁSZ Zrt. szerint.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo