Már 110 ezren kaptak pénzt a pénztárgép cseréjéhez

Eddig 110 ezer kasszacserére kötelezett vállalkozónak adott legfeljebb ötvenezer forintos állami támogatást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), és több mint 189 ezren kértek regisztrációs kódot.

Már 110 ezer vállalkozás kapott támogatást - Kép: Fotolia

Az onlinekassza.hu érdeklődésére a NAV azt is közölte: 130 ezer kiskassza cseréjéhez kértek legfeljebb ötvenezer forintos támogatást, közülük azonban 20 ezret elutasítottak. A támogatás megtagadásának oka lehet többek között, ha a vállalkozó adótartozást halmozott fel, vagy az éves árbevétele meghaladja az 500 millió forintot. Az állam legfeljebb öt gép cseréjét támogatja, legfeljebb 50 ezer forinttal, amelynek mértéke nem minden esetben érheti el a maximumot. Támogatási kérelem december 15-ig nyújtható be az adóhatósághoz, de a támogatást az adóhatóság jóváhagyása nélkül nem lehet a vásárláskor igénybe venni – közölték. (A támogatás egyéb részleteiről innen tájékozódhat.)

Tájékoztatásuk szerint hétfőig 189 ezer kasszacserére kötelezett vállalkozó kért regisztrációs kódot a NAV-tól, ami 19 ezerrel több az előzetesen vártnál. Az augusztus 31-i határidőig több mint 119 ezer úgynevezett PTGREG adatlap érkezett a NAV-hoz, ezen a nyomtatványon lehet kérni az új kassza regisztrációs kódját és egyúttal a legfeljebb 50 ezer forintos kasszánkénti támogatást. Egy nyomtatványon több gépet is be lehetett jegyezni, így a benyújtott adatlapokon a hivatalos határidőig 175 ezer kassza beüzemeléséhez kértek kódot a vállalkozók.

Az augusztusi határidő óta eltelt 10 nap alatt is jelentősen nőtt a regisztrációk száma: a keddi adat szerint már a 189 ezredik kérelem is beérkezett. Az igénylők folyamatosan kapják a kódokat, a regisztrációkból 183 ezret már jóvá is hagyott a NAV. Kiemelik: az igénylések a határidő lejárta után sem fejeződtek be, minél előbb regisztrálnak a késők, annál nagyobb eséllyel ússzák meg a bírságot.

A NAV ugyanis folyamatosan ellenőrzi a próbavásárlások alkalmával, hogy a kereskedő pénztárgép használatára kötelezett tevékenységet végez-e. Ha igen, megnézik, igényelt-e már kódot az új gép beüzemeléséhez. Szeptember 30-ig ez elég a büntetés elkerüléséhez, utána azonban már érvényes kasszamegrendeléssel is rendelkeznie kell a boltosoknak - hívta fel a figyelmet az onlinekassza.hu. (Mint azt korábban megírtuk, a NAV és az NGM is több közleményt adott ki, amelyben ez a határidő még nem szerepelt.)

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo