Áfacsökkentés nélkül bajban lesz a magyar húsipar

A húsipari szakmai szervezetek szerint a sertés- és a baromfihús, valamint az ezekből készült hústermékek általános forgalmi adójának 5 százalékra csökkentése nélkül a hús- és baromfiipar termelése nem növelhető, sőt talpon maradása is kétséges.

A Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT), a Magyar Húsiparosok Szövetsége (Hússzövetség), továbbá a Baromfi Terméktanács (BTT) az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében rámutat: Magyarországon az egy főre jutó sertéshúsfogyasztás két évtized alatt a 40 kilogrammot is meghaladó szintről mára 25 kilogrammra csökkent. (Az áfacsökkentést szeptember elején lengette be a kormány.)

A lakossági húskereslet zsugorodása a baromfiágazatban is érezhető. Az utóbbi 1-2 évben a korábbi időszakhoz képest 30 százalékkal csökkent a kereslet. A legálisan működő ipari feldolgozó üzemek még ennél is jelentősebb kereslet-visszaesést érzékelnek az import és a feketegazdaság hatásai miatt - jegyzik meg.

Az ágazati szakmai szervezetek ezért fontosnak tartják a sertés- és a baromfiszektor belföldi versenyképességének megerősítését. A jelenlegi becslések szerint ugyanis például a belföldi lakossági sertéshúsfogyasztás mintegy 30 százaléka importból származik. A fennmaradó rész legalább fele a feketekereskedelem útján jut el a fogyasztókhoz. A legális húsipari termelés részesdése így csupán mintegy 35-40 százalékra tehető. Hasonló tendenciák érvényesülnek a baromfiágazatban is. A magas kulcs hatása meg is látszik az élelmiszerpiacon, hiszen ez a szegmens pörgette fel tavaly az inflációt. Igaz, ennek döntő oka nem a magas áfakulcs volt, hanem a mezőgazdasági termékek jelentős drágulása. A magas adótartam miatt óriási mértékű a feketézés a mezőgazdaságban.

Áfacsökkentést kérnek a tojásra is
A tojáspiaci szereplők szerint a baromfi- és a sertéshúsok mellett az étkezési tojás áfáját is csökkenteni kell, egy 10 százalék alá csökkenő áfa ugyanis véleményük szerint megállíthatná az ágazat leépülését, a várható fogyasztásnövekedés pedig újra lendületbe hozhatná a termelési kedvet.
A tájékoztató kiemeli: az élelmiszeripari ágazatok számára a belföldi piac jelenti a tervezhetőséget, a biztonságot és a növekedés lehetőségét. Így a sertés- és baromfiágazat fennmaradásának kulcsa a belföldi hús- és baromfiipar versenyképességének újrateremtése, ugrásszerű megerősítése.

Menczel Lászlóné, a VHT titkára szerint az uniós tagállamok többségében az alapvető élelmiszerek - így a hús- és a baromfitermékek - áfaszintje nem haladja meg a 10 százalékot. Így a magyarországi 27 százalékos áfakulcs amellett, hogy a feketegazdaság melegágya, versenyromboló és demoralizáló hatású.

A VHT titkára szerint az érintett ágazatok versenyképességének javítása és a munkahelyek megőrzése, valamint a gazdaság fehérítése csak az áfa radikális csökkentése révén valósítható meg. Úgy vélte, ez szolgálná a kormányzat egyik fő célját, az agrárium fejlesztését is, amely a növénytermesztés és az állattenyésztés egyensúlyának torzulását kívánja korrigálni az állatállomány növelésével.

Véleményvezér

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo