Friss cikkeink
Ordas nagy recesszió lesz Európában?
A Fitch figyelmeztetése döntötte mélybe az amerikai részvényindexeket. Kitört 100 dollár fölé az olaj ára, esik az arany árfolyama. Távol-Kelet: Vegyes a kép. Nyugalom volt tegnap a devizapiacon, a forint 317 alatt stabilizálódik. Kismértékű árfolyam emelkedésre számítunk ma.
Tovább csökkent a teljesítmény
A nagyberuházások hiánya és a lakásépítések visszaesése csökkentette szeptemberben is az építőipari termelést, amelynek volumene 12 százalékkal volt kisebb, mint egy évvel korábban, és az előző havihoz képest is 2 százalékkal csökkent. Az év első kilenc hónapjában a termelés 10,6 százalékkal maradt el a 2010 azonos időszakitól.
Milliárdos tartozások
Több mint 400 cégnek van 100 millió forint feletti adóhiánya ebben az évben, az összeg együttesen meghaladja a 142 milliárd forintot, azaz körülbelül ötmilliárddal több, mint egy évvel korábban volt.
Aki most bérel, jól jár
A fogyasztási szokások változása, illetve a fogyasztás csökkenése közvetlen hatással van a raktárpiacra, amely tetten érhető a raktárpiacon tapasztalható üresedésben: jelenleg a Budapest környéki modern logisztikai raktáraknak átlagosan 22 százaléka kihasználatlan.
Csak integrációval éli túl az euró a válságot
Tovább kell mélyíteni az euróövezeten belüli integrációt a nemzetközi gazdasági válság leküzdésének érdekében, de ez nem hozhatja hátrányos helyzetbe a tíz többi EU-tagállamot - hangoztatta José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke szerdán Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén felszólalva.
Megint a multik győztek!
A globális nagyvállalatok biztosabb alapokon állnak, mérlegeik jelentősen megerősödtek 2008-hoz képest. Ezek a cégek a gazdasági bizonytalanságok ellenére az elkövetkező 12 hónapban újabb befektetéseket terveznek.
Csökkennek a források
A válság kiújult, a befektetői bizalom ennek következtében tovább romlott a régióban. Az eurózónával kapcsolatos aggályok is rontják a helyzetet, derül ki a Deloitte legfrisebb felméréséből.
A tárgyak neteznek helyettünk
Képzeljük el, hogy az irodaház automatikusan felismeri a belépésre jogosult munkatársakat, vagy azt, hogy nem kell értékes órákat tölteni az orvosnál a szokásos egészségügyi ellenőrzés miatt, mert az távolról is elvégezhető. Az, hogy szükségleteik jobb kiismerése révén hatékonyabban szolgálhatjuk ki saját ügyfeleinket, szinte már csak hab a tortán. Az M2M, vagyis a „tárgyak internete" mindezt lehetővé teszi.
Platform a megújuló energiákért
A hazai megújuló energia szövetségeket tömörítő Magyar Megújuló Energia Platform (MEP) 2011 novemberében hivatalosan is zászlót bontott - értesült az OGH Hírügynökség. A Platform az egyesületi törvény alapján működik. Tagjai azok a hazai megújuló iparági szövetségek, amelyek európai uniós szinten működő érdekképviseletekben tagsággal rendelkeznek, továbbá tagja lett a legjelentősebb hazai energetikai kutatóintézet is. A Platform alakuló ülése Glattfelder Bélát választotta elnökévé.
A vártnál jobban teljesítettünk
A hazai elemzői várakozásokkal nagyjából megegyezett a magyar GDP harmadik negyedéves adata, londoni elemzők a jelzettnél kisebb mutatót vártak. A növekedés elsősorban a mezőgazdaság teljesítményének, másodsorban az ipari exportnak köszönhető. A statisztikai hivatal közleménye szerint a GDP-becslés korlátozott információs bázisra épül, így a végleges adatok a gyorsbecslésben közöltektől eltérhetnek. Az ipari termelés volumene a részletes adatok szerint szeptemberben 3 százalékkal nőtt 2010 azonos időszakához képest.
Olcsóbb lehetne az energia
2050-re Magyarország szinte teljes energia ellátása kielégíthető lenne megújuló forrásokból a Greenpeace friss tanulmánya szerint. A zöld megoldás árelőnyt, új munkahelyeket és hatékonyabb gazdaságélénkítést jelent a jelenlegi tervekhez képest, a szervezet szerint.
Kegyelemdöfés a magánnyugdíjpénztárban maradtaknak
A mérték ugyanaz, az elnevezés változott. A munkáltató által fizetett 27 százalékos társadalombiztosítási járulékot 2012-től szociális hozzájárulási adónak hívják. Az adó után nem jár társadalombiztosítási személyes szolgáltatás, így a magánnyugdíjpénztár-tagok sem kérhetik számon az állami nyugdíjra való jogosultságukat a kormányon.
Nincs más választás, mint a pénznyomtatás
Tegnap még emelkedni tudtak az amerikai részvénypiacok, Európa gyengébb volt. Drágult az olaj, ma már esik a nyersanyag és az arany ára is. Távol-Kelet: Alacsony forgalom mellett estek az indexek. Erősödik a dollár és gyengül a forint a reggeli órákban. Rendkívül gyenge főszezon a Danubiusnál. Ma az árak esésére számítunk.
Ilyennek kéne lennie a jövő boltjának
Még legalább hároméves válságra, az internetes áruházak további térhódítására és a fogyasztás újabb csökkenésére rendezkednek be a magyar üzletek - hangzott el a háromszáz vezető részvételével Siófokon megrendezett Laurel Retail 2011 kereskedelemszakmai konferencián.
Ételek, amiket biztonsággal ehetünk
A natúr joghurt, vaj, kompót, tészta, közönséges kenyér, méz, víz és a gyümölcslé semmilyen adalékanyagot nem tartalmazhat. A bizottság új rendeletei lehetővé teszik az európai lakosság számára, hogy tudatosabban étkezzen.
Indul a kiberháború?
A számítógépes bűnözés már nagyobb tényező a világ gazdaságában, mint a kábítószer-kereskedelem. Becslések szerint minden másodpercben 14-en - napi több mint egymillióan - esnek valamilyen informatikai incidens áldozatául. Minél fejlettebb a technológia, annál veszélyesebbek a kibertér bűnözői, akik nemzetbiztonsági kockázatot is jelenthetnek.
Jó hír: egyszerűbb pénzhez jutni
Az Új Széchenyi Terv keretében márciustól megújult, és egyszerűbbé vált pályázati rendszert egyre pozitívabban értékelik a kkv-k, derül ki a K&H és a GfK kkv bizalmi index kutatásából.
Van, hogy az átmeneti megoldás a jó
Hálózati szervezetek és támogató vezetés fogja jellemezni a jövő munkakultúráját, amelynek létrehozásában nagy szerep jut majd az átmeneti menedzsereknek - hangzott el a II. Közép- és kelet-európai Interim Menedzser Konferencián, ahol egyebek mellett kiderült, milyen kompetenciák szükségesek ehhez a karrierhez, hogyan dolgozik egy interim csapat, illetve, hogy mit profitálhat egy bank interim vezető alkalmazásával.
Lehetőség nőknek
Az Európai Bizottság útjára indított egy új mentori hálózatot azzal a céllal, hogy a know-how és a tapasztalatok megosztására révén támogassa a női vállalkozókat. Európában az önfoglalkoztatók csupán 34,4 százaléka nő. A fenti arány növelése érdekében sikeres üzletasszonyok nyújtanak majd segítséget olyan nőknek, akik kettő-négy évvel ezelőtt alapítottak vállalkozást.
Kinek éri meg evázni 2012-ben?
Amíg nincs a kis- és középvállalkozásokra egységes kedvező adózási rendszer, addig megtartjuk az evát, de felemeljük 40 százalékra – közölte Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter,aki szerint a söralátétes adózás az szja esetében lesz jövőre. Adószakértők úgy látják, a 40 százalékos adómérték a jelenleg evázók egy részét visszatereli a normál adózásba. Dönteni minden vállalkozásnak december 1. és 20. között kell.
Az egészségügy megmentése
Az egészségügy forráshiányos - 250-550 milliárd forint hiányzik a rendszerből -, a hatékonysági deficit pedig rontja a hozzáférést és az ellátás minőségét is, olvasható a „Semmelweis Terv az egészségügy megmentésére" című kormányzati szakmai koncepcióban. Az öngondoskodás szerepének erősítése az ellátás hatékonyságát és finanszírozhatóságát is javítaná. Az európai államok többségében a biztosítótársaságok együttműködnek az állami egészségügyi kasszákkal, ami nem feltétlenül jelent több-biztosítós modellt. Ez utóbbi továbbra sem jöhet szóba Magyarországon.
Ugrásszerű fellendülést hozhat az elektronika
Az elektronikus adat- és dokumentumkezelés a kkv-k hatékonyságának és eredményességének ugrásszerű fellendülését hozhatja magával. Ennek elősegítésére külön szakmai osztályt hozott létre a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara.
Amin tuti 12,37 százalékot lehet nyerni
Megújulóenergetikai papírral színesedett a vállalatikötvény-piac palettája. A Budapesti Értéktőzsdén listázott, feltörekvő energetikai cégcsoport, az ALTEO értékpapírjait november 21-éig vásárolhatják meg a befektetők. A kötvény éves hozama fix 12,37 százalék.
Megöli az áfa a közösségi étkeztetést
A 2009-es áfa-emelése a szakadék szélére szorította a közösségi étkeztetési ágazatot, egy újabb emelés esetén pedig már elkerülhetetlen lenne a zuhanás - mondta Dr. Várnai Zsuzsanna társelnök a Turizmus-Vendéglátás Ágazati Párbeszéd Bizottság hétfői sajtótájékoztatóján. A szervezet bemutatta a „Zöld könyv a közösségi étkeztetésről" című dokumentumot, ami a szektor helyzetének leírásán túl javaslatokat is megfogalmaz az ágazat megmentése érdekében.
Történelmi mélyponton a forint
Ismét kiújultak az olasz aggodalmak, mínuszban zártak az amerikai tőzsdék. Kis esés az olaj és az arany piacán is. Távol-Kelet: Az emelkedő olasz és spanyol hozamok elbizonytalanították a befektetőket. Történelmi mélypontra (317,9) gyengült tegnap a forint az euróval szemben. MOL: Bár eves szinten csökkent a nettó profit, felülmúlta a várakozásokat. További áresésre számítunk ma a BÉT-en.
Nők a ringben
Nőnek és férfinak nem kell egyformának lennie ahhoz, hogy egyenlően elismert és sikeres legyen. A munkaerőpiacon azonban ez az egyenlőség még korántsem teljes. A nőkkel szembeni társadalmi elvárások teljesítéséhez, a nagyobb sikerhez, a munka és a magánélet összeegyeztetéséhez sokszor a vállalkozóvá válás a megfelelő út.
Fordulatos, izgalmas TOP Kupa volt
Hihetetlen izgalmak közepette, a hatodik mérkőzés utolsó perceiben dőlt el az első hely sorsa az ELMÜ Sportcsarnokban hagyományosan megrendezett TOP Kupán.
Átfogó ellenőrzések indulnak
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság és megyei kormányhivatalok megkezdték az ünnepek előtti ellenőrzéseiket a kereskedelemben, amelynek célja a biztonságos karácsonyi vásárlások feltételeinek biztosítása.
Többet ér, ha fenntartható?
Legújabb elemzésében a CBRE bemutatta Fenntarthatósági Jegyzékét (Sustainability Checklist), mely egyértelmű alapot teremthet ahhoz, hogy az értékbecslők a fenntartható épületek tulajdonságait és innovációit az ingatlanok értékéhez viszonyíthassák.
Pénz adnak a tehetségeseknek
A tehetségtámogatás fontosságára kívánja felhívni a figyelmet a MOL Új Európa Alapítványának rendhagyó születésnapi kampánya. Az alapítvány internetes keresőket mintázó reklámkaput állít fel ezen a héten öt budapesti iskola bejáratánál, amelyhez kapcsolódóan internetes játékot is szervez. Az Új Európa Alapítvány a MOL Tehetségtámogató Programon keresztül 2006 óta több mint 2400 fiatalnak nyújtott segítséget közel 300 millió forint értékben.
Marad az eva!
A Fidesz-KDNP-frakció megyőzte Orbán Viktort arról, hogy maradjon az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) 2012-ben. Az összeghatár emelkedik, és az adómérték is nő 35 vagy 40 százalékra.
Tőzsde háziasszonyoknak
Egyszerűen és olcsón lehet érdekes befektetési stratégiákat kialakítani az online tőzsdén, ahol a legfrissebb felmérések szerint már mintegy 100 ezer magyar kisbefektető pörgeti a pénzét. A növekedés elindította a fejlesztői versenyt a szolgáltatók között, akik az önállóan és közvetlenül kereskedhető termékek körének bővítésével és az újabb külföldi piacok megnyitásával járulnak hozzá a forgalom bővüléséhez.
Újabb drágulást hoz a hét
A benzin ára 5 forinttal, a gázolajé pedig 8 forinttal emelkedik a hazai töltőállomásokon szerdától - értesült a holtankoljak.hu. A töltőállomások között 25 forintos eltérések lesznek tapasztalhatók.
Zwack: egy családi vállalkozás kihívásai
Nem az Unicum, hanem a családi vállalkozás sikerének titkát tudhattuk meg Zwack Izabellától a Personal Hungary szakkiállításon. Izabella a hatodik generációt képviseli, testvérével 2008 óta a vállalat igazgatóságának tagja, ekkor vették át a stafétabotot édesapjuktól. A sokoldalú üzletasszony előadásában őszintén beszélt arról a HR Portalnak, mit jelent számára a családi vállalkozói lét, mire kötelez a múlt, és milyen kihívásokat tartogat a jövő.
Eltűnhet a magyar vállalkozói réteg?
A gazdasági utánpótlás sürgető kérdéseire hívja fel a figyelmet a Fiatal Vállalkozók Hete. A magyar kkv szektor egyharmada 5-8 éven belül generációváltás elé néz, ám a hazai fiatalok vállalkozói hajlandósága európai viszonylatban is nagyon alacsony. Pedig az ÚSZT az induló cégek számára is kínál forrást.
Nem bíznak a helyzet gyors javulásában
Összességében az 50 feletti korosztály pesszimistább, mint a teljes lakosság- derül ki a DIMENZIÓ Biztosító és a Gfk közös kutatásából. Magyarországon első alkalommal készítették el az 50+ Indexet, amely az 50 feletti generáció aktuális élethelyzetével, bizalmával, jövőképével kapcsolatos mutató.
Egyetemistákat támogat a Citibank
A Budapesti Corvinus Egyetem Vállalkozások Pénzügyei Tanszékének százhatvan hallgatója vesz részt a 2011/2012-es Citibank–Corvinus Egyetem Oktatási Programban, amelynek célja az oktatás színvonalának növelése. Az idei programindító rendezvényt október 27-én tartották, amelyen a Citibank által alapított Legjobb végzős hallgató díjat ketten vehették át, és Batara Sianturi, a Citibank Magyarország elnök-vezérigazgatója interaktív fórumot tartott a diákokkal, amelynek alapjául a „Citi működése a változó globális környezetben” című előadása szolgált.
Egyre közelebb kerülünk Kínához
Kínai vállalkozókkal, pénzügyi cégekkel való megbeszélésekkel folytatódott Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter kínai látogatásának sanghaji programja.
Jön az informatikai Armageddon?
Káosz törhet ki a Földön. A napkitörésektől akadozhat a vasúti és légi navigációs eszközök működése, megzavarodhatnak a banki számítógépes rendszerek, az olajfúró-tornyok, leállhatnak a villamos energia-hálózatok, magukkal rántva a közműrendszert, s a vízszolgáltatást. A beígért felfordulás egyelőre elmaradt, 2012 végétől kezdődően azonban fokozottan kell napviharokra számítani, vélik a szakértők.
Ki a legjobb magyar menedzser?
Kiírták az idei pályázatokat az év menedzsere és az év fiatal menedzsere címek elnyerésére. A pályázatokat 2012. január 5-éig lehet beadni a Menedzserek Országos Szövetségéhez.
Nem javít a helyzeten a közmunka
Ha létrehozunk egy másodlagos munkaerőpiacot, amely tisztán az adófizetők pénzéből finanszírozott, akkor a statisztikai mutatók ugyan javulnak, de gazdasági helyzetünk nem - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára kunhegyesi sajtótájékoztatóján.
„Ne nyavalyogjanak, csináljanak mozgalmat!"
Hány millió koldus országa leszünk? Miért érint ez mindannyiunkat? - tették fel a kérdést az Ökopolisz Alapítvány vitaestjén. A meghívott szociológus szakértők szerint a fő probléma nem új keletű, és meglehetősen globális, a megoldás alapját viszont máshol látják.
Két hatás küzd most a magyar piacon egymással
Az olasz és görög események emelték az amerikai indexeket. Emelkedett az olaj és az arany ára pénteken. Távol-Kelet: Rally az európai hírek nyomán. Gyengül a dollár és erősödik a jen, a forint 310 felett stabilizálódik. Ma emelkedésre számítunk.
Újabb recesszió, újabb leminősítések?
Magyarország adósmegítélésének romlása is mutatja, hogy a piacok egyre kritikusabban figyelik az országok pénzügyi teljesítőképességét. Az eurózóna válságának felgyorsulása óta a jó és rossz adósságok között is szelektálnak, és a francia sajtó szerint Franciaország egyre inkább a rosszak közé csúszik át. Ausztriában is aggódnak az eddigi kiváló besorolás esetleges lerontása miatt. A Nemzetközi Valutaalap pénteken nyilvánosságra hozott elemzésében újabb recesszió „fokozott veszélyére" figyelmeztette a fejlett gazdaságokat.
Jó lesz-e a SZÉP Kártya?
2,5 millió felhasználó eshet két szék közül a pad alá 2012-ben, amennyiben a SZÉP Kártyát egyeduralkodóként vezetik be, állítja az EUFE. Lehet-e módosítást elérni egy már benyújtott kormányzati koncepción ma, vagy csak azért mert üzleti szereplők érdekeit is szolgálná, helyből el kell utasítani?, teszi fel a kérdést az Étkezési Utalvány Forgalmazói Egyesülés.
Itt a magyar győztes!
Egy magyar felhőalapú fordítóprogram nyerte meg a Bukarestben rendezett Startup Challenge versenyt. Az Easyling.com megoldás Közép-Kelet-Európa legnagyobb webes konferenciáján, a „How-to-Web 2011” rendezvényen bizonyult a legjobbnak.
A legjobb magyar adományozókat keresik
Összesen 26 vállalat 34 támogatói programmal indult a Magyar Adományozói Fórum Társadalmi Befektetések Díj nagy érdeklődéssel kísért pályázatán. A független bíráló bizottság a legsikeresebb hazai társadalmi befektetési programok seregszemléjén végül 17 pályázatot juttatott a döntőbe, amelyek négy kategóriában küzdenek meg a fődíjakért az értékelés utolsó fordulójában.
Gyorsult az infláció októberben
Négy hónap lassulás után októberben ismét gyorsult az infláció. Havi összehasonlításban 0,7 százalékkal nőttek a fogyasztói árak, és 3,9 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban, közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal. A vártnál magasabb októberi magyarországi inflációs adatok ellenére sem jósolnak egyelőre MNB-kamatemelést londoni felzárkózó piaci elemzők, akik szerint a magyar jegybank pénzügypolitikáját továbbra is elsősorban az euróválság és a forintárfolyam alakulása határozza meg.