Változatlanul nagyon pesszimisták a cégek

A tavalyi szinte folyamatos és markáns esés után idén az első nyolc hónapban lényegében stagnált a GKI-Erste konjunktúra-index (szezonális hatásoktól megtisztított) értéke. Az év eleji szerény emelkedést májusban zuhanás, azóta pedig enyhe hullámzás követte. A GKI (www.gki.hu) által, az EU támogatásával végzett felmérés szerint augusztusban az üzleti és a fogyasztói várakozások is kissé romlottak, s nagyon pesszimista hangulatot tükröznek.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Az üzleti szférán belül az ipari várakozások érezhetően, az építőipariak és kereskedelmiek ennél kevésbé lettek rosszabbak a júliusinál, miközben a szolgáltató cégek pesszimizmusa valamelyest csökkent. Az ipari bizalmi index - a júniusi és júliusi kisebb javulás után - augusztusban ismét csökkent, s nagyjából a két és fél évvel ezelőtti szintjére került. Júliushoz képest egyaránt romlott a termelési helyzet és a teljes rendelésállomány, valamint a következő időszakra vonatkozó termelési kilátások megítélése. Az exportrendelésekről alkotott vélemény gyakorlatilag változatlan - derül ki a GKI-Erste konjunktúra-index adataiból.

Az építőipari bizalmi index idén május óta nem sokat változott, augusztusban éppen minimálisan csökkent. Az előző három hónap termelési színvonalának és a rendelésállománynak a megítélése - a júliusi javulás után - augusztusban kissé romlott. A kereskedelemben az eladási pozíció megítélése csökkenő készletszint mellett enyhén romlott, míg a rendelések várható alakulása rég nem tapasztalt mértékben esett vissza. A szolgáltató cégek körében különösen az elmúlt időszak üzletmenetének megítélése javult, de kedvezőbbek lettek a várható forgalomra vonatkozó várakozások is.

Az iparban és a kereskedelemben a foglalkoztatási szándék gyengült, az építőiparban nem változott, a szolgáltató cégeknél viszont javult. A lakosság munkanélküliségtől való félelme erősödött. Az iparban és a szolgáltató szférában a kapott válaszok alapján a közeljövőben nem várható az eladási árak lényeges változása. A kereskedelmi cégek körében viszont egy hónap alatt jelentősen emelkedett az áremelést tervezők aránya, miközben az árnövelés átlagos mértéke is nőtt. Nagyon jelentősen emelkedett a fogyasztók inflációs várakozása. Az építőiparban a termelőkre háruló árcsökkentési nyomás, ha nagyon kicsit is, de enyhült. A magyar gazdaság kilátásainak megítélése az iparban romlott, a többi ágazatban viszont valamint a fogyasztók körében kisebb-nagyobb mértékben javult, miközben a romlást valószínűsítők aránya továbbra is jóval meghaladja a javulásban bízókét.

A GKI fogyasztói bizalmi index augusztusban a júliusi emelkedés mértékével közel egyező mértékben csökkent, s közel egy éve egy viszonylag szűk, de erőteljes pesszimizmust jelző sávban ingadozik. A lakosság saját pénzügyi helyzetének és tartós fogyasztási cikk vásárlási lehetőségének következő egy évét valamivel rosszabbnak, várható megtakarítási képességet viszont kissé kedvezőbben ítélte meg, mint júliusban.

Véleményvezér

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo