Az árbevétel nő, a beruházások futnak, de a nyereség olvad

A Masterplast Nyrt. az első félévben 8 százalékkal, 39 millió euróra növelte árbevételét, az adózott eredmény azonban az egy évvel korábbi 313 ezer euró nyereségből 85 ezer euró veszteségbe fordult. Az építőipari társaság a héten már a harmadik beruházást jelentette be, amelyet az esztendő első felében lebonyolított a tőzsdei tőkebevonásból szerzett forrásból valósít meg.

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

A cég - amelyet a sikeres tőzsdei tőkebevonás pozitív példájaként emlegetnek az elmúlt időben Magyarországon - az idén a második negyedévben 1847 ezer euró EBITDA-t (azaz adó, kamatok és értékcsökkenés előtti eredményt) termelt a második negyedévben, amely 29 százalékkal zsugorodott az egy évvel korábbihoz képest. Az üzleti tevékenység konszolidált eredménye az első félévben 939 ezer euró volt, 613 ezer euróval alacsonyabb a tavalyinál. Pénzügyi soron - a tőkebevonásnak köszönhetően - csökkenő kamatok szerepeltek, a régiós devizák árfolyam-alakulása miatt ugyanakkor veszteséget szenvedett a cég.

A Masterplast 1997-ben igazi kisvállalkozásként jött létre. Ma a kelet-közép-európai térség egyik vezető hőszigetelő-gyártó és -forgalmazó cégeként tartják nyilván: 4 országban (Magyarországon, Romániában, Ukrajnában és Szerbiában) vannak gyártóbázisai, de jelen van a régió további 9 országában. Tavalyi árbevétele meghaladta a 82 millió eurót.

A társaság részvényeit 2011 őszén vezették be a Budapesti Értéktőzsdére, az idén márciusban és májusban pedig összesen valamivel több mint 6 millió euró tőkét vontak be. Ebből - az eddig bejelentettek szerint - Sepsiszentgyörgyön 1,6 millió euróból polisztirolhab-gyártó üzemet, Ukrajnában (Lembergben) pedig 1,4 millió euróból polisztirol lap gyártat létesítenek. A Kovászna megyei (Románia) egységben a tervek szerint már szeptemberben megkezdődik a termelés, a lembergi üzem indulása a jövő év első felére várható.

A hét közepén bejelentett új fejlesztés Kálon indul, ahol 1,4 millió euróból elindítják az üvegszövet-háló gyártását. A tervek szerint 2013. II. félévében kerülnek piacra a Masterplast saját gyártású termékei, amelyek döntően az európai uniós exportpiacokon kívánják majd értékesíteni. Ebből éves szinten közel 2,8 millió eurónyi többletbevételt várnak.

A három új beruházással együtt 2014-ben a cég árbevétele már 114 millió euró lehet, 8,8 millió euró EBITDA mellett a várakozások szerint.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo