Egyszerűbb lesz a környezetvédelmi ügyintézés

Hatékonyabb, gyorsabb és egyszerűbb lesz a környezeti hatásvizsgálattal és az egységes környezethasználati engedélyezéssel kapcsolatos ügyintézés, a dokumentumok ráadásul elektronikus formában is elérhetőek lesznek. A Vidékfejlesztési Minisztérium közleménye szerint az eljárásról szóló rendelet módosítása összhangban áll azzal a kormányzati szándékkal, amely az ügyfélbarát közigazgatás kiépítését tűzte ki célul.

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Megszűnik az előzetes konzultáció és az összekapcsolt eljárás, ezzel a lehetőséggel ugyanis csak kevés ügyfél élt. Változás lesz, hogy a jövőben a felügyelőségek fél évvel az engedély lejárta előtt értesítik az ügyfelet és tájékoztatják arról is, hogy a megújítás érdekében mit kell tennie.

A módosítás egy másik eleme jelentősen csökkenti azoknak az ügyfeleknek a terheit, akik szeretnének betekinteni az iratokba. A zöldhatóságok ugyanis megadják majd az interneten közzétett és bárki által elektronikusan megtekinthető dokumentumok elérési helyét.

Gyorsabb ügyintézést ígér a kormány
Az ügyfelek adminisztrációs terheinek a csökkentéséhez járul hozzá a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló, módosított törvény, amelynek több rendelkezése 2012. február 1-jén, míg az általános ügyintézési határidő 30 napról 21 napra való csökkentése 2014. január 1-jén lépett hatályba. A jogszabály módosította az említett törvényt, változott a polgári perrendtartás, valamint a miniszteri hatósági hatáskörök felülvizsgálatával kapcsolatos, továbbá az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló korábbi törvény is.

Szintén az ügyfelek hatékony tájékoztatását szolgálja majd, hogy a közmeghallgatásról készült hangfelvételt elektronikusan is közzé kell tenni, vagyis az interneten bárki tájékozódhat arról: pontosan mi is hangzott el a közmeghallgatáson. Így a jövőben nem kell személyesen felkeresni az illetékes felügyelőséget, és kikérni a jegyzőkönyvet.

A módosításnak köszönhetően a jövőben kevesebb papíralapú ügyintézésre lesz szükség. A kérelemhez nyolc helyett mindössze két nyomtatott engedélyezési dokumentációt kell benyújtani: egyet a környezetvédelmi hatósághoz, egyet pedig a beruházással érintett települési önkormányzat jegyzőjéhez. Új eleme a szabályozásnak, hogy amennyiben a környezetvédelmi vagy az egységes környezethasználati engedélyt módosítani kell, úgy az eljárásba már csak azokat a szakhatóságokat kell bevonni, amelyek hatáskörét a tervezett módosítás érinti.

Véleményvezér

Magyar Péter nyilvánosságra hozta a Fidesz „őszödi beszédét”

Magyar Péter nyilvánosságra hozta a Fidesz „őszödi beszédét” 

A Fidesz eddigi állításával ellentétben nem békepárti.
A magyar vállalkozók az ötödik legmagasabb árat fizetik Európában az áramért

A magyar vállalkozók az ötödik legmagasabb árat fizetik Európában az áramért 

Az európai átlagár felett kapják az áramot a magyar vállalkozók.
A közeli fővárosokban sorra építik a metróvonalakat

A közeli fővárosokban sorra építik a metróvonalakat 

Budapesten is elkelne még néhány metró.
A lengyeleknek sikerült a repülőrajt

A lengyeleknek sikerült a repülőrajt 

A nyomában sem vagyunk a lengyeleknek.
Hadházy Ákos nem vette a szívére, hogy kitiltották a Parlamentből

Hadházy Ákos nem vette a szívére, hogy kitiltották a Parlamentből 

Amikor kitiltanak a munkahelyedről, kicsit vicces.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo