Friss cikkeink


Munkás, de megéri küzdeni a Nagydíjért

Munkás, de megéri küzdeni a Nagydíjért 

Az összetett és szigorú pályázati rendszerben öt fordulóból álló megmérettetésen kell megfelelniük a pályázóknak. A legfontosabb kritériumok a minőség és a piac. Több mint 100 pályázat került idén a főzsűri elé, és végül 58 termék nyerte el a Magyar Termék Nagydíj minősítést.
Biztonság vevőnek és eladónak

Biztonság vevőnek és eladónak  

„Vedd a neten” néven minősítő rendszert hozott létre a SzEk.org és az NFH. Minősítést azok a webboltok kaphatnak, amelyek minden hatályos jogszabálynak, fogyasztóvédelmi elvnek megfelelnek.
Egy biztos módszer a pénzügyi mérleg javítására

Egy biztos módszer a pénzügyi mérleg javítására 

A feldolgozóiparban az egyik legbiztosabban megtérülő beruházás még mindig az adminisztratív és a működési folyamatok újraszervezésében keresendő – áll a Mint Jutras kutatócég felmérésben. Az elemzés szerint a mostani új megoldások szinte mindig beváltják a hozzájuk fűzött reményeket, és két, legfeljebb három év alatt megtérülnek.
Szakadék szélén táncolunk

Szakadék szélén táncolunk 

Továbbra is a medve maradt az úr a nemzetközi piacokon, még mindig a „pénzügyi szakadék” illetve az azzal kapcsolatos tárgyalások, annak elkerülése ad okot a félelemre. Ugyanakkor az egyedi sztorik is hatnak a piacon. Például a Cisco jelentős emelkedést tudott felmutatni az eredmény hatására, bár azért a napon belüli mozgása már inkább beteges volt - emelték ki az Erste elemzői reggeli kitekintőjükben.
A helyek, ahol minden kereskedő szívesen nyitna üzletet

A helyek, ahol minden kereskedő szívesen nyitna üzletet 

A New York-i Fifth Avenue-t – 11 év után - elvesztette első helyét a világ legdrágább bevásárlóközpontjainak rangsorában: a . Hongkong-i Causeway Bay tört az élre. A párizsi Champs-Élysées sugárút jelentős bérleti díj növekedéssel átvette a tokiói Ginza helyét és így jelenleg a harmadik a Cushman & Wakefield Main Streets Across the World tanulmánya szerint.
Ez vár ránk fél évszázadon belül (videóval)

Ez vár ránk fél évszázadon belül (videóval) 

Sokan úgy vélik a fejlődés jövőbeli hatásokat is figyelembevevő módja csupán illúzió, hiszen lehetetlen hosszútávra kiszámítható képet alkotni akár országunk, akár bolygónk jövőjéről. Láng István akadémikus szerint azért van, ami kiszámítható. A professzor előadása teljes terjedelmében a november 21-én megrendezett Fenntarthatósági Csúcson lesz hallható.
Új selyemút és önklónozás az e-kereskedelem jövője?

Új selyemút és önklónozás az e-kereskedelem jövője? 

Bármennyire is globális gondolat alapozza meg az internetes kereskedelmet, a hosszú távú siker a globális és lokális szempontok és jellegzetességek egyensúlyában rejlik szakemberek szerint.
Kevesebben vannak, de ártalmasabbak a virtuális kártevők

Kevesebben vannak, de ártalmasabbak a virtuális kártevők 

Csökken a levélszemét-arány a teljes levélforgalomban. Összehasonlítva az előző negyedévvel, a spam forgalom 2,8 százalékkal esett 2012 harmadik negyedévében, átlagosan 71,5 százalékra. Ugyanakkor jelentősen nőtt a kártékony levelek aránya – 3 százalékról 3,9 százalékra - a Kaspersky Lab 2012 harmadik negyedévi tanulmánya szerint.
Az energiahatékonyság olyan a magyaroknak mint a foci

Az energiahatékonyság olyan a magyaroknak mint a foci 

Habár az ingatlantulajdonosok 60-65% nem, vagy helytelenül ismeri a szigetelőanyagok legfontosabb energiahatékonysági jellemzőit, épületeik felújításának megtervezéséhez 72%-uk mégsem veszi igénybe építész vagy tervező szakember segítségét – derül ki a Knauf Insulation 630, felújítást végző ingatlantulajdonos körében végzett szakmai kutatásából.
Óriási lehetőség előtt a magyar gyógyturizmus

Óriási lehetőség előtt a magyar gyógyturizmus 

Az emberek több mint fele hajlik arra, hogy kedvezőbb anyagi feltételek esetén külföldön gyógyíttassa magát. 2013-tól erre az Európai Unióban minden lehetőség meglesz, ugyanis az unió ekkortól liberalizálja a tagországok egészségügyi szolgáltatásait. Magyarország jelentősen profitálhat a szabályozás megváltozásából.

Az új áfatörvényből a kkv-k is profitálhatnának 

Jövőre a tervek szerint nem kell áfát fizetni az üzletágak értékesítése után. Az áfatörvény tervezett módosítása nem csak pénzt spórolna a vállalkozásoknak, de az eddig alkalmazott időigényes megoldásokat is kiválthatja, mutat rá egy könyvvizsgáló cég tanulmányában.

Szabolcsból indulhat a magyar alma keletre 

Az agrártermékek hazai és külföldi értékesítésének elősegítésére kereskedőház létesült Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - jelentették be az alapításban közreműködő szervezetek vezetői a térségi kormányhivatal szerdai nyíregyházi sajtótájékoztatóján.

Fejtörést okoz az új piacok és a jó munkaerő fellelése 

A kis-és középvállalatok világszerte növekvő bevételeket, hatékonyabb működést, új termékek és szolgáltatások kifejlesztését szeretnék elérni a következő egy évben- áll az az Economist Intelligence Unit friss felmérésében.

Drága lesz a bankok megadóztatása 

Az Országgyűlés hétfőn emelte be a jövő évi adómódosítások közé a tranzakciós illeték felemelését, a bankok azonban - az érvényben lévő szabályok szerint - már korábban meghirdették a januártól érvényes díjakat, amelyeket vizsgálva egyértelműen látszik, hogy az új elvonást döntően az ügyfelek fizetik. Jóval drágábban fogunk tehát bankolni a következő évtől.

Százötven üzleti tárgyalás az Arab-magyar fórumon 

A kétnapos rendezvényen, melyet Orbán Viktor miniszterelnök, Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár, valamint Adnan Kassar, az Egyesült Arab Kamara elnöke nyitott meg, 16 országból 200 arab és ugyanennyi magyar üzletember vett részt.

Végre jó hírek jöttek 

Jó lett a Home Depot eredménye, s a cég az árbevétel és EPS várakozásait is megemelte. A görögök sikeresen bocsátottak ki egy és három hónapos kötvényeket. Még cirka egy milliárd euróval többet is gyűjtöttek össze, mint szerettek volna.

Kicsiknek is hitelezhet az Eximbank 

Megújulhat az Eximbank és a MEHIB tevékenysége: az intézmények üzleti aktivitásának növekedésével, ezen belül elsősorban az exportáló kis- és középvállalkozások finanszírozási forrásokhoz juttatásával. Ezen küldetés megvalósítása érdekében vált szükségessé az Eximbankra és a MEHIB-re vonatkozó törvény („Eximtörvény”) módosítása, amelyet hétfőn fogadott el a Parlament.

Eltitkolt munkabalesetek: mennyi lehet? 

Még mindig nem tartják eléggé fontosnak a magyarok a munkahelyi balesetek és megbetegedések megelőzését. Bár a statisztika szerint javult a helyzet, sok esetről mégsem tud a hatóság, pedig ha ezek az ügyek nyilvánosságra kerülnének, nagyobb esély lenne a megelőzésre. A szakemberek szerint nemcsak azzal van a baj, hogy a munkáltatók nem tartják be a szabályokat, a dolgozók sem elég tudatosak

Figyelem! Elveszhet a SZÉP kártyán lévő pénze! 

A SZÉP kártyára 2011-ben feltöltött juttatásokat legkésőbb 2012. december 31-éig el kell költeniük a számlatulajdonosoknak, különben a pénz elvész. A helyzetet nehezíti, hogy az akkor kibocsátott kártyákon még csak a szálláshely zseb volt aktív, így kizárólag szállás szolgáltatásért fizethetnek az érintettek. Fizetni még idén kell, de elutazni ráérnek később is.

Újabb sikeres magyar fejlesztés indulhat útjára 

A Lambda-Com Csoport SpedMart néven egyedi igényekre optimalizálható, telematikai adatokon alapuló rendszert fejlesztett, ahol egyedi igényekre szabottan találkozik össze a megbízó és a fuvarfeladatot elvállaló partner.

QR-kód a turizmusban 

Habár nyugaton már igencsak elterjedtnek számít, hazánkban még csak most van felfutóban a QR-kódokat használó marketing-technológia. Héjj Szilárd a Piac&Profit marketing szakértője szerint egy remek marketing ötletet mutat be legfrissebb blogbejegyzésében.

Lassult az infláció, de még száguldanak az árak 

Erőteljesen fékezett az infláció októberben: a fogyasztói árak éves összevetésben 6, az előző hónaphoz képest 0,1 százalékkal nőttek a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorsjelentése szerint. A közölt adat mérsékelten alacsonyabb az elemzők által várt 6,2-6,3 százalékos értéknél, mindezzel együtt még így is duplája a Magyar Nemzeti Bank középtávú céljánál, ám – ahogy a megelőző hónapokban, úgy - a piaci szereplők most sem számítanak arra, hogy ez a mérték kamatpolitikáját érdemben befolyásolná: újabb vágásokat áraz a piac. Az alapkamat az év végére 6 százalék alá is süllyedhet a jelenlegi 6,25 százalékos szintről.

Stressz miatt is beteget jelentenek a fiatalok 

Egy brit kutatás szerint a fiatal munkavállalókra sokkal jellemzőbb, hogy beteget jelentenek a stressz miatt, mint idősebb társaikra. A fiatalok körében több az elvárás, de a tüneteket is jobban felismerik.

Az adóhivatal megmondja, kinek éri meg kisadózónak lennie 

Decembertől lehet bejelentkezni kisadózó vállalkozásként az adóhatóságnál, addig azonban érdemes kiszámolni és fontolóra venni a lehetőségeket - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden.

Miért félnek a magyarok vállalkozást indítani?  

Mi magyarok vagyunk a leginkább borúlátóak egy saját vállalkozás indításával kapcsolatban egész Európában. A két fő probléma a kezdőtőke hiánya és a kedvezőtlen gazdasági helyzet. Szakértők szerint a tudáshiány is komoly gond, ezért minden területen elkél a támogatás. Vállalkozókra ugyanis nagyon nagy szüksége van minden gazdaságnak.

Pénz áll a házhoz! Előbb és többet fizet a gazdáknak az MVH 

Előrehozott és megemelt támogatásokat fizet ki hétfőtől a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) - jelentette be Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter hétfőn Budapesten az MVH-nál tartott sajtótájékoztatón.

A vásárlók többsége még a személyességre szavaz 

A bolti kereskedelemben viszonylag újnak mondható automatizált vásárlási élménnyel szemben, az Ipsos nemzetközi kutatásában részt vevő válaszadók döntő többsége (70%) továbbra is a szakavatott személyes segítségre szavaz az üzletekben. Tízből hárman (30%) azonban előnyösebbnek vélik a gépi támogatást.

Továbbra is beteg a piac. 

Tegnap ünnepnap volt az USA-ban, de a tőzsdék nyitva tartottak. Így nem túl nagy meglepetésre az indexek végül leheletnyi elmozdulást mutattak.

Rosszul járnánk a totálkár szabályainak változásával 

Kedvezőtlenül érintené az autótulajdonosokat a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítáról szóló törvény tervezett módosítása: drágulna a biztosítás, tovább nőne a hazai gépjárműpark egyébként is magas átlagéletkora, s nehezebbé válna a nemzetközi károk rendezése is.

Kezünkben gyermekeink jövője 

Fennmaradásunk múlik azon, hogy milyen válaszokat találunk a földi életlehetőségek drámai romlására. A világ tudósaink a többsége egyetértésre jutott abban, hogy a ma élő nemzedék az emberiség történetének legnagyobb kihívásával szembesül. A természetben zajló változások rövid távon megállíthatatlanok, káros hatásuk azonban mérsékelhető. Nyilvános párbeszédre van szükség a kibontakozó ökológiai válságról és az előttünk álló tennivalókról. Ennek egyik fontos állomása a Magyar Fenntarthatósági Csúcs 2012.

Romlik a kereskedők és a beszállítók helyzete jövőre 

Szigorodik jövőre az iparűzési adó. Az új jogszabály rosszul érinti a kereskedő cégeket, különösen azokat, amelyek alacsony árréssel dolgoznak. Félő, hogy egyes nagykereskedelmi láncok kiviszik a határon túlra tevékenységüket, mások árat emelnek.

Ezek az adók változnak jövőre 

Az Országgyűlés akár már a következő ülésén dönthet a jövő évi adóváltozásokról, amelyektől 764 milliárd forintos plusz bevételt remél a kormány. Többek között változik az iparűzési adó, a cafeteria adó, az ígéretekkel ellentétben azonban nem csökken a bankadó. Végül félő, hogy mindent a fogyasztó fizet meg.

Bankkártya helyett mobil 

A mobilfizetés egyre elterjedtebb Magyarországon – egy tavalyi felméréssorozat szerint a hazai mobiltulajdonosok 12 százaléka legalább hetente egyszer mobilja segítségével rendezi számláját.

Mérsékelten csökkentek a vállalati hitelkamatok 

Mérsékelt javulás tapasztalható a vállalatok következő egy évre vonatkozó várakozásaiban, ami a kedvezőbb külpiaci lehetőségeknek, az emelkedő forráskeresletnek, a cégek megítélése szerint némileg jobb (kevésbé kedvezőtlen) finanszírozási feltételeknek, valamint az erősödő beruházási aktivitásnak volt köszönhető a Magyar Fejlesztési Bank 2012. őszi vállalati felmérésének (MFB-Indikátor) eredményei alapján.

Magyar lehetőségek arab befektetőknek 

Szélesre tártuk a kapukat az arab országokból érkezett befektetők előtt – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az első Arab-Magyar Üzleti Fórum megnyitóján. A HITA által szervezett esemény keretében a külföldi befektetők összesen 87 magyar projekttel ismerkedhetnek meg. Dobos Erzsébet, a HITA elnökasszonya szerint a Fórum következtében áttörés várható az arab-magyar üzleti kapcsolatokban.

Devizakockázatok: nem védekeznek a magyar cégek 

A gyorsan változó piaci környezet sok magyar vállalatot visszatart devizakockázatainak kezelésétől, pedig éppen azzal vállalnak nagy rizikót, ha nem tesznek semmit. Az ING Bank felmérése szerint a régiós piacok közül Romániában a vállalati devizakitettséget a jegybank beavatkozása csökkenti, a cseheknél a cégek széles körben alkalmaznak fedezeti ügyeleteket, míg a szlovákoknál a fedezeti ügyletekben korábban aktív exportőrök számára megoldást jelentett az euró bevezetése.

Sötéten látják a jövőt a vállalkozások 

A kkv vezetők következő egy évre vonatkozó árbevétel és eredmény várakozásai újra csökkenést mutatnak az előző negyedévhez képest. A hazai vállalkozások átlagosan 3,8%-os árbevétel és 1,6%-os eredménynövekedéssel számolnak a következő egy évben, ezzel az árbevétel várakozások visszatértek a három évvel ezelőtti, a válság kezdetén mért szintre.

Orbán: Tudjuk hol a helyünk 

Munkaalapú társadalomról, a közép-kelet európai országok közeli jövőben várható jó kilátásairól és a keleti nyitásról is beszélt Orbán Viktor a HITA által szervezett Arab-Magyar Gazdasági Fórumon Budapesten.

Van olyan szegmens, ami a válságban is megy 

Az általános gazdasági regresszió látszólag homogén masszájában igen kevés szó esik azokról a piaci szereplőkről, akik a válság ellenére is prosperálnak, sőt – jelentős növekedést tudhatnak maguk mögött. Az egyik ilyen a hazai játékpiaci szereplők sikersztorija – érdemes közelebbről is megszemlélni a miérteket.

Obama nem nyugtatta meg a piacokat 

Továbbra is bizonytalanság jellemzi a piacokat, ezt azonban már jórészt beárazta a piac - jelezték reggeli kitekintőjükben az Erste elemzői.

Mit tud a kiva és a kata? 

Több százezer hazai vállalkozást érint pozitívan a munkahelyvédelmi akcióterv – mondta el Balog Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért felelős helyettes államtitkára azon a CompLex Kiadó Rodin Felnőttképzési Üzletága által szervezett konferencián, ahol a terv adóügyi vonatkozásait, a kisvállalati adót (kiva), valamint a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata) vették górcső alá a nemzetgazdasági tárca szakértői – derül ki az Adó Online összeállításából.

Jó bőrben a nógrádi disznók 

A Nógrád Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága, az Európai Unió Bizottságának jóváhagyásával, a klasszikus sertéspestissel fertőzött területre vonatkozó korlátozó intézkedéseket megszüntethette, mivel fenntartásának állat-járványügyi indoka megszűnt.

Az exporthoz két dolog kell: idő és pénz 

A nemzetközi terjeszkedés a bukás veszélyét is magában hordja, amennyiben tudás, jól átgondolt stratégia és pénzügyi források nélkül fog bele a vállalkozás. Jó hír, hogy egyre több kedvezményes konstrukció segíti az exportőröket, és a kockázati tőketársaságok is nyitottak a finanszírozásra, persze feltételekkel.

Újítók figyelem! Lesz támogatás az oltalomszerzéshez 

Ismét pályázhatnak egy 200 millió forintos támogatási keretösszegre a feltalálók találmányaik szabadalmaztatására - közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ).

Ráérünk a tankolással, nem változik az üzemanyagár 

Az elmúlt egy héten a nemzetközi piaci folyamatokban megfigyelhető változások a benzinnél 1,5 forint, a gázolajnál 1 forint árcsökkenést indokolnának november 12-én, hétfőn. Mivel ez nem jelentős változás ezért a benzin kiskereskedelmi átlagára 406, a gázolajé 427 forint marad a GKI Energiakutató szakértőinek véleménye szerint november 14-én, szerdán.

Csökkennek a betéti kamatok 

Három hónap alatt harmadszorra is csökkentette a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az alapkamatot, a múlt héten bejelentett kamatvágást azonban már „beárazta” a lekötési ajánlataiba a bankok többsége – derül ki a Bankmonitor.hu legfrissebb elemzéséből. Nemzetközi összehasonlításban még így is magasnak számít a magyar kamatszin.

Öltözzön kézipoggyásznak! 

Még mielőtt bárki azt hinné, hogy az alábbiakban valamilyen tréfás jelmezbáli tudósítást fog olvasni, mindenkit megnyugtathatunk, nem erről van szó, hanem sokkal inkább a légitársaságok kijátszásáról.

Lebukott a csaló klímatudós 

Száz tonna vasport szórt szét a Csendes-óceán kanadai partjainál egy kaliforniai üzletember júliusban. Az éghajlatot és a lazacokat akarta megvédeni. A jogsértő esetet csak hónapokkal később tárták fel a hatóságok.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Úton a klímasemlegesség felé

Úton a klímasemlegesség felé 

A dm első alkalommal készített közös fenntarthatósági jelentést a csoport mind a 14 országára vonatkozóan.

Költségkímélés

Horrorkiadással járhat, ha nem köt utasbiztosítást

Horrorkiadással járhat, ha nem köt utasbiztosítást  

A biztosítók beszámolói alapján egy jó utasbiztosítás akár több tízmillió forintos kiadástól is megkímélheti az utazókat.

Pénzszerzés

Ennyi alatt nem is gondolkodhat egy család külföldi nyaralásról

Ennyi alatt nem is gondolkodhat egy család külföldi nyaralásról 

Egy négyfős família átlagosan több mint félmillió forintot szokott költeni.

Gazdaság

Horrorkiadással járhat, ha nem köt utasbiztosítást

Horrorkiadással járhat, ha nem köt utasbiztosítást  

A biztosítók beszámolói alapján egy jó utasbiztosítás akár több tízmillió forintos kiadástól is megkímélheti az utazókat.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo