Kép:PP/HatlaczkiBalázs
A környezetterhelés sokféleségének elemzésével kezdte előadását az ötödik Fenntarthatósági Csúcs konferencián Faragó Tibor, a Klímaegyezmény (UNFCCC) Tudományos Tanácsadó Testületének első elnöke, címzetes egyetemi tanár.
Mint mondta, növekvő mennyiségű környezeti kibocsátás és környezet átalakítás zajlik, így előbb utóbb elkerülhetetlenül határokba fogunk ütközni. A Föld felvevőképessége, a káros hatásokat elnyelő képessége is véges – ha közelebbi példát szeretnénk, akkor gondoljunk csak arra, hogy a szemétlerakók is megtelnek előbb-utóbb.
Az, hogy az éghajlat változik, már nem kérdés. Mindez a nem fenntartható folyamatok egyik következménye– tette hozzá a professzor. A fosszilis energiák használata, a növénytermesztéssel, állattenyésztéssel kapcsolatos kibocsátás, az erdőgazdálkodás – különösen erdőirtás a nagyban befolyásoló környezeti erőforrások ebben a folyamatban. Ezek csak kiragadott példák, de a vázolt folyamatok egyre kockázatosabbak – hangsúlyozta a professzor.
Sajnos, folytatta Faragó Tibor, egyelőre úgy véli az emberiség, hogy ezeken a módokon (például erdők helyett szántóföldként) jobban tudja hasznosítani a Föld területeit, pedig elemi logikával is belátható lenne, hogy az ökoszisztémára éppen ennyire szükségünk lenne.
Fontos azt is tudatosítani, hogy a jelenlegi működésünk láthatóan a társadalmi problémákat sem oldja meg: a Nemzetközi Tudományos Tanács egy korábbi elnöke mondta, hogy a fejlődésünk módja megváltoztatja az éghajlatot és más káros hatásokat okoz, mégis az emberek jelentős részét nyomorban tartja. Tehát a környezet kizsákmányolása önmagában is problémákat okoz, de nem csak természeti, hanem társadalmi szinten is. (Ez pedig egyre inkább így lesz hosszabb távon, egyesek már a vízháborúk évszázadát jósolják.)
Nem olyan egyszerű
Hiába tűnik egyszerűnek a probléma, valójában nagyon összetett és nehezen elemezhető. Ami pedig talán ennél is fontosabb, még az elemzésnél is nehezebben kezelhető.
A káros hatásokat nem lehet „ráfogni” egyetlen iparágra vagy szereplőre. Természetesen azonosíthatóak nagyobb szennyezők – ezek azonosítása alapvetően már meg is történt, de ezeknél sokkal több összetevő. Számos ipari tevékenységhez, ami fontos szerepet játszik, nagyon hozzászokott a társadalom, a jelentős környezeti hatást okozó iparágak ráadásul jellemzően a nehezen mozdulók közül kerülnek ki. Kell tehát törekedni a változásra, de az elképzelhetetlen egy csapásra – mondta a professzor.
Példája szerint, ha a konferencia teremben most azonnal lekapcsolnánk a lámpákat és az előadók nem használnának mikrofont, nyilván ez a rendezvény is kevesebb kibocsátással járna, de mindenki által belátható, hogy ez ebben a formában elképzelhetetlen.
A fejlesztés a megoldás, azonban ez sem működik néhány év alatt. Nincs olyan egyszerű technológiai megoldás, amellyel egy csapásra meg lehetne szabadulni ezektől a problémáktól. A drasztikus változás túlságosan jelentős mindennapi változásokat okozna, ezért lépésekben halad.
Eltérő felelősség
A társadalom és gazdaság kulcs ágazatai érintettek, ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy az egyes társadalmak és országok felelőssége eltérő, és az elemzéshez ezek nagymértékű egymástól való függőségét is azonosítanunk kell.
Az első lépések megtétele megtörtént, de az is fél évszázadot vett igénybe, hogy a döntéshozók azonosuljanak a tudományos véleményekkel – ennyi idő alatt ment át, hogy valamit tenni kéne. Az 1990-es évek elejétől indultak el akciók.
1992: ENSZ egyezmény, a tagok negyede vállalta, hogy egy évtizeden belül nem növeli a kibocsátást 1997: Kiotói egyezmény – 2000-ig ugyanez a vállalás 2012 :Doha – egy szűkebb kör vállalja,hogy 2020-ig csökkenti a kibocsátását 18%-al
Most új megállapodás kellene Faragó szerint, ami arányosabban kezeli a problémát. Az EU nemrég döntött az újabb csökkentésről. Pár hete az USA vezetői nyilatkoztak 26-28%-os csökkentést vállalt, Kína első számú vezetője pedig azt nyilatkozta, hogy 2030-tól nem lesz további növekedés. Mindemellett, hogy ezek örvendetes irányok, jó lenne papíron is látni a vállalásokat – tette hozzá Faragó Tibor.
Mi lenne a cél? Hogy olyan szinten állítsuk meg a környezetterhelést, hogy a kockázat ne növekedjen a mostanihoz képest. Most 2020-ig drasztikusan csökkenteni kéne az összkibocsátást, de ez csak álom, biztosan nem elérhető.
Kezdeti válaszok fontosak, de önmagukban kevesek. Tovább kellene lépni. A fontos az lenne mindenki a saját arányos felelőssége szerint vállalja a felelősséget és ennek szellemében működjön közre a probléma megoldásában.
A következő európai vállalás, hogy 2050-ig felezzük a kibocsátási szintet – ezt jövőre Párizsban fogadhatják el. Ez ismét örvendetes irány, azonban nem elég ráállni az útra, hanem végig is kell menni rajta – hangsúlyozta Faragó Tibor.
A konferencia előadásairól szóló összefoglalónkat itt találja.
