Mi az oka, hogy állandóan törekszünk valamire és valahogy mégsem érjük el? Beszélgetnek, ENSZ konferenciákat tartanak és nem tudnak megegyezni. Mi lehet az ok – feszegette előadásában Kerekes Sándor, a Budapesti Corvinus Egyetem és a Kaposvári Egyetem tanára a Fenntarthatósági Csúcson tartott előadásában.
A politikusok sokszor kitalálnak kisebb botrányokat, hogy megússzák a nagyobbakat – a fenntarthatóságról szóló diskurzusban is épp így van: szívesen beszélünk gazdasági növekedésről és hasonlókról, de van amiről nem szívesen beszélünk, pedig ezek miatt nem oldódik meg a probléma. Amit teszünk, az inkább olyasmi, hogy „ ég a ház és közben bevetjük az ágyat – hogy rend legyen, mikor minden megsemmisül” – fogalmazott Kerekes.
A konferencia előadásairól szóló összefoglalónkat itt találja.
Fontos a szükségkeltek kielégítése, miközben megőrizzük a természet minőségét. A szükségletek között pedig társadalmiak is vannak. Alapvetőek, mint, hogy legyen mit ennem és legyen hol aludnom, fejlődni tudjak – okosodhassak, és szükség legyen rám, része legyek a társadalomnak. Ma négymilliárd ember számára az alapvető szükségletek kielégítése sem biztosított – ezzel kellene kezdenünk valamit.
A Hicks féle fenntarthatóság: ha alul vágok lyukat a hordóra, akkor túl gyorsan elfolyik a víz, ha középen, akkor nem fogyasztom túl, amim van. Közgazdászok ki tudnák számolni, hogy fenntartható módon hogyan lehetne gazdálkodni – hogyan kellene elosztani a pénzünket, hogy jusson a fenntarthatóságra is például. De alapvető ellentmondás, hogy a közgazdasági racionalitás szerint nem 30 éves távokban kell gondolkodnunk. Ilyen, vagy ennél hosszabb tervezésre egyetlen befektető sem adna pénzt. Fenntarthatóság szempontjából viszont sokkal hosszabb távokban kéne gondolkodnunk, akár ezeréves távlatokban.
A valós probléma nem a kapitalizmus válsága, hanem a globalizációé. A gazdasági és társadalmi aktivitás globális, a politikai hatalom viszont lokális – ezért ha például nyomást gyakorol egy kormány valahol egy multira, akkor az egyszerűen máshová helyezi át a gyártását.
Ellentmondás, hogy folyamatosan csökkentenünk kéne a fogyasztásunkat, ugyanakkor valamekkora fogyasztásra a rendszerünk fenntartása érdekében szükség van – sőt ennek növekedésére is. Viszont a kapitalizmust nem lehet leírni teljes egészében, mindössze változtatnunk kell rajta. De nem feltétlenül az alapvetésein! A kapitalizmus ma sokszor ellenkezik a klasszikus kapitalista felfogással. A cégek az ellenőrzést sokszor menedzsereknek adják át, a részvénytársasági kapitalizmus viszont nem ugyanaz, amit a kapitalista etika jelentene. Most, a korlátozott felelősségű társaságok korában egészen más a helyzet, mint amikor a saját teljes vagyona múlott a cégen, illetve nem több áttételen keresztül működött egy cég.
Az egyetemeken nem tanítják a kapitalizmus etikáját, talán azért, mert akkor az alapvetőnek tartott célt – a minél nagyobb hasznot veszélyeztetnék vele. Régen a legfontosabb célja a gazdaságnak az volt, hogy az embereknek munkát és megélhetést teremtsen. Ma viszont a haszon a fő cél.
A profit a túlélés feltétele, a jövő, az üzletben maradás feltétele. Ma viszont a profit globális, vagyis nem ott hasznosul, ahol termelődik. Elviszik onnan a tőkét és nem fizetik meg az üzletben bennmaradás költségét. Tehát ha valahol nem tudok sikeresen működni, egyszerűen odébb megyek – és hagyom a társadalmi csődöt magam után – fogalmazott.
A valódi kérdés: milyen világot akarunk?
Át kell értelmeznünk, hogy mi a siker: a magas osztalék vagy a tartós működés. Ki kel találnunk, hogy mit kezdjünk azzal a négymilliárd emberrel, akik számára ma nincs elegendő erőforrás, akiknek legalapvetőbb szükségleteinek kielégítése is megoldatlan.
A lényeg ugyanis az lenne, hogy amit létrehozunk, máshogy kéne elosztani. Senki nincs a gazdagodás ellen, a kérdés viszont az, hogy továbbra is a gazdasági növekedés tesz-e minket gazdagabbá? Kerekes szerint mostanra inkább szegényebbé tesz. Az egyenlőtlen elosztás következtében a növekedés nagyon jelentős része a felső 1%-hoz vándorol. (Az USA-ban 50%-ot visz el a felső 1%-nyi népesség). A jövedelemkülönbségek nőnek, az alacsonyabb társadalmi státuszúak foglalkoztatása ugyanakkor csökken.
Az emberbaráti kapitalizmus elmélete az, hogy egyesek meggazdagodnak és majd adakoznak. Ez azonban nem működtethető, hiszen igazságtalan elosztást okoz, és nem fogja megoldani négymilliárd ember problémáit.
A valódi megoldás sem lenne viszont anyagilag elérhetetlen, Kerekes szerint 20-30 milliárd dollár kellene évente ahhoz, hogy változtatni tudjunk – Amerika csak az olajra sokkal többet költ erre. A probléma az, hogy a többséget nem érdekli a világ sorsa, nem érzi a belső késztetést, hogy tegyen ezért. Tehát a fő kérdés nem az, hogy meg tudjuk-e változtatni a fenntarthatatlan működést, hanem, hogy akarjuk-e.
Kerekes Steve Jobs gondolatával fejezte be az előadását, mely szerint el kell dönteni, hogy valaki egész életében cukros üdítőt akar gyártani, vagy meg akarja változtatni a világot.
