Nyereséges etika

A cégvezetők még könnyen elbizonytalanodnak az etikus működés hallatán, pedig az egyáltalán nem áll ellentétben a nyereségességgel. Ugyanakkor ahhoz, hogy valós változás történjen fontos, hogy a profit ne írja felül a felelős üzleti gyakorlatot.

Kép: PP, Fotó: Hatlaczki Balázs

Elindultak ugyan a pozitív folyamatok a vállalati körben, mivel a cégek nem engedhetik meg maguknak, hogy ne reagáljanak a felelős üzleti magatartással kapcsolatos kihívásokra, ne csökkentsék öko-lábnyomukat, vagy fittyet hányjanak a felelős beszállítói láncokra, de még messze az ideális állapot – figyelmeztet Bognár Károly, a Követ Egyesület ügyvezető igazgatója a Fenntarthatósági Csúcs konferencia kerekasztal beszélgetésén.

Példának hozta fel a magyar piacot indokolatlanul ellepő kínai fokhagymát vagy a különféle aukciós oldalakon, olykor irreálisan alacsony áron értékesített portékákat. Nem etikus ugyanis, hogy jóval kevesebbet fizessünk olyan termékért, ami több ezer kilométer távolságból került a magyar polcokra, mint aminek piacra dobásához hazai munkaerő és infrastruktúra járult hozzá.

A Fenntarthatósági Csúcs 2014 többi előadásának összefoglalójáért kattintson ide!

A vállalatok kooperálnak, a cégvezetők igyekeznek tanulni egymástól. De még mindig vannak hibás gyakorlatok. Amikor például hétvégén küldik jótékonysági futásra a dolgozókat, miközben annak vajmi kevés köze van a vállalati felelősségvállaláshoz.

Ahhoz, hogy tényleges, valós változás történjen, fontos, hogy a profit ne írja felül az etikus üzleti gyakorlatot. Ebben egyetértett Pozsonyi Gábor, a Magnet Bank vezérigazgató-helyettese hozzátéve, nem jó gyakorlat, hogy a vállalati felelősségért általában a kommunikációs szektor felel. Ennek ugyanis egyértelműen tulajdonosi hatáskörbe kéne tartoznia, így válhatna rendszerszintűvé a CSR dolog.  A sajnálatos helyzet azonban az, hogy a tulajdonosok többsége kizárólag a profitra koncentrál – húzta alá.

Egyszerű törvényekhez kell visszatérnünk
A természet törvényeit és az alapvető emberi értékeket nem hagyhatjuk figyelmen kívül, ha megpróbáljuk, annak olyan bukdácsolás a vége, mint ami most látszik a gazdaságban – hangzott el a Fenntarthatósági Csúcs üzleti etikus magatartásról szóló kerekasztal beszélgetésén. A növekedés helyett a fejlődés szakaszába kell átlépnünk.
Az igazi probléma - Kolossváry Judit, a Keresztyén Vezetők és Üzletemberek Társaságának vezetőségi tagja szerint –, hogy ugyanaz a cég egyszerre szeretne trendinek, környezetvédőnek, fair trade-nek látszani, de felelős üzleti döntések meghozatalakor gyakran a profitérdek elbizonytalanítja a cégvezetőket – hangsúlyozta.

A profitorientáltság önmagában nem etikátlan, avagy attól, hogy valaki profitot termel, még figyelhet a környezetére és igaz ez fordítva is – tette hozzá Kulcsár Tibor, Kulcs-Soft Nyrt. vezérigazgatója. Egy veszteséges cég szerinte ugyanúgy lehet etikátlan üzletileg, ha rossz minőségű árut ad el olcsón, mintha egy profitharácsoló cég, amelyik nem törődik a környezetével.

Az üzleti etika egyfajta belső indíttatás, ami egyedül a cégvezető felelősségteljes magatartásán múlik. Profittól és mindenféle törvényi meghatározástól független fogalom. Példaként említette, amikor általa régóta egy tejcsárdán a következő felirat szerepelt: „Tehenek jönnek, tehenek mennek, de a tejcsárda marad.”  Úgy véli, ugyanez a helyzet az etikával, rezsimek jönnek, rezsimek mennek, az üzleti etika marad!

Véleményvezér

Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet

Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet  

A két ország újabb listán ver minket. 
A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban

A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban  

Még Bulgáriában és Romániában is tovább élnek az idősek. 
Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország

Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország  

Ukrajna és Románia is jobban teljesített. 
Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok

Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok 

Épül, szépül a körbezárt uradalom környéke is. 
Kövér Lászlónál betelt a pohár, megbüntette Hadházy Ákost

Kövér Lászlónál betelt a pohár, megbüntette Hadházy Ákost 

A független országgyűlési képviselőnek hétmillió forintba került egy régebbi Orbán-beszéd lejátszása a parlamentben. 


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo