Kkv hitel cikkek
Most már a bankoknak kéne hiteleznie az MNB szerint
A bankadó csökkentésével már a bankokon a sor, hogy növeljék a hitelezésüket, támogassák a vállalati beruházásokat – mondta Palotai Dániel, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója az M1 aktuális csatorna műsorában, ahol a további monetáris lazításról is szót ejtett.
Széchenyi Kártya: nagyobb hitelhez vehető igénybe támogatás a kezességvállaláshoz
Módosította a kormány a Széchenyi Kártya Program egyes konstrukciói támogatásának folytatásáról szóló tavaly decemberi határozatát, ennek köszönhetően magasabb hitelösszeghez vehető igénybe az állami támogatás a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. által vállalt készfizető kezességvállalás éves díjához.
Még többen juthatnak olcsó hitelhez
Hamarosan ismét módosul a Növekedési Hitelprogram, így több lehetőség nyílik a komplex, időigényesebb előkészítést igénylő beruházások megvalósítására, valamint tovább bővülhet az igénybevevők köre.
Nem reménykednek uniós pénzben a vállalkozások
Az év első negyedévében gyakorlatilag stagnált a vállalkozások bizalma. Egyedül a vállalati hitelkamatok változásával kapcsolatos álláspont javult nagymértékben, miközben nagyobb pesszimizmus csak az uniós forrásokat illetően tapasztalható.
Tavasszal a hitelezés is felébred
A hitelezési folyamatokat jellemző szezonalitás miatt az NHP igénybevétele is visszafogottabb az év első hónapjaiban, a program felfutása a tavaszi hónapokban várható az MNB szerint.
Indul az MNB új csodafegyvere - itt az NHP+
Március 16-án indul az NHP+, a jegybank kiterjesztett Növekedési Hitelprogramja. Az NHP+ az eredeti programból eddig kiszorult, magasabb kockázatú kkv-k számára kínál lehetőséget hitelfelvételre a piacinál kedvezőbb feltételekkel.
A pályázat nem szociális intézmény!
Most aztán tényleg hal helyett hálót kell adni a kkv-knak, hangsúlyozza Krisán László a Kavosz Zrt. vezérigazgatója. Már csak pár évünk van, hogy a kohéziós forrásokból megteremtsük a növekvő gazdaság alapját és nincs B terv. Sokat vár a reformoktól az új ciklusban, de mint mondta, meg kell várni, amíg bizonyítanak. Hangsúlyozta, a kombinált megoldások hatékonyak, a finanszírozásban, az első támogatási szerződéseket pedig szeptemberre várja.
Csak óvatosan az uniós forrásokkal
A Budapest Bank vállalati szakértői szerint az uniós források tömeges megnyílása jelentős növekedést hozhat az új beruházások terén, amely lehetőséget és veszélyt is jelenthet egyben a cégek jövőjére nézve.
Pénzbőség kkv-knak?
A Növekedési Hitelprogram és az Exportélénkítési Hitelprogram is egy a korábbi kereskedelmi banki gyakorlattól eltérő, állami szabályozókkal alacsony kamatokra beállított hiteltermék. Próbálkozás arra nézve, hogy hogyan érvényesülhet együtt a bankok és az ügyfelek érdeke, kikényszeríthető-e a pénzintézetek felelősségvállalása állami eszközökkel.
Milyen hitelt kaphatunk?
A fokozódó állami szerepvállalásnak is köszönhetően a cégek jelenleg számos forráslehetőség közül választhatnak, azonban a vállalkozásoknak érdemes megfontolni, hogy a felvett hitel alacsony költségekkel, de bonyolult garanciával és adminisztrációval, vagy inkább magasabb kockázati felárral, de jóval egyszerűbb és olcsóbb járulékos költségekkel és adminisztrációval járjon.
Informatikába fektetnek a cégek
Újra emelkedik a vállalkozások beruházási hajlandósága, jelenleg a cégvezetők 60 százaléka tervez valamilyen fejlesztést. A középvállalkozásoknál még ennél is jobb a helyzet, mivel több, mint 80 százalékuk gondolkodik beruházásban.
Mikrohitel cégeknek Brüsszelből – de nem nálunk
A vállalkozni szándékozók előtt álló egyik legfőbb akadály a finanszírozási forrásokhoz való hozzáférés nehézsége. Ezen a problémán segít az Európai Unió Progress mikrofinanszírozási eszköze, amely 2016-ig áll rendelkezésre – de nem Magyarországon.
Ilyen olcsón még nem juthattak pénzhez a vállalkozások
A Széchényi Kártyával mostanra elérhető beruházási hitel éves nettó kamatszintje 1,6 százalékra mérséklődött. Ez egy tíz év futamidejű hitel, az első két év türelmi idős, és a hitelösszeg felső határa 50 millió forint. Különlegessége, hogy akár használt eszközökre is elkölthető.
Erős lehet a véghajrá az NHP-ben
Minden hatodik kis- és középvállalkozás fontolgatja még, hogy hitelt igényel a jegybank Növekedési Hitelprogramjában (NHP) az utolsó negyedévben – derül ki a Budapest Bank kutatásából
Újabb pénz a hazai kkv-knak
Kétszáz millió euró összegű hitelkeret szerződést kötött az Európai Beruházási Bank (EIB) és az Eximbank. A forrásnak jelen keret esetében is legalább hetven százalékos mértékben kell kkv-kat finanszíroznia.
Stagnálásig húzott az NHP
A kkv-hitelek esetén korábban 4-5 százalékos éves csökkenés volt megfigyelhető, ami a Növekedési Hitelprogramnak (NHP) köszönhetően mostanra megállt.
Módosul a kedvezményes útdíjhitel
Az eddigi Széchenyi Útdíj Hitelprogram a továbbiakban Útdíj Hitelprogram néven fut, és megszűnik a kamattámogatás kincstári ellenőrzése a kormány honlapján megjelent rendelettervezet szerint.
Erre lesz pénz ebben a pályázati ciklusban!
Kevesebb Operatív Program lesz ebben az uniós költségvetési ciklusban, de sokkal több pénz jut a kkv-knak, előtérbe kerül a kutatás-fejlesztés, az innováció és az energiahatékonyság. Külön uniós pénzek jutnak a szabad vállalkozási zónák és forrásokat kap a munkahelyteremtés.
Ezt kapták a kicsik az MNB-től
Tényleg jutott pénz a kicsiknek is az MNB Növekedési Hitelprogram első szakaszában - Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter képviselői kérdésre adott válasza szerint.
Hatásos lehet Matolcsy csodafegyvere
A Növekedési Hitelprogram alacsonyabb kamatköltsége jelentősen enyhítette a magyar kkv-k pénzügyi terhelését, és javította a cégek hitelképességét is, így tartós GDP-növekedést eredményezhet.
Jövőre még nagyobb lesz Matolcsy csodafegyvere
A lízingtermékekre is kiterjed jövő év januárjától a jegybank Növekedési Hitelprogramja, valamint emelkedik a maximálisan felvehető hitelek felső határa is, háromról tíz milliárd forintra.
Negatív kamatlábbal szorítanák hitelezésre a bankokat
A kezességvállalás, a kötelezően biztosítandó fedezet és a kamatok terén is romlottak a banki hitelhez jutás feltételei az idén az Európai Unióban – az Európai Bizottság felmérése szerint. Az EKB szerint akár negatív kamatláb is jöhet, hogy hitelezésre kényszerítsék a bankokat.
Inkább piaci lehetőség kéne, de azért a hitelt is várják a cégek
Inkább a nagyobb cégeknek volt jó lehetőség a Növekedési Hitelprogram első szakasza a K&H kkv bizalmi index eredményei szerint. A válaszadók többsége szerint a beruházások növekedése inkább a piaci lehetőségektől függ, ennek ellenére a kkv szektor egyértelműen várja a program folytatását.
Változások a kedvezményes hitel feltételeiben!
Már egy hónapja elindult az MNB Növekedési Hitelprogramjának második szakasza. A program alapvető kritériumai nem változtak, ugyanakkor néhány fontos módosítás történt az első szakaszhoz képest.
Bele kell szokni a hitelfelvételbe
Még mindig tartanak a legkisebb vállalatok a hitelfelvételtől, de egyre többen ismerik fel – köszönhetően a többféle támogatott konstrukciónak -, hogy nem elérhetetlen, és hasznos lehetőség a banki források bevonása – derült ki egy friss kutatásból. Aki egyszer belekezd, nagyobb eséllyel vág bele újra.
Így ne bukja el a hitelkérelmét!
Ahhoz, hogy egy vállalat hiteligénylése sikeres legyen, érdemes tisztában lenni a bírálat folyamatát segítő tényezőkkel, illetve azokkal a szempontokkal is, amelyek eleve kizárják a banki hitel felvételét. Mindezt akár már azt megelőzően, hogy a bankhoz fordulnánk.
Van pénz fejlesztésre!
Újraindult a növekedési hitelprogram, bővültek a kedvezményes tőkefinanszírozási lehetőségek, és alig néhány hónap múlva megjelenhetnek a legújabb vissza nem térítendő uniós források is. A Pénz, de honnan konferencián a legavatottabb szakemberek mutatják be, hogy kik és hogyan juthatnak megfizethető hitelhez vagy tőkéhez vállalkozásuk fejlesztése érdekében.
Beindulhat a hitelezés az eurózónában
A lakossági és a vállalati hitelezés is beindulhat az eurózónában 2014-ben, a nem-teljesítő hitelek idén év végén tetőznek az övezetben – derül ki az EY legfrissebb negyedéves Eurózóna Pénzügyi Előrejelzéséből.
Biztosíték helyett zálogjog
A 2014. március 15-én hatályba lépő új Ptk. alapjaiban változtatja meg a finanszírozások korábban alkalmazott biztosítéki rendszerét is azzal, hogy megtiltja a bizalmi elemet tartalmazó biztosítéki szerződések kötését, és a zálogjogot tekinti alapvető hitelbiztosítéknak. A hitelbiztosítéki rendszer átalakításán túl a hitelezést érintő fontos változás még az új hitelbiztosítéki nyilvántartás megteremtése, illetve a zálogjogosulti bizományos és az „önálló” elidegenítési tilalom bevezetése is.
Túl sok a bedőlő hitel
Kétszer magasabb a hazai bankok nem teljesítő hiteleinek aránya az eurózóna átlagánál. A nyugat-európai gyakorlathoz hasonlóan a magyarországi bankoknak is meg kell szabadulniuk ezen eszközöktől annak érdekében, hogy újra növekedési pályára állhasson a bankszektor.
Innen tájékozódjon, ha uniós forrást keres!
Az unió kis- és középvállalkozásai számára mintegy 100 milliárd euró támogatás áll rendelkezésre a 2013 végéig terjedő költségvetési időszakban. Az Európai Bizottság által létrehozott oldalon minden egy helyen található meg, ami a pénzhez jutáshoz szükséges lehet.
Most eltalálta a kkv-k igényeit az MNB
A Növekedési Hitelprogram nemrég bejelentett folytatása egybeesik a cégek igényeivel, mivel sokan jelezték korábban, hogy örömmel vennének egy hosszabb határidejű programot. Így most a vállalkozások a hosszabb távon tervezhető és megvalósítható beruházásokba is belevághatnak.
Most jön az igazi beruházás-ösztönzés
Beváltotta a hozzá fűzött reményeket a Növekedési Hitel Program első szakasza, ezért a második szakaszban több pénz és több idő áll majd rendelkezésre. Nagy Márton az MNB pénzügyi stabilitásért és hitelösztönzésért felelős ügyvezető igazgatója a Privátbankár Növekedés 2013. Konferenciáján arról beszélt, a kkv-k jelentős része forráshoz juthat az NHP folytatásával.
Minden, amit a kkv-hitelprogram folytatásáról tudni lehet
Az óriási sikerre való tekintettel tovább folytatódik a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Hitelprogramja (nhp). A program keretében összesen 2000 milliárd forint keretet biztosít a jegybank nulla százalékra a hitelintézeteknek 2014 december 31-ig; az első, 500 milliárd forintos keret 2013 október elsején nyílik meg.
A vállalati hitelezés bukhat a mentőcsomagon
A lakossági devizaadósok mentésével járó banki veszteségek kellemetlen mellékhatásai a vállalati hitelezésben csapódhatnak le, hangsúlyozza Balatoni András, az ING Bank vezető elemzője.
Továbbra is csak kevesen hitelképesek
Bár a kamatkondíciók egyre kedvezőbbek, az árakon túli egyéb feltételek továbbra is szigorúak. A hitelkínálati korlátokat egyelőre csak a jegybanki és állami intézkedések lazítják, így a hitelképes ügyfelek köre szűk maradt.
Többen lízingeltek kevesebbet
2013 első félévében a lízingcégek új kihelyezése mintegy 173 milliárd forint volt, ami 3 százalékos csökkenést jelent a tavalyi év azonos időszakához képest. A lízingszerződések száma eközben 8 százalékkal nőtt - közölte a Magyar Lízingszövetség.
Kinek segít a kkv-hitelek kormányzati támogatása?
Támogatást ad az állam a mikro-, a kis- és középvállalkozások hitelezéséhez kapcsolódó kezességvállalási díjakhoz. A kormányzat ennek érdekében egymilliárd forintot csoportosít át a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból.
Ugranak a kedvezményes hitelre a vállalkozások
A Gránit Bank a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Növekedési Hitelprogramjából (NHP) 11 milliárd forintot kapott, ennek az összegnek a harmadát már kihelyezte augusztus elején, a fennmaradó részt pedig augusztus végéig közvetíti ki a partnervállalkozásoknak
Egymilliárd forint támogatás a kkv-k kezességvállalási díjaihoz
A kormány egymilliárd forintot csoportosít át a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból a kkv-szektor hitelezésének elősegítése érdekében, a kezességvállalási díjak költségvetési támogatásának növeléséhez.
Hogy válasszunk vállalati hitelt?
A hitelezés helyzete az elmúlt hónapokban érdemben változott, s a közeljövő e trend folytatódását ígéri. Jól érzékelteti ezt a kereskedelmi bankok vállalkozóknak szóló kínálatának alakulása: nemcsak a kínált termékek száma nőtt, hanem azok sajátosságai is jobban igazodnak a vállalkozók igényeihez, egyszerűbb, jobban áttekinthető módozatok jelentek meg, csökkent az elbíráláshoz kapcsolódó adminisztráció.
Sikerrel zárult a Piac&Profit konferenciasorozata
A Piac & Profit 2013 tavaszán újra elindította „Pénz, de honnan?” című több éve sikeresen zajló konferenciasorozatát. Az érdeklődés továbbra is töretlen, melyet a magas részvételi arány is mutat.
Tolonganak a kedvezményes hitelért a kkv-k
Töretlen érdeklődés övezi a Magyar Nemzeti Bank kedvezményes hitelprogramját, a jóslatokkal ellentétben a kkv-k nem elsősorban a devizahitelek kiváltása iránt érdeklődnek.
Fokozza a beruházási kedvet Matolcsy hitelprogramja
Érezhetően fokozza a kkv-k beruházási kedvét a jegybank által indított hitelprogram, ugyanakkor még a 750 milliárd forintra kibővített keret és a rendelkezésre álló idő is kevés az új beruházások indításához.
Ki kaphat 2,5%-os hitelt?
Elindult a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Hitelprogramja a megemelt 750 milliárd forintos kerettel. A kereskedelmi bankok 2,5 százalékos kamaton folyósítják a refinanszírozott forrást. Az árazás elvileg lehetővé teszi az eddig elhalasztott beruházások, fejlesztések megvalósítását. Tények a hitelről.
Szélesebb körű állami kezesség a kkv-szektornak
A kormány csütörtöki döntése értelmében a mikro-, kis- és középvállalkozások a továbbiakban egyszerűbben, szélesebb költségvetési garanciadíj támogatás mellett juthatnak hitelezői forrásokhoz.
Többen igényelhetnek export-előfinanszírozó hitelt
Megújult az export-előfinanszírozási refinanszírozott hitel, aminek köszönhetően jelentősen kibővült azoknak a vállalkozásoknak a köre, amelyek igénybe vehetik a kedvező kamatozású exporthitelt.
Többeknek juthat a 2,5%-os hitelből
50 százalékkal emelkedik a jegybank által meghirdetett olcsó forrás keretösszege, amely a magyarországi kis- és középvállalatok hitelezését hivatott felpörgetni. Matolcsy György elmondása szerint a Monetáris Tanács 750 milliárdra emelte a keretösszeget.