Sikerrel zárult a Piac&Profit konferenciasorozata

A Piac & Profit 2013 tavaszán újra elindította „Pénz, de honnan?” című több éve sikeresen zajló konferenciasorozatát. Az érdeklődés továbbra is töretlen, melyet a magas részvételi arány is mutat.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Az együttműködés jegyében szerveződő, kis- és középvállalatok számára nélkülözhetetlen információkat nyújtó konferenciasorozatot 2013 első félévében 7 helyszínen – a fővárosban és 6 vidéki városban – érhették el az üzleti szféra szereplői. A konferenciák tematikája a kis- és középvállalkozások számára legfontosabb pályázati, hitelezési információkat szedte csokorba, emellett számos hasznos, a hatékony működést segítő ötletet és módszert ismertetett meg a résztvevőkkel.

A sorozat rendezőpartnere a Regionális Fejlesztési Holding Zrt., társszervezője a MAG – Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt., valamint három esetben a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt.volt. Az állami szféra hangsúlyos jelenléte erősítette a programot, amely végig jelentős érdeklődés mellett zajlott. A szervezésben a helyi önkormányzatok mellett a térségi kereskedelmi és iparkamarák is aktívan közreműködtek. A széles körű együttműködés jól mutatta, hogy a vállalkozások informálása minden szereplő (állam, önkormányzat, gazdasági szereplők, szervezetek, vállalkozások) közös érdeke.

Örömmel tapasztaltuk, hogy minden helyszínen jelentős érdeklődés fogadta a programot, Budapesten kívül a legmagasabb létszámot Székesfehérváron értük el, 135 fővel. A megjelentek jelentős többsége az üzleti szférából érkezett, de a rendezvény nevének és küldetésének megfelelően a civil szféra és számos helyi önkormányzat is képviseltette magát. Cégforma szerint a résztvevők 60 százaléka kft. képviseletében érkezett, statisztikáink szerint második helyen a bt.-k szerepelnek.

Az éves forgalmi árbevételre vonatkozó adatok szerint a konferencia-résztvevők nagyrészt a kkv- szektor képviselői, a vállalkozások 58%-a 100 millió Ft, míg 14 százalékuk 200 millió Ft felett árbevétellel rendelkezik.

A vállalkozásoknak olyan képviselői jelentek meg, akik jártasságot mutattak az üzleti életben, sokan közülük már indultak különböző pályázatokon, és jelenleg is van élő EU-s projektjük, rendszeresen használják a banki eszközöket, keresett banki partnernek számítanak, miközben továbbra is elkötelezetten keresik a minél költséghatékonyabb vállalati működtetés lehetőségeit. Egyértelmű volt az érdeklődés az állam által kiegészített EU-s források iránt, s ahol ezek éppen nem voltak elérhetők, ott bizonyos csalódottság övezte a konkrétumok nélküli előadásokat. Ezért is érezhető fokozott várakozás a Pénz, de honnan? őszi sorozata iránt: a vállalkozások várják a forráshoz jutás újabb lehetőségeit.

A tevékenységet mutató adatok alapján igen széles a megoszlás. A vállalkozások legnagyobb része azonban a szolgáltatási szektorban tevékenykedik, és/vagy tanácsadással foglalkozik. A tényleges termelésben, gyártásban 10%, a forgalmazásban 12%, az építőiparban dolgozók aránya 10% körüli, míg a mezőgazdaságban tevékenykedők részaránya 4% volt.

A konferenciasorozat marketingje igen széles körű volt, minden állomás esetében nagy ívű összefogás valósult meg. Ki kell emelni a megyei kereskedelmi és iparkamarák szerves együttműködését, a városi önkormányzat segítő támogatását, valamint a konferencián részt vevő partnerszervezetek kollégáinak toborzó munkáját. A rendezvényeket érezhető helyi médiaérdeklődés kísérte. Nemcsak az előzetes tájékoztatásban vettek részt a lokális médiumok (nyomtatott napi- és hetilapok s a legnagyobb helyi online újságok), a konferencia utólagosan is jelentős sajtóvisszhangot kapott. A vidéki városok lapjai, televíziói beszámoltak a rendezvényről, lehetőséget adtak arra, hogy a kkv-k képviselői első kézből informálódhassanak az őket érintő kérdésekben, s akár az előadókkal, a helyi iparkamara képviselőivel vagy a városvezetéssel konzultálhassanak.

A rendezvény kommunikációjának sikerét mutatja, hogy hírleveleinkkel és meghívónkkal 100-120 ezer személyt értünk el közvetlenül, a konferenciasorozattal kapcsolatos kommunikációban pedig – online, digitális és print felületeink, valamint szakmai partnereink közreműködésével 200-250 ezer vállalkozást szólítottunk meg. Az ajánló (vagyis a rendezvény előtti) és a beszámoló (rendezvényt követő) megjelenések a konferencia lakossági ismertségét fokozták. A helyi sajtó segítségével mintegy 700 ezer emberhez vittük el a rendezvény hírét. E három csatorna együtt országos ismertséget biztosított a rendezvénysorozat számára.

Véleményvezér

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.
Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni

Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni 

A kígyóuborka feliratkozott a történelembe.
Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás 

Mi folyik a színfalak mögött?
Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok

Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok 

Hatalmas és nehézkes az orosz hadsereg, kárt okozni főleg a tömegével tud, nem pedig a csapások precizitásával.
A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók

A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók 

A lengyelek sikeresen zárkóznak fel Nyugathoz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo