Ugranak a kedvezményes hitelre a vállalkozások

A Gránit Bank a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Növekedési Hitelprogramjából (NHP) 11 milliárd forintot kapott, ennek az összegnek a harmadát már kihelyezte augusztus elején, a fennmaradó részt pedig augusztus végéig közvetíti ki a partnervállalkozásoknak

Tetszik a konstrukció a vállalkozásoknak - Kép: SXC

A pénzintézet partnercégei leginkább a beruházásokra, a tevékenység bővítésére és az üzletfejlesztés finanszírozására vették igénybe a jegybank hitelprogramját, amely mellett persze volt néhány korábbi devizahitel kiváltása is. Az általuk most felvett új, 10 éves futamidejű, kedvező kamatozású vállalati kölcsönök javítják a vállalkozások jövedelmi helyzetét, így a tervezett beruházásaikat könnyebben meg tudják valósítani - mondta Hegedűs Éva, a Gránit Bank alelnök-vezérigazgatója.

Itt megtudhatja, hogy az Ön cége részesülhet-e a kedvezményes hitelből!

Hegedűs Éva a bank tavalyi teljesítményéről elmondta: 2012 végén a pénzintézet mérlegfőösszege 51 milliárd forintot tett ki, az idei első félévben ez a mutató 60 milliárd forint fölé emelkedett. A pénzintézet 2010-ben "zöldmezős beruházásként" indult; a 3 éves tevékenységet nézve a fejlesztési költségek alacsonyabbak, mint ami a korábbi üzleti tervekben szerepelt.

Nő a hiteligény

Más pénzintézetek is arról számoltak be, hogy megindult a roham az MNB által finanszírozott kedvező kamatozású hitelekért. Mint korábban a Piac&Profit is közölte, a Budapest bank például arról számolt be, hogy a kkv-knál valamelyest gyakoribb az új beruházásokhoz kért forrás, a mikrovállalkozásoknál egyenlő arányban oszlik meg a beruházási (beleértve például az eddig bérelt telephelyek megvásárlását szolgáló hitel) és forgóeszközhitel igénye. A jóváhagyott hiteleknél eddig fele-fele arányban vannak a vidéki és budapesti ügyfelek. A kkv-k általában a hosszabb (5-10 éves) futamidőt választják mind a hitelkiváltás, mind az új forgóeszköz vagy beruházási hitelek esetében.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo