Cafeteria 2013 cikkek


Továbbra is vásárolhat a boltban Erzsébet-utalvánnyal

Továbbra is vásárolhat a boltban Erzsébet-utalvánnyal 

Cséfalvay Zoltán a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságstratégiáért felelős államtitkára szerint a felröppent hírek ellenére nincs szó az Erzsébet-utalvány megszüntetéséről, gyökeres átalakításáról vagy lehetőségienek szűkítéséről.
Így változtatnák meg az érintettek a cafeteriát

Így változtatnák meg az érintettek a cafeteriát 

Az új adótörvények megjelenése előtt munkáltatók és szakértők osztották meg véleményüket, hogy milyen változásokat fogadnának szívesen a cafeteria rendszer szabályozásával kapcsolatban.
Az ajándékutalvány buktatói

Az ajándékutalvány buktatói 

Az év végi juttatásokhoz kapcsolódóan több munkáltató tervezi, hogy ajándékutalványt ad a dolgozóinak. Az ajándékozásra több párhuzamos szabály is vonatkozhat az adótörvényben. Ráadásul egy apró figyelmetlenség is sokba kerülhet a munkáltatónak.
Így is támogathatja a szülőket a munkáltató

Így is támogathatja a szülőket a munkáltató 

Az iskolakezdési támogatás kapcsán gyakori dolgozói panasz, hogy akkor, amikor igazán sokba kerül a gyerek – mondjuk egyetemista lesz – már nem igényelhető. De van megoldás! A Piac&Profit szakértőjének összefoglalója az önsegélyező pénztárakon keresztül igénybe vehető támogatásról.
Nem tudni miért, de beindult az öngondoskodás

Nem tudni miért, de beindult az öngondoskodás 

Bár még mindig az azonnali fogyasztást támogató cafeteria elemek szerepelnek az első helyen, a munkáltatói gondoskodást biztosító juttatások népszerűsége is jelentősen növekedett az elmúlt egy évben. Az ok egyszerű, a magyarok többsége nem bízik az állami szociális hálóban.
Minden, amit tudni érdemes az iskolakezdési támogatásról

Minden, amit tudni érdemes az iskolakezdési támogatásról 

Az idei évtől ismét változott az iskolakezdési támogatás, amely összességében egy kedvező adóteher mellett nyújtott támogatási forma. A tanév kezdete előtt érdemes áttekinteni a támogatással kapcsolatos főbb tudnivalókat.
A héten már költhető az iskolakezdési támogatás

A héten már költhető az iskolakezdési támogatás 

Az iskolakezdési támogatás, mint béren kívüli juttatás szabályozása 2013-ban néhány ponton megváltozott. A Piac&Profit adószakértője segít áttekinteni a változásokat és lehetőségeket!
Tovább bővül az Erzsébet-program

Tovább bővül az Erzsébet-program  

A Parlament előtt van egy törvénymódosítás tervezete, melyet várhatóan hamarosan megszavaznak és a kihirdetést követő napon hatályba lép. Eszerint tovább bővülhet az Erzsébet-utalványok felhasználási köre.
Júliustól még több helyen lehet fizetni a SZÉP Kártyával

Júliustól még több helyen lehet fizetni a SZÉP Kártyával 

Július 1-től már nem csak szálláshely-szolgáltatásért, hanem gyógyfürdő- és strandbelépőért is lehet a SZÉP Kártya mindhárom zsebéről fizetni. A változtatások eredményeképp a kártya szálláshelyi felhasználása is rugalmasabb lett, illetve új szolgáltatásként a szabadidős sportrendezvények nevezési díja is belekerült a SZÉP Kártyával fizethető körbe.
A turizmus "lélegeztetője"

A turizmus "lélegeztetője" 

A turizmus "lélegeztetője" a SZÉP-kártya, és mivel a belföldi turizmus további ösztönzésre szorul, a munkáltatókat arra kell bíztatni, hogy több ilyen juttatást adjanak a munkavállalóknak - mondta Horváth Viktória turisztikáért felelős helyettes államtitkár a Balaton Fejlesztési Tanács ülésén.

Top 10 juttatás: vezet SZÉP, de jön föl Erzsébet! 

Idén a SZÉP kártya 28 százalék feletti részesedésével megőrizte vezető helyét, az Erzsébet utalvány pedig szorosan felzárkózott mögé. Az étkezési célú juttatások mértéke együttesen ismét az 50 százalékot közelíti, míg nyugdíjpénztári juttatást egyre kevesebben választanak. A legnagyobb súlyú adómentes juttatás a lakáscélú támogatás.

Szép számok a SZÉP Kártyáról 

Meredeken emelkedik a SZÉP Kártyával rendelkezők, s azt elfogadók száma egyaránt. A kártya egyre népszerűbb, de elsősorban a nagyvállalatok körében, a kkv-k kevésbé élnek a béren kívüli juttatásokkal. Hasonlóképp féloldalas kissé a felhasználás: továbbra is elsősorban a vendéglátóhelyeken fizetnek tulajdonosaik SZÉP Kártyával.

Öt dolog, amiről nem tudta, hogy fizetheti SZÉP-kártyával 

Majd két éve létezik a SZÉP kártya, ami az Üdülési csekket váltotta fel, de szolgáltatásait tekintve ma már sokkal több mindenre használható a plasztiklap. Összegyűjtöttük az 5 leghasznosabb új felhasználási módot.

Egyre kevesebb a cafeteria a kicsiknél 

Lassan a végéhez közeledik a cafeteria év eleji nyilatkoztatása a vállalatoknál. A K&H tapasztalatai azt mutatják, hogy a kisebb méretű kkv-k körében egyre kevésbé alkalmaznak béren kívüli juttatásokat, de a nagyobb vállalkozások túlnyomó részénél továbbra is népszerű juttatási forma. A juttatás összegének csökkenéséről is többen beszámoltak.

Cafeteria: a kis csökkenés már siker 

Szerencsére a közterhek növekedésnél kisebb mértékben csökkent a juttatások nettó értéke 2013-ra. Átlag nettó 2,2 százalékkal kevesebb jut a dolgozóknak béren kívüli juttatások formájában, mint 2012-ben.

Újra trendi cafeteriaelem lehet az önsegélyező pénztár 

Újból kedvelt cafeteria juttatás lehet az önkéntes önsegélyező pénztárba való munkáltatói tagdíjbefizetés, ugyanis az idén életbe lépett adótörvény változások jelentősen szélesítették a kasszák által nyújtható szolgáltatások körét.

Cafeteria? Egészségére!  

A munkáltató többféle béren kívüli juttatással is támogathatja költséghatékony módon munkavállalója öngondoskodását.

Van egy teljesen adómentes munkáltatói juttatás 

Már hazánkat is elérte az aktuális influenzajárvány, azonban még időszerű lehet, mind a munkáltatók, mind a munkavállalók számára a felkészülés. A jó hír: egy 2010 januárjától hatályos törvénymódosításnak köszönhetően a munkaadók adómentesen biztosíthatják a védőoltást dolgozóiknak. Ráadásul nem csupán maga a vakcina, hanem a védőoltás beadásáért felszámított ellenérték is adómentes. Ez a kedvező szabály 2013-ban tovább él, a megfelelő prevencióval pedig a munkavállaló és a munkáltató is nyer.

Erzsébet magasan vezeti a TOP-listát 

A 2013-as cafeteria toplistát az egy évvel ezelőtt bevezetett Étkezési Erzsébet-utalvány és a SZÉP Kártya különböző alszámlái vezetik a DEVISE Hungary és a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. kutatása szerint. A munkáltatók többsége a dolgozók étkezését, pihenését, egészségmegőrzését és rekreációját támogatja a béren kívüli juttatásokkal.

Megéri a cafeteria, akár ajándékot is vehetünk a juttatásból 

10.000 forint bruttó költségkeretből a munkavállaló 5097 forintot kap kézhez bérként, 7370 forintot kedvezményesen adózó juttatás formájában és 6615 forintot, amennyiben a munkáltató normál adózású juttatást biztosít. Az utóbbiba szinte minden belefér az idei jogszabályok alapján.

Emeljünk-e fizetést? 

Tanuljon más tapasztalatából! Szeretné tudni, hogy más munkáltatók terveznek-e fizetésemelést, milyen béren kívüli juttatások és adózási módok mellett döntenek? Vegyen részt a kutatásban, és információhoz jut!

SZÉP kártya - mégsem veszett el a pénz!  

Tovább költhetők az év végéig fel nem használt, a SZÉP-kártyákra 2011-ben feltöltött összegek. Az eredeti határidő szerint az év végén lejáró utalványösszegek beváltására május 31-ig, a turisztikai előszezon támogatásáram, biztosít lehetőséget az év végén elfogadott rendelet.

A világvége és a gazdasági fordulat is elmaradt decemberben 

A várakozások ellenére nem lett vége a világnak december 21-én, és Matolcsy György reményeire is rácáfolt a magyar gazdaság 2012-ben. A recessziót jelző GDP-adat, valamint a 2013-as évre vonatkozó nem túl pozitív előrejelzések ellenére azonban javulni kezdett mind a gazdasági, mind a fogyasztói hangulat.

Minden a jövő évi cafeteriáról 

Megjelent a Piac&Profit december-januári összevont száma, benne összeállítással a 2013-as cafeteria szabályozásról és lehetőségekről, tippekkel és trükkökkel a kkv-k márkaépítéséhez. Tanácsokat adunk, hogy hogy spórolhatunk az adóval, de még céges bulikról is esik szó.

Fontosabb lehet az egészségbiztosítás a cafeteriában jövőre 

Miközben a cafeteria-juttatások terhei 2013-ban 30,9 százalékról 35,7 százalékra emelkednek, a munkáltatók jövőre is adómentes juttatásként adhatják dolgozóiknak a visszavásárlási értékkel nem rendelkező egészségbiztosítást. Bár a jövő évtől érvényes adóváltozások között vannak még kérdőjelek.

Így változik jövőre a cafeteria 

A cafeteria adója nőtt majdnem öt (4,76%) százalékkal az elfogadott adótörvények értelmében, ami a cégek többségénél nem jelent drasztikus mértékű tehernövekedést. Ezen kívül a béren kívüli juttatások számos eleme változik. A legnagyobb nóvum: már devizahitelt és rezsit is fizethetünk a kedvezményesen, 35,7 százalékkal adózó juttatásból.

Cafeteria 2013: Így segít az állam rezsit fizetni 

Rezsit és devizahitel-törlesztést is fizethetünk jövőre a lassan elfeledett önkéntes önsegélyező pénztári számláról. A munkáltató a cafeteria keretében 35,7 százalékos adózással segítheti munkavállalói bizonyos körét a mindennapi kiadások fedezésében.

Ma döntenek a jövő évi cafeteriáról 

Sok vihart kavartak a cafeteria jövő évi változásainak tervei, még mindig nem lehetünk teljesen biztosak abban, hogy milyen formában fogadják majd el a jogszabályt. A bizonytalanságnak azonban hamarosan vége, ma döntenek a cafeteria jövő évi szabályozásáról.

Bio, a jövő biznisze 

A novemberi Piac&Profit bizonyos értelemben rendhagyó szám: az érdekes sztorik és a kis- és középvállalatok gyakorlati működését segítő szakértői cikkek jelentős része a fenntarthatóságra koncentrál, hiszen közeleg a harmadik Magyar Fenntarthatósági Csúcs időpontja.

Figyelem! Elveszhet a SZÉP kártyán lévő pénze! 

A SZÉP kártyára 2011-ben feltöltött juttatásokat legkésőbb 2012. december 31-éig el kell költeniük a számlatulajdonosoknak, különben a pénz elvész. A helyzetet nehezíti, hogy az akkor kibocsátott kártyákon még csak a szálláshely zseb volt aktív, így kizárólag szállás szolgáltatásért fizethetnek az érintettek. Fizetni még idén kell, de elutazni ráérnek később is.

Csak 14 százalék lesz a cafeteria adója 

A jelek szerint beadta a derekát a kormány: 27 százalék helyett "csak" 14 százalék lesz a cafeteria adója, valamint a Magyar nemzeti Bank is kikerül a tranzakciós illeték megfizetése alól.

A vállalkozásokat érintő 2013-as adóváltozások 

Változnak a cafetéria szabályok, jön a KIVA és a KATA, egyelőre nem tudni, hogy megy vagy marad az EVA. Változnak az iparűzési adó és áfa fizetés szabályai is, több más mellett. Egyelőre nagy a bizonytalanság, minden esetre összeszedtük, jelen pillanatban hogy látszik, hogy adóznak majd a cégek 2013-ban.

Cafeteria: Lehet, hogy elgondolkodott a kormány? 

Még semmi se biztos, de lehet, hogy mégsem kell temetnünk a cafeteriát jövőre - véli Király Ágnes Piac&Profit szakértője, arra reagálva, hogy a sajtóban megjelent találgatások szerint visszahátrál a kormány a cafetariára bejelentett brutális adóemeléstől.

Máris visszakozna a kormány? 

Máris visszakozna a kormány a legutóbbi Matolcsy-csomag egyes elemeitől, mert rádöbbent, hogy többet ártana velük, mint használna – írja az origo. A gyors visszavonuló az iparűzési adót és a cafeteria szigorítását érintené, így közel 80 milliárdos bevételkieséssel járna.

Kevesek kiváltsága lesz a reálbér értékének megőrzése 

Úgy tűnik, hogy kevesek kiváltsága lesz a reálbérük értékének megőrzése a “Fizetésemelés 2013” országos kutatás adatai alapján.

A cafeteria halála? 

Ha a kormányzat szerdán bejelentett terve, hogy a cafeteria után fizetendő Eho 27 százalékra nő, megvalósul, félő, hogy az eddig cafeteriában adott pénzek a jövőben feketén, vagy sehogy nem kerülnek a dolgozókhoz. Az adóhatóság bevétele mindkét esetben csökken.

Így változik jövőre a cafeteria 

A biztosítások szabályai teljesen újak, lesznek nagy vesztesek. Az adomány sem úszta meg módosítás nélkül. Pénteken nyújtották be a legfontosabb cafeteriát érintő változásokat is tartalmazó adótörvény-módosító tervezetet a parlamentben.

Cafeteria buktatók: kerüljük el a büntetést! 

Amit az adójogszabály előír, a hatóság azt kéri rajtunk számon. Nem többet, nem kevesebbet, nem előbb, nem később, annyit és akkor valljunk és fizessünk, amennyit és amikor kell. Szakértőnk, P. Király Ágnes az Szja tv. 71.§ alapján haladva veszi sorra a tudnivalókat.

Munkáltatói egészségbiztosítás: kétharmad akarja 

Elégedetlenek vagyunk az állami egészségüggyel, ezért egyre többen keresünk alternatív megoldásokat. Sokan már hajlandók magánorvosra költeni, de azt, hogy ezt megtehetik privát egészségbiztosítás útján is, még kevesen ismerték fel - mutat rá az UNION Biztosító kutatása. A vizsgálatból az is kiderül, hogy kétszer annyi munkavállaló nyitott az egészségbiztosításra, ha azt juttatásként munkáltatójuktól kapja. Ez évtől mindez adó- és járulékmentesen tehető meg.

Top 5 cafeteria hiba 

Közeleg az év vége, amikor a cégvezető és a HR-es munkatárs elkezdik előkészíteni a vállalat jövő évi cafeteria rendszerét. A cafeteriában, nincs két egyforma szisztéma, ahány cég, ahány HR-es, annyi modellt, adminisztrációt alkalmaz. Ebből viszont számos téves gyakorlat, hiányosság ered. Szakértőnk segítségével összegyűjtöttük azokat a gyakran előforduló cafeteria hibákat, amelyekből előbb-utóbb problémák adódhatnak egy NAV ellenőrzés alkalmával. Ezeket mindenképpen érdemes elkerülni legalább jövőre.

Bónuszként is adható a foglalkoztatói nyugdíj 

Az öngondoskodás a jövőben fontos lesz, mivel egyre elérhetetlenebbnek tűnik a tisztes megélhetést nyújtó nyugdíj. A megtakarítások növekedéséért sokat tehetnének a cégek, például önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulással vagy foglalkoztatói nyugdíj juttatással. Ez a munkaadóknak is jó, hiszen meg tudják tartani értékes munkatársaikat, utóbbit pedig a teljesítménybérhez is kapcsolhatják.

A munkáltató is segíthet az iskolakezdésben 

Hamarosan kezdetét veszi az új tanév, az ezzel járó anyagi terheket pedig a munkáltató is segíthet enyhíteni az iskolakezdési támogatás segítségével. Kalocsai Zsolt, az RSM DTM elnök-vezérigazgatója segít eligazodni a szabályok között.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Költségkímélés

Ezzel spórolhat online filmes előfizetésein

Ezzel spórolhat online filmes előfizetésein 

A Pénzcentrum megmutatta, hogy miként takaríthatjuk meg streaming-előfizetéseink költségeinek jelentős részét.
Mi jöhet a kötvényalapok csodálatos éve után?

Mi jöhet a kötvényalapok csodálatos éve után? 

Szép hozamokat adott 2023 a kötvényalapok befektetőinek, ritka, hogy ilyen nagy áremelkedést lehet látni. De a jelenlegi állampapírhozamok sem éppen alacsonyak.

Pénzszerzés

Most indul a kazáncsere program, érdemes igyekezni

Most indul a kazáncsere program, érdemes igyekezni 

A JóSzaki a rendszerében regisztrált 224 kazánszereléssel foglalkozó szakembert kérdezett meg arról, hogy mit gondolnak a most megjelenő energiahatékonysági támogatásról. A szakik zöme szerint a támogatási felhívásban meghatározott keretösszegek elegendők egy kazáncseréhez, a legtöbben még egy hónapon belül el tudnának végezni egy teljes kazáncserét. A szakik 34 százaléka szerint a gyártók már emelik az árakat, és sokuknál már nagy a lakossági érdeklődés.

Klímablog

Van valami, amiben Magyarország a világon a harmadik helyen áll

Van valami, amiben Magyarország a világon a harmadik helyen áll 

Idén februárban a saját célra termelő erőművekkel együtt 6000 megawatt fölé nőtt az összes napelemes beépített teljesítmény.

Társadalom

A TISZA párt igen, a KDNP repül

A TISZA párt igen, a KDNP repül 

Manfred Weber: támogatom a Tisza Párt csatlakozási kérelmét az EPP családjához.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo