Top 10 juttatás: vezet SZÉP, de jön föl Erzsébet!

Idén a SZÉP kártya 28 százalék feletti részesedésével megőrizte vezető helyét, az Erzsébet utalvány pedig szorosan felzárkózott mögé. Az étkezési célú juttatások mértéke együttesen ismét az 50 százalékot közelíti, míg nyugdíjpénztári juttatást egyre kevesebben választanak. A legnagyobb súlyú adómentes juttatás a lakáscélú támogatás.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Tavaly év elején gyökeresen megváltozott a béren kívüli juttatások szabályozása; az ilyen juttatások közterhe (a kedvezményes értékhatárokon belül) 19,04 százalékról 30,94 százalékra növekedett, megszűnt az üdülési csekk, megjelentek a SZÉP kártyák, illetve az Erzsébet utalvány, és ezzel teljesen átrendeződött az utalványszolgáltatók piaca. Ehhez képest a 2013-as év már csak kisebb változásokat hozott. A legjelentősebb ezek közül az, hogy – nem éppen örömteli módon – a juttatások közterhe 35,7 százalékra növekedett. Az étkezési célú felhasználást továbberősíti idén az Erzsébet utalvány kedvezményes értékhatárának 8000 Ft-ra emelkedése, illetve a nem csak saját étkezdében biztosítható vállalati étkeztetés lehetősége. Sokan örülhetnek annak is, hogy az adómentesen adható sporteseményre szóló belépő felhasználhatósági köre ez évtől már a kulturális eseményekre is kiterjed. (A cafeteriára vonatkozó idei szabályokról a Piac&Profit összefoglalója innen érhető el.)

Az adómentes juttatások között még mindig vezet a SZÉP kártya – Kép: PP-archív

A piaci szereplők körében sem történtek markáns változások az elmúlt év során. Az Erzsébet utalvány kibocsátója, a Nemzeti Üdülési Szolgálat januárban ugyan három új termékét, az iskolakezdési, az ajándék- és szabadidő-utalványt is bejelentette, ez azonban túl későnek bizonyult ahhoz, hogy érdemi hatást gyakoroljon az idei évre vonatkozóan. Mindezek után nem számíthattunk nagy meglepetésekre a népszerűségi ranglista tekintetében, mégis kíváncsian vártuk az év eleji cafeterianyilatkozati időszak végét. A juttatások népszerűségét vizsgáló elemzés idén is a c1 cafeteriaszoftverben nyilvántartott több mint 30 ezer munkavállaló aktuális cafeterianyilatkozata alapján készült.

Fontos megjegyezni, hogy bár minden évben több hasonló témájú statisztika is napvilágot lát, azok többsége a munkáltatókhoz intézett kérdőíveken alapul, amelyek eredménye lényegesen eltérhet a dolgozók összegszerű cafeteriaválasztásaiból felösszegzett tényleges helyzettől. A SZÉP kártya továbbra is az élen, az Erzsébet utalvány pedig begyűjtötte az „elvándorolt étkezési pénzeket”. Nem jelent meglepetést a SZÉP kártya elsősége idén sem a népszerűségi listán. Figyelemre méltó azonban az, hogy az Erzsébet utalvány a tavalyi 5. helyről egyenesen a 2. helyre száguldott, kevéssel maradva csak le a SZÉP kártya mögött. Ez azért is meglepően jó eredmény, mert míg SZÉP kártyát éves szinten akár 450 ezer Ft értékben lehet igényelni étkezés mellett szállásra és szabadidős tevékenységre is, addig a hagyományos étkezési Erzsébet utalványt legfeljebb 96 ezer Ft értékben, kizárólag étkezésre használhatjuk. (Az idén egyébként átlagosan 251 ezer forint éves keretösszeget biztosítanak a cégek cafeteriára, illetve béren kívüli juttatás céljára.)

Ez is fizethető SZÉP-kártyával
Majd két éve létezik a SZÉP kártya, ami az Üdülési csekket váltotta fel, de szolgáltatásait tekintve ma már sokkal több mindenre használható a plasztiklap.
Az Egészségpénztár, helyi közlekedés, majd a Nyugdíjpénztár következik a népszerűségi sorban, mindegyikük súlya csökkent tavalyhoz képes, különösképpen a két pénztáré. Észrevehető, hogy az Erzsébet utalvány elsősorban a pénztárak rovására tudott idén erősödni. Ez kétéves távlatból tekintve nem is igazán meglepő, hiszen a melegétel-utalvány tavaly megszűnt adókedvezménye, és az újonnan induló Erzsébet utalvány körüli bizonytalanságok következtében a dolgozók tavaly a kereteiket többek közt a biztosabbnak ítélt Egészségpénztárakba irányították. A pénzek átirányítása azonban átmenetinek bizonyult, mert az Erzsébet utalványnak egy év alatt sikerült kiépítenie a szükséges működési feltételeket, és elnyerni a dolgozók bizalmát. Így az elvándorolt pénzek idén visszaáramlottak az étkezési célú felhasználáshoz, mindenekelőtt az Erzsébet utalványhoz. Ezzel pedig az Egészségpénztár és a helyi közlekedés súlya is visszatért a két évvel ezelőtti szintekre. Nem úgy a Nyugdíjpénztár esetében, amely súlyának több mint 40 százalékát vesztette el két év alatt.

A 6. helyre erősödött a sorrendben a lakáscélú támogatás, amelynek a népszerűsége megnégyszereződött ugyan tavaly óta, de még így is 1,5 százalék alatt maradt. Tudvalévő, hogy lakáscélú támogatást kevés munkáltató biztosít, és a munkavállalóknak is csak a töredéke él a lehetőséggel; az előkelő 6. helyezés annak köszönhető, hogy az érintett munkavállalók azonban magas összegeket fordítanak erre a juttatásra. Érdemes megjegyezni, hogy a lakáscélú támogatás a legnépszerűbb adómentes juttatás idén.

Kulturális szolgáltatások: nem minden adható adómentesen
Szűkítette a kedvezményes adózás mellett a dolgozóknak adható kulturális szolgáltatások körét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Kedvező ugyanakkor, hogy az intézmény által kiadott állásfoglalás egyértelművé tette, hogy adható a juttatás utalványban. A NAV honlapján megjelent állásfoglalás szerint adómentes lehet a belépőjegy, bérlet formájában adott juttatás, ha az muzeális intézmény, művészeti létesítmény kiállítására, színház-, tánc-, cirkusz- vagy zeneművészeti előadásra, vagy közművelődési tevékenységet folytató szervezet által nyújtott kulturális szolgáltatás igénybevételére szól. A konkrét esetekben ugyanakkor néhány fogalom magyarázatra szorul.
A 7. helyezett ajándékutalvány az 1 százalékos eredményével idén már megelőzi a továbbgyengülő, adókedvezményét korábban elvesztő melegétel-utalványt. Említést érdemel még, hogy a szintén adómentes egészségbiztosításnak sok szakember szép jövőt jósol az utóbbi időben, ennek ellenére ennek a juttatásnak idén sem sikerült a legnépszerűbb 15-be kerülni.

Ha a juttatásokat nem egyedi alapon, hanem a felhasználás célja szerint szeretnénk megvizsgálni, akkor az egyes juttatásokhoz tartozó súlyokat tovább kell összegeznünk. Innen nézve is szembetűnő, hogy a melegétel-utalvány megszűnését követően tavaly az étkezésből ideiglenesen jelentős pénzek „vándoroltak el”. Jól látszik viszont az is, hogy az étkezési célú felhasználás súlya idén már normalizálódott, sőt némileg még erősödni is tudott. Az étkezési célú felhasználás igen magas, 50 százalékot közelítő súlya persze nem csoda, hiszen köztudott, hogy az étkezési jellegű juttatásokat tudják a munkavállalók leginkább és leggyorsabban felhasználni, ráadásul ez a juttatás idén már négy különböző formában is igénybe vehető. Ezzel szemben a Nyugdíjpénztár súlya jelentősen csökkent, és két helyet lépett vissza a tavalyi értékhez képest.

A SZÉP alszámlák megoszlása is az étkezések elsődlegességét tükrözi, hiszen idén vendéglátás alszámlára érkezett a SZÉP juttatások közel kétharmada (63 százalék). Ténylegesen azonban még ennél is nagyobb lehet az étkezés aránya, ha figyelembe vesszük, hogy a szálláshely alszámla egyenlege szálláshelyen való étkezésre is felhasználható.

Véleményvezér

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján 

A magyar jogásztársadalom levizsgázott.
Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo