Piac&Profit cikkei


Piac&Profit cikkei

Szja: milliárdok maradnak a lakosságnál

Szja: milliárdok maradnak a lakosságnál 

Éves szinten legalább 300 milliárd forint plusz jövedelemhez juthat hozzá a lakosság, amennyiben bevezetik az új, egykulcsos szja-t. Elsősorban a közepes és magas jövedelműek tudnak megtakarítani belőle - derült ki a KBC Equitas felméréséből.
Bod Péter Ákos: "Nagyon nem tetszik, ami történt"

Bod Péter Ákos: "Nagyon nem tetszik, ami történt" 

Nagyon nem tetszik, ami történt, túl hirtelen reakciókat láttam" - így vélekedett Bod Péter Ákos egyetemi tanár, közgazdász, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke a Duna Televízió Heti Hírmondó című műsorában, a végkielégítés-adó kapcsán a múlt héten felmerült kormányoldali tervekről, nevezetesen az alkotmány és az Alkotmánybíróság (AB) felülvizsgálati köreinek szándékolt megváltoztatásáról, utóbbi esetében szűkítéséről. Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője ugyanitt azt mondta: nem a különadóval beszedhető összeg, hanem az intézkedések üzenetértéke a jelentős a kormányzat részéről. Bod Péter Ákos szerint a válságadók valamilyen formában végül mégis visszahatnak majd a fogyasztókra.
Kötelező-váltás: sokan bajban lesznek?

Kötelező-váltás: sokan bajban lesznek? 

Csaknem félmillió autósnak jelenthet az átlagosnál is nagyobb gondot a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás új rendszerére - köbcentiről kilowatt alapú számításra - való áttérés. Korábban ugyanis nagyjából ennyi forgalmi engedélybe vezették be pontatlanul a járművek teljesítményét jelző lóerő számot. A helyzet tisztázását levélben kérte a Belügyminisztériumtól a CLB biztosítási alkusz.
Amire senki nem számított: nagyot estek a kötelező díjai...

Amire senki nem számított: nagyot estek a kötelező díjai... 

Minden várakozáson felül csökkentették kötelező díjaikat egyes hazai biztosítótársaságok - áll a Biztosítás.hu frissen kiadott elemzésében. A 2011. évi tarifákat elemző alkusztársaság szerint a díjszámítás kilowatt alapra történő átállítása, a PSZÁF szigora és a biztosítók közti díjverseny további 15-20%-os árcsökkenést hozhat idén az autósoknak.
Bankadó után: megugrottak a díjak

Bankadó után: megugrottak a díjak 

A bankadó bevezetése jelentősen növelte a hitelekhez és pénzforgalmunk bonyolításához kapcsolódó díjakat, míg a magatartási kódex aláírása csak kismértékben drágította a banki termékeket - derül ki a Bankometer.hu friss elemzéséből. Az internetbankot használók járnak a legjobban.
Kínos: minden ötödik ukrán választó eladná a voksát

Kínos: minden ötödik ukrán választó eladná a voksát 

Meglepő eredményt hozott a közelgő ukrán önkormányzati választás előtti közvéleménykutatás, amelynek keretében 2000 embert kérdezett meg két civil szervezet, a Demokratikus Kezdeményezés Alap és az OPORA A megkérdezettek mindössze 8,5 százaléka gondolja úgy, hogy az október 31-i választás tisztességes lesz. A többség jogsértésekre számít, ám arról megoszlanak a vélemények, hogy ezek érdemben befolyásolják-e majd az eredményeket. - szerepel az ELTE Társadalomtudományi Kar összeállításában.
Teljesen átalakul az ITD Hungary

Teljesen átalakul az ITD Hungary 

Központi hivatallá alakul az ITD Hungary Zrt-t - döntött szerdán a kormány, melynek tervei szerint az új szervezet átláthatóbb, kisebb és ezáltal költséghatékonyabb lesz.
Nem minden "hitel" az, aminek látszik

Nem minden "hitel" az, aminek látszik 

Egyre erőszakosabban szerzik ügyfeleiket az úgynevezett fogyasztói csoportszervező társaságok: miközben hirdetéseikben „pénzt", „megoldást" kínálnak „BAR listásoknak", illetve a bankok által elutasított fogyasztóknak, a szolgáltatás szerencsejátékszerű elemeiről nem tájékoztatnak, s a feltüntetett „törlesztő részletek" sem feltétlenül tükrözik a valós helyzetet - közölte a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete.
Egyre többen dolgoznak

Egyre többen dolgoznak 

Az idén a legalacsonyabb szintre, 10,9 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta a harmadik negyedévben, a foglalkoztatottak száma 3 millió 823 ezer volt, 39 ezerrel több, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Szakmák: mennyit fizetnek itthon és a régióban?

Szakmák: mennyit fizetnek itthon és a régióban? 

A csehek 244 650 forintnak megfelelő összeget, a szlovákok 232 960 forintnak megfelelő eurót, míg a magyarok bruttó 219 900 forintot keresnek átlagosan - derül ki a A Workania állásportál által működtetett www.merces.hu 2010 októberi felméréséből.

A "zöld fröccsöntő- szerszám" lehet a legújabb magyar siker 

Hat magyar vállalat vesz részt a világ egyik legnagyobb, szerdán kezdődött műanyagipari seregszemléjén, a düsseldorfi K 2010-en. Az idei vásáron a szervezők az innovációra, és ezen belül a környezettudatosság jegyében megvalósuló eljárásokra fókuszálnak.

"Magyarország a leggyengébb, a legsebezhetőbb" 

Ha nő a kockázatkerülés, és visszatér a válság Európába, akkor Magyarország ismét a térség leggyengébb láncszemévé válhat - értékelte a magyar gazdaság helyzetét Guillaume Tresca, a Crédit Agricole Corporate and Investment Bank stratégája. A régió országai közül Magyarország a legsebezhetőbb, de alacsony költségvetési hiánya és jó fizetési mérlege miatt a német növekedés kihúzhatja a slamasztikából.

Nagy erő és sok szolgáltatás a zsebben 

Ötvözi a nagy zoomos bridge és a kis kompakt gépek előnyeit. 12-szeres optikai zoomot és 25 milliméteres (ekvivalens) nagy látószöget kapunk a férfizsebben hordható géppel és elég nagy felbontású, 12 megapixeles fotókat.

Túl nehéz pályázati pénzhez jutni 

2010 októberéig mindössze 33,1 milliárd forint értékű támogatást igényeltek a vállalkozások a GOP vállalati technológiafejlesztési kiírásai keretében. Tavaly - igaz, az egész évben - 136,5 milliárd forint volt ez az összeg. Az okok a Start Zrt. véleménye szerint az igénybe vehető keretösszegek csökkentésére és a feltételek jelentős szigorodására vezethetők vissza.

Tizenévesek: napi öt óra a tévé és a net előtt 

Az elmúlt tíz évben tizenhatszorosára növekedett azon fiatalok száma, akik naponta interneteznek. A szélesedő kínálat és az újabb platformok használatának eredményeként ma már naponta 4,9 órát töltenek el a különböző képernyők előtt a 15-19 évesek. A rádió és a magazinok fogyasztása pedig lassú csökkenést mutat körükben. - derül ki a GfK Hungária és az Ipsos Nemzeti MédiaAnalízisából.

5000 forintért már váltanánk 

„Az ügyfelek 80 százaléka teljesen elégedett jelenlegi biztosítójával, tehát az idei kötelező felelősségbiztosítási kampány alatt sem fontolgatja a szolgáltató váltást. Azonban, ha a kalkuláció során akár csak 5.000 forintot is spórolhat, az autósok 43 százaléka máris gond nélkül váltana biztosítót"- derül ki az AEGONdirekt.hu felméréséből.

A nagy zoom szerelmeseinek... 

A kompakt, nyakban hordható méretű készülék ugyanis 30-szoros zoomra képes, azaz szinte távcsőként használható. Optikai képstabilizátor könnyíti meg a fotós dolgát, igaz, hogy kézből, teljes zoom mellett így is gyakorlat kell a sikerhez.

A teljesítmény alapú árazás átalakítja a kötelező piacot? 

Az autótulajdonosok szempontjából az idei kgfb kampány legfontosabb változása a köbcentiméter alapú tarifálásról kilowatt alapúra való átállás, amely a Generali várakozása szerint újraosztja a piacot. - állítja a biztosító közleményében.

Szerdától olcsóbb lesz a benzin 

Szerdán két forinttal csökken a benzin ára a hazai töltőállomásokon, a gázolajé változatlan marad - erősítették meg piaci forrásokból a holtankoljak.hu értesülését. Így a benzin országos átlagos ára 337 forintra csökken, a gázolajé 322 forint marad.

200 milliót már összegyűjtöttünk az iszapkárosultaknak 

A hazai telekommunikációs iparág legnagyobb szereplői, a Vodafone, a T-Mobile, a Telenor, a T-Home, az Invitel és a UPC által támogatott 1749-es segélyvonalon összegyűjtött milliók a magyar Vöröskereszt segítségével jutnak el az érintettekhez.

Egyre optimistább a magyar 

Négy és fél éve volt ilyen magas a GKI konjunktúraindexének szezonális hatásoktól megtisztított értéke, mint most októberben - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.

Klímapolitikai feladatok a magyar elnökség idején 

Magyarország a soros elnökség idején és azon túl is kiemelt figyelmet kíván fordítani a klímapolitikai intézkedéseknek, hiszen csak ezen lépések meghozatalával garantálható a fenntartható fejlődés biztosítása, a jövő nemzedékeinek élhető környezete - közölte Kovács Tamás Iván európai uniós és nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár és Kovács Pál energetikai helyettes államtitkár, amikor a magyar uniós elnökség klímapolitikai céljairól tárgyaltak Budapesten Connie Hedegaard klímapolitikáért felelős uniós biztossal.

Nyugdíj: nem lehet a többletkiadásokat elszámolni 

Jogos a tagállamok kezdeményezése, hogy a magánnyugdíjpénztári reform miatt keletkező többletkiadásaikat elszámolhassák, ám a jelenlegi elszámolási rendszer nem teszi lehetővé annak kezelését - olvasható Olli Rehn-nek, az Európai Unió gazdasági és pénzügyekért felelős biztosának abban a levelébe, amelyet annak a kilenc tagállam - így Magyarország - pénzügyekért felelős miniszterének küldött levelet, akik belekezdtek az EU által szorgalmazott nyugdíjreformba, és annak költségeit szeretnék elszámolni.

Új szabályokkal támogatná a kismamákat az EU 

Az Európai Parlament a szülési szabadság minimális időtartamát 14 hétről 20, száz százalékban fizetett hétre hosszabbítaná meg az egész unióban. A képviselők többsége támogatta a legalább két hetes fizetett apasági szabadság bevezetését is.

Egyszerű kezelés és kiváló ár-érték arány a Toshibától 

A Toshiba Camileo X100 Full HD felbontású videokamera révén kihasználhatjuk modern, nagy képernyős tévénket, ehhez HDMI kábel is található a csomagban. Kezdő videósoknak ajánljuk.

440 gramm, mégis képes teljes HD-t készíteni 

Teljes HD felbontásban képes felvételeket készíteni a Sony HDR-CX550VE elnevezésű, 440 grammos videokamerája, amelyet nagy látószögű, 10-szeres optikai zoomos G objektívvel láttak el, így a tájképek és a csoportos felvételek sem jelentenek gondot.

A cserélhető objektíves gépek lehetnek a jövő kedvencei 

A jövő meghatározó géptípusai az APS-C szenzoros, cserélhető objektíves gépek lehetnek, itt ugyanis a gépváz nem tartalmaz tükrös keresőt, de a készülékek minőségben megközelítik a komolyabb eszközök tudását.

Amit a keresőben látunk, az lesz a fotón is... 

Egy teljesen új, kompakt cserélhető objektíves kategória meghatározó készüléke. Ennél a fejlesztésnél nem tartalmaznak tükörreflexet és prizmarendszert az eszközök, így sokkal könnyebb lett a készülékváz, de az objektívek változatossága és eltérő kialakítása segít bennünket a pillanatok megörökítésében.

Sötétebb beállításoknál vaku nélkül... 

Profi fényképészek ötletei és tapasztalatai után finomították a G sorozat legújabb gépét, így a felhasználók még könnyebben tudják majd alkalmazni a klasszikus kezelési és vezérlési sémát.

A kezdőknek sem kell megijedniük... 

Igen kiemelkedő ár/érték aránnyal támad a bridge kategóriás kompakt gépek piacán a Kodak EasyShare Z981. A készülékhez négy Ni-MH akkumulátort és töltőt mellékelnek.

Továbbra is lejtőn a magyar cégek 

Hiába várta mindenki, hogy az idei év már a javulásról fog szólni, tovább nőtt a cégek elleni fizetésképtelenségi eljárások száma. Valószínűleg idén is negatív rekordokat fogunk döntögetni.

Újabb uniós úthasználati díj a fuvarozóknak? 

A tagállamok közlekedési miniszterei megállapodtak arról az uniós szabálymódosításról, amelynek értelmében a tagországok az úthasználati díjakba a környezetterhelés és zajártalmak miatti többletköltséget építhetnek be a teherautók esetében.

Müller Péter, Láng István és Kozma atya a jövőről és jövőért 

Az 1992-es Rioi Nyilatkozat és a 2002-es johanessburgi Fenntartható Fejlődési Világtalálkozó után, a fenntarthatósági  világ-csúcstalálkozó 2012-es eseménye előtt az 1. Magyar „Fenntarthatósági Csúcs" konferencia a hazai  szereplőket hívja egybe, számvetésre és jövőkép megrajzolására.

Nyereségünk 2 százalékával segíthetünk! 

Az október 4-én, hétfőn, az ajkai vörösiszap-tározó átszakadt gátja miatt bekövetkezett katasztrófával érintett települések: Devecser, Kolontár, Somlóvásárhely, Tüskevár, Apácatorna és Kisberzseny lakóinak megsegítéséért a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége felhívással fordul az ország vállalkozóihoz. A károsultak megsegítése ebben a helyzetben mindannyiunk felelőssége. Ismét fogjunk össze a bajbajutott emberek, családok megsegítése érdekében!

Kiszámolták: 202 ezer az átlagkereset  

A reálkeresetek - a fogyasztói árak 5,2 százalékos növekedése mellett - 3,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit az év első nyolc hónapjában, döntően a személyi jövedelemadó-szabályok változása miatt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal kedden.

Válságadó: visszautasítanak és tárgyalnának az érintettek 

A Vodafone szerint az extraadó a versenyképességet veszélyezteti, ezért tárgyalnának róla, a Stabilitás Pénztárszövetség továbbra is tiltakozik a tervek ellen, míg az Invitel meglepődne, ha a cégek nem csinálnának semmit, de azon is, ha a kivetett adót nem szedné be a kormány.

Nem felkészültek a magyar cégek 

Nem készültek fel eléggé a hazai cégek egy komolyabb vírusra, vagy egy pénzügyi motiváltságú, interneten keresztül érkező támadásra - ez derül ki a Panda Security hazai felméréséből.

Bokros: "nehezen lesz meg az egymillió beígért munkahely" 

Bokros Lajos szerint komoly ellentmondás található a kormány gazdaságpolitikájában, így kétséges, hogy meglesz-e a beígért egymillió munkahely, vagy a 3 százalékos gazdasági növekedés.

Iskolát kap a fejlesztés- és a versenypolitika 

Harminchárom - közöttük öt teljesen új - szakon kínál speciális tudásszerzésre lehetőséget a Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdasági Továbbképző Intézete.

Orbáni különadók és kockázataik 

Az új kormány megalakulása óta éves szinten a GDP 2,5%-át meghaladó mértékben jelentette be átmeneti adó- és járulékterhek kivetését. Három évig sújtja különadó a pénzintézeti, az energia és a telekommunikációs szektort, továbbá a bolti kereskedelmet. 14 hónapon át 2,8 millió embertől veszik el a kötelező magánnyugdíj-pénztári befizetését. A GKI gyorselemzése.

Selmeczi Gabriellára várnak a nyugdíjpénztárak 

A Stabilitás Pénztárszövetség tagjai értetlenül állnak a kormány „nyugdíjvédelmi megbízottjának" kinevezése előtt, mivel a pénztárak nemcsak hogy megőrizték az elmúlt években egyéni számlára befizetett megtakarítások reálértékét, hanem többségében az inflációt meghaladó mértékben gyarapították is azt.  - írja a szövetség közleményében.

Tarolt a Google 

A Google Inc. 7,29 milliárd dolláros bevételt ért el a 2010. szeptember 30-án zárult negyedévben, ami 23%-os növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest.

Ingatlanpiac: jönnek a kínaiak! 

A közép-kelet-európai régió ingatlanbefektetési forgalma 2010 harmadik negyedévben elérte a 1,5 milliárd eurót (410 milliárd forintot), ami 60 százalékos növekedést jelent a második negyedévhez képest. - derül ki a CB Richard Ellis (CBRE) legfrissebb kutatási eredményeiből. A régió negyedéves forgalma kétéves csúcson áll, hiszen az idén befektetett 3,3 milliárd euró jelentősen meghaladja 2009-es év teljes forgalmát (2,6 milliárd euró).

Külföldi munkalehetőségekről érdeklődhetünk 

Az EURES 2010. október 16-án a Magyar Telekom Székház épületében nyitja meg ötödik alkalommal nemzetközi információs- és állásbörzéjét. A rendezvény útmutatást nyújt mindazoknak, akik szeretnének valós képet kapni a nemzetközi munkaerőpiac jelenlegi állapotáról. Elsődleges célja a munkaerő-mobilitás elősegítése és ösztönzése oly módon, hogy a külföldön munkát vállalók érdekeltek legyenek abban, hogy megszerzett tapasztalataikat, tudásukat a jövőben itthon kamatoztassák.

Miért jó a franchise?  

Megjelent a Piac és Profit magazin legújabb száma. A tartalomból: Hálózatépítők - a franchise-ipar sem büszkélkedhet kiugró tavalyi teljesítménnyel; Fél év után bizonyítvány - az uniós elnökségről; Zöldre váltva - Olajos Péter interjú; Együtt a sikerért - kockázati- és magántőke-befektetésekről; Szelektív figyelem - a hulladék-újrahasznosításról. Keresse az újságárusoknál, vagy rendelje meg digitálisan!

Építőipar: negatív rekord szeptemberben 

Több mint 400 építőipari vállalkozás felszámolását indították el a cégbíróságok szeptemberben - adta hírül az Opten céginformációs szolgáltató. Az első három negyedévben az ágazat csaknem 3000 cége ment tönkre, 18 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

Sokan továbbra sem érdeklődnek az internet iránt 

Az Európai Unióban a háztartások 43 százalékában továbbra sincs internet - derül ki az Európai Bizottságnak a digitális technológia terjedéséről közzétett legfrissebb jelentéséből.

A közbeszerzésekben bízhatnak a kkv-k 

"A belföldi árbevételű kkv-k számára a közbeszerzési pályázatokban való nagyobb részvétel jelentheti az esélyt a válságból történő kilábalásra, illetve a növekedésre" - véli Németh László, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Nemzeti Bajnokok: a kkv-k a magyar gazdaság jövőjének kulcsa

Nemzeti Bajnokok: a kkv-k a magyar gazdaság jövőjének kulcsa 

Az ország jövője a hazai kkv-szektor kezében van.

Költségkímélés

Belerokkanhatnak a magyar vállalkozások az áramszámlákba

Belerokkanhatnak a magyar vállalkozások az áramszámlákba  

Az áramszámlák egyik tételének drasztikus emelkedése akár háromszázmilliárd forintos többletköltséget is okozhat a magyar vállalkozásoknak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo