Veszélyes játék ugyan a makrogazdasági előrejelzéseket pont két jelentős politikai esemény között, azaz közvetlenül a tegnap esti FOMC (Federal Open Market Committee) és a mai EKB (Európai Központi Bank) ülése előtt módosítani, de a jelentősebb politikai változások előtt hasznos a nézeteinket pontosítani - véli Steen Jakobsen, a dán székhelyű globális befektetési bank, a Saxo Bank vezető közgazdásza. Véleménye szerint „valódi piac" mára már alig maradt, hiszen a rögzített kamatozású papírok piacát a jegybankok közvetlenül vagy ugyanazon jegybankok közvetve a likviditás biztosításával uralják: ezért egyesek ezt már példátlan méretű pilótajátéknak titulálják.
A jelentős makroszintű változások politikai hibák nyomán alakulnak ki, márpedig jelenleg két ilyen hibára is számítani lehet, merthogy a szabadságukra készülődő politikusokon végigsöpör a pánik.
„A bővítő-színlelő játszma utolsó labdameneteihez érkeztünk" - írja elemzésében. Ebben a végjátékban a politikusok a harminc év alatt létrehozott adósságállományt „a szokványostól eltérő intézkedésekkel" váltották ki. Az intézkedések csak látszólag helyettesítik az adóssághegyet, valójában a működésben levő adóssággépezet utolsó őrületes kiterjesztését jelentik. A QE, az LTRO és egyéb néven futott körök más-más formában ugyanazt testesítik meg, azaz az utolsó mentsvárat, mivelhogy a kamatok már régen a nulla felé tendálnak, sőt egyes esetekben már negatívba is fordultak, ami aztán végképp kockázati anorexiát okoz.
Ezek az intézkedések eleddig rendkívül gyengén muzsikáltak akár gazdasági, akár piaci hatásukat nézzük. A részvények immár 12 év óta lazsálnak, így egyesek (tévesen) már a „részvénypiac kimúlását" kezdik emlegetni.
A két politikai döntést hozó értekezlet között fontos tisztában lenni ezzel a háttérrel. A történelem kioktatott bennünket arra, hogy az alapvető kihívások ezen eseményektől függetlenül változatlanok maradnak.
Spanyolország lassacskán ugyan, de továbbra is a mentőcsomag felé araszol, a görög-ügy a veszett fejsze nyele, az európai bankrendszer ma is forráshiányos, és az USA előtt január elsején változatlanul ott tátong a költségvetés verme (amelyet a FOMC a politikusokat kiszolgáló döntésével csak mélyíthet). Globális léptékben a munkanélküliség és a termelés satnya, és Ázsia lába sem mozdul a fékpedálról. Mostanában a Kínából érkező aggasztó megjegyzések és megbízható adatok is ugyanezt igazolják. A kínai növekedést „leginkább kifejező alábbi becslés" szerint a 7%-nál alacsonyabb ráta a recesszió képét vetíti előre, és mintha máris azzal azonos lenne.
Tehát a politikai döntésre készülő két jegybank politikai döntéshozói nyilván „tenni" akarnak valamit, vagy a kivárás helyett legalább a „tettrekészséget" akarják kommunikálni, ami Steen Jakobsen szerint éppenséggel helyes, mert minél kevesebb a makrohatás, annál jobban jár a világ gazdasága. A gazdaság igazán a mikro gazdaságon keresztül funkcionál, ám ez igazából a tündérmesék világát és nem a jelen ámokfutó makrogazdasági politikai kísérlet világát idézi.
Draghi, az EKB olasz elnöke végre kimutatta foga fehérjét, nevezetesen azt, hogy ízig-vérig befektetési- és jegybankár: ha, már a jegybanki beavatkozás a tét, az ember kicsinyes egyáltalán nem lehet. Az a férfiú, aki az LTRO tévén (a saját véleménye szerint) egymaga puszta kézzel „megvédte az eurót", olyan magasra emelte a tétet is, hogyha netán kudarcot vall, akkor nemcsak a hitelessége esik kútba, hanem az a néhány helyes lépés is meghiúsul, amelyeket az európai hivatalnokok az elmúlt három évben tettek.
Ráadásul a Bundesbank, jó okkal, továbbra is nyilvánvalóan „obstruál". Sokan képtelenek felfogni, hogy Németországgal az élen egész Európa vesztene azon, ha a németek beadnák a derekukat, és „mélyen a zsebükbe nyúlnának". Egy ilyen lépést azonnali leminősítés követne, az „európai mag" finanszírozása erőteljesen megemelkedve romló gazdasági helyzetet és visszaeső termelést, azaz olyan forgatókönyvet eredményezne, amely máris kimondottan negatív.
Közben Európa maradék részének kormányai és bankjai számára az EKB biztosítaná a finanszírozást, ehhez még több pénzt kellene nyomtatni, és a szükséges reformok is a távolabbi jövőbe tolódnának.
„Szerintem 90 százalék az esély arra, hogy Európa a jelenlegi politikai pálya mentén a japanizálódás felé sodródik. Az adósságválságra az újabb adósság nem gyógyír. Ha így folytatjuk, évtizedek lehetőségeit vesztegetjük el, mert ezen az úton befektetési kultúránkra az lesz a jellemző, hogy pénzünket saját kormányaink papírjaiba és nem hiteles vállalkozásokba fektetjük, azaz az 1911 óta jellemző mintegy 6 százaléknyi hosszú távú megtérülésnél nem is számíthatunk jobbra, legalábbis Bill Gross legfrissebb kitekintése szerint" - írja elemzésében a Saxo Bank közgazdásza.
