Piac&Profit cikkei


Piac&Profit cikkei

Hány millióval támogattuk az árvízkárosultakat?

Hány millióval támogattuk az árvízkárosultakat? 

Összesen 841 ezren hívták a 1752-es Nemzeti Segélyvonalat, amivel (nem végleges adatok szerint) 205 millió forintot adományoztak honfitársaink telefonon az ez évi ár- és belvízkárosultaknak. A 1749-es segélyvonalat üzemeltető telekommunikációs cégek 150 millió forintot, míg a kormányzati Összefogás Vonala 18 millió forintot gyűjtött.
A nyílt szoftvereké a jövő

A nyílt szoftvereké a jövő 

A nyílt szoftveres törekvéseket itthon és nemzetközi szinten is kiemelten támogatják a jövőben - derült ki az ODFA Magyarország által szervezett nemzetközi OpenOffice.org konferencia nyitó ülésén.
Mikor kerül 10 millió alá Magyarország lakossága?

Mikor kerül 10 millió alá Magyarország lakossága? 

A Nagycsaládosok Országos Egyesületének internetes népességszámlálója szerint a jövő héttől, a Központi Statisztikai Hivatal számításai alapján pár hét múlva 10 millió alá esik Magyarország becsült lélekszáma. Habár teljes bizonyosságot csak a jövő őszi népszámlálás fog jelenteni, egyre több kutató vélekedik úgy, hogy 2011 októberére már csak 9,7 millió személyt találnak itthon a biztosok.
Irány Japán és Korea!

Irány Japán és Korea! 

Az EU Gateway Program 2008. júniusában indult, célja, hogy professzionális, személyre szabott tanácsadással és szolgáltatásokkal segítse azokat az Európai Unió tagországaiban működő vállalkozásokat, melyek a Japánban illetve Dél-Koreában történő üzleti megjelenésben potenciális lehetőséget látnak. A program lehetőséget kínál egy üzleti héten történő részvételre a célország(ok)ban. - írja Deloitte közleményében.
EU: etikusabb magatartásra van szükség

EU: etikusabb magatartásra van szükség 

Az Európai Bizottság elnöke szerint a stabilitási paktum betarttatásának érdekében az EU-nak „értelmesebb ösztönzőkre és szankciókra" van szüksége. Barroso szerint Európa helyes irányba halad a válság leküzdésében.
2005-ös szintre estek a bónuszok, már ahol volt

2005-ös szintre estek a bónuszok, már ahol volt 

A Hay Group 2010-es Jövedelemszint-felmérésének tanulsága szerint az elmúlt évben is estek a vállalatok által kifizetett bónuszok. Egyelőre azonban nemzetközi szinten sem jobb a helyzet.
Még az optimisták se remélnek sokat

Még az optimisták se remélnek sokat 

A hazai építőipari társaságok további csökkenést várnak az építőipar teljesítményében, bár kisebb mértékűt, mint a megelőző időszakban - derül ki a CEEC Research társaság és a KPMG közös felméréséből. A bizonytalanság jelentős mértékű még az optimistább várakozásokat megfogalmazóknál is.
Egyre kevesebb a pénzügyi szolgáltató Magyarországon

Egyre kevesebb a pénzügyi szolgáltató Magyarországon 

Az ágazatban egy év alatt jelentősen, 34 százalékkal több vállalkozás ellen indítottak felszámolási eljárást a hitelezők. Eközben az új cégek alakítása gyakorlatilag stagnál.
Újabb határidő közeleg!

Újabb határidő közeleg! 

Szeptember 6-ig pályázhatnak komplex vállalati technológiafejlesztésre a mikro-, kis- és középvállalkozások - figyelmeztet a Világgazdaság Online mai cikkében.
Mi a legnagyobb probléma?

Mi a legnagyobb probléma? 

A magyarok 61 százaléka szerint a munkanélküliség, míg 45 százalék szerint az ország gazdasági helyzete a legnagyobb probléma, amellyel jelenleg Magyarországnak szembe kell néznie - derül ki a tavasszal végzett közvélemény-kutatás eredményeit összegző Eurobarométer-jelentésből. Nem meglepő tehát, hogy az európai polgárok döntő többsége kívánatosnak tartana egy szigorúbb európai gazdasági irányítást.

Már nem élményszerűen vásárol a magyar 

A hazai vásárlók a legtudatosabbak közé tartoznak Kelet-Európában. Honfitársaink 82 százaléka állítja magáról, hogy vásárlásait tudatosan megtervezi előre. Emellett a hazai vevők több mint fele vásárlás közben rendszerint gyors döntést hoz a bolton belül - derül ki a GfK Hungária Shopper VIP kutatásából. Szintén racionális vásárlási döntés a jellemző Ausztriában, Szlovákiában és Csehországban is. A déli régió - a bolgároknál, a szerbeknél és a horvátoknál - sajátossága pedig az élményszerű, nézelődő vásárlás.

15 százalékkal nőtt a munkanélküliek száma egy év alatt 

2010 május-júliusában a 15-74 éves foglalkoztatottak létszáma 3 millió 789 ezer fő volt, 0,6%-kal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. A munkanélküliek száma az egy évvel korábbihoz képest 15%-kal, 467 ezer főre nőtt, ami 1,3 százalékponttal magasabb, azaz 11,0%-os munkanélküliségi rátát eredményezett.

Nem javul a helyzet: sorra mennek csődbe a pesti cégek 

Huszonkét százalékkal több a felszámolás alatt álló cég a Közép-Magyarország régióban az első félévben, mint 2009 azonos időszakában - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból. Némileg a cégalapítási kedv is visszaesett.

Az olaj után: Honda Civic Hybrid 

A Honda a Civic Hybriddel nem akarja megváltani a világot, de egyfajta előkészületnek tekinti a kőolaj nélküli időkre. Alapnak nem is rossz, de nem biztos, hogy megéri az árát.

Tovább védenék a magyar földet 

2011 tavaszán jár le az a szerződés, amely eddig a más uniós tagállamokból érkező jogi és természetes személyek földtulajdonszerzését korlátozta. A földvásárlási moratórium meghosszabbításáról szóló szakmai anyagról vélhetően a jövő heti kormányülésen születik döntés - nyilatkozta Vajda László, a Vidékfejlesztési Minisztérium főosztályvezetője a Népszabadságnak.

A magyar gazdaság sikere a kkv-kon múlik 

"A kormány gazdaságpolitikájának középpontjában a kis- és középvállalkozások versenyképességének fejlesztése és támogatása áll, hiszen ezek a magyar gazdaság sikerének letéteményesei"- hangsúlyozta Bencsik János, a Nemzetgazdasági Minisztérium energiaügyi és otthonteremtési államtitkára, a XVII. Vértes Expo 2010. augusztus 26-ai megnyitóján, Tatabányán.

Pályázat a magyar internet kiválóságainak 

Immár harmadik alkalommal találkoznak a világháló és az internetes média kiválóságai, hogy számot adjanak arról, mennyit fejlődtek az elmúlt években, milyen új fejlesztésekkel és alkalmazásokkal segítik a hírre, információra mindig éhes olvasókat, látogatókat.

A motiváció: biztos állás és pénz 

A 21. század fiatal pénzügyi szakemberének magabiztos és világos jövőképe van karrierjéről, biztos állás és pénz motiválja - derül ki a világ legnagyobb pénzügyi és számviteli szakembereket tömörítő szakmai szervezete, az ACCA (Accociation of Chartered Certified Accountants) és a világ egyik vezető tanácsadó cége, a Mercer kutatásából.

Kell-e a pártoknak a Facebook? 

Az internet lehetőségeinek a választási kampányokban való felhasználása - e-mailek és kisvideók formájában - régóta bevett szokás a pártoknál, azonban a különböző közösségi oldalak politikai célra való felhasználhatóságát csak az utóbbi időben fedezték fel. Az egyik úttörő Orbán Viktor volt, akinek jelenleg 37 ezernél is több „követője" van a Facebookon, míg a Fidesznek „csupán" 17 ezer - olvasható a Népszabadság Online szerdai cikkében.

Nem kell többet aggódni, hogy nem tud hívni a gyerek 

Nem kell többet aggódniuk a szülőknek amiatt, hogy a gyerekük nem tudja felhívni őket, amikor nincs pénz a kártyája egyenlegén: a Telenor augusztus 24-től eltörli a Családi Csomag szolgáltatás havidíját kártyás ügyfelei számára. Ezzel a csomaggal azontúl, hogy hívócsoportba tartozó tagok 0 forintos percdíjjal beszélgethetnek egymással, a gyerekek akkor is mindig fel tudják hívni a szüleiket, amikor már lebeszélték a pénzt a kártyájukról.

30 forinttal drágább a benzin, mint tavaly 

Szerdától újabb négy forinttal csökken a benzin, és 3 forinttal a gázolaj ára a hazai töltőállomásokon - értesült piaci forrásból a holtankoljak.hu. Így a benzin országos átlagos ára 334 forintra csökken, míg a gázolajért átlagosan 321 forintot kell majd fizetnünk.

Hátrány az állami tapasztalat 

A versenyszektorban él némi fenntartás a közigazgatásból és állami cégektől érkezőkkel szemben - tudta meg szakértőktől a Napi Gazdaság. A magánszektorban működő vállalatok általában „kész" tudású és tapasztalatú embereket keresnek.

Nem kérdezzük meg, van-e olcsóbb gyógyszer 

Egy krónikus betegek körében végzett kutatás szerint minden második beteggel előfordul, hogy ára miatt nem tudja kiváltani vényköteles gyógyszerét, és egynegyedük nem az orvosi előírások szerint alkalmazza azt - ezek a legfőbb megállapításai a Szinapszis Kft. által végzett kutatásnak, amelyet a WEBBeteg.hu egészségportál megbízásából készített.

Vámgondjai támadtak az EU-nak 

A Világkereskedelmi Szövetség azt szeretné, ha az EU maradéktalanul megfelelne az 1996-ban született nemzetközi vámtarifa-egyezményben foglaltaknak, miszerint minden IT-termékkörre nulla százalékos importvám vonatkozik.

Egyre nagyobb gondban az építőipar 

Soha nem látott magasságba szökött a havi felszámolások száma az építőiparban júliusban. Az év eddig eltelt részében - némi statisztikainak nevezhető hullámzástól eltekintve - masszívan romlott az ágazat állapota, július azonban túltett a kiugróan pusztítónak tartott júniuson is. Az ágazat hígulása némiképp lassult, ám még így is jelentősen meghaladja a nemzetgazdaság egészében tapasztalható jövés-menést.

Lakáspiaci gondok: van, aki fél évig is várhat a vevőre 

Nagy várakozás előzte meg az új kormány beiktatását az ingatlanpiaci szereplők körében, hiszen a tulajdonosok, a beruházók, az építtetők, és a beszállítók is olyan intézkedéseket vártak, amelyek fellendíthetik a piacot. Azonban ez első lépések, - a bankokra rótt terhek, vagy a Nemzetközi Valutalappal folytatott harcok -, azt jelzik, hogy nem lesz könnyebb a piac helyzete, hiszen így belátható időn belül nem lesznek hitelfelvételt serkentő intézkedések. Ha a bankok terhei nőnek, egy éven belül drasztikusan csökkenhetnek tovább a hitelforrások, az emberek kisebb eséllyel, vagy egyáltalán nem jutnak majd kölcsönhöz.  - írja a Central Home közleményében.

Még tart a kiskereskedelem megtisztulása 

Több mint 13 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi vállalkozások ellen indított felszámolási eljárások száma az első félévben, de többen kérték végelszámolást a cégükre - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adatbázisából.

Hálapénz: nélkülözhetetlen és megalázó 

A hálapénz problémája folyamatosan visszatérő téma a magyar egészségügy kapcsán. A problémáról egyelőre inkább mindenki csak beszél, de megszüntetése érdekében konkrét lépések alig történnek. A paraszolvencia rendszerének nem csak a TB járulékát rendszeresen fizető páciens a vesztese - aki több tíz, vagy netán százezer forintot is kifizet az egyébként elvárható szolgáltatásért - hanem az orvos is. A sajtó jellemzően a betegek oldaláról mutatja be a mindennapi gyakorlatot, pedig a szakmának is igen határozott véleménye van a hálapénzről. - írja a Szinapszis elemzésében.

Átlag 198 ezres jutalmat kap a magyar 

A hazai pénzügyi jutalmak és províziók országos átlaga 2010. első félévében 198.400 forint, míg a 13. havi bér országos átlaga 197.000 forint volt - derül ki a Workania állásportál által működtetett www.merces.hu fizetési felméréséből.

Ismét csökkentik a benzin árát 

Három forinttal csökken a benzin, és két forinttal csökken a gázolaj ára szerdán a töltőállomásokon - erősítették meg piaci forrásból a holtankoljak.hu értesülését.

Magyar jelentkezőket vár az EU 

Az Európai Bizottság immár ötödik alkalommal hirdette meg az Európai Vállalkozási Díj-pályázatot. A pályázaton azokat a sikeres kezdeményezéseket, vállalkozási elképzeléseket és gyakorlatokat díjazzák, amelyek előmozdítják a vállalkozói tevékenységet és jól tükrözik a vállalkozók társadalomban játszott szerepét.

Nincs még egy annyira kettészakadt társadalom, mint a magyar 

A magyarországi munkaerőpiac, az alapkészségekkel rendelkező munkavállalók tekintetében toleráló munkaerőpiacnak tekinthető, a vizsgált készségek és kompetenciák terén ugyanakkor szélsőségesen kettészakadt képet mutat a magyar társadalom - közölte az Adult Literacy and Life Skills Survey-t (ALL Survey) legutóbbi felmérése eredményeit a Young and Partners pénteken.

Ők okozták a legtöbb kárt júliusban 

Elsősorban spamküldő és banki információgyűjtő kártevők garázdálkodtak a magyar neten júliusban - derül ki a VirusBuster statisztikáiból. A TOP 10-ből kilenc trójai vírus.

Ilyen Kína: havi 9 millió új mobilelőfizető 

A 2010-es világkiállítással Sanghaj az érdeklődést Kína múltjára, jelenére és jövőjére irányítja. Az Ericsson ConsumerLab új jelentése a világ legnagyobb távközlési piacának növekedése, lehetőségei és sokszínűsége mögött álló fogyasztói viselkedésre irányítja a reflektorfényt.

Van, ahol minden negyedik dolgozót szexuálisan zaklatnak 

Az Ipsos 22 országban készült online felmérése szerint minden tizennegyedik (7%) munkavállalót bántalmazott már szándékosan fizikailag a munkaidő alatt a munkatársa vagy felettese, míg 9%-ra igaz, hogy szexuálisan zaklatták őket magasabb beosztású személyek kizárólag azért, mert nekik dolgoznak, s nem mert komoly kapcsolatot kívántak velük létesíteni.

Könnyebb lesz a 15 millióhoz jutni 

Szeptembertől tovább bővülnek a Gazdahitelhez kapcsolódó lehetőségek: a maximális futamidő 3 évre hosszabbodik, és ingatlanfedezet mellé nem lesz szükség harmadik személy készfizető kezességére sem.

Mobilveszély: 3D-s játék helyett előre telepített vírus 

Jó, ha tudjuk: nemcsak számítógépek fertőződhetnek és fertőzhetnek, hanem bármely intelligens digitális készülék. Okostelefon és számítógép egyaránt lehet kártevő-célpont és -hordozó. - derül ki a Virusbuster összeállításából.

1500 milliárd lehet is a külföldre menekített magyar vagyon 

„Becslések szerint az 1500 milliárd forintot is elérheti a magyarok által a hazai adóhatóság elől elrejtve, külföldön tartott összvagyon" - olvasható a hvg.hu-n, melyben a lap beszámol privátbankároktól szerzett értesüléseiről. Ugyan az elmúlt időszak viharos eseményei ellenére nem volt tapasztalható vagyonkiáramlás a hazai piacokon, azonban ennek oka feltehetően az, hogy a tehetős magyar személyek már 2008 őszén áttették vagyonuk nagy részét devizába.

"VB-sorrend". Pepsi, Coca, Szentkirályi 

A közelmúltban közvetített 2010-es Labdarúgó-világbajnokság kapcsán nemzetközi reklámhatás vizsgálatot végzett az Ipsos ASI. Ennek keretében Magyarországon 4 hirdető: Pepsi, Coca, Nike, Szentkirályi egy-egy televíziós reklámja került górcső alá.

Napi 112 percet töltünk az interneten 

2006 és 2010 között - a teljes web-forgalom tekintetében - közel nyolcszorosára emelkedett az interneten átlagosan eltöltött idő, számottevően nőtt a videó- és képmegosztók, a híroldalak és a keresők száma - dupla akkora közönséget kiszolgálva, felhasználónként az átlag havi 29-ről mára 56 fölé emelkedett a netezésre szánt órák száma, ami összességében 240 milliószor hatvan perc szörfölést jelent - derül ki a Gemius és az Ipsos közös gIA kutatásaiból.

Minden negyedik cég megszenvedte a tavaszi időjárást 

„Az elmúlt hónapok időjárási viszontagságai a mezőgazdasági vállalkozások több mint felét negatívan sújtották, de az iparban és a kereskedelmi szektorban is minden ötödik cég működését megnehezítették a viharkárok, valamint a rendkívüli ár- és belvízhelyzet" - derült ki a mintegy 700 magyarországi kis- és középvállalkozás megkérdezésével zajlott K&H kkv kutatásból.

Adózás: Nincs az első hét szempont között 

A Kelet-Közép-Európa országaiban megtelepedni kívánó nemzetközi vállalkozások legfontosabb telephely-választási szempontjai között nincs az első hétben az adózási környezet - állapítják meg friss tanulmányukban az IFUA Horváth & Partners szakemberei

Dízelesek: érdemes holnap megtankolni! 

Két hét változatlanság után szerdától 3 forinttal nő a gázolaj ára - értesült piaci forrásokból a holtankoljak.hu. A benzin ára ezúttal sem változik. Így a hét közepétől 335 forint lesz a dízel országos átlagára, míg a benziné 340 forint marad.

Melegpornó Orbán Facebook-profiljában 

A kormányfő Facebook-os oldalára valaki(k) vasárnap hajnalban Schmitt Pál elnöki beiktatásáról készült film mellé melegpornót töltöttek fel - tudósít az Index.

Kádercsere: most tisztogat a kormány vagy sem? 

A személycserék a minisztériumok állományának eddig legfeljebb tíz százalékát érintették - tudta meg a Népszabadság kormányzati forrásból. Az érdekképviselet szerint a fideszes kádereknek csinálnak helyet, a kirúgásokat pedig etikátlanul intézik. - írja mai összeállításában a napilap.

Samsung Galaxy S – Csúcskategóriás 

Az üzleti felhasználók talán a legnehezebben meggyőzhető réteg az érintőkijelzős mobilok számára: több ezer telefonszám között az érintőképernyőn tallózni, mindezt néha vezetés közben, ráadásul egy viszonylag nagy méretű készüléken... már itt sokszor elbukik a ma kapható legtöbb érintésvezérelt kütyü.

Súlyos gondatlanság: nem mentenek, nem törölnek 

A Symantec Corp. nyilvánosságra hozta legfrissebb kutatását, mely során 26 ország 1680 IT és vállalati vezetőjét kérdezték meg szervezetük információkezelési folyamatairól (2010 Information Management Health Check Survey).

Vállalati kerékpárkölcsönzés a CIB-nél 

A vállalati kerékpáros infrastruktúra megteremtése hosszú évekre nyúlik vissza a CIB életében. Mára a bankcsoportnál dolgozók mintegy 10 százaléka kisebb-nagyobb rendszerességgel kerékpárral érkezik a munkahelyére.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Nemzeti Bajnokok: a kkv-k a magyar gazdaság jövőjének kulcsa

Nemzeti Bajnokok: a kkv-k a magyar gazdaság jövőjének kulcsa 

Az ország jövője a hazai kkv-szektor kezében van.

Költségkímélés

Belerokkanhatnak a magyar vállalkozások az áramszámlákba

Belerokkanhatnak a magyar vállalkozások az áramszámlákba  

Az áramszámlák egyik tételének drasztikus emelkedése akár háromszázmilliárd forintos többletköltséget is okozhat a magyar vállalkozásoknak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo