De minimis támogatás takarmány-feldolgozóknak

Nemzeti forrásból elkülönített általános de minimis támogatást nyújt a hazai szárított takarmány-feldolgozóknak a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) az idén. A vállalkozások évente legfeljebb 66.666 eurót - mintegy 20 millió forintot - igényelhetnek ebből a keretből.

A VM azért biztosítja a feldolgozók nemzeti forrását, hogy fenntartsa az állattenyésztés számára is kiemelten fontos hazai szárított takarmány-gyártását, ezáltal megőrizze az ágazatban dolgozók munkahelyét. A fehérjetakarmányok termeléshez kötött támogatását 2003-ban az Európai Unió megszüntette, ám Magyarország uniós csatlakozásakor átmenetileg engedélyt kapott arra, hogy 2012. április 1-ig közösségi forrással segítse a hazai takarmánygyártással foglalkozó vállalkozásokat.

Fontos tudnivaló!
Általános de minimis támogatásnak minősül minden olyan állami forrásból nyújtott támogatás, amelynek egy jogosult által igénybe vehető összege három egymást követő év alatt nem haladja meg a 200.000 eurónak megfelelő forintot, és amiről a támogatást nyújtó, vagy a jogszabály kimondja, hogy általános de minimis támogatásnak minősül.

A határiő lejártával a VM az ágazat fenntartása érdekében továbbra is hozzájárul a gazdaságok nyersanyagköltségéhez, így a már termeléstől független támogatási rendszerben a szárított takarmány-feldolgozók megemelt összegű közvetlen forráshoz juthatnak.

A szárított takarmány feldolgozóknak - a korábbi, termeléshez kötött támogatásuk megszűnésével - kevesebb igazolást kell benyújtaniuk, továbbá egyszerűsödik a gazdák korábbi adminisztratív nyilvántartás-vezetési kötelezettsége. Az intézkedés - a Magyary Program célkitűzésének megfelelően - jelentősen csökkenti a vállalkozások adminisztratív terheit.

A rendelet július 13-tól hatályos.

Véleményvezér

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok

Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok 

Hatalmas és nehézkes az orosz hadsereg, kárt okozni főleg a tömegével tud, nem pedig a csapások precizitásával.
A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók

A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók 

A lengyelek sikeresen zárkóznak fel Nyugathoz.
A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból

A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból 

Trump békegalamb helyett egyre inkább ragadozóként viselkedik.
A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns

A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns 

Sok mindenre nem gondoltak a Brexit rajongók.
Bora Borán landolt Mészáros Lőrinc és neje

Bora Borán landolt Mészáros Lőrinc és neje 

Mi toljuk a havat, Lölő pedig a hasát sütteti.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo